2009. március 27., péntek

Le a liberálisokkal

Kopátsy Sándor EE 2009-03-10

LE, A LIBERÁLISOKKAL!

A magyar kormány politikája még mindi nem vonta le a jelenlegi pénzügyi világválság tanulságát. Ezt a válságot a liberális politika, a piac elszabadult hatalma idézte elő. Ebből fakad a teendő. Itthon is meg kell fékezni a liberális politikát, korlátozni a pénz, a piacon erősek hatalmát, és az államnak kell olyan gazdasági szabályozást bevezetni, ami mellett a munkaerő alsó harmadának katasztrofális elzártságát a munkaerőpiacon kell megszüntetni.
Nálunk, a rendszerváltás óta, a liberális gazdaságpolitika befolyása érvényesül. Ráadásul, a helyett, hogy mérséklődne, egyre erősödött. Ezt bizonyítják a tények. 1987-ben az alsó tized egy főre jutó jövedelme még az átlag 45 százaléka volt, jelenleg már csak 35. Ezzel szemben a legfelső tized jövedelme akkor az átlag 209 százaléka volt, jelenleg már 237. Ez a torzulás a reformbizottság javaslata szerint mérsékelten, a kormány elképzelése szerint jelentősen nő. Tegyük hozzá, hogy ez az aránytalanság akkor is nő, ha nem történik ezt okozó intézkedés. A romlás oka ugyanis, nemcsak az eleve antiszociális foglalkoztatáspolitika, hanem a demográfia is. A leszakadt tizedben nagyon magas, a felsőben nagyon alacsony a gyermekvállalás. Ebből fakadóan, a felső tizedet a nagyon alacsony keresőkre jutó eltartott szám, az alsóban pedig ennek ellenkezője jellemzi.
Az ugyan köztudott, hogy a magyar foglalkoztatási ráta sokkal alacsonyabb, mint az EU országok átlaga, de azt nem teszik hozzá, hogy ez azért különösen katasztrofális, mert nem egyenletes, a munkaerő felső harmadában ez a mutató nem rosszabb az EU átlagnál, az alsó harmadában pedig annak még a fele sincsen, az alsó tizedében pedig harmada sincsen. (Mivel ilyen adatokat, nem véletlenül, hanem tudatosan, nem közlünk, ezek a becsléseim, amelyeket olyanoknak tartok, aminél a felmérések adatai még rosszabb képet mutatnának.)
Mindkét reformjavaslatnak az a lényege, hogy nem kíván javítani a foglalkoztatáson, sőt, tovább rontaná a jelenlegi deformációt. Azokban nincs egyetlen mondat arról, hogy a leszakadt rétegek számára hogyan kell munkaalkalmat teremteni. Ezzel szemben a bérjárulékok csökkentést akarnak, aminek hatására nő a munkaerő felső minőségi harmadával szembeni kereslet, de nem fog változni a leszakadt rétegben a foglalkoztatási ráta.
Minden reformjavaslatnak abból kellene kiindulni, hogy növelni kell a foglalkoztatási rátát, méghozzá úgy, hogy az elsősorban a leszakadt rétegeket érintse. Ehhez a célhoz képest nagyon másodlagos, hogy nagy, vagy kicsi az állami elvonás. Meggyőződésem szerint az nem nagy, de nem ez a baj, hanem az, hogy a nemzeti jövedelem termelésében nagyon sokan nem vesznek részt, és még nagyobb azok aránya, akik nem járulnak hozzá az állami adózáshoz, csak részesülnek abból. Ennek ellenére nálunk a nemzeti jövedelemhez viszonyítva nem magasak a szociális kiadások annak ellenére, hogy sokkal nagyobb azoknak a száma, aki a munkaalkalom hiánya miatt az ilyenre rászorulnak. Ezért az egy főre jutó szociális támogatás szinte a legalacsonyabb.
Foglalkoztatáspolitika.
A liberálisok csak azt látják, hogy a munkaerő java még a béréhez viszonyítva is, több nemzeti jövedelmet termel, de azt nem, hogy a munkátlanságból fakadó erkölcsrombolás a képzetlen munkaerő esetében aránytalanul nagy. Addig azonban nem jutott el a közgazdaságtan, különösen a liberális, hogy minél fejlettebb a társadalom, és annak technikai alapja, annál nagyobb a munkátlanságból fakadó erkölcsi kár hatványozottan. Ennek következménye ma már ott tart, hogy aggódnunk kellene.
Ezért minden olyan reformjavaslat, amiben nem a leszakadt rétegek munkára fogsása az elsődleges feladat, kudarcra van ítélve. Minden reformot azzal kell kezdeni, hogy húsz évig a liberális gazdaságpolitika uralkodott az országban, és itt a csőd, álljanak hát félre, és vegyék át a szerepet azok, akik a szociális bajaink orvoslását tartják elsődlegesnek.
Sajnos, a két reformjavaslatban ennek a jelét sem láthatjuk.
Miből kell kiindulni?
Az elsődleges feladat a foglalkoztatási ráta jelentős növelése. Méghozzá úgy, hogy döntően a munkaerő alsó minőségi harmadát érintse. Ezt a törekvést addig kell folytatni, amíg az országos foglalkoztatási ráta a jelenlegi 54 százalékról viszonylag gyorsan, legalább tíz százalékponttal emelkedik. Ennek az emelkedésnek a nagy többségét a leszakadt rétegek munkára fogása jelentse.
Mit kell tenni ennek érdekében?
1. A bérjárulék összegének tartása mellett a munkaerő felső harmadában annyival kell emelni a járulékot, ami ellensúlyozza az alsó harmadban az elengedését. A bérjárulék összegének csökkentése felelőtlen intézkedés, hiszen a jelenlegi elvonás sem fedezi az egészségügy és a nyugellátás költségeit.(Ma már különösen világos, hogy a magán nyugdíjpénztárak kötelezővé tétele a liberális közgazdászok szélhámossága volt. Nincs olyan magánpénztár, ami a várható kötelezettségeihez képest nincs súlyos vagyonvesztésben!)
A bérjárulékot úgy kell megállapítani, hogy annak összege fedezze a vele szemben támasztott igényeket, de úgy legyen differenciálva, hogy minden minőségi munkaerő esetében közel azonos szintű legyen a foglalkoztatottság. Ennek a társadalmi igénynek ellentmond a jelenlegi javaslat, a lineáris mérséklést, ami nem csökkenti, hanem növeli a jelenlegi deformációt, és nem várható tőle a foglalkoztatás számottevő javulása.
2. A költségvetési szektorban nem a létszámot és a költséget kell csökkenteni, hanem a hatékonyságot kell növelni.
Elvként kell elfogadni, hogy csak olyan létszámot szabad a közigazgatási szektorban csökkenteni, amit azonnal lehet másutt hasznosítani. A magyar közigazgatás nem drága, hanem bürokratikus és korrupt. A költségmegtakarítási lehetőség eltörpül a gyenge hatékonyságából fakadó veszteséghez képest.
3. Az oktatásban való létszámcsökkentés ostobaság. Az elbocsátott pedagógus szakmájnál fogva, az oktatásban a leghasznosabb. Ma a legnagyobb nemzeti veszteség abból jelentkezik, hogy az új generáció jelentős hányada nem lesz a társadalom igényének, és a képességnek megfelelően kiképezve. Ha z illetékeseknek fogalmuk lenne arról, hogy mit hoz a jövő generáció számára egy kiképzett tehetség, jó befektetésnek tartanák, ha a leszakadt rétegben lévő tehetséges gyermek akár mindegyike mellé egy pedagógust állítanának.
Összefoglalva:
Ennek az országnak nem az a baja, hogy sokat költ, hanem az, hogy kevesen, keveset termelnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése