Kik a felelősek?

Kopátsy Sándor EP 2009-04-04

KIK A FELELŐSEK

Ideje volna, hogy egyszer végiggondoljuk, kik, és hogyan juttatták ide az országot.
A rendszerváltás óta csak az ellenzék mondott egyoldalú politikai véleményt a másik félről, és minden nehézségét a másik fél hibáival magyaráztak, de a tárgyilagos elemzés máig hiányzik. A politikusok és történészek ugyan szorgalmasan munkálkodnak azon, hogy bebizonyítsák, hogy akkor minden rossz volt a maihoz képest, még arról is, ami bennünket a jelenlegi katasztrofális helyzetbe hozott. Szinte minden jelenlegi hibáért és bűnért a Kádár-korból öröklött reflexek a felelősek.
Az Antall-kormány csúfosan megbukott, de Antallt sikeres államférfinak tartják.
A Horn-kormány megbukott, pedig kétharmados többségben kormányzott, tehát nem is volt olyan ellenzéke, ami hibákra kényszeríthette volna.
Az Orbán-kormány ugyancsak megbukott a következő választáson, pedig nyerésre állt, csak ők hibázhattak.
A Fidesz elvesztette a következő két választást is, pedig neki állt a zászló. D fel sem merült, hogy ők hibáztak.
A Gyurcsány és kormánya csúfosan megbukott, de sem az ő, sem a pártja nem látja be, hogy ők hibáztak.
Húsz év után olyan válságos helyzetbe zuhant az egész magyar politikai elit. Leginkább azonban a baloldal, a szocialisták és a liberálisok. Már egy évvel a ciklus lejárta előtt elkerülhetetlennek látszik a kétpártrendszer, amiben a Fidesz kétharmados többséget élvezhet. Csak az érdekeltek nem látják, hogy a rendszerváltás óta folytatott úton nem mehet tovább, mégis az útjuk folytatásával kísérleteznek.
A csődhöz vezető húsz év elemzésével senki nem foglalkozik, pedig az ok világos. De ehhez az kell, hogy a világgazdaságot is pénzügyi csődbe kergette az angolszász liberális gazdaságpolitika. Nyugaton, még az angolszász országokban is nyíltan beszélnek arról, hogy az állam ellenőrző szerepének hiánya szülte a válságot, mi még mindig, ha nagy a baj, Bokros Lajossal kísérletezünk.
Itt Az idő, hogy kimondjuk:
A rendszerváltás óra folytatott liberális gazdaságpolitika, mindenek előtt a veszteséges vállaltok felszámolása indította el a lavinát, aminek hatása egyre erősödik.
- Akkor hozták létre azt az állapotot, amiben kevesen dolgoznak, akkor zártak ki másfélmillió embert a munkaerőpiacról.
- Az óta fizetnek abnormálisan kevesen az államkasszába, és sokat kell kivenni a munkátlanok ellátására.
- Ennek lett szükségszerű következménye a költségvetési hiány, és az erkölcsi leromlás.
Ebből fakadóan, a kilábalás első feltétele, hogy teremtsünk legális munkaalkalmat a húsz éve nem dolgozók számára. Aki nem ezzel indul, azt nem szabad a hatalomra engedni, még akkor sem, ha most, először állami pénzforrást kell teremteni, mert a pénzügyi világ bizalma nélkül tovább romlik a helyzetünk. De a pénzügyi világ megelőlegezett bizalma nem segít tartósan, ha nem fogunk szinte mindenikit munkához, ha a húsz éve járt úton megyünk tovább.


A társadalmi és gazdasági katasztrófát azok indították útjára, akik az el nem adható, és veszteséges vállalatokat felszámolták. A rendszerváltás azzal ásta alá az ország jövőjét, hogy nem vette tudomásul, hogy a veszteséges vállalatot csak akkor szabad leállítani, ha helyére gyorsan lép egy másik, amelyeik legalább ennyi munkaerő foglalkoztat, legalább ennyi állami bevételt kínál, és még nyeresége is lesz. Amíg ilyen nincs, a veszteséges vállaltot fenn kell tartani.
A klasszikus tőkés közgazdaságtanon nevelkedett közgazdászok szerint csak az a vállalkozás hasznos, amelyiknek nyeresége is van. Vagyis a tőkés számára csak az értékes, ami profitot is termel. Ez azonban soha nem volt igaz. A társadalom számára minden olyan munkavégzés hasznos, ami valamiféle jövedelmet termel. Ez a jövedelem lehet a dolgozóé, a társadalomé és a tulajdonosé, vagyis bér, adó, az avulásának térülése vagy profit. Fajunk azért maradt meg, mert minden jövedelemtermelést, és az értékvesztést mérséklő munkát elvégeztek. A múltban a társadalmak gyakorlatilag egyszerű újratermelő voltak, melyek döntően ilyen munkákat végeztek. Az volt a szerencséjük, hogy nem volt felettük olyan ostoba állam, ami az ilyen munkavégzést lehetetlenné tette. Nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is csak az olyan társadalom életképes, amelyik, minden olyan munkát elvégez, ami hozzájárul az újratermeléshez.
A bővítetten újratermelő társadalmakban is a munkák jelentős hányada önmagában nem volt jövedelmező. Elpusztult minden olyan társadalom, amelyikben csak olyan munkát végeztek, ami önmagában is jövedelmező, vagyis a létrehozásával járó költségeknél nagyobb értéket termelt. Márpedig nálunk a rendszerváltás után a liberális közgazdászok ilyen társadalmat hoztak létre, leállítottak minden olyan vállalkozást, felszámoltak minden munkaalkalmat, ami nem hozott l étre a ráfordításoknál nagyobb értéket.
Az egyetlen járható út, melyik lehetővé tesz minden olyan munkát, vállalkozást, ami értéket hoz létre.
Más kérdés az, hogy ez ilyen vállalkozásokat hatékonyságuk alapján rangsorolni kell. Vagyis, minden olyan vállalkozást, munkavégzést le kell állítani, amelyik helyébe hatékonyabbat lehet állítani. A mi közgazdászaink is abban gondolkodtak, hogy a leállított vállaltok helyében gyorsan létrejönnek olyanok, amelyek ezeknél hatékonyabbak. Ennek a reményüknek ugyan semmi alapja nem volt, de húsz sem hozott eredményt, ma annyian dolgoznak, amennyi a veszteséges vállaltok leállítása után maradt. Semmi okunk abban reménykedni, hogy a piac, belátható időn belül, létrehoz másfélmillió munkahelyet. Minden olyan kormányprogram csak fokozza a végső bajt, amelyik nem oldja meg a másfélmillió munkaalkalom létrehozását. Márpedig egyelőre ilyennel a kiválasztottak nem álltak elő, sőt. Jellemző, hogy a pénzügyi egyensúlyt olyan programmal akarják javítani, ami még a jelenleginél is kevesebb munkaalkalmat jelent. Egyetlen munkahelyteremtésre nem tesznek javaslatot, ugyanakkor munkahelyeket akarnak megszűntetni.
Akinek fogalmai vannak a munkahelyteremtés lehetőségeiről, az szinte csak három ágazatra, a belterjes mezőgazdaságra, a lakásépítésre és a turizmusra gondolhat. De a miniszterelnök jelölteknek ilyen gondolatai nincsenek.
Azt talán senki sem látta előre, hogy a munkanélküliség milyen erkölcsi, tudati károkkal fog járni. A szocialista viszonyok között nem ez, hanem a túlfoglalkoztatás problémái jelentkeztek. Márpedig a pénzügyeink összeomlásánál is nagyobb károk származtak, és főleg származni fognak abból, hogy ez a leszakadt réteg eleve gyenge munkamorálja még sokkal rosszabbra süllyed, hogy erkölcsi összeomlás következik be, amit a következő, gyermekben gazdag generáció fokozott mértékben örököl.
A rendszerváltással járó munkaalkalom csökkentést fokozta Kína, általában Kelet-Ázsia gyors felemelkedése, ami világméretekben óriási túlkínálatot hozott létre a tömegáruk termelésében, ezzel az ipar betanított munkaerővel dolgozó ágazataiban. Ennek következtében az ipar képzetlen és betanított munkaerőigénye a drágább munkaerővel dolgozó társadalmakban nagyon lecsökkent. Új munkaalkalmat csak a mezőgazdaságban, a lakásépítésben és a turizmusban lehet teremteni. Ezzel azonban a kormányprogramok nem foglalkoznak.
A liberális közgazdászok állandó siráma a magas adó, és bérjárulék. Ez nem magas, mert szinte egyetlen terülten nem költünk sokat, hanem az a baj, hogy nagyon kevesen fizetik be a szükséges állami bevételt, és aránytalanul sokakról kell, munkaalkalom hiányában, az államnak gondoskodni.
A liberális közgazdászok, és a kormányfőjelöltek a nyugdíjat akarják csökkenteni, mert nincs rá elég fedezet. Fel sem vetik, hogy a fedezet bőven elég volna, ha ma is annyian fizetnének nyugdíjjárulékot, mint a rendszerváltás előtt. Ha másfélmillióval többen fizetnének, felesleg keletkezne!
A rendszerváltás módjából következően a költségvetésbe befizető munkavállalók száma harmadával, a bevétel ötödével csökkent. A kiadás pedig hatodával nőtt. Létrehoztunk egy olyan államot, amiben abnormálisan kevesen dolgoznak, még kevesesebben adóznak, ugyanakkor a szociális kiadások megkétszereződtek. Az ilyen államban nem lehet az adókat annyira emelni, a szociális hálót olyan alacsony szinten működtetni, ami mellett nincs költségvetési hiány.
Ennél is nagyobb, és tartósabb, évtizedekre kiható kárt okozott a munkaerő alsó harmadának, a cigányság szinte egészének, krónikus anyagi és erkölcsi leszakadása. Ezt a kárt ma még megbecsülni sem lehet.