2011. február 14., hétfő

Foglalkoztatási világválság

Kopátsy Sándor EF 2011-02-08

FOGLALKOZTATÁSI VILÁGVÁLSÁG

Már a bevezetőben hangsúlyozom, hogy foglalkoztatás alatt csak a társadalmi munkamegosztásban végzett munkát értem. Ez a fogalom nem foglal magába számos olyan értéktermelő tevékenységet, ami minden társadalom életében, működetésében is fontos volt, a modern társadalomban azonban alapvetően fontossá válik. Ilyen a nevelés és tanulás, vagyis a társadalom legfontosabb vagyona, a szellemi vagyont növelő munka.

Ennek ellenére az alábbiakban csak a társadalmi munkamegosztásban való részével hatását vizsgálom.

A foglalkoztatás szerepe a jelenkori társadalomban.

A tudományos és technikai forradalom olyan minőségi változásokat hozott, amikre a közgazdaságtudomány nem volt felkészülve, és ma sem vesz kellő képen tudomásul. A felkészületlenség elsősorban a foglalkoztatásban jelentkezik. Az új társadalom munkaerő igénye is minőségében megváltozott.

Az osztálytársadalmakat, a tőkést is, a munkaerő mennyiségének és minőségének túlkínálata jellemezte. A tőkés osztálytársadalomnak a minőségi munkaerővel szemben kis mennyiségű igénye volt. Az ember fejlett agyának és veleszületett tudásvágyának köszönhetően, az igényeltnek sokszorosa jelentkezett. A társadalom munkaerőigényének óriási többsége, kilenctizedénél is nagyobb aránya, képzetlen, illetve alig képzett, az agyát alig hasznosító volt.

A munkaerő viszont gyorsan szaporodott, tehát a keresletnél sokkal nagyobb, és jobb kínálata volt. Akire nem volt szüksége a piacnak, arról a társadalom nem gondoskodott.

A foglalkoztatásban az okozott minőségi változást, hogy az osztálytársadalmakban a felesleges munkaerőről a társadalom nem gondoskodott, a jelenkorinak azonban gondoskodnia kell. Korábban a felesleges munkaerő nem volt gond, ma a legnagyobb. Erről azonban a közgazdaságtan tudomást sem vesz.

Az osztálytársadalmak azonban ösztönösen felismerték, hogy a munkaerő mennyiségi túlkínálata teher a társadalom számára. Ennek a problémának a kezelése volt minden osztálytársadalom elsődleges feladata. A történészek sem ismerték fel a tényt, hogy minden osztálytársadalom tudatosan fékezte, irtotta a felesleges népességet. Ez ugyan soha nem jelenet meg megfogalmazott társadalmi célként, de mindenütt érvényesített gyakorlat volt.

A felesleges népességet minden osztálytársadalom a nyomor, a tudatlanság és a háborúk alkalmazásával csökkentette.

A jelenkori fejlett társadalmakat, a világ hatodán, a tudományos és technikai forradalom hozta létre. A tudomány és a technika vívmányainak hasznosítása egyre kevesebb, de egyre jobb minőségű munkaerőt igényel.

Ezt a fordulatot megkönnyítette, hogy fejlett társadalmakban leállt a népszaporulat, ezzel globálisan megszűnt a mennyiségi túlkínálat. Ezen belül azonban teljesen megfordult a munkaerőigény minőségi struktúrája. A minőséi munkaerővel szemben jelentkező keresletet nem lehet kielégíteni, a munkaerő alsó minőségi hányadával szemben megszűnt a kereslet. Minél fejlettebb a társadalom, a munkaerőpiac annál inkább csak a jó minőségű munkaerőt igényli, a gyenge minőségűt pedig nem képes hasznosítani. Ebből faladóan van minden fejlett társadalomban foglalkoztatási válság. A kiváló munkaerőt minden fejlett társadalom igyekszik becsábítani, a gyenge minőségű munkaerő pedig tartós munkátlansága van ítélve. A megváltozott munkaerőigénynek a kezelésére egyelőre nincs megoldás.

Ez a probléma ott kisebb, ahol jobb a lakosság munkamorálja. A jelenkorban a társadalmi fejlődés élcsapatába csak az olyan országok kerülhetnek, ahol magas a lakosság munka-, és tanulásszeretete. A világ legfejlettebb országai csak azok lehetnek, ahol a lakosság életvitelét a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemzi. Ezekben nagyon magas mind a foglalkoztatás, mind az évente ledolgozott órák száma, nagyon hatékonyan működik az oktatási rendszer, a minőségi munkaerő termelése, és viszonylag kicsi a jövedelmek szóródása, az életvitelben való a különbség. Ebből fakadóan szűk az a réteg, amelyikben a születettek képessége elveszik, ahol a gyerekekből nem lesz jó munkaerő.

Ezt a tényt már száz éve Max Weber, a német politológus, már száz éve felismerte, de ezt a tudomány máig sem hajlandó tudomásul venni. Max Weber a 20. század elején, amikor még csak kopogtatott a tudományos és technikai forradalom, a tények tanúsága alapján felismerte, hogy az iparosítás csak ott működik hatékonyan, ahol az emberek viselkedését a protestáns etika jellemzi. Szerencsésebb lett volna, ha protestáns helyett puritán kifejezést használ. Weber nem kevesebbet látott meg már száz éve, hogy ott hasznosulnak jobban a tudomány és technika eredményei, ahol azok működtetőit a puritán erkölcsi normák jellemzik.

Weber zseniális felismerése másként megfogalmazva. Az, hogy mit érnek a tudomány és a technika vívmányai, azon múlik, milyen minőségűek azok, akik működetik.

Weber óta nagyot változott a világ. Száz évvel később minden társadalom nagyon fejlett, és gazdag, amiben a lakság viselkedését a puritanizmus, vagy annak távol-keleti formája a konfuciánus erkölcsi normák a jellemzők.

A tény, hogy minden puritán társadalom már nagyon gazdag, vagy legalábbis nagyon gazdagodó, azt jelenti, hogy már nem a minél több fizikai tőke létrehozása, hanem a minél jobban viselkedő, és jobban képzett munkaerő, vagyis a minél gyorsabban növekedő szellemi vagyon képzése a társadalom elsődleges feladata.

Max Weber azt még nem ismerhette fel, hogy a puritán magatartás mellett van még a társadalmi sikernek egy másik előfeltétele is: a népesség gyors növekedésének megállítása. Ezt is az élet bizonyítja. Nincs olyan sikeres társadalom, amiben gyors a népszaporulat. Ehhez azt tehetjük hozzá, hogy a népszaporulatot is csak a puritán és a konfuciánus társadalmakban lehet erőszak nélkül megállítani. A puritán és a konfuciánus családokban a családok gyermeknevelési célja sokkal inkább a minőségre, mint a mennyisére orientált.

Azt fiatal éveimben megtanultam, hogy az egykézés csak a református falvakban volt jellemző. Sajnos, nincsenek adataim, de minden bizonnyal az egykéző falvakban a gyerekek iskoláztatása is tovább tartott, mint a katolikusokban.

A jelenkori fejlett társadalmakban a jövő kettős záloga:

Egyrészt a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemezze, másrészt ne növekedjen a népesség.

Puritán viselkedési módot csak a munkával, és tanulással töltött életmód erősíti. Ahol nagy a tartós munkanélküliség, ott a puritanizmus nem nő, hanem csökken. A puritanizmus erősítésének mércéje a foglalkoztatási szint.

A közgazdaságtan egyik legfontosabb jelenkori feladata volna annak bizonyítása, hogy a gyorsan növekvő lakosság lehetetlenné teszi a társadalmi fejlődésben való lépéstartást.

A gyorsan, évente fél százaléknál gyorsabban növekedő lakosság esetében szükségszerűen létrejön a munkaerő mennyiségi túlkínálata, széles lesz a réteg, ahol a gyerekek felnevelési esélye elve kedvezőtlen.

Nyugaton is csak néhány országban van ez a követelmény kellő módon biztosítva. Európában csak a skandináv és az alpi népek körében nincs jelentős tartós munkanélküliség. Ezek összlakossága azonban alig tizede a fejlett nyugat-európai országokénak.

Velük azonos szinten van még a négy volt angol gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália. Ezeket a dolgozni vágyó nyugati puritánok rendezték be, és a munkát tekintik az elsődleges társadalmi értékmérőnek. Ráadásul e négy ország okosan hasznosítja viszonylag ritkán lakott életterét. Ez is olyan előny, amit nem hangsúlyoznak a közgazdászok. Ezek lakossága nem éri el a félmilliárdot.

A Távol-Keleten a konfuciánus életfelfogás még a nyugati puritánoknál is jobban munka- és tanulásszerető. Az elmúlt évtizedekben a térség kisebb, a hidegháborúban a Nyugat oldalán álló államai a gazdaságtörténetben példátlan eredményt értek el mind a munkában, mind az oktatásban. Ezek, évezredek óta, túlnépesedettek, nyersanyaghiányosak, tehát történelmi tapasztalataik vannak abban, hogy mennyi hátránnyal jár a túlnépesedés. Ezek lakossága alig kétszázmillió.

Kínát külön kell kezelni, mert ez a kontinensnyi ország méretének és szegénységének okán nem járhatta a keleti szomszédjai útját. A lakossága még mindig gyorsan nőtt, évente közel húszmillióval. Szegény volt ahhoz, hogy ezt a népesség növekedést megeméssze. Ezért politikai erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást. Ez a zseniális ötlet fajunk történetének legnagyobb csodáját eredményezte. A kínai reform közel másfélmilliárd ember példátlan gazdagodását eredményezte.

Máig nem adunk választ a kérdésre.

Miért volt Kína képes e csodára?

Mert, egyrészt a lakossága konfuciánus módon él, másrészt erőszakkal megállította a népesség növekedését. Kínában a lakosság viselkedési kultúrája megfelelő, csak a népesség növekedését kellett megállítani. A kínai út legfeljebb Vietnám számára járható.

Ezzel kimerülnek az olyan országok, melyek alkalmasak arra, hogy a fejlődés gyors útját járhassák. Nincs több olyan ország, amelynek lakossága mindkét előfeltételnek megfelelhet: egyrészt keményen puritán, és másrészt megfékezhetné a népessége gyors növekedését.

Amelyik ország lakosságára nem jellemző a puritán életvitel, abban a lakosság jelentős hányada nem alkalmas arra, hogy eredményesen nevelje fel a következő generációt, másrészt arra sem, hogy elég fegyelmezhető legyen arra, hogy végrehajtható a politikai diktatúra családkorlátozása.

Mivel segíthetne a Nyugat?

Elsősorban azt kellene belátni, hogy a társadalmi fejlődésre csak a múlt magas-kultúráinak valamelyikéhez tartozó népek segíthetők. Ezek a térségek: Dél-Ázsia, Latin-Amerika, valamint az iszlám Közel-Kelet és Észak-Afrika.

A Nyugat nem hajlandó tudomásul venni, hogy a fejlődés szempontjából az emberiség három osztályra osztható.

I. A puritán Nyugat, a konfuciánus Távol-Kelet. Ez a két kultúra kiválóan alkalmas, külső segítség nélkül, azaz önerőből, az elképesztően gyors fejlődésre. Ezekkel nem is lesz probléma.

II. A megfeneklett magas-kultúrák. Ezek egyikét sem látom olyannak, amelyik önerőből felemelkedhetne, de ezeken a bölcs segítség sokat emelhetne, mert a társadalmi elit kiváló teljesítményre képes. Ezeket visszahúzza a lakosságuknak az a része, amelyik viselkedési kultúrája sem a munkát, sem a tanulást nem szereti, ugyanakkor nagyon gyorsan szaporodik.

Az ilyen az országokban él az emberiség fele. Ezek számára egyetlen feladat vár megoldásra, a népesség növekedésének megfékezése. A világpolitikát alakító Nyugatnak végre fel kellene ismerni, hogy növekvő népesség mellett sehol nincs megoldás.

Ennek a merész állításnak könnyű a bizonyítása.

- Nézzük meg, hogyan alakult volna Indiában az egy laksora jutó jövedelem, a várható életkor, az átlagos iskolázottság, ha a népszaporulatát a kínai szintre csökkenti. Szinte Kínával lépést tudott volna tartani.

- Nézzük meg, mennyivel gazdagabb volna ma Egyiptom és Törökország, ha az elmúlt ötven évben nem kétszereződik meg, hanem csak ötödével nő a lakossága.

- Nézzük meg, hol tartana Brazília és Mexikó, ha a népszaporulata az éves fél százalék alatt marad.

Még meggyőzőbbek lennének az ellenkező példák.

- Hol tartana ma Magyarország, ha az elmúlt ötven évben két és félszeresére nő a lakossága.

- Hol tartana a három kelet-európai állam, Oroszország, Ukrajna, és Fehér-Oroszország, ha évi két százalékkal nőtt volna a lakossága.

Ezekhez, a példákhoz az a kiegészítés kívánkozik, hogy minél gyorsabb a lakosság annál rosszabb a következő generáció összetétele, annál nagyobb azon belül a leszakadt rétegekben születettek aránya. Erről indokolt volna felméréseket készíteni.

Az azonban nem vitatható, hogy nincs olyan társadalom, amelyik akárcsak a fél százalékos népesedés növekedést is tartósan elviselheti.

III. A magas-kultúrás múlttal nem rendelkező népek. Ezeknek nincs olyan elitjük, amelyik képes lenne a vezetésre, ugyanakkor minden segítségre még nagyobb szaporulattal reagálnak.

A II. csoportba tartozó országok.

Ezek számára az egyetlen, nem még nagyobb kárt okozó segítség a kevesebb gyermekvállalásra való ösztönzés, és a lakosság egészének munkára fogásának ösztönzése. Csak ez a kettős cél szolgálja a fejlődést lehetetlenné tevő két akadály csökkenését. A Nyugat ennek éppen az ellenkezőjét teszi.

Ezekben a fő akadály, hogy széles a leszakadt, munkára nehezen fogható réteg, és ez gyorsan szaporodik. Ezeket nehéz munkára fogni, ugyanakkor gyorsan szaporodnak, és sikertelenül nevelik fel a gyermekit, bővítetten termelik újra a leszakadó, nehezen foglalkoztatható réteget. A következő generáció minősége, ebből fakadóan a teljesítménye nem lehet megfelelő. Ennek jellemző példái a tartósan munkátlanságra ítélt etnikumok, mint térségünkben a cigányság, Németországban a törökök, Franciaországban az arabok, néhány latin-amerikai országban az indiánok.

Ennek kontinensnyi példája India, ahol a lakosság jelentős hányada képtelen lépést tartani a nagyon dinamikusan fejlődő elittel. De ilyen Dél-Ázsia egésze is.

Ugyancsak kontinensnyi térség az egész Latin-Amerika, ahol nemcsak az indián és afrikai etnikum, de a lakosság jelentős hányada is dél-mediterrán módon áll a munkához és a tanuláshoz.

A következő túlszaporodó térség a közel-keleti és észak-afrikai muzulmán világ. Ebben még nagyobb a nagyon gyorsan szaporodó, de leszakadt réteg.

Ezek az országok mindegyikében a népszaporulat leállítása volna az első teendő, ami egyelőre elképzelhetetlen. A Nyugat éppen az ellenkezőjére ösztönöz. A támogatásával elsősorban a nagyobb népszaporulatot, a kisebb halálozást segíti, vagyis a jövő feltételeit rontja, és azon botránkozik, hogy Kína nem ezt az utat járja.

A legrosszabb nyugati tanács, a demokrácia erőltetése.

Vegyük tudomásul, hogy a lakosság egészére kiterjesztett demokráciának vannak előfeltételei.

Az osztálytársadalmak életben olyan ritka volt a demokrácia, mint a fehér holló, de az is csak az uralkodó osztályon belül működött.

Hetven éve még a legfejlettebb, leggazdagabb tőkés országokban sem volt demokrácia mindenki számára.

Az egész társadalom számára biztosított jogegyenlőség a második világháború után jelent meg. Csak akkor jött létre néhány gazdag országban az általános jogegyenlőség.

Mi tette ezt lehetővé?

Két jelenség.

1. Megállt a népszaporulat. Nem megállították, hanem megállt. Kiderült, hogy az általános jólét, valamint az iskolázottság bizonyos szintje felett, és a fogamzásgátlás megoldása mellett, úgy lecsökken a gyermekvállalás, hogy nem, vagy csak nagyon lassan nő a népesség. Ezzel megszűnt a munkaerő egyre növekvő mennyiségi túlkínálata.

2. A tudományos és technikai forradalom hatására a minőségi munkaerővel szemben kielégíthetetlenné vált az igény, a gyenge minőségű pedig olcsón sem kell. A korábbihoz képest megfordult munkaerőigény ugyan egyértelműen jelentkezik, a társadalomtudomány, azon belül is a közgazdaságtan, nem számol vele. Márpedig a társadalom eleve kielégíthetetlen igénye a munkaerővel szemben csak akkor nem szenved csorbát, ha a munkaerő szinte egészét foglalkoztatják. A jó minőségű munkaerő csak ott jöhet létre, ahol magas a foglalkoztatás. Vagyis minden munkaerőt munkára kell fogni. Ahol sokan vannak kirekesztve a társadalmi munkamegosztásból, ott a munkátlan családok sok gyermeket vállalnak, akikből nem lesz, nem is lehet hatékony munkaerő. Nem javulhat kívánt mértékben a következő generáció minősége.

A közgazdászok nem vették tudomásul, hogy a fejlett társadalmak számára a jelkor parancsa a lefékeződött népszaporulat minőségének javítása, és a foglalkoztatás magas szintje. A kettőt csak együtt lehet elérni.

A népszaporulat lefékezése Kínában erőszakkal megtörtént. Ezt az erőszakot azonban csak a nagyon centralizált politikai hatalom tudta megvalósítani. Ez az út csak a nagyon centralizált kelet-ázsiai társadalmakban valósulhat meg. Ott a kultúra teszi lehetővé az ilyen eszköz használatának működtetését.

A túlnépesedő társadalmakban ezt csak az érdekeltség képes megoldani. Ez azonban lassú sikert ígérő út. A társadalomnak kell olyan családtámogatást működtetni, amiben az egy-két gyermek kiváló munkaerővé nevelése jelenti a szülők számára egyrészt a nevelésében élvezhető maximális támogatást, másrészt az optimális öregkori ellátást. Egyrészt a gyermeknevelési támogatás nagysága a képzés sikertől függjön, másrészt a nyugdíjrendszer által biztosított társadalmi ellátás akkor legyen magas, ha a felnevet gyerekeknek nem a száma, hanem a felnevelésük minősége jó. Az élhet jól öreg korában, aki magasan kvalifikált munkaerővé neveli a gyermekét. Ehhez képest a gyermekszám másodlagos. Vagyis a családtámogatás elsősorban a felnevelés minőségétől függjön.

Jelenleg ennek az ellenkezője működik minden társadalomban. A családtámogatás a gyermekek számától függően progresszív, holott a társadalom érdeke, a kevesebb, de jobb minőségű gyermeknevelés.

A jelenlegi magyar családtámogatás szinte tökéletesen kidolgozott módszere a társadalom érdekével ellentétes módnak.

A társadalom érdeke az volna, ha a magas jövedelmű családok vállalnának több gyermeket, és a munkanélküliek pedig minél kevesebbet. Ez következik abból, hogy a jó adottságú családokban az átlagnál sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy sikeres lesz a gyermeknevelésük. Ezek a családok eleve is kevés gyermeket vállalnak, de ezt még fokozzuk azzal, hogy a társadalomtól ezek kapnak a gyermeknevelés során felmerült költségekhez viszonyítva a legkisebb támogatást. Számukra szinte elenyésző, amit a társadalomtól kapnak.

Ezzel szemben a tartósan munkanélküli, iskolázatlan szülők, akinek a gyermekitől a legkevesebb várható, többet kapnak, mint amennyi költséggel nevelnek. Ez a rendszer olyan abszurd ostobaság, mintha a munkahelyen az a munkás, aki havonta milliónyi értéket termel, a minimálbért sem kapja meg. Ezzel szemben az olyan munkás, aki munkájával több kárt, mint hasznot okoz, magas bérezésben részesül. Ezt a társadalom jövőjét pusztító rendszer azonban szerte a világban zavartalanul működik.

A gyermeknevelés a modern társadalom legfontosabb gazdasági ága, amit elképesztő ellenérdekeltséggel működtet a társadalom.

Nemcsak a jövedelmet, de a vagyont is újra kell termelni.

Érthetetlen módon, a közgazdaságtan nem számol a lakosság növekedéséből fakadó felhalmozási igénnyel.

A nemzetközi szakirodalom az egy többlet lakosra jutó többlet költséget az adott ország egy lakosra jutó nemzeti jövedelem három-négyszeresére becsüli. Ezen belül a meleg éghajlaton, és az alul népesdett térségben az átlagnál kisebb, a hideg éghajlatú, és a túlnépesedettben nagyobb a többletigény.

Jelenleg a 7 milliárd ember átlagában, egy lakosra vetítve 11 ezer dollár nemzeti jövedelmet termel. Az egy újabb lakos megjelenése körülbelül 35 ezer dollár vagyonigénnyel jár. Tehát a világ népességgének minden százaléknyi növekedése 70 millió új lakost jelent, akiknek a vagyonnal, vagyis az átlagos életfeltétellel való ellátása 70 milliószor 35 ezer, azaz 2450 milliárd dollár felhalmozási többletigényt jelent.

De lássunk két konkrét példát.

Egyiptom lakossága évente egymillióval nő. Az egy laksora jutó vagyonigény mintegy 20-25 ezer dollár, vagyis az egy lakosra jutó vagyon szinten tartásához évente 25-30 milliárd felhalmozási többletre volna szükség. Ehhez képest az Egyesült Államoktól évente másfélmilliárdot kapott.

India lakossága évente 20 millióval növekszik. Ott az egy alaksora jutó vagyon mintegy 10 ezer dollár. Vagyis az egy alakosra jutó vagyonigény szinten tarásához 200 milliárd felhalmozási többletre volna szükség.

Mindkét ország jelenleg a leginkább túlnépesedettek egyike, tehát még a fenti összeg sem elég arra, hogy az átlagos életfeltételeket szinten tartsák.

Nem véletlen, hogy a közgazdaságtan nem számol a népesség növekedésével járó vagyonképzési igénnyel. Ha számolna, kiderülne a csődje.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes és egyben nagyon igaz megállapítás. Köszönöm, hogy közzé tette.

    VálaszTörlés