2011. március 7., hétfő

Mikor kezdődik az élet?

Kopátsy Sándor PV 2011-03-04

Mikor kezdődik az élet?

Szomorú vagyok, hogy a Fidesz koalíciós partnere a KDNP nem fér a bőrébe. A Fidesz által elkövetett politikai hibák kezdeményezője. Most az alkotmányba akarják bevenni, hogy az élet a fogamzással kezdődik.

Ennek az ostobaságnak a gyökerét Rómában kell keresni. A Nyugat keresztény egyházai között, ötszáz éve, a római katolikusok a konzervatívok. De még Római is a magyar püspöki kar, és főleg a DDNP előtt jár.

Fajunk történetének az elmúlt száz évét a féktelen túlnépesedés jellemzi. A fejlett Nyugaton, és a már fejlett távol-keleti országokban ugyan leállt a túlnépesedés, de az emberiség öthatoda a második világháború óta eszeveszetten szaporodik. Ezt csak Kína vette tudomásul, és politikai erőszakkal fékezte meg a túlszaporodását. Ennek lett a gyümölcse, hogy 1.3 milliárd ember ráléphetett a páratlanul gyors fejlődés útjára. A keresztény Nyugat azonban ezen botránkozik. Nem számol azzal, hogy ma ötszázmillióval több kínai élne, ha nem fékezik meg a gyermekvállalást. De azon botránkozik, hogy Kína veri fel a nyersanyagok, és a gabonák árát. Azt nem veszi tudomásul, hogy az utóbbi ötven évben hárommilliárddal nőtt a világ népessége, és a következő negyven évben további kétmilliárddal többen leszünk.

Az éghajlatváltozással, a felmelegedéssel a tudósok ezrei foglalkoznak, de arról lapítanak, hogy miből fog megélni a további kétmilliárd. Pedig ez nagyságrendileg nagyobb teherrel jár, mint a felmelegedés.

A Nyugatnak, benne a nyugti kereszténységnek kellene a legjobban tudni, hogy milyen érdemei vannak a Nyugat ezer éves felemelkedésben annak, hogy sikerült korlátozni a gyermekvállalást. A kiscsaládos jobb ágyrendszer ugyanis ezt eredményezte.

Ötven éve szeretnék a nyomára akadni annak, ki találta ki a Nyugat felemelkedésének kulcsát, a kiscsaládos rendszert, és ki volt az a pápa, aki ehhez keményen csatlakozott. Eddig semmi eredmény.

Az osztálytársadalmak ötezer éves történelme ugyan a túlnépesedés elleni védekezésről szól, de ennek érdekében viszonylag humánus megoldást csak a nyugat-európai feudális társadalom talált. A kiscsaládos jobbágyrendszer ugyanis hatékonyabb érdekeltségi rendszere mellett a gyermekvállalás számát is csökkentette. Ezt a világtörténelmi jelentőségét azonban a történészek sem hangsúlyozzák.

A kiscsaládos jobbágyrendszer forradalmi volt abban, hogy először hozott létre olyan családformát, amiben az értéktermelő rendelkezett a megtermelt érték felett. Ezt elsősorban azoknak a történészeknek kellene látni, akik a bolsevik megszállás alatt átélték a kollektivizálást, a nagycsaládos rendszer nagyüzemi formáját. Az ugyan lehetővé tette a fejlett munkamegosztást, de lerontotta a teljesítményben való közvetlen érdekeltséget.

Ez jellemezte a nagycsaládos társadalmakat. A már többé-kevésbé munkaképtelen családfő rendelkezett a munkavégző családtagok által termelt jövedelem felett.

A nyugat-európai feudalizmus hozta azt a forradalmi változást, hogy az rendelkezhetett a jövedelem felett, aki létrehozta. Ennek köszönhetően lettek a nyugat-európai népek szorgalmasabbak, beosztóbbak, azaz puritánok.

Arról azonban semmit nem tudok, hogy a keresztény egyház számára mennyire vált nyilvánvalóvá, hogy segíteni kell a kiscsaládos rendszert. Ezt az egyház több dogmája tette lehetővé.

- A nyugati kereszténység volt az első vallás, ami a házasságkötést nem a szülők, hanem a házasulandók közös akaratára építette. Ugyanakkor tudomásul vette, hogy annak feltétele a földesúr által biztosított jobbágytelek.

- A nyugati kereszténység volt az első vallás, ami a házasságon kívül születetteket nem fogadta be, nem keresztelte meg, nem temette el.

- A KDNP illetései arról sem tudnak, hogy a középkori egyház az újszülötteket csak egy éves koruk után keresztelte, anyakönyvezte. Vagyis a keresztény egyház számára az élet nem a magzatkorral, hanem a születés utáni első esztendő végén kezdődött.

A Vatikán még nem ébredt annak tudatára, hogy a vallása éppen a gyorsan szaporodó, ennek okán lépést tartani nem képes társadalmakban terjed. A fejlődés élcsapatát pedig azok a társadalmak képezik, ahol a születésszabályozásnak köszönhetően, megállt a népesség számának növekedése, ahol a következő nemzedéket nem darabra, hanem minőségre mérik.

A KDMP pedig nem ismeri a magyar helyzetet. Nálunk ugyan nincs elég születés ahhoz, hogy ne csökkenjen a létszám, de ennél százszor nagyobb kár származik abból, hogy ott születnek kevesen, ahol kedvező, és viszonylag sokan, ahol kedvezőtlen a felnevelés eredményessége.

Tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesznek szüksége van a KDNP szavazóira is, de a KDNP-nek kellene tudomásul venni, hogy a Fidesz nélkül megszűnne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése