2011. április 27., szerda

A rendszerváltás húsz éve

Kopátsy Sándor EH 2011-04-26

A RENDSZERVÁLTÁS HÚSZ ÉVE

Ezt az írást Kéri László a tíz éves Válaszban közölt írása késztette ki belőlem. Az ünnepi szám kedvéért Az elvesztegetett évtized címet adta. Meggyőződésem szerint, az utóbbi tíz év csak szükségszerű következménye volt, az első tíznek, helyesebben az első tizenkettőnek.

A rendszerváltás kudarca akkor került kényszerpályára, amikor Aczél György segítségével, a Kisgazdapártban mellőzött Antall Józsefet sikerült a Demokrata Fórum elnökévé emelni.

Sem a történészek, sem a politikusok nem vették a fáradságot utánanézni, hogyan, mikor és miért került a Fórum elnöki posztjára Antall József.

Mikor, kinek jutott eszébe, hogy Antall József, a piarista tanár számára alapít egy egészségügyi kutatóintézetet?

Mikor derült ki, hogy az eleve kisgazdapárti Antall József nem lehet a Kisgazdapárt vezetője?

Mikor, és kik döntöttek úgy, hogy Antall Józsefet akkor a Fórum elnökévé kell emelni?

Aki e négy kérdésre nem talál választ, nem ért meg semmit abból, hogy miért úgy történtek az események, a rendszerválás során. Ha viszont választ talál erre a négy kérdésre, akkor sok mindent megért.

Miért lett a népi-nemzeti fórumból egy közép-jobb konzervatív párt, amelyiknek nem lehetett jövője, hiszen nagyon vékony az úri középosztály megmaradt tábora.

Miért marad párt nélkül a népi-nemzeti közép-jobb, amit az Orbán vezette Fidesz üresen talált, és elfoglalt.

Miért szűnt meg az Antallt pozícióba állító szoclib uralom.

Amíg bízni lehetett abban, hogy Antall József lesz a Kisgazdapárt elnöke, a hazai és külföldi szoclib erők arra építettek, hogy a Kisgazdapárt nyeri meg az első demokratikus magyar választásokat. A szoclib erők ugyanis, kezdettől fogva, a Lakiteleken megalakult Demokrata Fórumban az antiszemita, legalábbis polgárellenes veszélyt véltek, azt számukra veszélyes népi-nemzeti közép-jobb pártnak tartották. Ezért, ha Antall József nem vall kudarcot a Kisgazdapártban, azt a pártot segítették volna a Fórummal szemben. Ők nem a Kisgazdapártra, hanem Antall Józsefre tettek, csak őt tekintették biztosítéknak arra, hogy a közép-jobb várható győzelme nem lesz antiszemita és polgárellenes.

Ahogy azonban Antall József a Kisgazdapártban nem lehetett hangadó, a rá épített szoclib stratégia összeomlott. Új közép-jobb párt alakítására már nem volt idő, és káderállomány. Egyetlen megoldás maradt. Antall Józsefet kell a Fórum élére állítni. Mivel a Fórum vezetői nem ismerték fel a szoclib stratégia célját, Aczél Györgynek sikerült meggyőzni őket, hogy Antall József lesz az ideális elnökük.

Az, hogy Antall József nem a népi-nemzeti közép-jobb, hanem az úri középosztály politikai képviselője, mindmáig rejtve maradt annak ellenére, hogy ő a maga politikai vonalát, kezdettől fogva, következetesen képviselete, és ennek megfelelően alakította át a Fórumot. A kormányából azonnal kihagyta, illetve jelentételen tárcával bízta meg a Fórum radikálisan népi-nemzeti alapítóit, köztük Csórit és Csurkát. Ugyanakkor az SZDSZ vezetőivel kötött paktumot.

A szoclib stratégia tehát győzött, de ez a győzelem jelentette az alapját annak, hogy a Demokrata Fórumnak megszűnt az ereje, el kell tűnnie. Ezzel a népi-nemzeti közép-jobb magyar társadalomnak nem maradt pártja. De ez jelentette azt is, hogy a rendszerváltás a szoclib elvek alapján történik, és csak húsz év múlva lesz olyan közép-jobb párt, amelyik a társadalom kétharmadának támogatását élvezheti, hogy a liberális erők elveszítik kezdeti politikai támogatásuk többségét.

Beigazolódott, hogy demokráciában, előbb-utóbb az a párt kerül hatalomra, amelyik a társadalom többségéhez igazodik. A magyar társadalom közép-jobb, tehát végső soron az a párt nyer, amelyik közép-jobb politikát vall.

Ez a tény azért aratott húsz év után elseprő győzelmet, mert Orbán Viktor a kis liberális Fidesz elnöke gyorsan felismerte, hogy Antall felszámolta a Fórum népi-nemzeti jellegét, tehát nincs olyan párt, amilyen pártot kormányra ütetne a választók többsége. Neki egyetlen ciklus elég volt arra, hogy a liberális Fideszből népi-nemzeti Fideszt formáljon. A harmadik választáson az új Fidesz már a legerősebb párt lett, és a Kisgazdapárttal koalíciós kormányt alakíthatott. A követező választáson épen csak megbukott, de bebizonyosodott, hogy a káderállományát erősítve megállíthatatlan. Így következett be a 2010-es kétharmados győzelem. Ez is még annak ellenére történt, hogy a szoclib ellenzéke erősebb káderállománnyal rendelkezik.

Nem ismeri a magyar társadalmat, aki kételkedik abban, hogy a Fidesz addig marad kormányon, ameddig a magyar társadalom közép-jobb beállítottságát tudomásul veszi. Azok a pártok, amelyek nem alkalmazkodnak a magyar társadalom elvárásához, bukásra vannak ítélve. Minél jobban támadják a közép-jobb Fideszt, annál inkább.

Eddig csak a politikai beállítottsággal foglalkoztam, pedig a rendszerváltást követő húsz év eseményeinek fő alakítója a gazdaságpolitika volt.

A Forumon belüli népi-nemzeti erőkkel szemben Antall József örömmel kötött politikai paktumot az SZDSZ-szel, és a liberálisokra bízta a gazdaságpolitikát. Folytatta azt a privatizációt, amelyeik már a Németh-kormány alatt elkezdődött. Gyorsan felszámolták a keleti piacokat, ezzel halálos döfést adtak a vidéki lakosság foglalkoztatásának. Máig nem vált világossá, hogy a keleti piacok gyors felszámolása a mezőgazdaság virágzásának végét jelentette. De nemcsak annak, hanem számos, vállalti szinten veszteséges keleti exportnak is.

Az első tíz évet, Kéri László másként ítéli meg: „Az 1990 utáni első évtized alapjában véve a teremetés ideje volt, az új világ intézményi kereteinek létrehozatala, és üzembe helyezésük, próbaéveinek ideje. Viszonylag hamar megteremtődtek a jogállamiság, és a piacgazdaság legfontosabb intézményi alapjai, jól-rosszul, de működni kezdtek, valamint megtörtént az ország Keletről Nyugatra való átállításának – korábban nem remélt sebességű – művelete is.”

Ezt én úgy fogalmazom meg, hogy olyan liberális jogi kereteket hozott létre az Antall-Tölgyessy paktum, ami messze meghaladta az ország közvéleményének liberalizmust befogadó képességét, ezért eleve bukásra volt ítélve.

Ezzel eljutottunk a fő károkozáshoz. A kétmillió munkahely felszámolásához. A magyar közgazdászok óriási többsége számára a vállalti szintű veszteség társadalmi szinten is veszteséget jelentett. Ezért, ész nélkül, felszámoltak kétmillió munkahelyet, ezzel minden reális gazdaságpolitika feltételét. A rendszerváltás első pár éve alatt a felszámolt kétmillióból félmillió helyezkedhetett el a kisvállalati szektorban. Az is csak azért, mert az adózás alóli kibúvásra építhettek.

Az ezer éves magyar történelem legnagyobb gazdasági bűnét követték el azzal, hogy másfélmillió ember tartósan kirekesztettek a társadalmi munkamegosztásból. Ez a kirekesztés máig is tart, a jelenlegi kormány is csak tíz évre tervezi, hogy egymilliót visszahoz a munkavilágába.

Máig nem tisztázott, hogy mekkora, elviselhetetlen politikai és gazdasági terhet jelentett a veszteséges vállalatok leállítása.

Ideje volna a rendszerváltást a munkaügyek, a foglalkoztatás oldaláról megvizsgálni. A bolsevik rendszerben az optimálisnál magasabb volt a foglalkoztatás, de előnye volt, hogy mindenki nemcsak talált munkát, hanem erre az állam is kényszeríttette. Magam is azok közé tartoztam, akik néhány százezer, maximum félmillió fővel csökkentette volna a foglalkoztatást.

A szoclib közgazdászok, okkal használom a szoclib kifejezést, hiszen az SZDSZ-en kívül az MSZP közgazdászai is maradéktalanul hívei voltak a kétmillió munkahely megszüntetésének. Sajnos, ma is azok. Felszámolt munkahelyek helyett csak félmillió új keletkezett. Vagyis másfélmillió, többségében vidéken élő, alacsonyan képzett munkaerő az óta sem talál munkát. Ezen belül a cigányság szinte teljesen munka nélkül maradt.

A néhány éve még túlfoglalkoztató országunk az EZ 27 tagállama között az utolsó lett a munkaképes lakosság munkára fogásában. Márpedig, ilyen alacsony foglalkoztatás mellett sem a politikai, sem a gazdasági stabilitás nem jöhet létre. Nem találtam példát arra, hogy az átlagnál gyorsabban növekedett az olyan ország, amelyikben a foglalkoztatás 70 százalék alatt van, nálunk pedig 55 százalék. Tegyük hozzá, hogy a sikeres országokban nemcsak a foglalkoztatás magas, de az évente ledolgozott órák száma is nagyobb.

Az ennyire nem dolgozó országban sem a politika, sem a gazdaság nem lehet kiegyensúlyozott. Sőt, nem működhet hatékonyan az oktatás, és az egészségügy sem. Ezt a magyar közvélemény érzi, a politikai azonban nem karja tudomásul venni. Aki a jelenlegi foglalkoztatási szinten akarja a gazdaságot helyes vágányra terelni, naiv, idealista.

A fentiekkel azt kívántam bizonyítani, hogy nem az elmúlt tíz év volt elvesztegetve, hanem az előtte lévő tizenkettő. Aki nem azt a tizenkettőt akarja korrigálni, hanem az utolsó tízben keresi a bukás okait, nem sokra juthat.

Kéri László az utolsó tíz év eredményeiből ötöt emel ki.

Időrendi sorrendben.

2002. Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kap. Magyarországon én is azon kevesek közé tartorok, akik örültek Kertész kitüntetésének. Örültem, mert ideje volt már, hogy egy Európában marat, zsidó író kapja meg ezt az elismerést. Ugyanakkor látom, hogy a magyar társadalom még sajnos nem tart ott, hogy így érezzen. Kertészt nem is tekintik magyar írónak. Ennél súlyosabb hiba, hogy a magyar társadalom még mindig nem kíván szembenézni a zsidósággal szemben elkövetett szörnyű bűneivel.

Kéri, pedig nem érzi a Nobel-díj súlyát, ha erről beszél, és nem a vidéki, főleg cigányokat súlytó munkátlanságot.

2004. Csatlakozás az Európai Unióhoz. Ezt én is kiemelném, mert ez komoly biztosíték a kilengéseink ellen. De lássuk be, nem sokat használt.

2004. Leszerel az utolsó kötelező szolgálatú katona. Ez is jó hír, de csak hírértéke van.

2007. A schengeni határok megszűntek. Fontos, de nem volt jelentős hatása.

2009. A magyar U20-as labdarúgó válogatott bronzérmes a világbajnokságon. Ezt komolytalannak tartom. Aki nem tud jobbat, az se hozza fel.

Az utóbbi tíz év kudarcai.

2002. Móri mészárlás. Ilyen a legsikeresebb államokban is előfordul, de nem tartják történelmi kudarcnak.

2003. Kulcsár-ügy. Ilyen is előfordul a legjobb társadalomban.

2005. Népszavazás. Szégyenre ugyan okot adott, de az előzmények után, nem lehet botránkozni rajta.

2010. A vörös-iszap katasztrófa. Az ukrán és a japán atomerőmű robbanásához képest csekélység.

A tíz esemény felsorolása jól jellemzi, hogy a szoclib vonal máig képtelen megérteni katasztrofális vereségének okát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése