A magyar gazdaságtörténet legnagyobb szélhámossága

Kopátsy Sándor PG 2011-07-11

A MAGAR GAZDASÁGTÖRTÉNET LEGNAGYOBB SZÉLHÁMOSSÁGA

Az öregségem egyik nagy öröme, hogy megérem a szélhámos politikusok lelepleződését.

1997-been nem remélhettem, hogy a kötelező magán nyugdíjpénztárak rendszeréről kiderül, hogy az ország történetének legnagyobb gazdasági szélhámossága volt.

E feletti örömöm azzal kezdődött, hogy a magánpénztárak nem maradtak kötelezők. Most olvasom a Heti Válaszban, hogy az Államadósságkezelő Központ egyik vezetője, Borbély László András, közli, hogy az államadósság jelentősen annak következtében ugrott, hogy a dolgozókat törvénnyel arra kötelezték, hogy a járadékukkal a pénzpiacon játszhassanak.

Érthető, de erről a megszállott liberális közgazdászok, élükön az istenített Bokros Lajossal mélyen hallgattak. Ezt megelőzően a nyugdíjjárulék költségvetési bevétel volt. Fedezetet jelentett a költségvetési hiányra.

Nem tagadom, hogy a kezdeményező uraknak is volt abban igazuk, hogy nem megbízható az állam, de nem tették hozzá, hogy annál is kevésbé megbízhatók azok, akik a tőzsdén játszanak vele. A nyugdíjakért az állam ugyan mindig felelős, a pénzpiac cápái azonban nem. Amikor az állam költségvetési hiányt tervez, akkor kell figyelmeztetni, de akkor sem az a megoldás, hogy elvesszük az államhoz befolyó nyugdíjjárulékot, és azt a pénzpiacra visszük. Az odavitt pénzzel nemcsak játszani lehet, ami eleve nem volna megengedhető, de ott felverik az értékpapírok árát, ezzel a reálisnál nagyobb profitot érhetnek el a tőkések befektetései is.

A Horn-kormány gyalázatos nyugdíjtörvénye a tőkések érdekét szolgálta, az államét, és a leendő nyugdíjasokét sértette. Orbán Viktor büszkén közli, hogy a magán nyugdíjpénztáraktól elvont pénzt az államadósság csökkentésre fordítják. Jó lett volna azt is hozzátenni, hogy a gyalázatos nyugdíjrendszer bevezetése mennyivel járult hozzá az államadósság növekedéséhez. Elég lett volna megkérdezni az Államadósságkezelő illetékeseit.

A magán nyugdíjpénztárak felszámolásával megbízott illetékesek elfelejtették kiszámolni, hogy mennyivel csapták be az országot e törvény kitalálói, kidolgozói. Pedig megtehették volna egy negyed óra alatt. Mi lett volna a feladatuk?

Ma már tudhatják, hogy mennyi volt a magán nyugdíjpénztárakra bízott pénz, és ezt mennyi hozadékkal működtették. Ezzel kell szembeállítani, hogy mennyibe került ekkora összeget államadósságként fizetni. A kettő közti különbséggel csapták be a törvény előkészítői a magyar társadalmat. Ennek az összegnek jelentős hányada a pénzpiacon befektetők, és az ott dolgozók zsebébe került.

Ebből kiderülne, hogy ennek az országnak még ekkora kárt nem okozott senki. Ráadásul a fő bűnösök az óta fürödhettek a kollégáik dicséretében.

Csak az a szerencséjük, hogy még nem volt ennyi idejük a téma illetékeseinek.

Borbély úrnak volt egy fontos javaslata is. Én az államadósság csökkentésére indított gyűjtésnél sokkal erkölcsösebb, és hatékonyabb javaslatot is tett. Ne a mások által létrehozott államadósság morzsáit fizessék meg, hanem a pénzüket államadósságba fektessék. Ez egyrészt a bankbetétnél jobb, másrészt meg kell tanulni, hogy az eladósodott állam segítését nem alamizsnával, hanem államkötvény vásárlással kell fizetni. Borbély úr is felhozza a japán példát. A japán állam a világon az egyik legjobban eladósodott, de elsősorban, és gyakorlatilag a japán nép felé, amelyik az illetékeseket megválasztotta. Nem a japán nép, hanem csak az állama adósodott el, mert a hiteleket, a japánok megtakarításaiból fedezhette. Náluk a lakosság Svájc felé adósodott el, és svájci frankban izzadja vissza az adósságát.

Mindkét szélhámosságon a népet becsapó bankárok kerestek.

Horn Gyula csak a balek volt, akit rászedtek, de az utódai sokkal felelősebbek. Gyurcsány Ferenc még a napokban is arról ír, hogy a jelenlegi kormány felszámolta a nyugdíjasok megtakarításait. Ő ugyanis elég okos arra, hogy tudja kik voltak a magyar történelem legnagyobb sikkasztói, hiszen velük közösen kormányozott.