2011. július 4., hétfő

Megbukik a Népszabadság

Kopátsy Sándor PP 2011-07-02

MEGBUKIK A NÉSZABADSÁG

Az a tény, hogy a legjobb magyar napilap olvasótábora négy év alatt a negyedére csökkent, nem véletlen. Az elmúlt négy év egyik általános jelensége, hogy az értelmiségi személyek, lapok népszerűsége az értelmességükkel fordítottan változik.

Az értelmiségi elit rohamosan vesztett támogatottságából. A színvonalasabb lapok, csatornák népszerűsége csökken, ha megszólalnak, azok lesznek egyre népszerűbbek, akiket meg karnak semmisíteni.

Ez a folyamat a szoclib koalíció népszerűségveszésével indult útjára. Négy éve még az SZDSZ volt a káderekben legerősebb párt, nincsenek adataim, de ennek a szavazói voltak a legiskolázottabba, a legjobban keresők, a legnagyobb külföldi támogatást évezők, a leginkább könyvet olvasók, koncertekre járók. A 2010-es választáson ez a párt megsemmisítő vereséget szenvedett.

Ez az átrendeződés játszódott le az MSZP-n belül. Gyurcsány volt a magyar baloldal történetében a leginkább értelmiségi, mégis az ő vezetése alatt vált kispárttá a nagypárt.

Öt éve még segített az MDF-nek az elfogadható eredményben azzal, hogy a párt miniszterelnök jelöltségét vállalta. Két évvel később már kolonc volt a pártja nyakán.

A Fidesz kétharmados győzelme utáni berendezkedésére a magyar értelmiségi elit harsány ellenzéki támadásba kezdett, itthon és külföldön, egyaránt. Ez sokkal többet ártott magának, mint az ellenzéknek. Még jobban elszigetelődtek.

Vagyis a Népszabadság sorsának alakulása csak az általános jelenség része.

Nagy hiba volt, hogy a Népszabadság szerkesztősége nem vette tudomásul, hogy mit akar hallani az ország kétharmada, de még ezeken túl azok is, akik elég opportunisták ahhoz, hogy tudni akarják, mit akar az a kormány, amelyeik még minimum hat éven át hatalmon marad. Nagyon ostoba az olyan értelmiségéi, aki nem számol azzal, hogy aki akár magnak, akár a szakmájának, akár az országának használni akar, ez ne zárkózzon el a hatalom céljainak megismerésétől, abban, amivel egyetért, segíteni.

Hosszú életem során soha nem volt olyan hatalom, aminek nem volt olyan terve, amit érdemes támogatni.

A Horthy-rendszerben annak örültem, hogy egyetemi kollégiumot szerveztek a tehetséges parasztfiataloknak. A Horthy Kollégiumból számos értékes s hasznos barátom került ki. A magja lett a háború utáni NÉKOSZ kiépülésében.

A Nyilas Párttal egyetértettem a földreform követeléssel. Máig nem mondja meg senki, hogy a háború előtt az egyetlen párt volt, amelyik fel akarta számolni a nagybirtokrendszert.

A Rákosi-rendszert abban segítettem, hogy ne termeljük gumipitypangot, gyapotot, narancsot, vezessük be az erdőgazdaságban a világpiaci árakat.

A rendszerváltás óta minden olyan pártot lelkesen támogattam volna, amelyiknek eszébe jutott volna, hogy munkahelyet kell teremteni.

De huszonkét éve nem volt ilyen pártunk.

Miért tévedt el ennyire a magyar értelmiség?

Mert nem érti meg, hogy a magyar társadalom többsége egészen mást tart fontosnak, mint amit ők. Képtelenek megérteni, hogy az állástalanokat fontos az, hogy legyen munkájuk, a leszakadt réteget, hogy emelkedhessen feljebb. Akinek van állás, az ne féljen attól, hogy elveszti; aki hitelt vesz fel, ne féljen attól, hogy becsapják; a szülők, hogy jó legyen a gyereke iskolája; a beteg, hogy gondoskodjanak róla. Ezzel szemben az értelmiség azon sír, hogy nem elég szabad a sajtó, hogy nem hallgatják meg a kisebb pártokat.

Azon kapom magam, hogy azoknak az írásait olvasom, akik nem is álmodhatnak arról, hogy valahol megválasztják, akik a népszerűség listán, mert nem értem, hogyan lehet, hogy ezeknek az okosoknak fogalmuk sincs arról, hol élnek. Egy olyan közép-jobb társadalomban, amelyikhez türelemre van szüksége annak, aki jobb irányba karja terelni a közhangulatot.

Azzal egyetértek, hogy jó volna, ha a magyar társadalom kevésbé volna konzervatív, nacionalista és klerikális. Ezen csak azok segítenek, akik ezt tudomásul veszik, és ártanak az ügynek, akik ezt olyan türelmetlenül akarják elérni, hogy a társadalom az is visszautasítja, aminek a befogadására már érett.

Ez nem új jelenség. Lényegében egyidejű az iparosodással. Az ipari forradalom olyan felkészületlenül érte a nagyon nagyszámú nemességet, és a szint teljes polgárhiányságot, hogy a magyar társadalomban az erre a társadalmi változásigényre nagyon érzékeny zsidóság elszaladt mellette. De csak gazdasági és civilizációs téren. A magyar zsidóság páratlan sikerét nemcsak a bukásra ítélt osztályok, de még a falusi nép is úgy fogadta, hogy a zsidóság ellopta előle a sikert, és antiszemita hisztériába esett. Ez a felfogás annyira ostoba volt, hogy a zsidósággal az élén, a magyar társadalom haladó értelmisége még türelmetlenebbé vált. Kettészakadt a társadalom. Ez a kettészakadás máig tart. Ezen az sem változtatott, hogy a bolsevik évtizedek alatt mind a liberális, mind a közép-jobb tábor el volt nyomva. A rendszerváltás során azonban felébredt a megosztottság.

Újra türelmetlenek lettek a liberálisok, és újra megmakacsolta magát a közép-jobb közvélemény. Megismétlődött a vasút fél évszázadának szakadása.

A liberálisok fel voltak készülve a rendszerváltozásra, de a társadalom többségét képviselő közép-jobb tábor is.

A bolsevik rendszerbe jól beépülő liberálisok reálisan felmérték, hogy népéi, nemzeti Demokrata Fórum mögé fog állni a választói többség. Ennek nacionalista és antiszemita veszélyét ugyan eltúlozták, és sikerült a Forum élére ültetni a számukra megbízható, alkotmányos konzervatív, az úri középosztály restaurációját szorgalmazó Antall Józsefet. Ezzel a rendszerváltás utáni első két választáson nem is szerepelt olyan népi-nemzeti közép-jobb párt, ami kifejezte volna a magyar társadalom többségének elvárását.

A Fórum ugyan megnyerte az első választást, de csak azért, mert azt hitték el a választók, aminek indult. Amikor azonban kiderült, hogy a Fórum az úri középosztály alkotmányos konzervatív pártjaként működik, a következő választáson példátlan vereséget szenvedett.

Ebből azonban nem tanultak a liberálisok, hanem az MSZP váratlan, nagyarányú győzelme után ezzel a párttal kötöttek koalíciót. Abban a hitben ringatta magát az SZDSZ vezetése, hogy számára megfelelő szerep a mérleg nyelve, az olyan kisebb párt, amelyeik a legerősebb támogatását élvezi, amiben a befolyása érvényesül.

Ennek köszönhetően az MSZP a liberális politika vonalára állt át. A párton belül megerősödött a liberális szárny.

Orbán Viktoron kívül senki nem ismerte fel, hogy Antall József vezetése alatt a Fórum olyan alkotmányos konzervatív párt lett, amelyiknek a társadalmi támogatói már kihalóban vannak. Így lett a Fidesz olyan közép-jobb párt, amelyik már nem az urak pártja, hanem a népi származású értelmiségieké, vagyis olyan, amelyik számíthat a választók többségének megnyerésére.

Állapítsuk meg, hogy a liberálisok látványos sikert arattak azzal, hogy a Fórum élére ültették a számukra megbízható Antall Józsefet, akinek sikerült a Forumot elterelni a népi-nemzeti vonalról. Arra azonban nem számítottak, hogy korunkban a demokrácia viszonyi között előbb-utóbb létrejön egy új közép-jobb párt, ami már zsigereiben is liberalizmus ellenes.

A liberálisok rövidtávon mindent megnyertek, de húsz év után aztán minden elvesztettek.

2010-ben bekövetkezett az, amit 1988-ban Antall József beültetésével zseniálisan kivédtek, de közben sok minden megváltozott. Felnőtt egy másik generáció, a liberálisok szinte eltűntek a politikai térképről. Ma negyed akkora sincs a támogatottságuk, és fele sincs az akkori szellemi fölényüknek. Az 1994-ben választott baloldalai szövetségesük is, döntően nekik köszönhetően, lejáratta magát. Ma az MSZP még annál is sokkal gyengébb, mint amekkora társadalmi támogatottságra számíthatna.

Az első demokratikus kormány nemcsak azért bukott meg, mert a választók többsége az úri középosztály képviselőjét látta benne, hanem azért is, mert a liberális privatizációja elviselhetetlen munkanélküliséget hozott létre. A Kádár-rendszer túlfoglalkoztatása után, a másik végletbe estünk át. Nemcsak a volt csatlósok, de az EU országok között is a legalacsonyabb foglalkoztatásba estünk át. Ezt aztán a Horn-kormány csak fokozta.

Nemcsak az MDF-et, de az MSZP-t is a liberálisok tették tönkre. A második választást fölényesen megnyerő MSZP nem bukik el az első kormányon töltött ciklus után, ha az SZDSZ nem viszi el a társadalom számára elviselhetetlen mértékben a liberális politika felé a nála többszörösen jobban támogatott parterét.

A Horn-kormány az MSZP-n belüli liberálisokra bízta a gazdaságpolitikát. Bokros és Békesi sokkal liberálisabb gazdaságpolitikát vitt annál, ami a társadalom többsége számra még elfogadható. Ez a túlzott liberalizáció, és a munkátlanággal szembeni közömbösség miatt, rohamosan csökkent a kormány támogatottsága, és a körzetek 99 százalékát elvesztették. A listáknak köszönhetően is csak a mandátumi helyek hatodát szerezték meg a parlamentben.

Arról beszél a szoclib ellenzék, hogy a Fidesznek csak kétharmados többsége van. Ezzel szemben a valóság, hogy nekik van csak hatod annyi képviselőjük, mint a kormánynak. A szélsőjobb ugyanis sokkal inkább a kormánnyal szavaz, mint a baloldali ellenzékkel.

Azzal vigasztalják magukat, hogy egyévi kormányzás után hány százezerrel csökkent a Fidesz támogatottsága, de azt nem teszik hozzá, hogy ilyen csökkenés minden választás után így volt a múltban is, és hogy az ellenzéki pártok támogatottsága is hasonló arányban csökkent. De éppen az írásom is azzal indult, hogy a szoclib sajtó olvasottsága négy év alatt közel a negyedére, a választás óta a felére csökkent.

Még nagyobb bajt látok a liberális oldalon abban, hogy a húsz alatt nyüzsgő politikusaik egyike sem számíthat arra, hogy egyetlen választói körzet is van mögötte. Jelenleg csak egy legény hangos, a megbukott kormány és pártelnök, Gyurcsány Ferenc, aki a népszerűségi skálán az utolsó. De ez nem csak rája, de a hangos értelmiségiekre is jellemző. Debreczeni és Bokros a választás előtt még azt hitte, hogy ők húzó emberei a létéért küzdő MDF-nek, de nem húztak, hanem visszahúztak. Általában elmondható, hogy jelenleg azok a leghangosabbak, a bukásra ítélt Népszabadságban azok kapnak helyet, akik mögött a legkisebb a közvélemény támogatottsága.

Ezt kellene megtanulni a Népszabadság szerkesztőinek is. Nem élhet meg az olyan újság, illetve nem találhat működtető tőkésre az, amit azok írnak, akik a legkevésbé népszerűek.

Szerencsére a piacgazdaságban nem él meg az, aki azt hiszi magáról, illetve akiről azt hiszik róla a hívei, hogy neki van igaza, csak a közvélemény buta, mert nem ismeri el. A demokráciában azonban más a törvény. Nem elég az, hogy valakit majd igazol a jövő, az is kell, hogy azt el is tudja adni. Márpedig a magyar liberális elit lehet okos, de nem képes magát elfogadtatni.

Ezt néhány önhitt egyén el képes viselni, de célhoz csak az ér, akik az igazság útján úgy jár, hogy tudják is követni. A hazai szoclib politikai elit olyan, mint a pásztor, aki úgy szaladgál a forrás után, hogy a nyáj nem megy utána. Az a politikus sem lehet hasznos, hatékony, aki olyan okos, hogy a többség nem képes követni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése