2011. szeptember 15., csütörtök

Előrelátás

Kopátsy Sándor EH 2011-09-14

ELŐRELÁTÁS

Arra, hogy a közgazdaságtudomány még nem képes megérteni a jelenkori társadalom mozgástörvényét, az a tény hívta fel a figyelmemet, hogy nem lát előre, de még a jelen viszonyokat sem tudja elég hatékonyan kezelni.

Először azt ismertem fel, hogy a marxisták téves úton járnak. A nyugatiak rácsatlakoztak a tőkés közgazdaságtan liberális útjára. A kelet-európaiak pedig a politikai erőszakot kiterjesztették a gazdasági életre is. Az utóbbit elintéztem azzal, hogy a kelet-európai népek még eleve alkalmatlanok arra, hogy a modernizáció élharcosai lehessenek. A kelet-ázsiai marxisták, ahol a lakosság viselkedése megfelelő, még az oroszoknál is erőszakosabbak voltak.

A nyugati tőkés demokráciák azonban a háborús erőfeszítéseknek, a háborút követő munkaerőhiánynak, majd a hidegháborús szorongattatásuknak köszönhetően nagyon gyorsan átalakították a tőkés osztályuralmat össznépi társadalommá. Ez volt az utóbbi ötezer év legnagyobb, sőt egyetlen minőségi társadalmi változása. Korábban ugyanis a társadalmak csak osztálytársadalmakként működhettek.

A második világháború után a Nyugat fejtett társadalmai ugyan megszűntek tőkés osztálytársadalmak lenni, de a minőségi változás nem tudatosult. Jó tíz év után a politikai elkezdett újra úgy viselkedni, mintha továbbra is tőkés társadalom maradt volna. A közgazdaságtan pedig restaurálta a tőkés osztálytársadalom liberális módszereit.

A restaurációt lehetővé tette a hidegháború, és a tudományos és technikai forradalomból fakadó siker. A fejlett nyugat társadalmaiban a fejlődés példátlanul gyors volt. Ez a siker azt a látszatot keltette, hogy minden jól megy. Fajunk történetében nem volt ehhez hasonló, az élet minden területére kiterjedő fejlődés. Nemcsak az egy laksora jutó jövedelem nőtt sokszorosan gyorsabban, mint valaha, de még ennél is nagyobb siker volt az élet meghosszabbodásában, és az iskolázottságban. Ezért nem is volt alap azt állítani, hogy a Nyugat nem volt képes az új viszonyokhoz alkalmazkodni.

Az úttévesztésre azonban a kelet-ázsiai eredmények hívták fel a figyelmet. Japán, majd a négy kelet-ázsiai állam példátlan sikere azt jelezte, hogy kevesebb gazdasági és politikai liberalizmussal, a pénzügyi szektor kisebb hatalmával lényegesen gyorsabb fejlődés érhető el. Ennek ellenére szinte nyoma se volt annak, hogy a közgazdaságtan felfigyel arra, hogy miért sikeresebbek. Ehhez az sem volt elég, amikor Kína is elkezdte felszabadítani a gazdaságot. További jó húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyrészt kiderüljön, hogy a pénzügyi szektor túl hatalma pénzügyi válsághoz vezessen a fejlett Nyugaton, és tudomásul vegyék, hogy Kína a történelem legnagyobb gazdasági csodáját építi.

Mára már a politikusok és a közgazdászok is kezdik felismerni, hogy a Nyugat fejlett társadalmainak a teljesítménye tört része annak, amit a Távol-Keleten elértnek. Tudomásul kell venni, hogy még a Nyugat puritán társadalmai sem képesek felvenni azt a sebességet, ami a Távol-Keleten történik. Még addig sem jutott el a közgazdaságtan, hogy vizsgája a távol-keleti sikerek okát. Pedig, az okok mindkét oldalon nagyon egyértelműek.

1./ A Távol-Keleten magas, a Nyugaton alacsony a munkaképes lakosság munkára fogása. Ez különösen élesen jelentkezik a munkaerő alsó minőségi negyedében. Most kezdik a nyugati politikusok észlelni, hogy a gyenge minőségű munkaerőnek nem képesek munkát adni, és az nem motivált eléggé abban, hogy munkát vállaljon.

2./ A Távol-Keleten nagyon magas a megtakarítás, a Nyugaton nagyon alacsony. Ez bármennyire egyértelmű évtizedek óta, nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget.

3./ A Távol-Keleten nagyon erős a tanulási vágy, a Nyugaton a lakosság jelentős hányadában gyenge. Az oktatás hatékonyságában még nagyobb a Távol-Kelet előnye, mégsem foglalkoznak vele. A Nyugaton nincs megtakarítás, de abnormálisan nagy a pénzügyi piac szerepe.

4./ Csak az olyan társadalom lehet versenyképes, amelyikben a lakosság belső szaporodása közel van a nullához. Ez a nyilvánvaló tény még nem jutott el a politikusok és a közgazdászok tudatáig. Pedig nincs egyetlen olyan állam, amelyikben a lakosság belső növekedése jelentős volna. A sikeres nyugati államok között csak a két még mindig alulnépesedett, volt angol gyarmat fogad jelentős számú bevándorlót, de azoknál is csak az a bevándorló hasznos, aki a befogadó ország átlagánál keresettebb. A befogadónál jónak minősülő befogadása a legjobb, a rosszabb pedig a legrosszabb import.

5./ Az élvonalba csak a puritán és a konfuciánus viselkedésű népek kerülhetnek. Ez a magatartás csak a foglalkoztatás magas szintjén erősíthető. Tehát minél kevésbé puritán egy nép, annál jobban kell a munkavállalásra, és a takarékossága ösztönözni.

Véleményem szerint, azt, hogy melyik társadalomnak hogyan fog alakulni a jövője, elsősorban a fenti öt szempontot kellene figyelembe venni.

Ezzel szemben ezek még nem is szerepelnek a jövőt feltáró tanulmányokban.

A közelmúltban két nagyobb, ilyen irányú munka látott napvilágot. Az elsőt a RAND kutatóintézet készítette abból a célból, hogy mi várható a világ két legnépesebb, és gyorsan fejlődő Kínában és Indiában. Erről azonnal leírtam a véleményem.

A The Economist ismertette Arvind Subrmanian könyvét arról, hogy mi várható 2030-ra.

Ebben a szerző megmutatja, hogy 1870-ben, 1973-ban, és 2010-ben melyik ország adta a világgazdaság legnagyobb százalékát, és mi lesz a helyzet 2030-ban.

A fenti négy időpontban a legnagyobb gazdasági súlya Nagy Britanniának 16.4, az USA-nak 18.8, az USA-nak 13.3, végül Kínának 18 százalék.

Ugyanekkor a második Németország, Japán, Kína és az USA.

A harmadikak pedig Franciaország, Németország, Japán és India

Érdekes, hogy a három legnagyobb összteljesítménye e négy időpontban 34, 34.6, 32.5 és 34.4 százalék. Vagyis a hibahatárnak megfelelően egyharmad. A lakosságuk aránya a gyorsan növekvő világnépességen belül azonban az utóbbi ötven évben gyorsan nőtt. Előbb azzal, hogy 2010-re a három közé bekerült a legnépesebb Kína, és 2030-ra India is. Csak abban vannak kétségeim, hogy India csak nagy lesz, ha egyáltalán lesz, de szegény marad.

Azt ugyan nem vitatom, hogy annak is van értelme, hogy melyik ország mekkora, de a fejlődést nem az országra, hanem az egy lakosra vetítve kell mérni. Kína azért fontos, mert az egy lakosra jutó teljesítménye a GDP, a várható életkor és az iskolázottságban is fergetegesen növekszik. Ebben a tekintetben Kína legfeljebb 2050-re lehet az élvonalhoz közel.

Nagyon fontosnak tartom a tanulmány azon megállapítását, hogy Kína nyíltabb lesz a világgazdaság felé. Ez abból fakad, hogy az egész fejlett világgal szemben óriási komparatív előnyt élvez a tömegtermékek termelésében. Ezeket várhatóan mind a gazdag, mind a szegény országok elsősorban Kínától fogják vásárolni. Az jogos, hogy a kínai munkaerő a tömegtermelésre akkor is jobb lesz, ha már nem lesz olcsóbb.

Az a könyv egyik ostobasága, hogy Kína elöregszik.

1./ Kína lakossága még jelenleg is fél százalékkal növekszik. Vagyis gyorsabban, mint a nyugati országok többsége. Tegyük azonban hozzá, hogy a nyugati fejlett országokban tizenöt évvel öregebbek az emberek, mint Kínában. Tehát 2030-ban is fiatalabbak lesznek.

2./ Másrészt Kínában sokkal nagyobb lesz az életkörülményekben, egészségügyben addig bekövetkező fejlődés, tehát lassabb lesz az öregedés.

3./ A távol-keleti emberek nem sietnek nyugdíjba. Japánban a nyugdíjba menők átlagkora 71 év, a nyugdíjhatárnál három évvel több. Ez a nyugati ember luxusa, hogy egészségesen is mi előbb nyugdíjba megy.

Subramanian ugyan feltételezi, hogy Kína az elkövetkező húsz éven is lényegesen gyorsabban fog növekedni, de nem indokolja, hogy miért. Ha ezt megtenné, és az általam említett öt szempontot elemezné, még nagyobb kínai sikerhez jutott volna el, de India esetében pedig hangsúlyozni kellett volna, amit Kína esetében megtett, hogy az egy laksora jutó jövedelem legfeljebb fele lesz az Egyesült Államokénak. Szerintem, Indiában még ötöde sem lesz.

Az egész könyv hibája, hogy az államok nagyságát vizsgálja, holott az emberiség szempontjából sokkal fontosabb, hogy 2030-ban milyenek lesznek a jövedelmi viszonyok.

Ebben körülbelül a következőkre jutott volna.

2030-ban már 9 milliárd ember fog élni. Gazdagok csak a nyugati puritánok, és a távol-keleti konfuciánusok lesznek. Minden másik kultúrához tartozó népek is gazdagodnak, de a fejlettekhez képest sokkal szegényebbek lesznek.

Az lemaradás elsődleges oka a túlnépesedés, és ezért óriási lesz a túlnépesedési nyomás. Ebből fakad a borzalmas félelmem, mert fajunk történelme azt bizonyítja, hogy az ember mindig elpusztította a feleslegét. Még nem fordult elő, hogy a társdalom nem pusztította el azokat, akinek a léte már elviselhetetlen terhet jelentett.

Már nem érem meg, de ebben a században több milliárd ember fog elpusztulni. Ehhez a technikai eszközök már rendelkezésre állnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése