A TŐKÉS TÁRSADALOM MUNKERŐIGÉNYE.
A FEJLETT TÁRSADALOM MUNKAERŐIGÉNYE.
A TARTÓS MUNKANÉLKÜLIEK FOGLALKOZTAÁSA.
A TARTÓS MUNKANÉLKÜLIEK FOGLALKOZTATÁSA
Kopátsy Sándor EF 2011-10-08
FOGLALKOZTATÁS
Jelenleg nemcsak Magyarország, de a Nyugat legnagyobb társadalmi és gazdasági problémája a gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatása.
A 20. század második felében a fejlett társadalomban olyan társadalmi változás történt, ami nem engedi meg, hogy a foglalkoztatásban a tőkés osztálytársadalmak munkaerőpiaca uralkodjon, amiben csak az a munkaerő kapott foglalkoztatást, akire a tőkés vállalkozónak, általában a munkaadónak a vele járó költségeknél nagyobb jövedelmet termelt. Ez azzal jár, hogy a profitot nem termelő, gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatására nem volt igény, de költség sem merült fel, mivel a társadalom nem gondoskodott a munkátlanokról.
A tőkés osztálytársadalmakban a munkaadó munkaerőigényének az olcsó és képzetlen munkaerő jelentette az óriási többséget. Amennyi minőségi munkaerőre szüksége volt, azt bőven fedezte az emberek tudásigénye, abból is több keletkezett, mint amennyire a munkaadóknak szükségük volt. Jellemző, hogy a tudásra vágyók többsége még a tőkés társadalom végén is papnak, pedagógusnak, művésznek, közigazgatási tisztviselőnek ment.
A társadalomtudományok máig nem ismerték fel, hogy a tőkés osztálytársadalomban a gazdaság minden előző társadalomnál alacsonyabb minőségi igényt támasztott a munkaerő kilencven százalékával szemben. A gyűjtögetéstől a tudományos és technikai forradalomig, azaz mintegy ötezer éven keresztül, egyre csökkenet a munkaerő kilenctizedével szemben támasztott igény. Elég arra gondolni, hogy még a jobbágytól is nagyobb szakértelmet várt el a telkének hasznosítása, mint az ipari, mezőgazdasági és szállítási nagyvállalt munkaigényánek a kilencven százaléka.
A gazdaság hatékony működtetéséhez elég volt a szűk elit, akik irányítottak. A többség lényegében munkaközben sokszor néhány hónap, de maximum néhány év alatt tanult bele a rábízott munkába, a szaktudást alig igénylő feladata teljesítésébe.
Mindez azért maradt rejtve, mert egyrészt nőtt a tőkés üzemekben szükséges magasan képzettek aránya, másrészt a gyorsan növekvő közigazgatásban és hadseregben szükség volt a az írás és olvasás ismeretére, hiszen írásban történt a kommunikáció.
A TŐKÉS TÁRSADALOM MUNKERŐIGÉNYE.
Fajunk történetében az ipari forradalom hozott először olyan technikát, aminek nem csak az eszközök kitalálása, előállítása, de működtetése is tehetséges és képzett munkaerőt igényelt. A gazdaságban foglalkoztatott munkaerőnek alig 1 százaléka volt diplomás, és 3-4 százaléka középfokú végzettséggel rendelkező, azaz érettségizett.
Ami a közigazgatás munkaerőigényét illeti.
Ha a társadalom működtetését, vagyis a közigazgatáson túl hadsereg tisztikarát, a vallási klérust, a pedagógusokat és az orvosokat is értjük, vagyis az állam működtetését. Azt mondhatjuk, hogy a diplomások nagy többsége nem a tőkés gazdaságban, hanem a szélesen értelmezett államapparátusban működött. Száz éve, vagyis a tőkés osztálytársadalom fénykorában, a magasan képzettek nagy többsége az állam működtetésében dolgozott. Vagyis a lakosság iskolázását sem a tőkés gazdaság, hanem az állam igényelte. Csak az államapparátus, a hadsereg működtetése megkövetelte az írás, és olvasás elemi ismeretét. A vallás és a lakosság egészének iskolázottságát a reformáció vezette be. A kereszténység, mint vallás, a reformáció előtt nem törekedett arra, hogy a hívek olvassák a szent könyveket, a nép nyelvén folyjék a szertartás. Ebben a tekintetben a kereszténység a zsidó és mohamedán vallások mögött kullogott. Ezt jól jellemzi, hogy a szertartás, a szent könyvek nyelve a lakosság által ismeretlen holt nyelv volt. A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a Nyugat felemelkedésében milyen nagy szerepe volt a népoktatásnak.
A tőkés osztálytársadalmakban a munkások és földművesek gyermekeinek java azért tanult, hogy a vallás és az állam szolgálatába emelkedhessen.
Jellemző módon, a tőke nem a tanult, hanem az olcsó munkaerőt kereste. Ráadásul, abból mindig és mindenütt több volt, mint amennyit a tőke működetése igényelt. Ezért vált jellemzővé, hogy a bérek nem annyira a teljesítmények, hanem a képzettségnek megfelelően differenciálódtak. Nem azért, mert a képzett munkaerőnek fontos volt a képzettsége, a tehetsége, hanem azért, mert a megbízhatóság érdekében a gazdasági vezetőket le kellett fizetni. Ezért a tőkés társadalmakban az képzett irányító munkaerőt mind az állam, mint a gazdaság aránylag magasan megfizette.
Ide kívánkozik, hogy a tőkés nem azért zsákmányolta ki a munkaerőt, mert ez a tőkés voltából következett, hanem azért, mert a kínálata nagyobb volt, mint a kereslete. Márpedig ez esetben a piaci ár az érték alatt van. A tőkés társadalom nem azért volt kizsákmányoló, mert tőkés, hanem azért, mert a munkaerőből mennyiségi és minőségi túlkínálat volt.
A FEJLETT TÁRSADALOM MUNKAERŐIGÉNYE.
A tudományos és technikai forradalom abban is minőségi változást jelentett, hogy a minőségi munkaerővel szembeni kereslete olyan nagy, amit nem is lehet kielégíteni. Ugyanakkor egyre kisebb a képzetlen munkaerővel szembeni igénye. Ebből fakad, hogy a munkaerő minőségi elitjét egyre jobban megfizeti, a minőségnek az alsó ötödét pedig az árán nem hajlandó foglalkoztatni. Ezt azonban az állami törvényhozás nem hajlandó tudomásul venni. Olyan munkaügyi törvényekkel szabályozza a foglalkoztatást, ami nem teszi lehetővé, hogy a gyenge minőségű munkaerő munkát találjon. Ezt a tényt tükrözi, hogy minden nyugati társadalomban a munkaerő minőségével fordított a foglalkoztatási ráta. Vagyis, minél jobb a munkaerő, annál magasabb, és minél gyengébb, annál alacsonyabb a foglalkoztatási rátája.
Ez az általános tény azt jelenti, hogy a munkaerő ára nem a kereslet és kínálat, hanem az állam által törvényesített, általános foglalkoztatási feltételek alapján van megállapítva. Még a liberális közgazdászok sem hajlandók tudomásul venni, hogy a munkaerő árát, vagyis a foglalkoztatásával járó költséget nem a piac, nem a kereslet és kínálat viszonya, hanem az állami bürokrácia határozza meg. A szabad munkaerőpiac esetén a minőségi munkaerő ára lényegesen magasabb lenne, a gyenge minőségűé pedig lényegesen alacsonyabb. A piaci ár ugyanis azt jelenti, hogy egyensúlyt tart a kereslet és kínálat között. A gyenge minőségű munkaerő teljesítménye azonban nem éri el a foglalkoztatási feltételekből fakadó árat. Egyszerűen fogalmazva, a gyenge minőségű munkaerő a munkaadó számára drágább, mint a foglalkoztatásával járó költség. Ezért a gyenge munkaerőt nem foglalkoztatja.
Ezért minél jobb a munkaerő, annál nagyobb abban a hiány, és minél gyengébb minőségű annál nagyobb a felesleg, a tartós munkanélküliség.
Az illusztráció érdekében osszuk a munkaerőt három minőségi csoportba.
A munkaerő felső minőségi negyede, elitje fölényben van a munkaadóval szemben. A munkaadó attól fél, hogy ott hagyja. Ezek foglalkoztatása tehát nem szorulnak sem szakszervezeti, sem törvényi felügyeltre. Ezeket a tulajdonos, hogy megtarthassa, igyekszik bevonni a nyereségben való érdekeltek körébe. Munkájáért egyre inkább a nyerségből részesíti, azaz résztulajdonosként kezeli. Ez a szektor egyre bővül, és a legjobb menedzserek, tudósok, műszakiak tulajdonosként működnek.
A munkaerő középső minőségi fele esetéven a kereslet és kínálat többé-kevésbé egyensúlyban van. Ezekre van értelme a normatív foglalkoztatási törvényeknek, a szakszervezeti védelemnek. Azt sem a munkaügyi törvényhozás, sem a közgazdaságtan nem hajlandó tudomásul venni. A munkavállalók annál inkább. Ezt jelzi, hogy a munkaerő vállalati szférában dolgozó elit szinte kivonult a szakszervezetekből, a szakaszervezeti tagság összetételében csak a közalkalmazottak aránya nő. A leggyorsabban pedig a munkaerő elitjéhez tartozók aránya csökken.
A munkaerő alsó minőségi negyede olyan, akik nem hoznak annyit a munkaadónak, amennyibe a normatív foglalkoztatási törvények alapján kerülnek. Ezeket az állam az értékük felett akarja megfizetetni. Természetesen, ez hiú ábránd, ezért a foglalkoztatásuk katasztrofális. Nem azért mert alkalmatlanok az értéktermelésre, hanem azért, mert a foglalkoztatásuk többe kerül, mint a fennálló munkajogi feltételek melletti foglalkoztatási költségük.
MINDEN ÉRTÉKTERMELŐ HASZNOS
A közgazdaságtan azért vált használhatatlanná a társadalom működtetésére, mivel csak a tőkés számára értéktermelő munkát tekinti értéktermelőnek. Ez a tőkés osztálytársadalomban azért nem jelentett problémát, mert abban lényegében csak a fizikai tőkében volt hiány, a szellemi tőkében és a munkaerőben mennyiségi és minőségi felesleg spontán is újratermelődött.
Ezzel szemben a jelenkori fejlett társadalmakban, a szellemi vagyonban, a minőségi munkaerőben van hiányt, a társadalom sikere egyre inkább e kettő bővítésén múlik. Ahol a két utóbbi sikeresen fejlődik, oda megy a fizikai tőke is.
Ezzel szemben a közgazdaságtan még addig sem jutott el, hogy mérje a szellemi vagyont, értéktermelésnek tekintse annak gyarapítását. Annak ellenére, hogy a társadalmak teljesítménye egyre inkább az oktatás hatékonyságától, a lakosság viselkedési módjától, a foglalkoztatástól függ, ezek gyarapítását nem tekinti értéktermelésnek. A jelenkori fejlett társadalom jövője elsősorban attól függ, milyen sikeresen neveli fel a következő nemzedéket. Ez a legfontosabb társadalmi feladat, mégis kívül esik a közgazdaságtan által kezelt értéktermelési folyamaton.
A társadalom legfontosabb feladatát, a gyermeknevelést a társadalom figyelmen kívül hagyja. Ezen belül szinte csak az oktatást kezeli a társadalom feladataként, de azt is csak fogyasztásként, az állam által elvont jövedelmet felhasználóként veszi figyelembe.
Ezen túl a gyermekek darabszáma alapján, a felnevelés eredményétől függetlenül, pénzzel támogatja. A következő generációnak csak a számát figyeli, az elért eredményt nem. Ez azt jelenti, hogy nagy átlagban, minél igénytelenebb a felnevelés, annál nagyobb hányadát fedezi a társadalom. Ennek következtében, a gyermeknevelés állami támogatása aránylag annál nagyobb, minél igénytelenebb, eredménytelenebb a nevelés. A társadalom nem a minél eredményesebb, hanem a minél nagyobb számú gyermek felnevelését ösztönzi.
Ez a társadalom érdekével ellentétes ösztönzés csak azért nem okoz nagyobb tragédiát, mert többé-kevésbé minden társadalom ezt a módszert alkalmazza, és a szülők jelentős hányada sem több, hanem jobban felnevelt gyermeket akar. Ezt a szülői buzgalmat a társadalom azonban nem jutalmazza. Ezért aztán csak a magasabb jövedelmű, iskolázott családokra jellemző.
Sem a pedagógiai tudomány, sem a politika nem veszi tudomásul, hogy a sikeres gyermeknevelés elsősorban a szülői környezettől függ. Még azt sem észlelik, hogy a fejlett társadalmakban a gyermekvállalás fordítottan arányos a szülői környezet minőségével. A jó adottságú családokban az átlagosnál kevesebb, a gyenge adottságúakban több gyermeket vállalnak. Ha egyszer kiszámolnák, hogy a gyermekvállalási torzulásból mennyivel gyengébb lesz a következő nemzedék, kiderülne, hogy a jelenlegi helyzet több kárt okoz a következő nemzedék teljesítményében, mint amennyit használhat, vagy árthat, mint amennyi kárt vagy hasznot hozhat harminc év alatt a politikai vezetés minősége.
Aki egyszer tudomásul veszi, hogy a gyermeknevelés és iskolázottság színvonala elsősorban a családi környezettől függ, azt is tudomásul kell vennie, hogy a legrosszabb családi kört a tartósan munkanélküliség jelenti. A tartós munkanélküliség ugyan sok gazdasági és erkölcsi kárral jár, de ezek eltörülnek a következő generáció minőségében okozott kárhoz képest.
TARTÓS MUNKANÉLKÜLISÉG
Azt kell tudomásul venni, hogy minden munkaképes ember képes értéket termelni, csak egyre többen vannak olyanok, akik nem képesek jelenleg annyi értéket termelni, amennyi meghaladja a normatív foglalkoztatással járó munkaadói költségeket. Ezeket csak akkor lehet az értéktermelésbe bevonni, ha olyan olcsóvá tesszük a foglalkoztatásukat, ami mellett a munkaadó számára érdemes őket alkalmazni.
A törvényben meghatározott minimál bér, és ennek járuléka jelenleg jelentsen magasabb, mint az általuk termelt érték. Ezért nem is számíthatnak arra, hogy munkát találhatnak. Ráadásul, minél tovább tart a munkanélküliség, annál kisebb érték termelésére lesz alkalmas az ilyen munkaerő. Ezért azonnal el kell indítani a tartósan munkanélküliek foglalkoztatását.
Hogyan lehet csökkenteni a tartós munkanélküliek foglalkoztatásával járó költséget?
Az első megoldás a bérjárulék csökkentése. Ez azonnal megvalósítható, jelenleg is folynak ilyen kíséreltek. A tartós munkanélküli után nincs állami bevétel, csak kiadás. Ezért az elengedése nem jelent költségvetési tehet. Problémát csak az okoz, hogy nem lehet a vállalti szektorra az ilyen munkaerő rászabadítni, mert ezzel veszélyeztetjük a jelenlegi alkalmazottakat, hiszen azokat elbocsátva, felvehetnek olcsóbb munkaerő. Ezért a tartósan munkanélküliek számára új foglalkoztatási szektort kell képezni. Ezek ne lehessenek a vállatok alkalmazottai, ezek foglalkoztatását valamiféle szövetkezeti szektorra, részben az önkormányzatokra kell bízni, akiknek a foglalkoztatási körét olyan munkákra kell korlátozni, amelyek hasznosak, de jelenleg a vállalati szektorra nem lehet rábízni, mert erre nem volna költség fedezetük.
A munkaerő árát tehát a kereslet-kínálat arányához kell igazítani. Jelenleg a jó munkaerő olcsó a gyenge minőségű drága. Az volna kívánatos, ha ez a deformáció megszűnne. Akkor felel meg a munkaerő ára a társadalom érdekének, ha a munkaerő minden minőségi szintjén közel arányos a foglalkoztatás. A közel arányos foglalkoztatás alatt az kell érteni, hogy a tartós munkanélküliség a leszakadt rétegekben, és a munkaerő felső tizedében legyen az átlagosnál magasabb, de sehol ne legyen alacsony.
Jelenleg a munkaerő alsó minőségi negyedében azért társadalmi érdek a magas foglalkoztatás, mert a tartós munkanélküliség ebben a rétegben jár a legnagyobb erkölcsi kárral. Ennek a rétegnek a tartós munkanélkülisége okoz viszonylag a legnagyobb erkölcsi kárt. Ezért, ezt a réteget akkor is foglalkoztatni kell, ha nem termel annyi értéket, mint amennyibe kerül.
A munkaerő felső tizedét pedig azért kell viszonylag jobban megfizetni, mert ennek a foglalkoztatása hoz a béréhez viszonyítva is a legtöbb társadalmi hasznot. Ennek a rétegnek a viszonylag jó megfizetése azért is társadalmi érdek, mert ezek sikere ösztönzi a fiatalokat arra, hogy ebbe a rétegbe kerüljenek. A fiatalom minél nagyobb hányadának legyen a célja a munkaerő felső minőségi tizedébe kerülés.
Vagyis a munkaerő minőségétől függő árát úgy kell alakítani, hogy a foglalkoztatási ráta a felül írt elveket szolgálja. Ez az állam elsőssorban a bárjárulékkal képes befolyásolni. Ennek érdekében a jelenleg mintegy 40 százalékos bérjárulék globális összegét továbbra is úgy kell megtartani, hogy az összes bérjárulék az összes bérkifizetés 40 százaléka legyen, de ez az átlag úgy szóródjon, hogy minden bérréteg annyi járulékkal járjon, hogy a foglalkoztatás közel azonos legyen. A munkaerő árának szóródása ugyanis akkor felel meg a társadalmi érdeknek, hagy minden minőségi szinten közel azonos lesz a foglalkoztatási ráta.
Ezt akkor lehet elérni, ha a munkaadónak a magas jövedelmek után magasabb százalékot, az alacsony után alacsonyabb százalékot fizessenek. Ennek célja, hogy a foglalkoztatási tárák a társadalmi érdeknek megfeleljenek.
Ezzel a módszerrel meg lehet oldani a munkaerő kívánatos foglalkoztatási rátájának jelentős javulását, de nem a tartós munkanélküliek többségének foglalkoztatását. Azok többségét, egyelőre még a nulla bárjárulék mellett sem fogják foglalkoztatni. Ahova a rendszerváltást követő húsz évben jutottunk, ennél drasztikusabb foglalkoztatási ösztönzést kell bevezetni.
A TARTÓS MUNKANÉLKÜLIEK FOGLALKOZTAÁSA.
Jelenleg a munkanélküliek többsége hosszú ideje tartósan munkanélküli, akiket olyan hatékonysággal sem lehet foglalkoztatni, amilyennel a rendszerváltás előtt foglalkoztatták. Ezért ezek munkára fogása csak speciális módon történhet meg. Ezért jelenleg, és még jó néhány évig a tartós munkanélküliek foglalkoztatását megkülönböztetett módon kell megoldani.
Előre elnézést kérek mind a szoclib baloldaltól, mind a jobboldaltól, hogy két olyan példát hozok fel, amit én sem tartok követendőnek.
Az egyik tanulságos példám a Rákosi-rendszer teljes foglalkoztatása, a másik a zsidó állam kibuc-rendszere. Mindkettőből volna tanulni való.
A Rákosi-rendszer viszonylag könnyű helyzetben volt, hiszen kezdetben a háborús újjáépítés és a nagyon következetes földreform bőven biztosított munkaalkalmat. Ez a tőkés társadalmak történelemben példátlan helyzet vált Európában jellemzővé. A képzetlen munkaerőben kielégíthetetlen hiány vált jellemzővé. A tőkés nyugati demokráciák is millió számára csábították be a képzetlen munkaerőt, aminek nagy hányadát, az újjáépítés befejezése után, máig nem képesek kellő szinten foglalkoztatni.
A földreform is mintegy háromszor annyi embernek adott földet, mint amennyi elég lett volna a megműveléshez. De az adott technikai feltételek, és a szakértelem hiánya következtében, dolgozgattak a felapózott földecskéjükön. Aztán a 70-es években, befejeződött az újjáépítés, a tudományos és technikai forradalom pedig elseperte a képzetlen munkaerővel szembeni igényt, gonddá vált az importált etnikumok foglalkoztatása.
A bolsevik országokban azonban a marxista dogmaként kezelt teljes foglalkoztatás, és a túlhajtott iparosítás biztosította a képzelten munkaerő iránti keresletet. Sőt a kereslet akkora volt, hogy a vállaltok egymástól csábították a munkaerőt, felhajtották azok bérét. Ez ellen védekezve vezettük be mi is az átlagbér ellenőrzést. Ez hibái ellenére zseniálisan működött abban az értelemben, hogy a vállaltok csak akkor juthattak értékes munkaerőhöz, ha ugyanakkor felvettek két alacsony bérűt is. Ezzel teremtettek mesterséges keresletet az olyan munkaerő felé is, amelyik nem hoz létre akkora értéket, mint amennyibe kerül a munkaadójának.
Ez a módszer azonban a gazdaság magánszektoraiban nem alkalmazható. Ennek ellenére a költségvetési szektorban érdemes volna bizonyos mértékben használni, mivel a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása nagyobb társadalmi haszonnal, esetleg még költségvetési megtakarítással is jár, mint az esetlegesen nagyobb bérkifizetés.
A jelenlegi helyzetben azonban ennél sokkal nagyobb a baj, a tartós munkanélküliek körében kevesen vannak olyanok, akiket a költségvetési szektorban is hasznosítani lehet.
Ezért javaslom a munkanélkülieket foglalkoztató szövetkezetek létrehozását.
Izraelben a kibucok költségvetési kapcsolatát nem ismerem, de azok sem üzleti alapon működnek, hanem tudom, hogy az elsődleges feladatuk, hogy a munka világába hozzák be a tagokat, a gyermekeik felneveléséről gondoskodjanak. Az ismereteim szerint a kibucokba egyre inkább a közel-keleti, észak-afrikai ortodox zsidók kerülnek, ott megtanulnak közösségben dolgozni, szakmát sajátítanak el, de a legnagyobb érdemük, hogy a kibuctagok gyermeki kiváló nevelést kapnak.
Nagyon ajánlatos volna, ha az izraeli gyakorlatot megismernénk, és tanulnák a tapasztalatokból. Ismereteim szerint, a képzetlen munkaerő felemelésében csak ők értek el irigylésre méltó eredményeket.
A bolsevik rendszer hazánkban azzal ért el kiemelkedő eredményt, hogy a munkaviszonyban eltöltött idő utáni időt hasznosítottuk. Előbb a háztáji gazdaságokban, majd a kalákában épített lakásépítésben, később az iparban a maszekolásban.
Ezt ugyan nem lehet a piacgazdaságban olyan eredményesen működtetni, de keresni kellene a sokkal szűkebb körű alkalmazásának a feltételeit is.
A hat hónapnál hosszabb munkanélküli, de munkaképes személyek nem kapnak közvetlenül munkanélküli segélyt, ezt a munkanélkülieket foglalkoztató szövetkezetek kapnák meg azzal a kikötéssel, hogy azt csak a megnevezett munkanélkülieknek adhatják, de csak akkor, ha ezért legalább meghatározott napon munkát végzett. A meghatározott napok száma mintegy 10-15 legyen. Ha ennél többet teljesít valaki, azért a segély összege felett, bért kap. A segély összegét meghaladó bér után sem kell bérjárulékot fizetni.
FELADAT
Olyan munkabizottságot kell létrehozni, amelyik kidolgozza az olyan bérekhez kötött elvonás, ami mellett megoldható minden munkaerő minőség és szakma közel azonos foglalkoztatása.
Azzal is foglalkozni kellene, hogy mekkora lenne a bérekhez kötött elvonás kívánatos nagysága, mivel ez az elvonás drágítja a munkaerőt, aminek az árát összhangba kell hozni a világgazdasági környezettel. Minél szabadabb lesz a munkaerő nemzetközi áramlása annál inkább.
Fel kell ismerni, hogy a jelenlegi munkaügy rendszere, gyakorlata nem fejel meg a kor követelményeinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése