2011. október 3., hétfő

Kik illenek a közösségbe

Kopátsy Sándor EG 2011-10-02

KIK ILLENEK A KÖZÖSSÉGBE

Az Európai Unió jelenlegi válságának gyökere a tagországok, mindenek előtt az euró-zónába tartozók felelőtlenül adósodtak el. Ebben hibás volt az EU vezetés, amelyik az elviselhetőnél gyorsabban bővítette a tagságát, és meg gondatlanabbul a közös valutájuk zónáját.

Arra, hogy minden jelentkezőt, ha csak tehették felvettek, magyarázat volt a hidegháború, amiben a front nem a kulturális és gazdasági közös alapon állók, hanem a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közötti katonai feszültség alakította. Senki sem vizsgálta, hogy mik a politikai és gazdasági közösség feltételei. Ezt a hibát csak fokozta, amikor a közös valutát bevezették nemcsak a közös valutára eleve alkalmatlan dél-mediterrán, sőt még az ortodox keresztény görögök számára is.

Eleve tudomásul kellett volna venni, hogy a gazdasági közösség, a termékek, a tőke, és a munkaerő közös piacán belül nem engedhető meg, hogy a tagok között plusz-mínusz 20 százaléknál nagyobb különbség legyen az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemben, a foglalkoztatásban, a költségvetési egyensúlyban, és a megtakarítási rátában. E helyett örültek, ha van jelentkező. A Maastrichti Követelmények nem lépik túl egy könyvvizsgálótól is megkövetelt színvonalat. Aki ezt a minősítésemet nem fogadja el, gondoljon arra, hogy milyen vegyes minősítése volt, van és lesz a tagországoknak a nemzetközi minősítőknél. Én, a minősítők, és a pénzpiac minősítésében sokkal jobban bízom, mint a politikusokéban.

Az EU ma sem közös piac, mert a tagországok nacionalistái gyakorlatilag a nemzetközi munkaerő- és tőkemozgást zavartalanul szabotálhatják.

Hozzáteszem, hogy a jó közösségnek legyen legalább a nyelve közös.

Jelenleg nem is annyira az EU mint a valutaunió van válságban. Én, azt eleve kabarétémának tekintettem, hogy az olaszoknak és a németeknek közös pénzük legyen. Aztán amikor már a görögök, portugálok és a spanyolok is rátérhettek az euróra, kétségbe esetem.

Aki valaha járt a tag országokban, az megérti, hogy a megtakarítási hajlandóság, az infláció érzékenységük nemcsak eltérő, de még az előjele is más. De elég lett volna megnézni, hogy az előző negyven évben, hol, mekkora volt az infláció.

Az eleve elrontott tagösszetételhez az is hozzájárult, hogy a liberális közgazdászok számára tisztázatlan, hogy milyen tartalma lehet az államadósságoknak, és hogy a külföldön értékesített állampapír lényegében emisszió. Ma is csak azt nézik, hogy hol mekkora az államadósság, de hogy mi annak a tényleges tartalma, azt figyelembe sem veszik.

Tele van a sajtó azzal, hogy a legnagyobb államadóssága Japánnak és Belgiumnak van.

Már többször megpróbáltam meggyőzni a szakmát, hogy a nagy államadóság is lehet veszélytelen, sőt egészséges, ha a kölcsönt hatékony termelő célra használták, ha az államnak nemcsak adóssága van, de az a saját állampolgárainak adta el, ha annak kisebb a kamatja, mint a birtokolt állampapíroknak.

Azt sem vették tudomásul, hogy a külföldi hitelezőknek eladott állampapír lényegében emisszió.

Nem véletlen, hogy a két legjobban eldósodott állam, Japán és Belgium, nincsen bajban, sőt.

Japánnak még egyszer annyi amerikai állampapír van a birtokában, mint amennyi az államadóssága. Ráadásul a japán államadósság szinte teljesen a japán lakosság megtakarításából keletkezik, tehát nem kifelé jelentkezik. A japán állampapírok kamata alacsonyabb, mint az amerikai kincstárjegyeké, tehát jó üzlet. A kamatok belső vásárlóerőt jelentenek.

Belgium államadósága ugyan nagy, de ennél jóval nagyobb a külföldön működő belga tőke. Annak a profitja minden bizonnyal nagyobb, mint az államadóssága után a külföldieknek fizetett kamat.

Hogyan kellene mérni az országok eladósodottságát?

Nettóban, tehát a külföldiekkel szembeni kamatfizetési teherrel kell szembeállítani a hazai állampapírokért külföldről járó kamatot. Ekkor derülne ki nemcsak az, hogy a mediterrán országoknak, de Magyarországnak is, szinte minden államadóssága külföldiek kezében van, az után kétszer, háromszor magasabb kamatot fizetünk, mint például az amerikaiak vagy a németek. Ezért vásárolták a gazdag országok bankjai olyan igyekezettel a magas kamatozású tagországok, különösen az euró övezetbe tartozók állampapírjait, és tették zsebre a nagy nyereséget. Annyi esze ugyanis minden német és francia banknak volt, hogy a görög államadóságért az EU gazdagjai vállalni fogják a felelősséget. Én nem is csalódtak. Amit a görög állampapírokon kerestek a német és francia bankok, azt most a német és francia adófizetőkkel fizettetik.

Nagyon szeretnék látni két adatot.

1. Mennyi profitjuk keletkezett a francia és német bankoknak abból, hogy nem a saját országuk, hanem a mediterrán országok magas kamatozású állampapírjait vásárolták. Ez az összeg minden bizonnyal sokkal nagyobb, mint amennyit eddig a kormány az adófizetői rovására Görögországnak adott.

2. Mennyi nettó EU támogatást kapott Görögország, no meg a többi mediterránok.

Mi lesz, ha egyszer a német közvélemény ezeket az adatokat látni fogja?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése