2011. december 7., szerda

Afrika utolér?

Kopátsy Sándor EH 2011-12-05

AFRIKA UTOLÉR?

A The Economist utolsó számában az első írás így hangzik, de kérdőjel nélkül, sőt az sugallja, hogy Afrika száguld Kelet-Ázsia sarkban. Hatvanöt éve rendszeres olvasója vagyon ennek a heti folyóiratnak, ma is a legjobbnak tartom, de ostobaságban ez a rekordja. Afrika ugyanis nem utolér, hanem a vesztébe rohan. Méghozzá minden földrésznél gyorsabban.

A The Economist szerkesztőségében illene tudni, hogy például Nigériának száz éve hatod annyi lakosa volt, mint Angliának, ma három és félszer annyi, és az ENSZ demográfusai szerint 2050-ben tizenkétszer annyi lesz. Ha addig nem pusztítják el a népesség nagy többségét.

A szerkesztőséget az zavarja, hogy az országok nagyságát darabra, gazdagodásukat pedig az országra vetítve méri. Ha csak annyi fáradságot venne, hogy egy lakosra vetített mutatókat nézné, akkor kiderülne, hogy minden sikerről szóló állításának az ellenkezője igaz.

Ilyeneket ír.

- „A világ tíz leggyorsabban növekvő országa között hat afrikai van.” „Afrika gyorsabban nő, mint Kelet-Ázsia, beleértve japánt is.” Ezzel szemben az egy laksora jutó jövedelemben a harminc leggyorsabban növőben egyetlen afrikai ország sincsen. De Japán ott van, mert csökken a népessége. Ebből egy gazdasági szaklap munkatársának azt kellene megállapítani, hogy mivel az afrikai országok lakossága mintegy tízszer gyorsabban szaporodik, mint megengedhető volna, az egy lakosra jutó teljesítménye a legrosszabb. Szemben Japánnal, mely országban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon gyorsabban nő, mint az Egyesült Államokban, és ez az ország a világ legnagyobb hitelezője a külföldiek felé.

- „A növekedésének negyede bányajáradék.” Ideje volna a járadékosokat nem a saját erejükből gazdagoknak tekinteni. Ezen az alapon az olajsejkek országa fejlett, igaz, hogy a saját népéből senki sem dolgozik, és a feudalizmusban élnek. Az idézett írás is elismeri, hogy a sok milliárd dolláros bányajáradék a korrupt vezetőket gazdagítja.

- „A következő negyven évben az emberiség létszámnak növekedése negyven százalékában, Afrikában fog jelentkezni.” Arról azonban szót sem ejt, miből fognak megélni. A következő fejezetben ugyan van egy mondat. „Az afrikaiak többsége napi két dollárnál kevesebből él. Az elmúlt ötven évben csökkent az egy laksora jutó élelem mennyisége.”

- A középosztályt Afrikában az egy laksora jutó 3.000 dollárral mérik. „Ezek száma 2015-re eléri a 60 milliót” Vagyis 12 lakosból egy már olyan gazdag lesz, mint a gazdag országban a legszegényebb egyetlen százalék.

Arról is ír néhány mondatot, hogy a hatalom korrupt. Arról már nem, hogy a lakosság eleve alkalmatlan a kor követelményének megfelelő munkavégzésre, az elit pedig a kormányzásra.

Nem is folytatom tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése