Az ember teremtette alépítmény

Kopátsy Sándor EH 2011-12-23

AZ EMBER TEREMTETTE ALÉPÍTMÉNY

A harmadik évezred úgy fog bekerülni a történelembe, mint fajunk fejlődésének harmadik legnagyobb változása. Ezzel fajunk új, a harmadik korszakba lépett.
Az első volt a leghosszabb a fajok fejlődésében rendkívül gyors változásokban.
I. Gyűjtögető ember.
Fajunk mind a fejlődés utolsó gyümölcse jelent meg a földön. Fejlődési ugrás jelentett a fejlett szellemi képességben. Ennek köszönhetően néhány tízezer év után már képes volt a föld szinte minden természeti környezetében életképessé válni. Ez volt az első olyan lépés az evolúcióban, mikor a környezethez történő alkalmazkodás nem a szelekció és a mutáció időigényes módjával, hanem az eszének köszönhetően vált a természeti környezetéhez igazodóvá. Ugyanaz az ember nagyon különböző természeti környezethez nagyon különböző módon igazodott.
Darwin még csak azt ismerte fel, hogy új környezetben új faj jelenik meg a szelekciójának és mutációjának köszönhetően. Az ember volt az első olyan faj, amelyik nem a környezetének megfelelő fajjá alakult, hanem mint faj nem változott, de a környezetének megfelelő életmódot alakított ki.
Nem a környezet alakította át a fajt, hanem a faj alakította ki a környezetének megfelelő életmódot. Ez egyértelműen azt jelenti, amit Marx úgy jellemzett, hogy az emberi faj életmódja az alépítmény által determinált. Az alépítmény pedig egyértelműen a természeti környezet.
Ez az állapot jellemezte fajunk eddigi életét mindenütt, és máig is ez maradt ott, ahol nem érte olyan környezeti változás, amiben nem jelent meg az eddigi életmódját lehetetlenné tevő környezeti változás.
Ez bármennyire egyértelműen igazolódott, máig nem nyert tudományos magyarázatot. Pedig egyértelmű, hogy ahol nem volt lényeges változás a környezetben, ott máig gyűjtögető életmódban folyik az élet, hacsak nem sepert el a fejlettebb életmód külső hatása.
A gyűjtögető életmódból való társadalmi túllépés csak ott követezett be, ahol az éghajlatváltozás olyan gyökeres volt, hogy az eddigi életmód, a gyűjtögetés nem volt folytatható.
Ebből következően, fajunk ma is gyűjtögető életmódban élne, ha nem éri a jégkorszak végét okozó éghajlati változás, és ennek következtében nem pusztul el fajunk többségének az élettere. Fajunk életének első, kilencven százalékáról tehát az állapítható meg, hogy számára az alépítmény a természeti környezet volt, amihez a fejlett agyának köszönhetően képes volt életformájával, társadalmi szervezetével igazodni.
Ez az igazodás azonban csak azt jelentette, hogy létét fenn tudta tartani, abban tízezer évek alatt sem történt változás.
Marx nagy tudományos előrelépést tett azzal, hogy a társadalmat az anyagi valóság alépítményre épülő felépítménynek tekintette. Sajnos, forradalmár messianizmusa éles ellentétbe került a saját elméleti felismerésével, és egyre inkább a forradalmát lett az elődleges a tudóssal szemben.
Marx alépítmény elmélete a darwini fejlődéselmélet a társadalomra történő kiegészülést jelentett. Darwin ismerte fel először, hogy a fajokat a természeti környezet alakította a magához igazodóvá. Számára egyértelmű volt, hogy a természetet ebből a szempontból. Annak kimondásáig azonban nem jutott el, hogyha megváltozik a természeti környezet, akkor ezzel együtt változni kell az abba beilleszkedésre kényszerült fajoknak is. Addig azonban nem ismerte fel, hogy új fajok csak új, tehát a korábbitól lényegesen eltérő természeti környezetben jöhetnek létre. Ahol nem változik a környezet, ott nem hoz létre változást sem a szelekció, sem a mutáció. A fajok fejlődése csak a természeti környezet változásainak feltárása alapján fejthető meg. Változatlan környezetben nincs fajfejlődés.
A födünk, tehát csak azért lehet otthona ilyen rendkívül fejlett, bonyolult életnek, mert nagyon sok változás során esett át.
Ezért a világűrben életet keresőknek nem elég olyan bolygót keresni, amin az életfeltételek a mi földünkéhez hasonlóak. Olyan bolygót kell keresni, amelyik a földünkéhez hasonló változásokon keresztül jutott idáig. Annak szinte a nulla az esélye, hogy ilyen bolygót, vagyis hasonló természeti állapotot találjunk.
A darwinizmussal azonban már nem volt magyarázható voltnak az eltérő természeti környezetkehez igazodó, gyűjtögető életmódja. Ez esetben ugyanis nem az történt, hogy fajunk a nagyon eltérő természeti környezethez igazodva új fajokká tagozódik. Az ember volt az első faj, amelyiket nem a nagyon eltérő természeti környezet szelektált eltérő fajokká, hanem ugyanaz a faj maradt, de nagyon eltérő életmóddal igazodott a természeti környezetéhez.
Ez a társadalmi forma, nagyon rövid idő, néhány tízezer év alatt, a föld szinte minden természeti környezetében, képes volt kialakítani a természet áldal adott életlehetőségekhez való illeszkedést. Minden természeti környezetben kialakította az annak megfelelő életmódot, társadalmi szerkezetet. A gyűjtögetés természeti adottságihoz igazodott az ember. Ez az igazodás azonban nem jelentett olyan minőségi különbséget, amit fejlődésnek lehet nevezni. Különböző módon életek, de egyaránt a létminimum határán, és százezer év alatt nem történt semmiféle olyan előrelépés, amit társadalmi fejlődésnek lehetet értékelni.
Mintegy 20 ezer évvel ezelőtt történt egy jelentős társadalmi előrelépési lehetőség, aminek azonban nem volt folytatása. A kutyával és rénszarvassal történő kooperáció lényegében már állattartó pásztorkodás volt, de nagyon izolálva, és szinte csak egyetlen természeti környezetre, a sarkköri tundrára volt alkalmas. Ezért nem hozhatott általános előrelépést. Az első két háziállatot, a kutyát és a rénszarvast ennek köszönhetjük.
Azt kell megállapítani, hogy a gyűjtögető társadalmak között nem volt minőségi különbség, és egymásra nem voltak jelentős hatással. Mindegyik nagyon tökéletesen megvalósította az életterében való létezés feltételeit. Ezért olyan érzékenyek maradtak mindmáig minden külső hatásra. A fejlettebb társadalmak külső hatása azt könnyebben összetöri, mint emeli képes.
A történelemtudomány alig foglalkozik azzal, hogy mi volt a termelésre való áttérés előzménye. Pedig a termelésre való áttérést kikényszerítő felmelegedés néhány évezreddel korában megkezdődött, és értek annak a szükséges előzményei.
A Nyugat felé címmel megjelent könyvemben már megpróbáltam megfejteni, hogyan oldódott meg, hogy a búza és az árpa hogyan válhatott kultúrnövénnyé.
A közelmúltban tudtam meg, hogy a burgonyát 10-12 ezer éve termelték az indiánok. Ha nem is ez volt a fő táplálékuk, de kapáskultúraként mai szóval háztájiban, termelték.
Abesszínia területén a vad kölest hétezer éve gyűjtötték, kiegészítő táplálék formájában fogyasztották.
Nyilván, minden kultúrnövénynek megvan a maga előtörténete. Ezek tehát készen álltak, hogy a gyűjtögetésből való élés megszűnése idején ezekre épülhessen a táplálkozás. Ezek kapás művelése tért rá akkor a szántóföldi termelésre.
Arról is kevesen írtak, hogy a szántóföldi földművelésnek előfeltétele volt az erős igavonó állat. Az emberi erő ugyanis nem elegendő a gyűjtögetésnél sokkal hatékonyabb talajművelésre. Ezt jól illusztrálja a tény, hogy a két amerikai kultúra azért nem válhatott növénytermelő magas-kultúrává, mert a kontinensen nem volt domesztikálható, igavonásra alkalmas, domesztikálható állat.
Mikor jut el a történelemírás a tudománynak arra a rangjára, hogy belátja, a magas-kultúra számára sokkal fontosabb volt az igavonó állat, mint a csillagászat, és a piramisok építése?
A termelésre épülő életmód.
Ahhoz, hogy az ember kilépjen a természet ajándékaiból való élés korlátain, sokkal nagyobb változásnak kellett történni a földünk természetei környezetében, hogy túl kelljen lépni a gyűjtögetésen. Ezt a változást a jégkorszak végét jelentő, igen nagy természeti környezetváltozásokkal járó felmelegedés kényszeríttette ki.
Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy az életkörülmények megjavulása olyan népszaporulatot idéz elő, ami nem tartható. A termelésből élő társadalom olyan alépítménnyé vált, ami gondoskodik a népszaporulat féken tartásáról. A tény, hogy minden termelő társadalom osztálytársadalom volt, azt jelenti, hogy az osztálytársadalmak alépítménye a túlszaporodás volt.
Marx sem volt képes szabadulni attól a történelmi örökségtől, hogy az eltérő osztálytársadalmak között minőségi különbség van. Máig nem kereste egyetlen történész sem az osztálytársadalmak közös nevezőjét. Pedig az osztálytársadalmak mindegyike csupán azonos szinten való differenciálódást jelentettek, és jelentenek ma is, mint ahogyan minden gyűjtögető társdalom különbözött, de közösek voltak abban, hogy gyűjtögetésből éltek.
Minden osztálytársadalom elsődleges feladata volt a túlnépesedés fékezése. Ennek érdekében mindegyik négy közös módszert alkalmazott.
1. A társadalom tizedénél is kisebb hányada volt a hatalom birtokosa, és erőszakkal elvonta a többség jövedelmének jelentős hányadát. Ezzel jövedelmét olyan szinte csökkentette, ami mellett nagy a halálozás, alacsony a várható életkor. A legnagyobb halálok a nyomor volt.
2. Jövedelmének jelentős hányadát a fegyverkezésre és a hadviselésre fordította. Ezzel is fokozta a nyomort, a nagyobb halandóságot. Az egymással harcoló társadalmakat az hozta létre, hogy nyerni csak a másik társadalom rovására lehetett.
3. Az elvont jövedelem nagy többségét luxusa, kincsképzésre pocsékolták el. Annak elenyésző hányadát fordították produktív vagyon növelésére. Ebben a tekintetben a tőkés társadalom volt az első, amiben az elvonás jelentős hányada már növelte a nemzeti vagyont azzal, hogy tőkévé vált.
4. Üldözték a jobbító szándékot. Minden osztálytársadalomban eredendő bűnnek számított a tudásvágy. Talán a négy említett eszköz között ez volt a leghatékonyabb, mégis a legrejtettebben maradó. Máig nem olvastam arról, hogy miért volt eredendő bűn a tudásvágy.
Ez a négy közös tulajdonság bizonyítja, hogy az osztálytársadalom mindaddig szükségszerű, ameddig túlnépesedik a társadalom. Ezért minden forradalmi erőfeszítés kudarcra van ítélve, amelyik előbb akarja felszámolni az osztályelnyomást, mint megáll a népesség gyors növekedése.
Ezek az osztálytársadalmak is alkalmazkodtak a természeti környezethez, de ugyanakkor már környezetformálókká is váltak. Folyamatosan alakították át a maguk igényének megfelelőbbé a természeti környezetüket.
Az osztálytársadalmakban élő ember volt az első olyan faj, ami nemcsak alkalmazkodott a természeti környezetéhez, hanem egyre inkább magához igazította azt. Ezzel az osztálytársadalmak az alépítményük építőjévé váltak.
Az ipari forradalom volt az első olyan esemény, aminek hatására nemcsak a természeti környezet változott meg, hanem maga az ember is mássá vált a saját ismeretei és technikai vívmányai révén. A könyvnyomtatás, a vasút, a gőzhajó, a gépkocsi, a telefon, a rádió, a televízió, a számítógép, stb. váltak az emberek viselkedését alakító, általa létrehozott, a politikánál sokkal fontosabb tényezőkké.
A szállításban bekövetkező technikai forradalmak sokkal közelebb hozták egymáshoz az eddig egymástól lényegében izolált térségeket, azaz egymásra hatóvá tették az eddig izoláltakat. Az óceánok meghódítása volt az első nagy lépés abban az irányban, hogy az egymástól izoláltan lő kultúrákból, világgazdaság lett.
Marx ugyan eljutott odáig, hogy az emberi faj is a természeti környezetéhez idomul, tehát csak olyan módon élhet, ami összhangba került a természeti környezetével. Ennél azonban ő sem ment tovább. Még az sem tette egyértelművé, hogy mit kell alépítmény alatt érteni. Megelégedett azzal, hogy csak a már iparosodott, polgári társadalmat tekintette érettnek arra, hogy osztálynélküli társadalmat építhessen. Végül ezt is feladta, amikor azt látta, hogy az általa elképzelt felépítmény esetleg ott jöhet létre, ahol nem érett ugyan meg a társadalom az önmagán való túllépésre, de a leggyengébb volt ahhoz, hogy össze lehessen törni.
Ezt ismerte fel Lenin, és ezen az úton járt a bolsevik rendszer. Ő is azzal kezdte, hogy az orosz forradalom csak arra jó, hogy elkezdje a világforradalmat. Aztán, ahogyan arra nem került sor, hozzákezdett a tőkés társadalmat követő társadalom önálló építéséhez. Ez azonban nem vezetett eredményre, mert a lakosság tudata, és a gazdaság erre éretlennek bizonyult.
III. A tudásalapú társadalom.
Kiderült, hogy az össznépi társadalmat csak ott lehet túllépni, ahol leáll a népesség kívánatosnál gyorsabb növekedése. Ez a 20. század második felében a nyugati puritán, és a távol-keleti konfuciánus társadalmakban megtörtént. Ezzel bebizonyosodott, hogy csak ott van osztálytársadalom, ahol a népesség spontán növekedését fékezni kell. Ez azonban csak ott történhet meg, ahol a lakosság puritán.
Bebizonyult, hogy a lakosság tudata is alépítmény, csak olyan társadalom képes a jelenkor élvonalába kerülni, amelyik lakossága puritán vagy konfuciánus módon viselkedik. Csak az ilyen társadalom képes elérni a jövedelem, az iskolázottság, a várható életkor olyan magas szintjét, és a fogamzásgátlás széleskörű alkalmazását, melyiken önmagától leáll a túlnépesedés.
A túlnépesedés spontán megszűnik ott ahol az anyagi jólét, az iskolázottság, az egészségügy olyan fejlett, hogy leáll a népszaporulat.
A 20. század végén az is kiderült, hogy a puritán társadalmakban az erős állam képes erőszakkal megfékezni a túlnépesedést. Ezzel megszűntethető az osztálytársadalmat létrehozó ok, a népszaporulat fékezése. Ez történik Kínában, ahol ugyan pártdiktatúra van, de soha nem tapasztalt módon nő a gazdaság, az iskolázottság és a várható életkor. Kiderült, hogy a puritán társadalomban a diktatúra képes erőszakkal felszámolni a túlnépesedést. De csak ott.
Azt, hogy erőszakkal csak ott lehet építeni az össznépi társadalmat, ahol az emberek viselkedését a puritanizmus jellemzi. A bolsevik rendszer azért bukott meg, mert a lakosság viselkedése nem volt puritán, és a gazdaságot nem a piac működtette. Kína azért ér el páratlan sikert, mert a lakosság keményen puritán, és a piac működhet.
A jelenkor legfontosabb tanulsága, hogy a még nem fejlett gazdaságú társadalmakban a túlnépesedést csak diktatúra tudja megállítani. De az is csak akkor, ha a lakosság puritán. Egyelőre csak két távol-keleti puritán ország, Kína és Vietnám piacosította a gazdaságot, és megfékezte a népszaporulatot. Mindkettő még ugyan nagyon szegény, de puritán és piacos, ezért nagyon sikeres. Rajtuk kívül nincs olyan ország, ahol e kettős előfeltétel fennáll. Ezért aztán nem is várható, hogy lehet köztük sikeres felzárkózó.
Észak-Koreától eltekintve, nincs nem sikeres puritán ország, a többi tehát lemaradásra ítélt osztálytársadalom. A jövőjük reménytelen, mert túlnépesedők és nem puritánok.
A tudományos és technikai forradalom azonban a puritán világban elérte a szintet, amin a társadalom természeti környezete már kevésbé fontos. A tudomány és technika olyan életviszonyokat teremtett, amin az ember viselkedése lett a tudatának a természeti környezetnél sokkal fontosabb alakítója. A fejlett társadalmakban az emberek tudtát elsősorban a saját eredményei alakítják. Azok az információ, a közlekedési és szállítási technikák, amikkel rendelkezik, jobban hatnak a viselkedésére, mint a természeti környezete.
Az emberek viselkedése egyre kevésbé attól függ, hol, milyen természeti környezetben élnek, hanem egyre inkább az alakítja, ahogyan él. A hogyan élés is sokkal inkább attól függ, milyen gazdag, milyen képzett és mi az érdeklődési köre. Minél képzettebb, tehetségesebb az ember annál inkább a természeti környezetétől függetlenül alakítja az életét.
Az ember azzal vált világpolgárrá, hogy az életmódja függetlenné vált a környezetétől.