2011. december 7., szerda

A Fidesz olyan, mint az ország

Kopátsy Sándor PP 2011-12-05

A FIDESZ OLYAN, AMILYEN AZ ORSZÁG

A Tárki felmérést készített arról, hogyan fogadnák a szülők, ha a gyermeküknek cigány, arab, kínai, afrikai vagy zsidó barátja lenne.

A felmérésből kiderül, hogy miért élvezi a Fidesz a közvélemény kétharmados támogatását, és az országos átlagnál nem jobbra, hanem kissé balra áll. Vagyis a magyar társadalomnál nem kissé jobbra, hanem kissé balra áll. Ugyanis mind a négy megkérdezett etnikummal szemben, az országos átlagnál befogadóbb. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy az országos átlag nem jó, de azon nem, hogy a Fidesz ettől balabbra áll. Azon sem, hogy a demokráciákban az a normális, hogy az a párt legyen hatalmon, amelyik a legjobban lefedi az átlagot. Ez a párt jelenleg a Fidesz. Ráadásul az országos átlagnál, mind az öt kérdezett etnikum esetében annál befogadóbb.

Sokat mond, ha sorra vesszük a pártokat támogatók a véleményét.

A Fidesz és az MSZP. Ez a két párt azonos mértékben fogadja be a cigányt, de jobban az arabot, a kínait és az afrikait. Az MSZP csak a zsidókkal szemben türelmesebb, de mindkét párt az országosnál befogadóbb. A Fidesz támogatói is kevésbé antiszemiták, mint az ország.

A Fidesz és az LMP. Ez esetben nem vitatható, hogy az utóbbi befogadóbb. Kiemelkedően nagy a különbség a zsidósággal szemben. Ez érthető, inkább az meglepő, hogy e pár támogatóinak 31 százaléka nem nézné jó szemmel, ha a gyermekének zsidó barátja volna. Azon kellene elgondolkodni, sőt aggódni, hogy még az alig támogatott liberálisok harmada is antiszemita. A cigánygyerekkel való barátság elutasításában pedig, ha nem is nagyon, de a Fidesz és az MSZP mögött járnak.

A Jobbik és az országos átlag. Abban nem lehet kétség, hogy a jobbik minden tekintetben jobboldali párt. Annál meglepőbb, hogy az öt etnikumból a leginkább, 42 százalékban a zsidó gyerek barátságát tartanák elfogadhatónak. Nemcsak a volt vasfüggöny ezen oldalán az országos arány is kisebb volna. A másik oldalán pedig aligha találunk olyan szélsőjobb pártot, amiben ilyen magas a zsidók elfogadásának aránya.

Ideje volna, ha a magyar zsidóság nem minden mögött nem a közveszélyes antiszemitizmust, a fasizmus látná. Ez nekünk, nem zsidóknak volna a kötelességünk.

A magyar társadalom betegségének jele, hogy a nem zsidókban kevés a bűntudat a zsidósággal szemben, a magyar zsidóságnak pedig az volna az érdeke, ha reálisabban látnák a magyar antiszemitizmus, a fasizmus veszélyét. Ennek érdekében volna hasznos, az ilyen felméréseket reálisan elemezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése