Nyugat és Távol-Kelet

Kopátsy Sándor PG 2012-01-05

NYUGAT ÉS TÁVOL-KELET

A The Economist szilveszteri száma közöl egy írást arról, miben mikor éri utó Kína az Egyesült Államokat. A téma kezelése még mindig az államok nagyságát, és nem a társadalmak fejlettségét vizsgája. Ez a felfogás egyre inkább értelmetlenné válik.
A The Economist a nemzeti jövedelmük nagysága alapján rangsorolja az országokat. Addig még nem jutott el, hogy nem az országok nemzeti jövedelmének nagyságát kell rangsorolni, hanem az egy lakosra jutót, az is a vásárlóerő paritáson. Ezen túl figyelembe kellene venni a várható élettartamot, és az iskolázottságot. Szerencsére az ENSZ már ezt teszi, a világ első közgazdasági hetilapja azonban még nem tart itt.
Ráadásul még néhány idejét múlt mutatót is szerepeltet annak illusztrálására, hogy Kína mikor előzi meg az Egyesült Államokat. Elsőként említi az acéltermelést, amiben már 1999-ben Kína volt előbb. Diákkoromban még fontos volt az acél. Hitler és Sztálin még a vas és acél országot akarta rangra emelni. Azon mér mosolyogni kellett.
Számomra a legjobb rangsort a Legatum Prosperity Index jelenti, aminek a rangsorában, az egy lakosra vetített adatok alapján, 2010-ben az Egyesült Államok a 10., Kína pedig az 58. volt.
Nemcsak az első adat értelmetlen, de az utolsó is, ami a két ország katonai kiadásait vetette össze. Ebben várható utoljára az utolérés. Ebből legfeljebb az derül ki, hogy ebben mutatkozik Kína a legkevésbé költekezőnek. Ebben is bölcsebb. Már a jelenkorban is, de főleg a jövőben egyre kevesebb értelme van a katonai túlerőnek. A háború ugyanis már a nyertesnek sem hozhat akkora eredményt, mint amekkora kárral jár a megnyert háborúval járó ember- és anyagi vesztesége. A nemzetközi munkamegosztásban való részvételből való kiesés a legnagyobb gazdasági költség. A fejlett világon belül a háborúk ideje lejárt. Ezt a legkevésbé az Egyesült Államok ismerte fel. A többi fejlett országnak pedig azért nem érdemes fegyverkezni, mert számra ez kidobott pénz. Ugyanis nem költhet rá annyit, amivel versenyképes lehetne. Az elmaradó országoktól pedig nem kell félni. Ők csak háborúzzanak egymással.
Kína sikerének egyik alapja, hogy nem pocsékolt, és pocsékol sokat a fegyverkezésre. Ha azt tenné, amit tett a Szovjetunió, nem juthatott volna idáig. Az abba bukott bele, hogy a nemzeti jövedelméhez képest, három-négyszer annyit pocsékolt el a fegyverkezésre, mint az Egyesült Államok, és mégis egyre jobban lemaradt.
A világtörténelmi verseny azonban nem az Egyesült Államok és Kína, hanem a puritán Nyugat és a konfuciánus Távol-Kelet között folyik a hegemóniáért. Ez esetben sem a megtermelt nemzeti jövedelem nagysága, hanem az egy lakosra jutó teljesítmények eredője lesz a döntő. Ebben a Távol-Kelet fölénye valamikor a század közepén valósulhat meg. A Távol-Kelet azonban nemcsak sokkal gyorsabban fejlődik, de közel háromszor akkora a lakosaink a száma is. A világhegemóniáért ugyanis nem a két tábor legnépesebb állama harcol, hanem a két versenyképes kultúra.
Számomra nagyon egyértelmű, hogy 500 év után újra a Távol-Kelet lesz az élen, ahogyan előtte közel ötezer éven keresztül volt. De akkor az élcsapatnak nem volt jelentősége, hiszen mindkét kultúra 99 százalékban önmagára volt utalva, nem, volt kapcsolata a másik kultúrákkal. Ezért aztán nem is veszélyeztették egymást.
Az elmúlt ötszáz évben a Nyugat erősödésének motorja az összes többi kultúra kizsákmányolása volt. A tudományos és technikai forradalomnak, valamint annak volt azonban köszönhető, hogy néhány puritán társadalomban olyan magasra emelkedhetett az egy lakosra jutó jövedelem, hogy leállt a túlnépesedés, ezzel megszűnt az osztálytársadalom szükségszerűsége.
A Távol-Kelet elsőségének megakadályozása ellen a Nyugat semmit sem tehet, mivel lakossága számában, munkaszeretetében, tanulási ambíciójában, takarékosságban eleve nem lehet vele felvenni a versenyt.
Szerencsére, már ma is, de a jövő világában még inkább a versenyben lemaradók is jól járnak a béke által biztosított gyors fejlődésnek köszönhetően, mint mindenik jól jár a gyorsan fejlődő világban.
Fajunk a fejletteknek köszönhetően, elérte a szintet, amin már hosszú távon nincsenek érdekellentétek. Minden nép, minden ország akkor jár a legjobban, ha igazodik a fejlődés érdekhez. Ez pedig békét, és szaporodás nélküli társadalmakat.