Mindennél fontosabb a lakosság minősége

Kopátsy Sándor PG 2012-02-07

Mindennél fontosabb a lakosság minősége

Diákorom óta az volt a véleményem, hogy Európában meg lehet állapítani minden ország társadalmi fejlettsége leolvasható egy olyan koordinátarendszerben, ami Y tengelye Malmö – Athén, az X tengelye pedig Moszkva – Sevilla vonal. Még egyszerűbb megfogalmazásom volt: Mond meg milyen erős a Golf-áram hatása, megmondom, hol tart.

Ezen a logikán készült a NYUGAT FELÉ című könyvem, ami b emutatja, hogyan és miért vonult északnyugat felé az Egyiptomban elindult társadalmi és gazdasági fejlődés, ami a harmadik évezred elején Norvégiában futott révbe. Ma ugyanis a négy skandináv ország jeleneti az élvonalat.

Elméletem igazolásaként olvastam Max Weber zseniális felismerését, arról, hogy a tőkés osztálytársadalmat csak a protestáns etikájú népek működtetik hatékonyan.

A jelenlegi pénzügyi válság is igazol. Ha térképre rakjuk a hitelminősítéseket, az államkötvények kamatát, ez az értékrend igazolódik.

Mennyivel kevesebb volna az EU gondja, ha erre a tényre építi stratégiáját. De kezdettől fogva ezzel ellentétes irányban haladt. Pedig viszonylag jól indult. A Szén és Acél Unió, még inkább a Benelux államok, a klasszikus Nyugat magját fogta össze. A hidegháború viszonyait másolva, a demokrácia oldalán álló minden országot alkalmasnak éreztek a tagságra. Sőt a latin népek felemelését tartották a fő feladatnak. Ezek kaptak a hozzájárulásuknál lényegesen többet. Ekkor még Törökországgal is, mint potenciális taggal számoltak.

A hidegháború után pedig nemcsak a Balkán, de Ukrajna felé is terjeszkedni akarnak. Ezt a stratégiai célt szolgálta és szolgálja még ma is, hogy az EU költségvetésnek legnagyobb tétele az agrártámogatás.

Az EU stratégiája Európa kevésbé fejlett országainak felzárkóztatása. A brüsszeli vezetés abban a hitben él, hogy nemcsak a mediterrán dél, de az ortodox kelet is felemelhető, a lemaradásának nem voltak és nincsenek mélyebb okai.

Az EU, hanem is moszkvai, hanem brüsszeli szinten ugyanazt akarja, amit a bolsevikok. A fejlettek helyett a lemaradtak felemelésére épít. Ezzel szembefordul a jelenkor legnagyobb tanulságával: minél fejlettebb a társadalom, a teljesítménye annál inkább a kulturális örökségétől függ. Száz év óta egyre markánsabban kitűnik, hogy az élvonalba csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus népei kerülhetnek. Vagyis az, amit Weber száz éve felismert egyre erősebben érvényesül.

Elég volna megnézni, hogy az utóbbi száz, még sokkal inkább ötven éve a fejlettségi rangsorban csak a nyugati puritánok, és a távol-keleti konfuciánus népek országai javítottak a helyzetükön. Ez alól kivétel néhány olajban gazdag ország, amik ugyan gazdagok lettek, de nem a maguk erejéből.

Ez, hogy csak ez a két viselkedési mód jelent garanciát az átlagnál gyorsabb fejlődére, azt jelenti, hogy Európában a nem puritán népek felzárkózását nem lehet, tehát nem is érdemes pénzzel támogatni.

Brüsszel azonban nem elégedett meg a mediterrán népeknek a költségvetésén keresztül történő támogatásával, hanem felvette őket az euró övezetbe, és ész nélkül vásárolta fel ezek felelőtlen államadósságát. Most ott tartunk, hogy a fejlett tagországok is beleroppannak a be nem hajtható hitelezésük terheibe.

Az észre térésnek azonban még a nyomai sem látszanak.

Fel sem vetődött, hogy mik a feltételei annak, hogy egy ország tagja legyen az áruk és személyek szabad mozgását biztosító Közösségnek. Ez még nagyon nagy fejlettség és kulturális különbséget is megenged.

A munkaerő és a tőke szabad mozgását jelentő közösség már a jelenleg 27 tagország számúra is sok. Nem is működik. Az ilyen közösségben nem szabad beengedni a plusz-mínusz 20 százaléknál nagyobb bérszintű országokat. A közös munkaerőpiac nagyobb különbség esetében elszívja a kevésbé fejlettek munkaerejének javát, ezzel fékezi nemcsak a felzárkózást, de még a lépéstartást is. A közös tőkepiacot pedig lehetetlenné teszi a tagországok nacionalizmusa.

A közös valutához azonban már nem elég a hasonló fejlettség, hasonló pénzügyi kultúra, vagyis kamat- és inflációérzékenység is elengedhetetlen. Ha ebből a szempontból nézzük meg az euró övezet 17 országát, felmérhetetlennek kell minősíteni a létrehozók szakmai felkészületlenségét, illetve naivitását.

Sajnos nemcsak az EU vezetése nincs tisztában azzal, hogy az országok teljesítménye elsősorban a lakosság alkalmasságán múlik. Mind a politikusok, mind a közgazdászok a befogadó ország kultúrájától, és fejlettségi szintjétől függetlenül, azonos módszert ajánlanak. Mindenkinek azonos gyógyszert függetlenül, hogy mi a bajuk.

Pedig már ezer éve nem felet meg azonos vallás az eltérő kultúráknak.

Közel ezer éve kiderült, hogy nem lehet azonos keresztény egyháza a kiscsaládos és a nagycsalásos Európának, majd ötszáz éve az is kiderült, hogy a latin népek kereszténysége nem felel meg a puritán északnyugati népeknek.

Az elmúlt században a marxizmus is más lett az ortodox, a mediterrán és a puritán Európában.

Az ezredforduló végére pedig bebizonyosodott, hogy a bolsevik marxizmus megbukott az ortodox keresztény Kelet-Európában, de fényes sikert arat a konfuciánus Kínában. Ott ugyan a tőkés gazdaság is csodát csodára halmoz.

Nem elég a történelem egyértelmű tapasztalata, a politikai és a közgazdaságtudomány nem tanul a példákból. Ezt jelzi a mai The Economist írása, amiben Franciaország nehézségeit a magas állami újraelosztásban látja. Ez valóban magas, ennél magasabb csak Dániában van. Ez mégis nagyon sikeres, megelőz minden nyugati nagyhatalmat. Az ok, hogy ezt az országot puritán Dánok lakják, működtetik. A franciák pedig még a reformációt sem tudták megemészteni. Kiüldözték magukból a hugenottákat, vagy éppen Kálvint is. Ehhez járult a kedvezőtlen adottsága a vízi szállításban. No meg az, hogy latinok, nem puritánok.