2012. április 16., hétfő

A jelenkori fejlett társadalom foglalkoztatási törvénye

Kopátsy Sándor EF 2012-04-12

A JELENKORI FEJLETT TÁRSADALOM FOGLALKOZTATÁSI TÖRVÉNYE

A tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően a puritán és fejlett társadalmakban megszűnt a népesség gyors növekedése, ezzel létrejött az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon gyors növekedésének feltétele. Ezzel egy olyan új társadalom jött létre, aminek egészen mások a mozgástörvényei, mint az osztálytársadalmaké. Ez ugyan a közgazdaságtan egészében, de különösen a foglalkoztatásban merőben más elvek alapján kezelhető.

A foglalkoztatás szempontjából az a különbség, hogy minden gyorsan, vagyis néhány ezreléknél gyorsabban növekvő társadalomban a munkaerő mennyiségi és minőségi kínálata meghaladta a társadalom érdekét. Vagyis a munkaerő túlkínálata volt a jellemző. Ezt Marx sem vette tudomásul, mert akkor kiderült volna, hogy a munkások kizsákmányolásának semmi köze a tulajdonviszonyhoz, az abból fakad, hogy mindennek az ára az értéke alatt van, amiből a kínálat meghaladja a keresletet. Ha a kereslet lenne a nagyobb, akkor a munkavállaló zsákmányolná ki a munkaadót.

Ahol leáll a népszaporulat, ott idővel a munkaerő kereslete eléri, és meghaladja a kínálatot. Ezzel megszűnik a kizsákmányolása. Ezt történt a 20. század második felében a fejlett nyugati társadalmakban, majd gyorsan, utána a távol-keleti kisebb országokban.

Ez önmagában még nem teremthetett volna új társadalmat, ha a tudomány nem támasztott volna kielégíthetetlenül magas igényt a munkaerő minőségével szemben. Ezt a minőségi igényt azonban csak magas képzettségű, jó m ódban élő, magukat folyamatosan továbbképző munkaerővel lehetett biztosítani, ezért lettek gazdagok a jóléti államok.

Közben kiderült, hogy a jómódú, magasan képzett családokban, ha a fogamzásgátlás megoldott, még a létszám újratermeléséhez szükséges gyermeket sem vállalnak. A gyermekvállalás csak azért marad a létszám újratermelésének közelében, mert a szegény és képzetlen családokban maga marad a gyermekvállalás. Ez azonban minőségi kontraszelekciót képez, amit a társadalom csak részben képes korrigálni. Elsősorban azzal, hogy a gyermeknevelést azok számához igazítva támogatja.

Közben az élet azt bizonyítja, hogy a gyermeknevelés ott a leggyengébb, ahol a szülők jövedelme nem a munkájukból származik, ahol a szülők tartósan munkanélküliek, segélyekből és családi pótlékból élnek.

Röviden a tartós munkanélküliség nemcsak drága, és az érintettek, de a gyermekik minőségét is rontja.

Ennek ellenére a közgazdaságtan még addig sem jutott el, hogy a társadalom számára hasznos, rövid idejű munkanélküliséget, és a társadalom számára rendkívül káros, egy évnél is hosszabb munkanélküliséget összeadja.

Elég volna csak a tartós munkanélküliséget figyelni, és annak felszámolásán munkálkodni.

A TARTÓS MUNKANÉLKÜLISÉG OKA

A klasszikus közgazdaságtan a munkanélküliséget csak az óta kíséri figyelemmel, amióta segélyezéssel, azaz állami kiadással jár.

A tartós munkanélküliség ugyan költséges, de ennek nagysága az okozott társadalmi kárhoz képest elenyésző. Ennek ellenére a közgazdaságtan az okozott kárt nem méri, legfeljebb politikai kellemetlenségnek tekinti.

A nem szaporodó népességű, fejlett társadalmakban miből származik a tartós munkanélküliség?

Abból, hogy a foglalkoztatás még mindig a tőkés osztálytársadalom érdeke alapján működik. Abban a társadalmi érdek azt kívánta, hogy a munkaadó csak olyan munkást foglalkoztasson, aki számára nagyobb értéket termel, mint a foglalkoztatásával járó költség, a bére, a bérjáruléka, vagyis számára profitot termel. A tőkés társadalomnak a 20. század elejéig ebből alig számozott költség. Legfeljebb a megnőtt bűnözés okozott állami költséget és társadalmi kárt. Csak a múlt század elejéről kedve számozott költség, amikor megjelent a munkanélküliek segélyezése. De ez már az új társadalom megjelenésének kezdetét jelezte.

Ahogyan a természetes népszaporulat leállt, a munkaerő minőségi hiánya jelentkezett, a tartós munkanélküliségből fakadó társadalmi kár egyre nagyobb lett, az ilyen családok nem megfelelő gyermeknevelése okán.

Ahogyan fejlődött a technika, nőtt a munkaerő minőségével szemben támasztott igény. Ez pedig az egyik legfontosabb társadalmi érdekké emelte a családok gyermeknevelésének a minőségét. A jelenkori fejlett társadalmakban a távlati társadalmi eredmény attól függ milyen lesz a következő generáció minősége. Ez pedig elsősorban attól függ, milyen a nevelés családi háttere. Ezért vált a család minősége elsődleges társadalmi érdekké. Márpedig semmi sem árt jobban a család gyermeknevelő képességének, mint a szülők munkátlan megélése. Ezért a társadalomnak okozott kár attól nem csökken, hogy az állam eltartja a munkanélküli szülőket és támogatja a gyermeknevelésüket.

A modern társadalom betegségét két mutató méri meggyőzően. A tartós munkanélküliség, és az ilyen családban született gyermekek aránya. Ezért a modern társadalom érdeke, hogy a munkaképes szülők dolgozzanak. A tartós munkanélküliek foglalkoztatása akkor is jelentős társadalmi érdeket szolgál, ha a jövedelmük nagyobb, mint az általuk termelt érték. A közgazdaságtan eddig még fel sem ismerte annak szükségességét, hogy senki ne legyen tartósan munkanélküli. Ezért aztán nem is foglalkozott azzal, milyen módon lehet ezt a társadalmi követelményt kielégíteni.

Annyi vitán felül áll, hogy a munkaerő jelentős hányada nem termeli meg foglalkoztatásával járó normatív költségeket. Tehát olyan foglalkoztatást kell biztosítani, ami az ilyen gyenge minőségű munkaerőt is foglalkoztatja.

Ez csak akkor oldható meg, ha a bérjárulék progresszív, és átmehet negatívba is. Elindul valahol ott, ahol a munkaadó a minimál bér jelentős hányadát kapja meg, és elérheti az átlagos bérjárulék többszörösét is. A progresszió akkor legyen, amiből megtérül az egészségügyi és a bérjárulék költségvetési összege. Ennek a megosztását úgy kell alakítani, hogy a munkaerő minden szintjére, minőségre körülbelül azonos foglalkoztatási ráta legyen.

A bérjárulékot, mint a nyugdíj és az egészségügy költségvetési fedezetét tehát úgy kell elosztani, hogy a nők és férfiak, azon belül a képzettségi szintek, és szakágaztok esetében, közel azonos legyen a foglalkoztatási ráta. Ezt minden esetben úgy kell módosítani, hogy az átlag ne változzon, de a minimális legyen a munkaerő kategóriái és a szakmák esetében a foglalkoztatási ráta. Ebben az esetben a foglalkoztatási rátát úgy kell számolni, hogy a munkaképes korú tanulók és a szülési szabadságon lévő nők foglalkoztatottaknak számítsanak.

- Ha például nagy a képzettségi szintek között a foglalkoztatási különbség, ami minden társadalomban az egységes bérterhelés mellett nagyon progresszív, növelni kell az elvonás progresszióját.

- Ha a nők foglalkoztatási rátája lényegesen alacsonyabb a férfiakénak, akkor a nők bérének járulékát kell csökkenteni.

- Ha egyes ágazatokban alacsonyabb a foglakoztatási ráta, ott csökkenteni, ahol magasabb emelni kell.

Ez a módszer arra is jó, hogy a munkaerő kiáramlását szabályozza. Ha az orvosok esetében nagy a kivándorlás, a külföldi munkavállalás veszélye, ott csökkenteni kell a bérjárulékot, ezzel forrást nyitni a béremeléshez.

A járulékszabályozás lényeg, hogy annak összege legyen állandó, a belső megosztása pedig a fenti célok érdekében rugalmasan módosítható.

Ez a módszer azt is megköveteli, hogy nyugdíj nagysága nem a járulék, hanem a bér nagysága alapján alakuljon.

Egy ilyen módszer kidolgozásához egyrészt munkabizottságot kell szervezni, másrészt Brüsszellel jóvá kell hagyatni. A társadalom érdekének megfelelő bérjárulék, és bértámogatás kialakítása ugyanis minden társadalom közös érdeke. A jelenlegi foglalkoztatás és a társadalom érdeke között ugyanis antagonisztikus ellentét alakult ki.

A munkaerőpiac és a társadalom érdeke közötti ellentmondás feloldása érdekében az egyetlen megoldás, ha a foglalkoztatás a társadalmi érdekhez igazodjon. Ez csak akkor biztosítható, ha a piacon kialakuló munkaerő keresletet az állami elvonás nagyságával módosítjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése