2012. április 18., szerda

Levél Lengyel Lászlóhoz

Kopátsy Sándor PP 2012-04-16

LEVÉL LENGYEL LÁSZLÓHOZ

Lengyel Lászlót továbbra is a kisszámú magyar értelmiségi elit élcsapatához tartozó kevesek között tartom számon. Amit írt, mindig elolvastam, és figyelembe vettem.

Ezért esett különösen rosszul, amikor azt tapasztaltam, hogy annyira szeretne ártani Matolcsynak, hogy ő, és környezete, azon a címen, hogy tanácsadója vagyok, engem igyekeztek lejáratni.

Jól esett, amikor eljött a születésnapomra, és a kezembe adta a Népszabadság másnapi számában rólam írt méltatását. Aztán, azt elolvasva, megállapítottam, hogy valóban tehetséges. Olyan módon tudott méltatni, hogy érezhessem, mire tart. Jobban tette volna, ha nem írja meg a köszöntőjét. Ilyenre is csak nagyon tehetségesek képesek. Tehát változatlanul magasra értékelem.

Ennek jele, hogy a Népszabadság ünnepi számában írt egész oldalas ország értékelését igyekszem megválaszolni. Jó volna, ha reálisan ítélné meg az ország helyzetét, hiszen az értelmiség körében sokan adnak a véleményére, nem volna jó, ha lejáratná magát, ha bírálata a tényleges hibák elkerülését segítené.

A mondanivalója lényegével egyetértek. Orbán Viktor és kormánya számos udvariassági hibát követett el, amivel rontotta a helyzetét. De éppen azért nem meggyőző a véleménye, mert az Orbán modorából fakadó károkat nagyobbnak tartja, mint azokét, akik olyan helyzetet hoztak létre, amiben nagyon fontos az alázat.

Lengyel kritikáját ahhoz hasonlítom, amikor a család egyik tagja elkártyázza a vagyont, az örökös pedig udvariatlan a végrehatóval szemben. A jelenlegi kormány udvariatlanságát csak az után lehet bírálni, ha elmondjuk, kik, miért, hogyan idéztek elő olyan helyzetet, amiben nagyon is indokolt az udvariasság. Vagyis kezdjük ott, hogy ki kártyázta el az ország vagyonát.

Azt, hogy milyen helyzetben vette az országot át a kormány, már Bajnai is jól tudta. Ő ennek megfelelően udvariasan fogadta a végrehajtót. Ebben tehát egyetértünk. Bajnai azonban hiába volt példaszerű udvarias, a napjai meg voltak számlálva. Az előde olyan helyzetbe hozták az országot, amiben a maguk politikai szerepét is eljátszották. Bajnai mögött már nem volt ország, a választásokat elvesztették, csak annak az idejét igyekeztek kitolni. Ezt Lengyelnek is el kellett volna ismerni. Bajnai udvarisága hiába volt tökéletes, a Fidesz mögött álltak a választók. Az még nagyobb igazság, hogy a hitelezőknek az adós politikai ereje fontosabb, mint az udvariassága. Bajnai viszonylagos szerencséje az volt, hogy akkor még nem robbant ki az euró övezet vállsága. Ennek ellenére nem értettem vele egyet, amikor vállalta a kormány vezetését. Ma már jobban megértem, hogy a vállalásra komoly külső és belső erők bíztatták. Annál kevésbé vállaltam volna. Akkor még nem biztos, hogy kétharmados választási győzelem lett volna.

Jellemző módon, először Surányit gondolták, de ő nem vállalta.

Orbánnak legfeljebb azt felróni, hogy nem jól mérte fel az ország pénzügyi helyzetét, de ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy okosan, előbb itthon kart erőssé válni. A megalázkodás egyéként sem a természetéből fakad. Akkor is azonnal az volt a véleményem, hogy a Nemzetközi Valutaalap helyi csapatától meg kellett szabadulni, mert az nem volt alkalmas a kormánnyal való hatékony együttműködésre. Ezt azonban bölcsebb lett volna nem az elzavarásukkal, hanem a központban való diplomatikus tárgyalásokkal elintézni. Az ország gazdasági helyzete nem tette lehetővé az elzavarást, de talán azt megértették volna, hogy az országunk ilyen eladósításában résztvevő csapattól szeretnénk megszabadulni. Ezt megtehették volna tekintélyveszteség nélkül, de a mi eljárásunk után kénytelenek voltak a védelmükbe venni.

A hiba ugyan vitathatatlan, de látni kellene a másik oldalt is. Orbán sokkal tehetségesebb politikus annál, hogy nem a belső erejét tartsa fontosabbnak. Ő tudja, hogy minél nehezebb a belső helyzet, annál fontosabb a belső erejének megőrzése. Azt ugyanis Lengyelnek is látni kell, hogy Orbán harciassága ártott kint, de a vártnál sokkal nehezebb gazdasági helyzetben megtartotta a kétharmados támogatottságát. Ezt, előtte még senki sem érte el.

Lengyelnek azt kellene látni, hogy Orbán jó belpolitikát folytatott, mert a vártnál sokkal nehezebb belső gazdasági és nemzetközi helyzetben is oldalán tartotta a többséget. Erre Kossuth Lajos óta senki más nem volt képes. Azt még ő sem tagadhatja, hogyha most lennének választások, a Fidesz kerülne a kormányra, legfeljebb a Jobbikkal kellene megegyezni a kétharmad érdekében. De a kétharmadra már nem lesz szüksége, hiszen arról gondoskodott.

Annak ellenére, hogy az Orbán kormány nem működött hibátlanul, de azt nem ártana az ellenéknek megtanulni, hogy a politika elsődleges célja a hatalom megszerzése és megtartása. Ezzel szemben az elméleti okoskodások nem sokat érnek. Orbán megtehette volna azt is, hogy kifelé keresi a támaszát, de egyrészt arra eleve alkalmatlan, másrészt itthon bukott volna meg. Hazai támogatás nélkül semmit nem ér a jó benyomás külföldről. A történelem még nem ismer példát arra, hogy a számukra kedves politikus országát kedvező hitellel támogatják. De, ha ilyenbe lehetne reménykedni, akkor erre Orbán a legkevésbé alkalmas. Ugyanakkor a belső erő maga mögé állításra, nála senki sem alkalmasabb. Az ország érdeke pedig az, hogy olyan vezetője legyen, aki képes a hatalom megtartására.

Ezt kevesen bizonyították jobban, mint Antall József, akiről ódát írtak ugyanebben az újságban. Számomra ő volt a meggyőző példája annak, hogy mindent jól akart, de úgy megbuktatta a pártját, amire még nem volt példa Európában. Maradjunk abban, hogy az országnak olyan politikusra van szüksége, aki képes megszerezni, és megtartani a hatalmat. Erre Orbánnál alkalmasabb politikust nem ismerek. De Lengyel sem említ ilyent. Márpedig akinél csak rosszabb van, az a legjobb. Ezért aztán eleve értelmetlen úgy bírálni a kormányt, hogy ennél csak rosszabbat tudunk. Ilyen ugyanis csak olyant lehet, aki képes választások útján hatalomra jutni. Ilyen pedig nincsen.

Ezzel el is lehetne zárni a vitát. Ennek ellenére bemegyek a résztelke is.

A címe: Beszorulva, élelem nélkül.

Nem tudom, ki választotta ezt a címet, de rosszul választott. Jobban megfelelt volna a helyzetnek: Beszorulva, itthon azonban támogatva. Éhezésről szó sem lehet, hiszen a túlsúlyosság népbetegség. Beszorulva nem a kormány, legfeljebb az ország van. De ez sem rosszabb, mint a négy mediterrán országban, és nagy baj van nemcsak nálunk, de az EU egészében is. Kínunkban virágzónak mondjuk az olyan országot, ahol akármilyen kicsi, de van növekedés.

A fénykép alá írt szöveg: „Ha valaki azt ordítozza az utcán, hogy ő Napóleon, elmegyógyintézetbe viszik” Ha valaki ezt Orbánról írja a saját fényképe alá, mint mondanivalójának lényegét, már komoly baj van. Ezt írni arra a miniszterelnökre, aki kétharmados támogatást úgy nyert a legutóbbi választáson, hogy beseperte a körzeti helyek 99 százalékát, a magyar társadalom akaratát veszi semmibe. Az ilyen lekezelést akkor sem tehetné meg, ha abban igaza van, hogy Orbán Viktor önbizalma még a politikai súlyánál is nagyobb. A magyar társadalom olyan, hogy kinek nincs túlzott önbizalma, azért aligha lelkesedik a többség, annak nevetségessé válik a politikai hatalomra törési ambíciója. Márpedig aki nem szerez hatalmat, nevetséges politikus. Az legfeljebb politológus, vagy közíró lehet.

„Ha a kiegyezés utat választják, több ciklusra is berendezkedhettek volna.” „… a gazdaági stabilitás nem volt elérhetetlen 2010 nyarán.” „… felpergethették volna a gazdaságot.”

Lengyel úgy tesz, hogy a kiegyezés elmaradása csak a kormányon múlt. Kezdetben talán és is a kiegyezés útját tartottam volna jónak, de ma belátom, hogy ennek a lehetősége nem állt fenn. Orbánnak volt igaza, az ellenzékkel csak lehet kiegyezést kötni, ha már bebetonozta magát. Előbb meg kell szilárdítani a hatalmát, aztán lehet kompromisszumokat kötni. Egy politológus nem várhatja el a győztestől azt, hogy kompromisszumot kössön azokkal, akik még a győzelmét, és a saját vereségüket sem ismerik el. Elég volna, ha arra gondol, hogyan járt Horn Gyula, amikor az SZDSZ-el kötött kompromisszumot. Az annyira átvette a gazdaságirányítást, hogy a következő választáson nemcsak a kormány bukott meg, de a két kormányzó párt is vesztett a támogatásból.

Lengyel azt hiszi, hogy Orbán Viktor elvesztette a következő választás megnyerésének esélyét. Szerintem, a fogadóirodák erre még tizednyi esélyt sem adnának. Szerintem, amíg ilyen eszközökkel, és ilyen hangon folyik a háború még a harmadik ciklus is biztosított.

Jó lett volna bizonyítani, hogy mire építi a hatalomvesztés jóslatát. Az ellenzék éppen úgy meggyengült, mint a kormány, hiszen az, minden választás után két évvel általános, hogy a választás fontossága lecsökken. Nem tudok elképzelni olyan variációt, amiben a kormány elveszítheti a többségét. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy megtarthatja a kétharmadot.

A Fidesz kétharmados uralmának a kulcsa, hogy két oldalon van az ellenzéke. A szélsőjobbról nem szabad elfelejtkezni. Bármilyen megbotránkoztató, a Jobbikkal is kell számolni. Az pedig soha nem fog a liberálisokkal, vagy az MSZP-el szövetkezni. Egyelőre még az a baloldali szavazók sikeresebb csábítója.

Az ország kívülről történő lejáratása is Orbán hazai erejét növelte. Aki kicsit is ismeri a magyar népet, az tudja, hogy a kívülről jövő támadást hazaárulásnak tekinti. Különösen akkor, ha ezt a zsidók követik el.

Azon lehet vitatkozni, hogy ez népünk rossz szokása, de akkor is tény marad. Aki nem számol a népe karakterével, az ne politizáljon.

Tehát nincs olyan forgatókönyv, ami fenyegetné a Fidesz kormányon maradását. Ha pedig ez így van, akkor Orbánnak volt igaza. Amíg meg nem érti a szoclib oldal, hogy reménytelen a kormányra kerülése, addig nem szabad vele egyezkedni.

Koromnál fogva, megéltem azokat az évtizedeket, amikor az okosok bírálták a magyar kormány túlzott engedékenységét a moszkvai elvárásokkal szemben. Én is ezek közé tartoztam. Ma már látom, hogy csak azok lehettek hasznosak, akik tudomásul vették, hogy meg vagyunk szállva, ennek megfelelően kell viselkedni. Aki nem ezt tette, legfeljebb áldozat lehetett, de hatásköre nem volt.

Annak idején a korlátozott lehetőségeket épen azok vették nálam sokkal bölcsebben tudomásul, akik ma képtelenek erre. Nem veszik tudomásul, hogy Orbán annál erősebb lesz, minél jobban hadakoznak ellene.

„… a hazai választási sikertől még senki nem lesz befolyásos a nemzetközi térben.” Ez ugyan igaz, de igaz az ellenkezője is. A nemzetközi térben szerzett tekintélytől még nem százaik hazai siker. A hazai siker az elsődleges feltétel. Aki a hazájában, különösképpen Magyarországon akar sikert elérni, annak ezt itthon kell előbb megszerezni. Az ugyan nem biztos, hogy a hazai siker nemzetközi sikerrel is jár, de az mégis a legjobb ajánlólevél. Főleg a nemzetközi tőkepiacon. Hitelre csak az számíthat, aki otthon erős, akinek a tartós hatalmában bízni lehet. Bajnai esete jól mutatta, hogy hazai támasz nélkül ingtag a nemzetközi támogatás. Pedig akkor még sokkal nagyobb hitele volt az EU országoknak, mint ma.

Lengyelnek tudni kell, hogy Brüsszelben lehetnek hangosak, velünk szemben keményebbek, de ők sem engedhetik meg magunknak, hogy levegyék rólunk a kezüket. Ezt jól mutatja a görög példa. Mindenki tudja, hogy rajtuk az isten sem segíthet, mégis öntik hozzájuk a soha meg nem térülő segélyt. Nem ismeri az EU helyzeté azt, aki azt hiszi, hogy sor kerülhet a kitagadásunkra, amikor nálunk sokkal kevésbé megfelelők kezét sem engedik el.

Lengyel fenti idézete helyett azt írnám, hogy aki Brüsszelben tekintélyt akar szerezni, az előbb otthon legyen erős. Csak a hazai tekintély teremthet tekintélyt Brüsszelben.

„Azt nem mérte fel, hogy közép- és hosszú távon tönkreteszi a gazdaságot, mert nincs hitelezés és beruházás.” Lengyel általános hibája, hogy a fejlődés elsődleges feltételének a külső forrásokat tekinti. Az ugyan igaz, hogy csak az a társadalom lehet versenyképes, amelyik beilleszkedik a nemzetközi környezetbe. De ez messze nem elég. A nemzetközi környezet ugyanis csak azokon segít, akik magukon is segítenek. Az olyan ország, ahol a legalacsonyabb a foglalkoztatás, és annak szinte az egésze húsz éve munkátlanságra ítélt, ahol labilis a politikai helyzet, oda nem megy a tőke. Még nem találkoztam olyan példával, hogy a jobb modorú államba megy a tőke. Az oda meg, ahol nagyobb és biztosabb a várható jövedelem. Húsz éve ebben a tekintetben sokkal rosszabbul álltunk, mint előtte. Először van olyan kormányunk, amelyikre a következő ciklusban is számítani lehet.

Magyarország esetében a politikai instabilitás, a korrupció, az állam, az önkormányzatok és lakosság reménytelen eladósodottsága a nemzetközi tőkét visszatartó tényező. Most csak a politikai bizonytalanság csökkent. A modor szerepe sem jelentéktelen, de másodrangú a felsoroltakhoz viszonyítva. Márpedig Lengyel csak a modorunkkal foglalkozik.

„A rendszer hosszútávon nem működtethető, mert nincs mögötte tőke, pénz, azaz jövő.” Soha nem hittem, hogy a tőke, a pénz szerepét tagadó bolsevik rendszer után valaki azt írja a Népszabadság című baloldali újságban, hogy csak a tőke és a pénz számít. Az is számít, de csak akkor, ha szorgalom, munka van mögötte. Jó száz éve Max Weber már felismerte, hogy a tőke csak ott hatékony, ahol protestáns etika működteti. Ez alatt azt értette, hogy a tőke csak ott lehet hatékony, ahol a szorgalom, a fegyelem, a jogtisztelet, a takarékosság, a tisztaság jellemző. Ezt bizonyítja a gyakorlat. A világ legsikeresebb országai kivétel nélkül azok, ahol a lakosság életvitele puritán, illetve konfuciánus, vagyis olyan, amilyenre Weber a protestáns etika alatt gondolt.

Ezzel szemben a mai ellenzék azt hirdeti, hogy csak az a nép boldogul, amelyik kifelé udvarias. A puritán és konfuciánus népek azért udvariasak, mert racionálisak, de azt is tudják, hogy csupán ezzel nem mennének semmire.

„A Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc vezette kormányok hiteltelensége rászállt Orbánra is. Igaz, ha Bajnai módra viselkedik, akkor legyőzte volna a bizalmatlanságot.” Megint a modoron múlik minden. Bajnai modora ugyan kiváló volt, de ez nem segített semmit a kormány katasztrofális veresége ellen. Az első naptól kedve tudtuk, hogy csak a választásig miniszterelnök. Bajnai modorát ugyan értékelem, de az ő helyében minden oka megvolt a szerénységnek. Azt ugyan nem hittem volna, hogy ő lesz a remény mintaképe a reménytelenségben. Amit rábíztak, azt jól végzete, de eleve alkalmatlan arra, hogy Orbán politikai kihívója legyen. A magyar nép mentalitása olyan, mint Orbáné, és nem olyan, mint amilyen Bajnaié.

Lengyel nem hajlandó tudomásul venni, amit kezdettől fogva látok, a hatalom megszerzése sokkal könnyebb annak, aki olyan, mint a nép. Ezért a politikai harcban eleve óriási előnye van annak, aki a közép-jobb tábor hangját megtalálja. Ezt a magyar történelemben csak Orbán ismerte fel. Azzal, hogy a liberális fiatalság pártjából közép-jobb pártot formált, csak idő kérdése volt a kétharmados győzelem.

„Egyetlen időközi választás sem igazolja a Jobbik erőfölényét, azaz tényszerűen nem igaz, hogy a Fidesz a szélsőségek megerősödésnek gátja.” Az ugyan igaz, hogy a magyar társadalomban, és mindenek előtt a nemzetközi viszonyokban nincsen helye a szélsőjobb kormányra kerülésének, tehát ettől nem kell félni. Ennek ellenére, Fidesz nélkül sokkal nagyobb volna a szavazótábora. Az MSZP-től mér elvett sokat, és sokat kapna, ha nem volna közép-jobb a Fidesz. A magyar társadalom harmadát jobboldalinak tekintem, de a szélsőjobb ennek legfeljebb harmada. Ha valamitől függ a Jobbik ereje, az a liberálisok külső erőkkel való szövetsége. Semmi sem viszi olyan mértékben jobbra a magyar közvéleményt, mint a túlzott, a nyugati tőkével szövetkező liberalizmus. Példának a melegek befogadásának túlzott hangsúlyozását szoktam felhozni. A magyar közvélemény nem kezelte ezt a problémát sem merevebben, mint általában a modernséget. A túlhangsúlyozása azonban felizzította az ellenállást.

A kiegyezés óta semmi sem ártott annyit a liberális reformoknak, mint azok türelmetlen erőltetése. A türelmes liberalizálás sokkal több eredményt hozott volna.

„… nincs bérnövekedés, de vannak elbocsátások, a kórházak, az iskolák, a múzeumok bezárnak.”… Nincs semmi esély az előrelépésre: 2006 óta nincs beruházás, stagnál a fogyasztás, így növekedés sem lesz.”

Mindez ugyan tény, de nemcsak ez van, hanem számos országban ennél is sokkal súlyosabb a helyzet. Még az is jó, ha ennyivel megússzuk. A négy mediterrán országban ennél sokkal rosszabb a helyzet. Ha valahol a pénzügyi szakmában kellene ezt tudni. Mind az állam, mind az önkormányzatok, mind a lakosság csak abban az esetben lesz képes törleszteni az adósságát, ha meghúzza a nadrágszíjat. Az előrelépésre csak akkor van esély, ha végre megindul az új munkahelyek teremtése. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha olyanokat is sikerül visszahozni a munka világába, akik még nem képesek a nyereséges termelésre. A következő években kell helyrehozni mindazt, amit az előző húsz évben elhegedültünk. Ez az ország ugyan képes lehet lényegesen nagyobb teljesítményre, de előtt helyre kell hozni mindazt, amit a rendszerváltás óta elhibáztunk. Az optimálisnál is nagyobb foglalkoztatásból visszavittük az országot az EU tagországok legalacsonyabb szintjére, a növekvő népességről a csökkenőre.

Márpedig még ez a kormány is megelégedne azzal, ha tíz év alatt egymillió munkahelyet teremt. Eddig még alig történt almai, és tíz évet nem lehet ezzel várni. Az egész Európa sorsa azon dől majd el, hogy hajlandók leszünk többet dolgozni, többet megtakarítani. Ebben, 1990-ben még az elsők között voltunk, hogy aztán visszazuhanjunk az utolsóra. Ennek a korrekciójáért egész Európának, mindenek előtt a déli és a keleti felén sokat kell tennünk. Ezt sem lehet udvariassággal megoldani.

Lengyel csattanónak szánta a Napóleon hasonlatot. Ezt nem is tudom minősíteni. Aki azt várja el, hogy komolyan vegyék, ne nyúljon ilyen eszközhöz.

Orbán politikája tetszhet, vagy nem tetszhet, de egyet a politológusnak tudomásul kell venni. Zseniálisan megtalálta azt a politikai vonalat, ami megfelel a társadalom többsége elvárásának. Elindult a kis liberális párttal, amiből a nagyon gyengén liberális magyar társadalomban egy is sok. Még akkor is sok, ha jó minőséget képvisel. Ezzel szemben a Lakitelken megalakult Demokrata Forum spontán olyan közép-jobb pártnak indult, aminek könnyű út vezetett az első választás megnyerésére. Ez a párt máig kormányon maradt volna, ha nem sikerül az élére ültetni a történelmi szerepét már túlélt úri középosztályt képviselő Antall Józsefet. Ezzel a közép-jobb társadalom közép-jobb párt nélkül maradt.

Orbán Viktor volt az egyetlen született politikus, aki felismerte közép-jobb pártot akar a magyar nép többsége. Ilyen pártot formált a Fideszből. Ennek köszönhetően szinte azonnal nyert. Előbb, mint lett volna kellő beágyazódása. Ennek ellenére a következő két választáson is közel állt a nyeréshez. 2010-ben azonban a többpárti demokráciák történetében elseprő győzelmet aratott.

A győzelem után pedig belátta, hogy itthon kell erősnek lennie. A magyar nép többsége nem szereti a külföld felé kompromisszumra hajló vezetőket. Ezért nem nyerhet választást. Ezért nem fog soha nyerni Bajnai. Orbán azonban felismerte, hogy aki otthon erős, azt tudomásul veszi a liberális Nyugat. Ezzel politizál. Lengyel ott téved, hogy Orbán hatalma nem tart ki kettőnél is több cikluson keresztül. Márpedig, aki használni akar, az a le nem győzhetővel kompromisszumra törekszik.

Orbánnak sok az ellensége, de nincs ellenfele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése