2012. május 7., hétfő

A felsőoktatás szerepe


Kopátsy Sándor                 EO                   2012-05-01

A FELSŐOKTATÁS SZEREPE
A hazai társadalom és humántudományi felsőoktatás
helye, szerepe, jövője.
Gondolatok az MTA vitanap előtt

A jelenkori fejlett társadalom hatékonysága elsősorban attól függ, hogyan sikerül a képességeket kifejleszteni. A szakma a kifejlesztett tudás szellemi tőkének nevezi. Sokkal jobb volna szellemi vagyont mondani. A tudás ugyanis akárcsak a munkaképesség általában, személyi tulajdonban van. Ezt a személyi vagont is lehet, akárcsak a fizikai munkavégző képességet megvásárolni, és akár tőkeként is működtetni, de a társadalmi hasznosulásának ez legfeljebb az egyik fontos módja.
A jelenlegi fejlett társadalom az első, amiben a tudásvagyon a legszűkebb keresztmetszet. Ebből ugyanis nem lehet sok.
A tudásvagyon elemei.
A tudásvagyon három elemből áll: a tehetségből, a tudásból és az erkölcsből. Ennek a három elemnek a szorzata. Külön-külön nem értelmezhetők, hanem csak szorzatukként.
Az első két elem, a tudás és tehetség esetében kézenfekvő, hogy szorzatukról kell beszélni. Minél nagyobb tudás mennyiséggel találkozik a tehetség, annál nagyobb az értéke, és fordítva, a tudás hiányos tehetség társadalmi éréke kicsi.
Fajunk történelmét a jelenkorig ugyanis azt jellemezte, hogy a fizikai képességeink viszonylag korlátozottak, viszont nagyon fejlett az agyunk. Ezért a fizikai képességeinket kellett fejleszteni, technikai eszközökkel növelni, sőt sokszorosára növelni. Ez a folyamat az ipari forradalom során érte el azt a szintet, amin más az ember minden fizikai képességét minden tekintetben minden faj fölé emelte.
A technikának köszönhetően az ember fizikai ereje, távolságlegyőző képessége, hallása, hangereje, látása az állatvilágban elért sokszorosára nőtt. A fajunk fizikai képességei szinte másodrangúvá váltak. Ezek gyengesége ellenére is óriási fölénybe kerültünk. Szinte nem is tudatosult, hogy a jelenkorig folyó technikai fejlődés lényegében az ember fizikai képességeit sokszorozta meg, és ennek során egyre kisebb szellemi igényt támasztott a többség fejlett agyával szemben. Az elmúlt mintegy százezer év során a technikai eszközök egyre csökkentették azok körét, akik életképtelenek. Így jutottunk el oda, hogy szinte mindenki megél.
Mivel a technikai fejlődés során egyre nőtt az elittel szembeni igény, nem vette tudomásul a tudomány, hogy a többséggel szemben egyre alacsonyabb lett az életképességet jelentő igény. A 20. század elején, a fejlett ipari társadalmakban a munkaképesekkel szemben támasztott tudásigény elérte a mélypontját. A munkaerő óriási többsége esetében a munkavégző képességhez elegendő volt néhány hónapi technikai gyakorlat.
Szinte csak a közigazgatás követelte az írás és olvasás képességét. Száz éve még a lakosság óriási többsége, ha tudott is írni és olvasni, nem írt és nem olvasott. Jellemző módon az osztálytársadalmak történetében a tőke nem a jobb, hanem az olcsóbb munkaerőt kereste. Az államhatalomnak sem a művelt, hanem az engedelmesebb lakosságra volt igénye.
A 20. század közepe óta a fejlett világban a társadalom és a gazdaság igénye a munkaerővel szemben teljesen megfordult. Mind az állam, mind a gazdaság a minél képzettebb, tehetségesebb és erkölcsösebb munkaerőt keresi.
Száz éve még alig valaki figyelt fel Max Weber felismerésére, hogy a gazdaságot a protestáns erkölcsű munkaerő hatékonyabban működteti. Ezt a tényt a munkaerő és a tőke piaca ugyan markánsan lereagálta, a társadalomtudományok azonban alig figyeltek fel a tények mögötti okokra.
A munkaerőpiac korábban mindig a minél olcsóbb munkaerőt kereste, a munkavégzők szellemi képessége alig kapott elismerést a bérekben. Az utóbbi ötven évben a bérek egyre inkább a munkaerő minőségét jutalmazzák. A szakmák elitje lényegesen jobban keres, és sokkal megbecsültebb, mint a magasan képzettek között az átlagos. A gyenge minőségű munkaerővel szemben szinte megszűnt a kereslet.
A tőke is korábban a minél olcsóbb munkaerőt kereste, most a minél jobbat, még akkor is, ha sokszorta drágább.
Nehezebb bizonyítani, hogy a harmadik elem, miért lett az erkölcs a szorzat harmadik tagja, és az előző kettővel szemben miért kapott szorzatszerepet.
Az osztálytársadalmakban, vagyis a tudományos és technikai forradalom előtti társadalmi állapotban nagyon alacsony volt az erkölccsel szemben támasztott igény. Az erkölcs jelentőségét szinte csak a vallás gyakorolta, a tudomány racionalizmusa mellőzte a szerepét.
Ez fakadt abból is, hogy az osztálytársadalmak nem voltak erkölcshiányosak. Nem azért, mert erkölcsösek voltak, hanem azért mert nagyon alacsony volt a munkaerővel szemben támasztott erkölcsi igény.
A három tényező szorzatában az erkölcs azzal válik jelentőssé, mert csak ennek lehet negatív az előjele. Ez határozza meg a munkaerő értékének előjelét. A tudás és a tehetség ugyanis természeténél fogva pozitív, csak az erkölcs lehet negatív.
Weber óta bebizonyosodott, hogy a jelenkorban csak a nyugati puritán, és a távol-keleti konfuciánus erkölcs alkalmas arra, hogy a társadalom az élcsapatba kerülhessen. Jelenleg csak a két erkölcs jelent alapot ahhoz, hogy egy társadalom demokratikus, és gazdag is legyen.
A szorzat három eleme eltérő eredetű.
A tudást a társadalom is megadhatja azzal, hogy megteremti az oktatás feltételeit.
A képesség az egyén veleszületett adottság.
Az erkölcs a társadalom alépítményének része, a jelentős javításához több generáció erőfeszítése szükséges.
Az oktatási rendszer hatékonysága azonban jelentősen függ a képességszelekciótól, és az erkölcstől. Ennek ellenére a pedagógia szinte csak a tudás átadásnak módszereivel foglalkozik. Az oktatás hatékonysága azonban elsősorban a társadalom erkölcsétől, és az oktatott képességétől függ.
Az oktatás hatékonyságát évtizedek óta nemzetközi szinten is mérik. Ebből az derül ki, hogy az élvonalba csak a nyugati puritán és a távol-keleti konfuciánus népek országai kerülhetnek. Ez azt jelenti, hogy Weber felismerése nemcsak a gazdaság, hanem a szellemi vagyon termelésének hatékonyságára is igaz.
Amennyire az oktatás átlagos színvonalát az erkölcs megfelelése határozza meg, az egyének oktatási eredménye elsősorban az oktatott képességétől függ. Ugyanaz az oktatási módszer, ugyanaz a pedagógus oktatásának eredménye elsősorban az oktatott személy képességén múlik.
Az oktatási rendszer társadalmi hatékonysága elsősorban azon múlik, hogy mindenkit arra, és úgy oktassanak, amire képessége van. Ezért a társadalom nagyon fontos feladata lenne a képességek feltárása, és az oktatásnak a képességekhez való igazítása.
Már az ilyen oktatási rendszer működik a hívatásos művészek, és a hívatások sportolók számára. E két területen már általános a képességek mielőbbi felderítése, és az ehhez szorosan igazított kifejlesztése. Vagyis minél korábban megindított, és szorosan a képességhez szabott a képzés. A társadalom egésze számára ilyen képzési rendszere volna szükség.
Ennek alapja az a tény, hogy minden veleszületett képességet minél koncentráltabban kell fejleszteni. Nincs ugyanis olyan képesség, aminek kifejlesztését korán lehet kezdeni. Minél előbb meg kell történni a képességre való koncentrációnak.
A felsőoktatásnak pedig az a feladata, hogy a képesség kifejlesztést megkoronázza. Ennek a feladatának akkor tehet hatékonyan eleget, ha a felsőoktatás már képességhez igazított előképzést kapott. Sajnos, a magyar oktatási rendszer a felsőoktatásra nem szakosítással, hanem általános műveltséggel készít elő. Ezért a felsőoktatás olyan diákokkal találkozik, akik jól megfeleltek az általános, sokoldalú műveltség elvárásának. Ezt tükrözi az a pontszám, ami alapján a felvételek történnek.
Ez a főiskola előtti szűrés eleve nem lehet eredményes, mert a pontszám két a képességtől nem szorosan függő tényezőn múlt. A szülői háttértől, és az iskola minőségtől. Egyik sem képességfeltáró, hanem eredménymutató.
Ezért kellene két feladatot megoldani.
1. A korai képességfeltárás. Ennek a szervezete kiépítéséről már több alkalommal írtam. A képességek minél korábbi feltárása a cél.
2. A felsőoktatásra jelentkezők minősítését külön, az iskolai eredményektől független bizottságokra kell bízni. Dél-Koreában ez működik. Velük kell felvenni a kapcsolatot. Ezt is leírtam.

MIÉRT FONTOS AZ EGYETEMI FELVÉTEL KORSZERŰSÍTÉSE.
Minél magasabb a képzés, annál jobban függ annak az eredménye a képességnek megfelelő beiskolázástól. Ez fakad abból, hogy a képesség értéke a tudással való szorzat. Ezért a felsőoktatásba fektetetett munka és költség megtérülése annál nagyobb, minél nagyok képességbe fektették. Minden diploma értéke hatványozottan attól függ, milyen tehetség birtokolja.
A magyar felsőoktatásba kerülés túlságos mértékben függ a szülői háttértől, és középiskola minőségétől, és nagyon széles az a réteg, amelyik tehetségéhez képest nehezen jut magas képzettséghez. Ugyanakkor a diplomás és jómódú, jó középiskolát választó szülők gyermekei szinte képességüktől függetlenül magas képzettséghez jutnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése