A kínai csoda alapja

Kopátsy Sándor                 ED                   2012-05-04

A KÍNAI CSODA ALAPJA

A Nyugat politikusainak és közgazdászainak vakságát kevés tény bizonyítja jobban, mint a Kínai Csoda. Még annak felismeréséig sem jutottak el, hogy a világtörténelem legnagyobb csodája az, ami Kínában történik. A történelem még nem ismer másik példát arra, hogy 1.200 millió ember sorsa fergetegesen javuljon . Az mind az érintettek számát, mind a fejlődésük sebességét tekintve csoda.

Az ipari forradalom mag-országainak lakossága kétszáz év alatt ért el, hogy 1 milliárd lakosságú térségben az egy laksora jutó jövedelem háromszorosra növekedjen. Tegyük hozzá, hogy ez az átlagos növekedés aránytalan mértékben a tőkésosztályt érintette, a dolgozó rétegek jövedelme ennél lényegesen lassabban nőtt. A dolgozó többség jövedelme, várható életkora, iskolázottsága elmarad az átlag mögött.

A Nyugat második gazdasági csodája csak a 20. század második felében történt meg. Ennek a fejlődési sebessége ugyan jelentősen meghaladta az ipari forradalmat követő időszakét, de meg sem közelítette Japánét, és a kelet-ázsiai kis tigrisekét. Ez a nyugati csoda azonban jelenleg válságban van, lassul és eladósodik.

A harmadik gazdasági csoda Japánban kezdődött. Ez az ország már az ipari forradalom eredményeit is sikeresen átvettek a 19. század utolsó harmadában. A japán csoda azonban csak a második világháború után történt. De szinte azonnal nyomon követte Japánt a négy kis tigris, Hong-Kong, Szingapúr, Tajvan és Dél-Korea. Ezek már utolérték Japánt, és annál is gyorsabban fejlődnek. Ez az öt ország bebizonyította, hogy a jelenkor követelményeinek a konfuciánus népek még a nyugati puritánoknál is jobban megfelelnek. Ez a csoda harminc év alatt akkora lépést jelentett, amire a Nyugatnak kétszáz évre volt szüksége. A Távol-Kelet öthatodát azonban egészen a 20 század nyolcvanas éveiig alig érintette.

A nyugati történészek máig nem hangsúlyozzák, hogy az ipari forradalom is csak a Nyugat puritán részében, mintegy felében volt igazán sikeres. Az ortodox keresztény és a mediterrán térség déli felében élő népeket alig érintette. Az elmúlt kétszáz évben a Nyugat latin és keleti szláv népei egyre jobban lemaradtak, nem tartották a puritánokkal a versenyt.

A távol-keleti népek öthatodát kitevő kínaiak és vietnámiak, csak a múlt század nyolcvanas éveiben ébredtek. Felismerték, hogy a kultúrájuk ugyan nagyon alkalmas a felzárkózásra, de ezt ellehetetleníti a gyors népességnövekedésük, és a gazdaág piacosodásának hiánya.

A kínai vezetés felismerte, hogy a gazdaság piacosítása, és a népesség növekedésének leállítása nélkül lehetetlen a felzárkózás. Mindkét feladatot következetesen megoldották.

A gazdaság piacosítását a Nyugat örömmel fogadta, de azzal egyidejűnek minősíti a politikai demokrácia bevezetését is. Nem képes meg megemészteni, hogy Kínában politikai diktatúra fennmaradt. A Nyugat képtelen megérteni, hogy Kína még messze nem érett arra, hogy a gazdaság piacosítása a politikai demokrácia viszonyai között ne vigye anarchiába a birodalmat.

A gyermekvállalás drasztikus korlátozását pedig negatívan ítéli meg a Nyugat. Ez annál meglepőbb, mivel nem ismerünk egyetlen példát arra, hogy a néhány ezreléknél gyorsabb népesség növekedés mellett sikerülne a felzárkózás. Márpedig Kínában a gyermekvállalást korlátozó reformok előtt ennek tízszerese volt a népesség növekedése. Elég volna India példája, hogy még az országos szintű nagyon gyors, évi 8 százalékos növekedés mellett is lassan nő az egy laksora jutó jövedelem, és csökken a vagyon.

Ahogyan a piac működtetése demokratikus politikai viszonyok között anarchiát eredményezett volna, fokozottan igaz a gyermekvállalás korlátozására is. Ezt is India példája tanúsítja. Demokratikus politikai felépítmény mellett, egy más szegény és elmaradott országban nem korlátozható a gyermekvállalás. Fajunk demográfiai törvénye, hogy a szegény és iskolázatlan lakosság annál szaporább, minél jobban élhet. Ezért a túlnépesedést csak erőszakkal lehet megállítani.

A továbbiakban a kínai demográfiával foglalkozom.

1979-ben készült Kínában a népszaporulat megfékezéséről munkaterv. Abban fogalmazták meg, hogy a városi lakosság körében be kell vezetni az egyetlen gyermek vállalásának kötelezővé tevő elgondolást.

Mao uralma alatt a népesség évi 2 százalék felett növekedett. Erre épült állami szinten a gyorsa gazdasági növekedés. De ez sem volt elég ahhoz, hogy az egy lakosra jutó jövedelem, és a várható életkor növekedjen.

A történészek máig nem veszik a fáradságot, hogy kimutassák, hogyan alakult az egy lakosra jutó jövedelem, vagyon és a várható életkor. Ebből világossá válna, hogy a gazdaság állami szintű kiemelkedően gyors növekedése sem jelenthet 2 százalékos népszaporulat mellett társadalmi fejlődést. Ezt ismerték fel 1979ben, és álltak rá a gyermekvállalást korlátozó politikára.

Ennek csak az embertelenségét látták, és látják Nyugaton.

a. A falusi lakosság esetében a korlátozás csak azt jelenti, hogy 4-5 évenként javasolják az újabb gyermeket.

b. A külföldön dolgozók gyermekvállalását nem korlátozzák.

c. A kisebbségi etnikumokra, például a tibetiekre, a törvény nem vonatkozik.

d. A nyomorék gyermek után lehet vállalni újabbat.

e. A veszélyes munkakörben dolgozókra nem vonatkozik a korlátozás.

Az egy gyerekes családokat jutalmazzák.

a. Magasabb bért kapnak.

b. Kamatmentesek bizonyos lakossági hitelek

c. Magasabb nyugdíj.

d. Előny a lakáshoz juttatásban és a beiskolázásban.

Ezzel szemben az egynél több gyermekes családok hátrányai.

a. 4-13 ezer dollár nagyságú pénzbüntetés.

b. Abortuszra kényszerítés.

c. Elbocsátás.

Mindennek hatására 10 milliónál több hivatalos abortusz történik.

Jelenleg az egy anyára jutó születés 1.54. Ennél kisebb Szingapúrban, Németországban és Svájcban. Indiában viszont 2.65. Nigériában pedig 7.68. A világátlag 2.56.

Az előkészítő javaslatban 2000-re 1.200 millió lakost irányoztak elő. Ténylegesen ezt a számot csak 70 millióval lépték túl. Kína lakossága az elmúlt évben is 6 ezrelékkel nőtt.

A gyermekvállalás óta, 2010-ig 400 millióval kevesebben születtek. Más források 500 milliót említenek. A kisebb szám is elég annak belátásához, hogy kínai csodáról nem beszélhetnénk, ha jelenleg 400 millióval többen élnének az országban. Ennyi ember felnevelése, munkahelyteremtése esetén, ma az egy lakósra jutó jövedelem a fele sem volna.