A távol-kelet elviharzik

Kopátsy Sándor                EG                    2012-05-03

A TÁVOL-KELET ELVIHARZIK NYUGAT-EURÓPA MELLETT

Európa nyugati fele, gyakorlatilag az Európai Unió, nem hajlandó tudomásul venni, hogy a jelenleg járt útja nem versenyképes. A négy volt angol gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland gyorsabban fejlődik, és vele sem állhatja a versenyt. A Távol-Kelet pedig más sebességgel viharzik el mellette.

Jelenleg a világ tíz legfejlettebb országa között csak hat, viszonylag kis puritán ország van. Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Az összes lakosságuk kisebb, mint Németországé, és ötöd annyi, mint az Egyesült Államoké. Jobb a kép, ha azt mondjuk, hogy a világ tíz legfejlettebb országában élők négyötöde a négy volt angol gyarmaton él, és csak ötödük európaiban.

Nem nehéz megjósolni, hogy a négy tengerentúli jövője lényegesen biztatóbb, hiszen természeti erőforrásokban, nyersanyagokban sokkal gazdagabbak, és a népességük még jelentősen az optimálisnál is alacsonyabb, tehát korlátlan mértében fogadhatnak be szelektált minőségi bevándorlókat. Az utóbbi lesz a belátható jövő legnagyobb társadalmi erőforrása. Már ma is, de a jövőben még hatványozottabban, a minőségi munkaerő befogadása lesz a leghatékonyabb import. Egyelőre fel sem mérte senki, hogy mint jelent az, ha egy ország a lakosságának csupán néhány ezrelékét kitevő számú kiválóságot fogadhat be. Ebben a tekintetben ez a négy országnak felmérhetetlen potenciális előnye van. Ezért nem alaptalan a feltevés, hogy 2050-ben ez a négy ország mindegyike fejlettebb lesz, mint a jelenleg legfejlettebb közé tartozó európai hat.

Nehezen magyarázható, hogy miért nem figyel jobban Európa arra, hogy a nyugati magas kultúrán belül hogyan alakul a sorsa.

Eddig csak a hat legfejlettebb kis országot említettem, de az európai történelmet alakító európai történelmet formáló „nagyhatalmak” egyike sincs az élcsapatba. Könnyen meglehet, hogy a nyugat-európai nagyhatalmak közül néhányan 2050-ben az első húszba sem lesznek.

Ideje volna, hogy az EU vezetői komolyan foglalkozzanak azzal, hogy ki. Hova várható 2050-ben. Az EU egyelőre sokkal inkább foglalkozik azzal, hogy minél nagyobb legyen, és nem veszi tudomásul, hogy ezen az úton egyre hátrébb szorul. Azt kellene látni, hogy Európán belül csak a kontinens északnyugati harmadában élő népek, a puritánok lehetnek versenyképesek. Azok, akiket Weber szavaival, a protestáns etika jellemez. Ha ezt előbb nem vették tudomásul Brüsszelben, most a pénzügyi vállság világosan megmutatja. Kiderült, hogy a puritán Nyugat nem lehet versenyképes, ha a nyakában húrcolja a mediterrán és a pravoszláv kultúrájú népeket.

Elég volna arra gondolni, hogy az Egyesült Államok szinte gazdasági egység a puritán Kanadával, de nem képes közösséget alkotni Mexikóval, nem is szólva a többi latin-amerikai országról. Ezzel szemben az EU lakosságának nagyobbik fele nem puritán tagországban él.

Európa múlt századi történelme fényesen megmutatta, hogy közös országban csak a rokon kultúrájú népek élhetnek hatékonyan. Az eltérő nyelv nem akadály, de az eltérő kultúra legyőzhetetlen szétvető erő. Márpedig az EU ma már éppen olyan heterogén, közös politikai, gazdasági és kulturális egységben nem tartható, mint amilyen a száz év előtti Osztrák-Magyar Monarchia, a 20. század második felében a Szovjetunió és Jugoszlávia volt. Kiderült, hogy nem lehetett ezeket közösségben összetartani.

Mindebből semmit nem tanult az Európai Unió, és mára már szinte kiépítette Európa történetének legheterogénebb közösségét. A három európai kultúra nagyon eltérő szintű tagjaiból építette fel az Európa nyugati felét versenyképessé tenni akaró közösséget. Ez a közösség összetételénél fogva, nem lehet versenyképes.

Nem tudom, minek kell történni ahhoz, hogy az Európai Unió lényében csak a puritán, a protestáns kultúra országainak a közössége legyen. Hangsúlyozni kell, hogy nem vallásról, hanem kultúráról van szó. Az észak-nyugat európai katolikusok is protestáns módon viselkednek. A puritanizmust lehet szélesebb értelemben is tekinteni. Délre a Lisszabon Róma tengelytől északra, és a Bécs Helsinki vonaltól nyugatra élők jelenthetik a maximumot. Ezzel azonban az a probléma, hogy ez a három katolikus mediterrán országot vágná kettőbe. Az ideális kiindulási térség még Franciaországot is kizárná, és keleten pedig Csehország volna az utolsó integrált ország. Ennél nagyobb térségnek aligha lehet valóságos és tartós a politikai és gazdasági integrációja.

Az ilyen realista visszarendeződésnek azonban nincs reális esélye. Ezért vegyük tudomásul, hogy nemcsak Európa egésze, de még annak nyugati fele sem lehet politikai és gazdasági egység. Semmi értelme tehát annak, hogy Európa egészét szervezzük a világ másik két agglomerációjával versenyezni képesnek.

Ha Európából valami, akkor csak a puritán harmada lehet képes arra, hogy a világ társadalmi élcsapatába tartozzon.

Az Egyesült Államok nemcsak politikai, gazdasági, tudományos és katonai szuperhatalom, hanem lényegesen szorgalmasabb is, mint a nyugati puritán társadalmak bármelyike. 100-200 órával többet dolgoznak évente. A foglalkoztatásuk magasabb, és a tartós munkanélküliségük tört része a nyugat-európai társadalmakénak. Ezt jól bizonyítja egyetlen foglalkoztatási adat. A 6 hónapnál hosszabb munkanélküliek aránya 1980-2008 között átlagosan nem haladta meg az 1 százalékot. Két éve ugyan 2 százalékos, de ez is tört része a nyugat-európai országokban jellemzőnek.

Európa egésze tehát eleve viszonylagos lemaradásra van ítélve a társadalmak élcsapatához képest. A lemaradás annál nagyobb lesz, Európának minél nagyobb részét akarjuk versenyképessé tenni.

Hosszú távon, a jelenszázad második felétől, Kelet-Ázsiával szemben, a négy volt angol gyarmat sem lehet versenyképes. Ezek gazdaságföldrajzi adottságai ugyan jobbak, de a puritanizmusok gyengébbnek bizonyul, mint a távol-keleti konfuciánus életvitel.

Jelenleg csak két kultúrában olyan a lakosság viselkedése, ami a kor követelményének megfelel. A nyugati puritán, és a távol-keleti konfuciánus. A tények azt mutatják, hogy az utóbbi lényegesen megfelelőbb.

Előttem fekszik egy szaklap statisztikája az öt távol-keleti országról, Japán, és a négy kis tigris. 1980 óta mutatja a fejlődésüket napjainkig, és előrevetít 2017-re is. Jelenleg az egy lakosra jutó jövedelmük Szingapúr és Hong-Kong esetében 55, illetve 50 ezer dollár. Japán, Tajvan és Dél-Korea közel azonos szinten van közel a 35-40 ezer dollárhoz. Ma már Tajvan megelőzi Japánt. 2017-ben várhatóan már Japán lesz az utolsó, annak ellenére, hogy 1980-ban még az első volt. Pedig ott is 30 év alatt kétszeresére nőtt az egy laksora jutó jövedelem. Ezzel szemben Tajvanban és Dél-Koreában négyszeresre, a két városállamban pedig hatszorosra.

Kína még mindig messze le van maradva, de a fejlődési sebessége a kis tigrisekével azonos.

Azt, hogy a távol-keleti népek mennyivel alkalmasabbak a kor kihívására két példával szoktam illusztrálni.

- Dél-Koreában és Szingapúrban egy dolgozó évente 2.200 órát dolgozik, Nyugat-Európában 1500 órát. Dél-Koreában ismeretlen a 6 hónapnál hosszabb munkanélküliség, ezért nem is tartják nyilván.

- Nyugat-Európában 60-65 év a nyugdíjkorhatár, de az átlag ennél 3-5 évvel alacsonyabb. Japánban 68 év, de a tényleges átlag 71 év, mert tovább is dolgoznak.

Ezen országok növekedési eredményeknek a harmadát sem érték el a nyugati országok, és jelenleg még ennél is sokkal nagyobb a növekedés különbsége. Annak ellenére, hogy az egy laksora jutó jövedelemben a Nyugat is lényegesen gyorsabban fejlődik, mint a világ népességének a nagyobbik, gyorsan szaporodó fele.

A sok buta politikus, közgazdász és újságíró mégis Kínát félti. Európát kellene félteni. Ezen belül a legkevésbé a puritánokat, hiszen a nyugati társadalmakban az egy laksora jutó teljesítmény gyorsabban fejlődik, mint a távol-keleti országokat kivéve, a világ népességének nagyobb felében.

Visszatérve a Nyugat és a Távol-Kelet közti versenyre. Annak ellenére, hogy a legfontosabb különbség a lakosság munkára fogásában van, nem volna szabad szem elől téveszteni a másik fontos tényt sem. Nyugaton nem a megtakarítás, hanem az eladósodás a jellemző. A Távol-Keleten pedig világtörténelmi rekordokat dönt a megtakarítási ráta.

Összefoglalás.

1. Európának a puritán harmadára kell koncentrálni. Annak a közösségét erősíteni.

2. Többet kell dolgozni.

3. Az eladósodásról a megtakarításra kell áttérni.