2012. június 20., szerda

A nők szabadsága


Kopátsy Sándor                 PS                   2012-06-14

A NŐK SZABADSÁGA

Gyerekkorom óta lázadtam a nők hátrányos helyzete miatt. Örültem, hogy nem lány lettem, de már a családomon belül is zavart a jogegyenlőség hiánya. Ahogyan múltaz idő egyre több okát találtam annak, hogy a nők pártjára álljak.
Nyolcvan éves koromban vált az érzelmi lázadásom tudományosan megalapozottá. Megfejtettem az osztálytársadalmak minden igazságtalanságának okát: a nők egyenrangúságának hiánya.
Az utódok ugyan a férfi és a nő közös szexuális kapcsolatából születnek, de a fogamzás következménye a nőt aránytalan mértékben terheli. Ráadásul a gyűjtögetéstől a termelésre térő társadalmak létét fenyegette az ösztönös szexuális ösztönből fakadó megtermékenyülés. Mivel az eltartható népességet mindig túllépte a természetes népszaporulat a társadalomnak kellett a felesleges népességet elpusztítani.
A társadalomra nehezedő túlnépesedési nyomásból fakadt az, hogy a nők társadalmi éréke a férfiaknál alacsonyabb lett. Tekintve, hogy nem volt megoldva a fogamzásgátlás, a nők akkor is megtermékenyültek, ha azt nem akarták. A nők csak akkor lehetnek egyenrangúak a férfiakkal, ha a teherbeesés ellen védekezni képesek. Amíg nincs megoldva az egyszerű, olcsó és biztos fogamzásgátlás, a nők nem lehetnek egyenrangúak.
A legnagyobb, a társadalom tagjainak felét, a nőket érintő társadalmi hátrány, vagyis igazságtalanság csak akkor szüntethető meg, ha a fogamzásgátlás megoldott.
A fenti okból érdeklődéssel olvastam Bánhidi Noémi írását, ami a Thompson Reuters Alapítvány által támogatott TrustLaw készített a G20 országokban a nők helyzetéről.
Mint minden felmérés módszeréről, erről is lehet vitatkozni, de ebben a formában is bőven megfelel ahhoz, hogy a társadalmak sorrendje felett elgondolkozzunk.
A G20-ak országai között India az utolsó. Vagyis az Egyesült Államok legfőbb ázsiai szövetségese a maga 1.2 milliárd lakosával. Ezt annál inkább örömmel olvastam, mert Indiát az egész Nyugat demokratikus országnak tartja, amelyik gazdasága gyorsan növekszik. Évek óta hangsúlyozom, hogy egyik érdeme sem igaz.
India nem demokrácia, és az egy lakosra jutó jövedelem alig növekszik, a vagyon pedig csökken. Az, hogy nem demokrácia, azt ez a rangsor is jól mutatja. Milyen demokrácia az, amiben a lakosság fele eleve jogtalan?
A rangsor hátúról sorolva továbbra is érdekes.
Az utolsó előtti Szaúd-Arábia, a Nyugat másik nagy barátja, ahol a nők még autót sem vezethetnek.
A további sorrend: Indonézia, dél-Afrika és Mexikó. Egyikkel sincs baja a Nyugatnak. A közös jellemzőjük, hogy a népszaporulatuk nagyon gyors.
Ezzel szemben, ha Kínában házi őrizetbe kerül egy ellenzéki fiatalember, az Egyesült Államok külügyminiszter asszonya tiltakozik, és háborog a nyugati sajtó.
Az is tanulságos, ha a rangsor elejét nézzük. Az első hat nyugati puritán ország. Kanada elsősége minden szempontból egyértelmű. Ennél is fontosabb, hogy ezek az országok mindegyike puritán erkölcsű, és gazdag.
Már ennyi is bőven elég arra, hogy megállapíthassuk, csak a vak mondhatja, hogy a húsz nagyon különböző gazdagságú, kultúrájú ország számára közös mércét lehet állítani.
Mindenek előtt három tényezőt kellene figyelembe venni.
1.     Az egy lakosra jutó jövedelmet.
2.     A népesség növekedését.
3.     a kultúra sajátosságát.
Azonnal egyételűvé válna, hogy a nagyon szegény országban nem lehetnek a nők egyenrangúak. (Szegény ország az, amiben alacsony a lakosság munkájával termelt jövedelem, vagyis a nemzeti jövedelem, mínusz a bányajáradék.)
Eleve nem lehet egyenjogúság ott, ahol gyorsan nő a lakosság.
A kulturális különbséget sem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel azon sem a politikai erőszak, sem a pénz nem tud gyorsan változtatni.
Ezért fogalmazom meg marxi elvek alapján, hogy a három felsorolt szempont olyan alépítménye a társadalomnak, ami eleve kizárja, hogy az egyforma felépítményt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése