AZ EURÓPAI UNIÓ NAGYOBB, ÉS NEM ERŐSEBB AKAR LENNI

Kopátsy Sándor               PP                     2012-09-21

AZ EURÓPAI UNIÓ NAGYOBB, ÉS NEM ERŐSEBB AKAR LENNI

Bármennyire a történelem azt tanítja, hogy a lakói számára a minél kisebb állam a jobb, az államok vezetői mindig nagyobbak akartak lenni. Minél ostobábbak, annál inkább.

A Nyugat az utóbbi ötszáz évben azért emelkedett a többi magas-kultúra fölé, mert politikai tekintetben tagolt volt. Az osztálytársadalmak megelőző négyezer éve során ugyan a nagy folyamok öntözött völgyei jelentették a csúcsot, de az óceánok meghódítására, a világkereskedelem kiépítésre már csak a kisebbek voltak alkalmasak.

Európa ókori felemelkedését a görögöknek köszönhetjük, de nemcsak azt, hanem a feudális társadalmon való túllépését is. A középkor derekától a Nyugat csúcspontjait a városállamok és a birodalmak autonóm városok szövetségei jelentették. A tudományos, a gazdasági és a művészi fejlődés csúcsát mindig azok jelentették.

A gyarmatosítás századiban azok az államok voltak a sikeresebbek, amelyekben a kizsákmányolás közvetlen haszonélvező nem az állam, hanem a polgárai voltak.

Jelenleg is, mind Európában, mind a Távol-Keleten a legfejlettebb államok kicsik. Ha az ENSZ által használt három mutató, az egy laksora jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság, eredőjével mérjük a fejlettséget, akkor Európa legfejlettebb országa Luxemburg. Ha a városállamokat nem számoljuk, akkor az első hat állam sorrendje: Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Csupa kicsi, legfeljebb közepes ország. Közöttük kelttő még az EU-nak sem tagja.

A Távol-Keleten már három nála kisebb ország, Szingapúr, Hong Kong és Tajvan, megelőzte a térség egyetlen volt gyarmattartóját, Japánt.

A legmeglepőbb, hogy a világ legfejlettebb tíz országa között van a négy volt angol gyarmat, és ezek között a sorrend Új-Zéland, Kanada és Ausztrália megelőzi az Egyesült Államokat.

A világon az első tíz között csak szuperhatalom, az Egyesült Államok csak a tizedik.

Ezzel szemben az EU első embere, a portugál Baroso, azt álltja, hogy jelenleg a nagyoknak áll a világ. Róla nem lehet feltételezni, hogy a kiváló képességének köszönheti, hogy őt ütették az első helyre. Azt, hogy nem oda való, csak ő maga nem tudja.

Ideje volna felismerni, hogy az európai közösség minél nagyobb lett, annál kisebb kaliberű káderekből kerül ki a vezetése. Kezdetben még a fejlett államok legtekintélyesebb államférfijai voltak a hangadói, már régen nincsen közöttük egyetlen tekintélyes politikus sem. Azok otthon maradnak.

Még nagyobb baj, hogy elméleti szó sincs arról, hogy kikkel, milyen közösség alkotható.

Amennyire heterogén tagokat gyűjtött magának a közösség, legfeljebb vámunió lehetne, amiben a turisták szabadon utazhatnak.

Minél messzebb mennek a közösség mélyítésében, annál szigorúbbak a megengedhető feltételek. Ezzel szemben, minél ambiciózusabb a közösség, annál heterogénebb lett a tagság. Amennyiben Westerwelle miniszter út feltételeihez ragaszkodnak, a jelenlegi 27 tagból legfeljebb tucatnyi maradhatna. Csak azok maradhatnának, aki az Alpoktól északra, és Ausztriától nyugatra vannak.

Ennek ellenére a vámunióval együtt, kezdettől fogva tőkeuniót is akartak. Látszólag, azzal nem is történt kudarc, legfeljebb senki nem vette magára nézve szigorúan. Azt, hogy már a közös tőkepiachoz sem volna megengedhető plusz-mínusz 20 százaléknál nagyobb szóródás az egy laksora jutó nemzeti jövedelemben. Ezzel szemben ez a mutató az egy az öthöz arányban szóródik.

A munkaerő áramlás szabadsága még több problémát okoz. Látszólag ugyan döcög, de csak azért, mert ahonnan elfolyik, a politikai vezetés nem tiltakoznak, mert örülnek a hazaküldött valutának, és nem számolnak azzal, mennyi kár fakad abból, hogy a munkaerő java otthagyja azt az országot, ahol nagy szüksége lenne rájuk.

A fejlettek pedig nem szólnak, hiszen, a jó minőségű munkaerő beáramlásánál nincs jobb külső forrás. A gyengébb minőségű befogadása ugyan hosszú távon káros, de rövidtávon jól járnak velük, mert vannak, akik elvégzik az olyan munkákat, amire az otthoniak nem vállalkoznak.

Abban a közgazdaságtan is hibás, hogy nem mutat rá a gyenge minőségű munkaerő beáramlásának negatív hatásaira. Alig van például irodalma, hogy mennyiben kerül a fejlett nyugat-európai országoknak, hogy a háborús újjáépítéshez sok török, arab, balkáni munkaerőt fogadtak be. Akkor ugyan jól jött, de az óta nagyságrenddel többe kerülnek, mint amit akkor hoztak. Feljebb azt írtam, hogy a jó munkaerő a legjobb import, most azt teszem hozzá, a gyenge minőségű pedig a legrosszabb.

A jövő egyik legnagyobb differenciáló hatása, a lemaradók gyorsabb lemaradását, és a fejlettek átlag feletti teljesítményét elsősorban az fogja okozni, hogy a munkaerő egyre gyorsuló ütemben áramlik a szegényebbektől a gazdagabbak felé. Márpedig ez a folyamat nem állítható, a szabad áramlása azonban felgyorsítja.

Még nem láttam olyan számítást, ami megmutatta volna, mennyit nyertek a gazdagok és mennyit veszítettek a szegények azzal, hogy az értékes munkaerő szabadon áramolhat. Ha megmutatnánk, kiderülne, hogy a jelenkorban, és még inkább a jövőben mekkora szellemi tőke áramlik a szegényektől a gazdagok felé. Ez lesz a jövőben az elsődleges differenciáló erő.

Az Európai Unió a segélyezéssel akarja segíteni a kevésbé fejlettek felzárkózását, de nem számol azzal, hogy a támogatás alamizsna, ami vonzó a politikusoknak, de elkényelmesíti az eleve kevésbé szorgalmasakat.

Az euró jelenlegi vállsága azt mutatja meg, hogy a közös valuta még a közös tőke- és munkaerőpiacnál is sokkal keményebb feltételeket követel. Közös pénzük csak a közel azonos fejlettségi szintű, és közel azonos kultúrájú népeknek lehet. A gazdag és takarékos valamint a szegény és könnyelmű népek közös pénze kabaréba illő volna, ha ki lehetne belőle büntetlenül szállni. A puritán népek ugyan sok százmillió eurót kerestek az irreális kamatokon eladósodó mediterrán népeken, de most, ha meg akarnak szabadulni a vállsága jutottaktól, nemcsak a nyereséget kell visszafizetni, hanem minél tovább erőltetik a közös pénz fennmaradását, annál többet.

A közösségnek azonban a legnagyobb kárt a kevésbé fejlettekre erőltetett gazdasági és politikai liberalizmus okozza.