Szelényi Iván írása az „egyenlítő”-ben

Kopátsy Sándor                 EP                   2012-10-21

Szelényi Iván írása az „egyenlítő”-ben

Nem emlékszem, mikor olvastam szimpatikusabb, és bölcsebb írást. Egy kis országban történt jelentős eseményeket messziről jobban lehet látni. Ez magyarázható azzal, hogy aki átéli a napi eseményeket, nem veszi tudomásul, hogy néhány év alatt is mekkora változás történt.

Szelényi azzal zárja a Kádár-korszak jellemzését, hogy Kádárnak minőségében nagyon eltérő két korszaka volt. Az egyik a hatvanas évek előtt és 68 után, a másik a hatvanas évek alatt. Abban sem biztos, hogy ezekben mennyi volt a személyes tudatossága.

Véleményem szerint, nem két Kádár-korszak volt, hanem két szerepe, amelyiket karakterének megfelelően játszott. A két szerep nagyon eltérő volt, mégis mindegyikben magát adta. Nem ismerek más történelmi példát arra, hogy egy politikusnak ilyen rövid idő alatt két alapvetően eltérő szerepet kellett játszani, mégis mindkettőben önmaga maradhatott. Erre csak azért volt képes, mert nem volt saját stratégiája, távlati célja. Ráadásul, azt is tudta, hogy erre nem volt felkészült.

Sokszor elmondom, hogy Kádár azért lehetett jó politikai vezető, mert nem erre készült, és nem is érezte magát alkalmasnak arra, hogy irányt adjon az eseményeknek. A többi csatlós ország pártvezére mind vagy értelmiségi, vagy legalábbis magát a vezetésre születettnek, történelmet formálónak tartó volt. Ezek be akarták írni a nevüket a történelembe. Kádár csak egy hithű kommunista munkás volt, akit a körülmények olyan helyzetbe hoztak, hogy ő lett a hatalom birtokosa.

Mind a politikai karrieristák, mind a hívatásos értelmiségek irritálták. Csak annyit használt ezekből, amennyit nem tudott kikerülni. Jó sakkozó volt ahhoz, hogy a körülötte kialakult politikai erők között egyensúlyt tudott teremteni. Ez a kiegyensúlyozott helyzet tette lehetővé, hogy a társadalom spontán fejlődhessen. Azt is elviselte, hogy az uralma alatt a falusi lakosság jobban, és vidámabban élen, mint az ő munkás elvtárai. Ezen néha duzzogott, de elviselte. Az, hogy Magyarország lett a legvidámabb barakk, nem Kádár elképzelése volt, de hogy az lett, azt neki köszönhetjük.

A történelem őt sem annak alapján fogja értékelni, hogy mit akart, hanem mi lett az országból

Magyarországnak páratlan szerencséje volt, hogy a forradalom leverése után őt ültették a párt élére. Annak érdekében, hogy ő legyen a vezető, szinte semmit sem tett. Az azonban, hogy néhány év után megkérdőjelezhetetlen vezető lett az ő érdeme. Sodorták az események, és hagyta magát.

Arról sem ő tehet, hogy az első leninista lett a sztálinista táborban. A gulyáskommunizmus, a parasztok nagyobb gazdasági mozgásszabadsága a politikai diktatúra viszonyai között ugyanis leninizmus. A fél-periférián, a politikai hatalom megszilárdulása után, a gazdasági liberalizációt a falvakban kell kezdeni.

Ki kívánkozik belőlem egy párhuzam. A 19. század legnagyobb magyarja Széchenyi István nagyon művelt, zseninek minősült tehetség volt. A 20. századé pedig a nem iskolázott, nem zseni, de magát annak sem annak tartó Kádár János lett.

Szelényi ugyan érzi, hogy volt valami közös, az általa egy évtizedre leszűkített Kádár-rendszer és a kínai csoda között, de nem látja a mélyebb összefüggéseket.

Ez azonban egy másik rövid írás tárgya.