2012. november 29., csütörtök

AMIRE KELLENE FELKÉSZÍTENI


Kopátsy Sándor                  PH                  2012-11-15

AMIRE KELLENE FELKÉSZÍTENI

Az én kilencven éves életemben többet nőt a fajom hatalma a természet felett, mint előtte a teljes százezer év alatt. Ezen belül az utóbbi harminc évben talán tízszer annyi, mint az előző kétszer harminc év alatt. Arról fogalmunk sem lehet, hogy mi fog történni, a következő kilencven év során. Csak az biztos, hogy a fejlődés tempója az ipari forradalom óta gyorsul, és semmi okunk nincs arra, hogy a gyorsulás megálljon. A tudatformálásnak, mindenek előtt az oktatásnak, erre az egyre gyorsabb változásokra kellene felkészíteni. De még addig sem jutottunk el, hogy felmérjük a gyors változásokkal járó alkalmazkodás fontosságát.
Kezdem azzal, hogy még a múltban beállott változások jelentőségének a felmérésére sem vagyunk képesek.
Európa felemelkedésének alapját két okkal magyarázom.
1. Az első ezredforduló végére kialakult a kiscsaládos jobbágyrendszer. Az addig elmaradt Nyugat-Európa annak köszönhetően emelkedhetett magas-kultúrák színvonalára. A középkor legfontosabb eseménye az agrártechnikai forradalom volt. Ehhez viszonyítva minden politikai esemény elhanyagolható szerepet játszott.
2. A következő félévezred pedig elsősorban azzal emelte a Nyugatot az összes többi kultúra fölé, hogy az életterét megtízszerezhette a két Amerika és Ausztrália betelepítésével. Az alig kerül említésre, hogy az Amerikából behozott növények, elsősorban a burgonya, de kukorica, a bab és a paradicsom önmagában ötven százalékkal megnövelte az európai földek eltartó képességét.
Az ipari forradalom technikai eredményei között alig említik meg a nitrogéngyártást, pedig a növénytermelés mintegy harmada, vagyis a népességrobbanás élelmiszer igényének legnagyobb forrását a nitrogén műtrágyáknak köszönhetjük. Az ipari forradalom legnagyobb találmányaival, gőzgéppel, villamos, robbanómotorral egyenrangú történelmi szerepet játszott és játszik, mégsem kap ezekkel egyenrangú elismerést.
Az elmúlt hatezer év legnagyobb jelentőségű találmánynak azonban a fogamzásgátlást tartom. Ez csak azért nem vált és válik elfogadottá, mert a társadalomtudomány máig nem jutott el odáig, hogy az osztálytársadalmak minden embertelensége abból fakadt, hogy nemcsak két-háromszor annyi gyermek született, mint amennyire a társadalomnak szüksége volt, hanem kétszer annyi, mint amennyit a szülők akartak.
Még nem olvastam olyan társadalomtudományi munkát, ami rámutatott volna arra, hogy fogamzásgátlás megoldatlansága okán mintegy kétszer annyi gyermek született, mint amennyit a szülők akartak. Vagyis ilyen különbség származott abból, hogy a szülőknek nem volt megfelelő megoldásuk arra, hogy csak akkor szülessen gyerekük, ha akarják. Ez ugyan még nem azt jelenti, hogy a fogamzásgátlás megoldottsága esetén annyi gyermek születik, amennyiről a társadalom gondoskodni képes, csak azt, hogy a túlnépesedési nyomás felére csökkent volna. A társadalomnak nem kellett volna a megszületettek felét elpusztítani annak okán, hogy csak a felének képes a megélhetését biztosítani.
A fogamzásgátlás megoldottságával alig foglalkoznak a történészek. A keresztény vallás, mindenek előtt a római és az ortodox még ma is dogmasértést lát a fogamzásgátlók alkalmazásában. Az elmúlt száz évben, amikor az egészségügyi vívmányoknak köszönhetően gyorsan csökken a halálozás, ezzel hozza a legtöbb szenvedést az emberi faj számára.
Ezek jutottak eszembe annak kapcsán, hogy a jelenkor technikai vívmányainak társadalomformáló szerepe mennyire feldolgozatlan, rendezetlen.
Nem mérjük fel, ezért aztán nem is tudatosíthatjuk, hogy mire kell felkészíteni a következő nemzedéket.
Az utóbbi ötven évben az emberi faj kommunikációs képessége ezerszeresnél is többszörösre nőtt, és még mindig csak az elején vagyunk.
A nyomtatott írás, a könyv, az újság, a távirat, technikai forradalmat jelentett, de ötszáz év alatt nem terjeszkedett annyit, mint jelenleg öt év alatt. A költsége szinte jelentéktelenné vált, elérhetősége még korlátlanná vált.
Néhány adat a mobil telefonok, és a zsebszámítógépek számának alakulásáról.
2008-ban 200 millió volt, ma 1.400 millió van, és 2017-ben várhatóan 3.100 millió lesz.
Ugyanezek a számok zsebszámítógépek estében. 2008-ban 40 millió, ma 300 millió. 2017-beb 700 millió.
A mobil előfizetők száma már ma s fantasztikus. 1.4 milliárd, ami azt jelenti, hogy minden második család. Ez 2017-re 5 milliárd lesz, vagyis az emberiség nagyobbik felének lesz mobil telefonja. Négy éve még csak minden hetvenediknek volt.
Az adatok nemcsak a mennyiséget mutatják, hanem az olcsóságot is. 2017-ben az egy laksora jutó jövedelem várhatóan harmadával lesz nagyobb, mint jelenleg.
Arról fogalmunk sem nagyon lehet, hova vezet ez a kommunikációs forradalom. Az én fantáziám odáig terjed, hogy száz-kétszáz év múlva gyakorlatilag néhány nyelv marad a világon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése