2012. november 12., hétfő

KÍNÁBAN CSERÉLŐDÖTT A VEZETÉS


Kopátsy Sándor                   PP                 2012-11-10

KÍNÁBAN CSERÉLŐDÖTT A VEZETÉS

Kínában harminc éve az emberiség történelmének legnagyobb csodája zajlik. A gyermekvállalás erőszakos korlátozásával leállították a gyors népszaporulatot, példátlanul gyorsan növelik mind az egy lakosra jutó jövedelmet, mind a vagyon. Ráadásul, nemcsak a fizikait, de a szellemit is.
A Nyugat közben azon botránkozik, hogy diktatúra van, egyetlen párt kezében van minden politikai hatalom, és a korábbi 8-10 százalékos nemzeti jövedelem lassul, csak alulról közelíti a 8-at. Nem teszik hozzá, hogy így is a leggyorsabb a világon. Az ország nemzeti jövedelme háromszor gyorsabban nőtt az elmúlt harminc évben, mint a fejlett, puritán Nyugaton.
Az egyetlen ország a még elmaradt, szegény világon, ahol az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon is közel olyan arányban nő, mint az országos. Annak köszönhetően, hogy sikerült korlátozni a gyermekvállalást.
A nyugati sajtó azonban azon siránkozik, hogy politikai diktatúra van. A nyugati politikai tudományok csődjét jellemzi, hogy a politikai hatalom demokratizmusát fontosabbnak tartja, mint az életszínvonal emelkedését, az élet hosszabbodását. Ez a nyugati megközelítés akkor volna indokolt, ha a nagyobb politikai szabadság az életszínvonal, a fizikai és a szellemi vagyon gyorsabb emelkedését eredményezné. Ezt azonban meg sem próbálják bizonyítani. Az sem zavarja őket, hogy ma Kína lakossága van a rendszerével legjobban megelégedve. Amerikai közvélemény kutatók szerint sincs olyan demokrácia, ami közel olyan népszerű volna, mint a kínai politikai diktatúra.
Ezzel szemben a társadalom fejlettségi szintjét meghaladó demokrácia vállságát éljük. A mediterrán országok történelmük legnagyobb gazdasági vállságát élik. Soha nem volt, még a diktatúrák alatt sem olyan katasztrofális a munkanélküliség, az eladósodottság, mint a jelenleg virágzó politikai demokráciájukban. Elég egyetlen adat. A demokratikus Spanyolországban a 30 év alattiak között 50 százalékos a munkanélküliség.
De térjünk vissza a diktatórikus Kínában lezajlott vezetésváltáshoz. Akiket most teljesen lecserélnek, a világ legnagyobb teljesítménye mögött vannak. 1.400 millió lakos, az emberiség ötödének az életviszonyain többet javítottak, mint bármelyik kormány a történelem során. Ráadásul a lelépésük, a visszavonulásuk önkéntes, nem elzavarták őket, hanem a megállapodás szerint, mivel lejárt a tíz évük, lecserélték.
Érdemes visszagondolni a Szovjetunió és Kína bolsevik rendszereinek a történelmére.
Leninek ugyan óriási befolyása volt a pártjában és a népbiztosok tanácsában, de szó sem volt egyszemélyi zsarnokságról. A Népbiztosok Tanácsát a világtörténelem legjobb képességű kollektívájának tartom. Lenin azonnal a polgárháború elzáródása után liberalizálni akarta a gazdaságot, de rövidesen meghalt. Látszólag még olyan közösséget hagyott maga után, ahol nyilvánosan vitatkozni lehetett a követendő módszer felett. Ez a vita azonban néhány év alatt Sztálin ellenfeleinek fizikai felszámolásával, száműzetésbe menekülésével végződött. Ebből a kelet-európai kultúrában, ahol mindig egy személyi uralom volt, egyetlen személy évtizeden belül a világtörténelem legerősebb egy személyi diktatúrája lett, ami nemcsak a politikai hatalomban volt végletes, de a gazdaság irányításában is. Sztálin halála után ugyan a diktatúra egyszemélyi jellege tompult, de a gazdasági adminisztratív irányítása közel további negyven éven keresztül fennmaradt. A politikai diktatúra egyre inkább az erejét messze meghaladó imperialista látszat szuperhatalom lett. Ez aztán 1990-ben, ideológiai és társadalmi tekintetben összeomlott. Etnikumaira esett szét, és ezek többsége tőkés osztálytársadalmak formájában él tovább. Egy párti diktatúra csak Fehér Oroszország maradt. A többiekben többé-kevésbé egy párti tőkés osztályállam működik tovább. Amelyikek a nemzeti jövedelmükhöz képest jelentős bányajáradékot élveznek, talán valamivel magasabb az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, mint ami a bolsevik diktatúrában lett volna, egy szűk réteg nagyon meggazdagodott. Az elért sovány eredmény azonban, elsősorban a bányajáradéknak, és a hadikiadások csökkenésének köszönhető.
Kínában Mao, Leninhez képest, korlátlan diktátor volt, nemcsak a politikában, de a gazdaságban is. Ebből jutottak el néhány zavaros év után odáig, hogy először bevezették az erőszakkal kollektivizált mezőgazdaságban a paraszti, kisáru termelő gazdálkodás visszaállítását, majd a félreállított Teng hatalomba kerülésével a gazdaság liberalizálását. Ennek mértéke jelentősen meghaladta nemcsak a 20-as évek lenini elképzelését, de az 1968-as magyarországi reformot is. De fenntartották az egypártrendszert, a politikai diktatúrát.
Harminc éve hozzá láttak a párt kollektív vezetésre való átszervezéséhez. Szinte első és külső tájékoztatások nélkül döntöttek, hogy tízévenként lecserélődik az egész vezetést. Ezt azonban a párt belügyként bonyolítják. Ezért aztán alig lehet tudni, hogyan működik a politikai mechanizmus.
Számomra megható, hogy a vezetés egyforma ruhába öltözött, közel egyaránt középkorú férfi. Addig még ugyan nem jutottak el, hogy nők is legyenek a felső vezetésben. A nők elkövetkező felemelkedését attól várom, hogy a gyermekvállalás korlátozása okán csökken a nők aránya. Márpedig, amelyik nemben társadalmi hiány mutatkozik, annak társadalmi felemelkedése törvényszerű. Ettől függetlenül, a társadalom fizikai munkaerővel szemben támasztott igénye gyorsan elolvad, és a gyermekszám csökken. Ez pedig a nők társadalmi szerepének növekedésével fog járni.
A kínai politikai rendszert mindennél jobban minősíti Kína példátlan történelmi eredménye. Ostoba, nyegle, sőt nevetséges, amikor olyan rendszer bírálja a kínait, melyik sokkal magasabb szintről indulva sem képes harmad olyan növekedést elérni, ami Kínában évtizedek óta folyik.
Nyugat-Európában pénzügyi, foglalkoztatási vállság van, az egy laksora vetített gazdasági növekedés több éves átlaga sehol nem érte el a 3 százalékot a katasztrofális külső eladósodás ellenére, ritka, amikor egy kormány két ciklust meghaladóan hatalmon marad, még ritkább, hogy a vele való megelégedés tartósan eléri az 50 százalékot. Néhány éve stagnál Európa gazdasága, munkátlansága.

Kínában harminc éve 8 százalék felett van az egy laksora jutó növekedés, és ennél is gyorsabban nő a vagyon. A foglalkoztatás meghaladja a 80 százalékot, közel ötödével több órát dolgozik évente az átlagos munkavállaló. Az amerikai közvélemény kutató szerint 80 százalék felett van a kormány támogatottsága.
A Távol-Kelet évtizedek óta sokkal gyorsabban növekszik, mint Európa, de akár mint Európa puritán országai.
Aki ennyiből sem ért, és nem tartja a távol-keleti országok politikai rendszerét jobbnak, példásnak a maga szánmára, tudós nem, legfeljebb megszállott hívő lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése