2012. december 20., csütörtök

VACLAV KLAUS: EUROPE


Kopátsy Sándor              PP                      2012-12-16

VACLAV KLAUS: EUROPE

Csehország megint előttünk jár. A cseh köztársasági elnök megjelent könyve ezt mutatja.
Középiskolás korom óta mozog bennem egy olyan magyar történelem megírása, ami azt mutatná, mi lett volna, ha a cseheket követjük. Ezer év során mindig azért tévedtünk, mert nem a csehek után mentünk.
Azt már fiatalon felismertem, hogy a csehek választottak jobb koronaküldőt. Első királyunkat a bölcsesség rangsorában is az első közé sorolnám. Egyetlen hibát vétett, amikor a nagyobb személyes mozgásszabadsága érdekében nem a német-római császártól, hanem a sokkal kisebb és rosszabb politikát képviselő római pápától kérte a koronát, ami akkor bizonyos politikai elkötelezettséget jelentett.
Elismerem, hogy a mozgásszabadsága így volt nagyobb. Ami a király személye szempontjából fontos volt, de nem sokat ért, mint az ország politikai orientációját befolyásoló erő.
Gézánál még nyomát sem találom az ötletnek. Számára a német rokonság volt az elsődleges. István is sokkal fontosabbnak tartotta a német feleséget, és még annál is fontosabbnak a német lovagok és térítő papok segítségét.
Ezt így látták a kor emberei is. Erről győzött meg, amikor megtalálták egy lombardiai kolostorban egy krónikás szerzetes leírását a Koppány és István közti csatáról, mint magyarok, és a királyt szolgáló német lovagok közötti csatának jegyezte fel. Nem az a problémám, hogy valóban reális-e az olasz szerzetes jelentése, hanem az, hogy mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy kire számíthatott első királyunk abban a gigászi feladatban, hogy kiépítse a feudális földesurak jobbágytársadalmát, és a pogányságról a kereszténységre való áttérést. Nyilván nem a nomád magyar társadalom uraira.
Meggyőződésem szerint csak a népre, és a germán lovagokra.
Nem hangsúlyozzuk, hogy mi jókor jöttünk a Kárpát Medencébe. Nem a sötét középkorban, amikor az Alpoktól északra, vagyis ahol fagyos telek voltak, a pásztor jobban élt, mint a földműves. Amikor mi jöttünk már minden pásztor akkor volt boldog, ha földműves lehetett. A nyugat-európai agrárreformnak köszönhetően, fajunk történetében először élhetett jobban a négy évszakos, azaz fagyos teles klímájú térségekben a földműves, mint a pásztor.
A Honfoglalást követő társadalmi átalakulást a magyar történészek úgy állítják be, mint Géza fejedelem, és István király bölcs döntéseinek következményét. Elhallgatják, hogy az Alpoktól északra először vált a természetes csapadékra épülő földművelés magas-kultúrát eltartani képessé.
A hármas vetésforgós földművelés ugyan Franciaországból indul el, de viharos gyorsasággal eljut Ukrajnáig. Hatására a pogány dánok, frízek, szászok, csehek, lengyelek magyarok és ukránok feladják a pásztorkodást, és áttérnek a földművelésre. Ezzel együtt a pogány vallásról a kereszténységre.
Tehát a keresztény és földművelő feudális társadalomra való áttérés nem a magyar uralkodók döntésének, hanem egy Európán végigvonuló átállásnak szerves része. Ez az első évezred végén az egész érintett térségben megtörtént. Nyugat-Európához kellett a közép-európai népeknek, államaiknak is igazodni.
Ezt az igazodást a csehek következtesebben hajtották végre, mint a magyarok és a lengyelek. Ők nem a mediterrán térségben élő pápától, hanem a germán császártól kérték a koronát. Ezzel ugyan csökkent az uralkodó mozgásszabadsága, de a cseh társadalom következetesebben nyugat-európai lett.
Meggyőződésem szerint, a koronaválasztás fontos szerepet játszott abban, hogy a csehek lettek az egyedüli szláv nép, amelyik germán módon él, viselkedik.
A magyar történészek fel sem vetik annak lehetőségét, hogy a Német-Római Birodalom választófejedelme lehettünk volna. Ennek feltételezése akkor is indokolt, ha belátjuk, hogy erre a Cseh Medence földrajzilag sokkal alkalmasabb. A vízi úton nyugatra jutás jelentőségét még ma sem fogja fel a magyar államvezetés.
A csehek nagy gazdaságföldrajzi előnye, hogy az ország nagyobbik felét jelentő Cseh Medence vízi útjai észak-nyugatra vezetnek.
Mátyást azért is a legnagyobb királyunknak tartom, mert ő volt az egyetlen, akinek fontosabb volt Bécs és Prága, az osztrák és a cseh kapcsolat, mint a puha Balkán felé való orientáció.
Ő volt, aki az állandó hadsereg cseh példáját is átvette.
A Mohács utáni magyar történelem még világosabban megmutatja, hogy nekünk a Monarchián belül csak az osztrákokkal, helyesebben a germán etnikummal és a csehekkel kellett volna szövetkezni. Ez a két nép képviselte a Nyugatot a Monarchia sok népe között. Erre a magyar érdekre a történészeink máig nem mernek rámutatni. Minden, amire büszkék vagyunk, a két nép befolyása elleni védekezésről szól. Pedig az ellenkezője volt mindig az igaz.
A csehek voltak az elsők a reformátorok között is. A husziták Magyarországon a szlovákok által lakott térségben az első hírnökei voltak a reformációnak. Ideje volna a reformáció és a nyugati puritanizmus közti összefüggést is világossá tenni. Azok a népek, amelyeket vallásuk változtatására vezetett a reformáció lényegesen gazdagabbak lettek, mint akiket az a vallási forradalom meg sem érintett. A reformációnak köszönhető, hogy a puritán népeknek puritán kereszténységük lehetett, hogy a vallás nem fékezte a társadalmi modernizációjukat.
A cseheket a hisztérikusan katolikus, protestáns ellenes Habsburgok erősen visszakatolizálták, de viselkedésük puritán maradt.
Nekünk, magyaroknak egyik nagy nemzeti bűnünk, hogy hisztérikusan cseh, illetve szláv ellenesek voltunk. A mi érdekünk lett volna, hogy Csehország is a monarchia velünk egyenrangú királyság legyen. A magyar politikai azonban ezt, minden eszközzel igyekezett megakadályozni.
Ezek után visszatérve Klaus említett könyvére, és közismert EU szkeptikus felfogására. Örömmel olvastam a Heti Válaszban Matolcsy György írását Klaus könyvéről. Először érzem azt, hogy valamiben a magyar kormány egy tagja, fontos Európa politikai kérdésben a csehekkel közös véleményen van
Klausnak igaza van abban, hogy az EU központosító politikája elhibázott út. Európának nem minél nagyobb centralizált birodalomnak kell lenni, ahogyan azt a németek és a franciák szeretnék, hanem a független államok spontán közösségének. Európa nyugati fele egységes eleve nem lehet, az értéke az, hogy kulturálisan és gazdasági fejlettségben nagyon tagolt. A homogenitásban nem a Távol-Kelettel, sem Észak-Amerikával nem versenyezhet.
Abból kell kiindulni, hogy az utóbbi ötszáz évben a Nyugat azzal lett nagy, hogy nagyon megosztott volt. Legfőbb gondja az volt, hogyan tud a kontinensen belül egymás rovására előnyt szerezni. Európán belül olyan háborúk soha nem voltak, mint ebben az ötszáz éven. Sőt egyre nagyobbak. A többi magas-kultúrával szembeni fölénye ugyanakkor egyre jobban nőtt.
Ahogy a 20 század két világháborúja során világossá vált, hogy az Egyesült Államok lett a Nyugat, sőt az egész világ szuperhatalma, a németek és a franciák maguknak akarták érezni a kis kontinenst. Németország még arra joggal építhet, hogy a kontinens vezető gazdasági hatalma. Franciaországnak azonban még ilyen reménye sem lehet. Ennél fontosabb, a szerénysége nagyobb ok, hogy Európa nyugati fele stratégiai tekintetben törpe nemcsak az Egyesült Államokkal, és Kínával, de még Oroszországgal szemben is törpe.
Az a világ pedig elmúlt, hogy a nagyobb erősebb. A tudományos és technikai forradalom hatására a nagyobb politikai egység már nem előny, hanem hátrány. A legfejlettebb európai államok kicsik. Az első hatba még Németország még akkor sem fér be, ha a törpe államokat figyelmen kívül hagyjuk. A hat első európai állam: Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Rajtuk kívül még négy ország van az első tíz között. Sorrendben Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok. Ez a szuperhatalom az első tíz között csak az utolsó.
Az állam nagysága csak addig volt társadalmi és gazdasági előny, amíg egymással hadakoztak a gyarmatokért, befolyási övezetekért. A jelenkorban a fejletteknek az elmaradottak kizsákmányolása már nem fontos előny, sokkal fontosabb a fejlettek közötti forgalom. Ezért meg is szünetek az egymásközi háborúk. Elsősorban a fejlettek vannak egymásra utalva.
Európa erősebb, ha nem akar mindenáron egységet teremteni abból, ami erre eleve alkalmatlan.
- Az áruk és a személyek számára nincsen a tagországok között határ.
- A munkaerőpiacon a tagországok között olyan megállapodások történnek, amelyek kártalanítást garantálnak a minőségi munkaerő befogadása esetén a képzési költségek megtérítésére.
- A tőkepiacon is csak a tagállamok köthetnek kétoldalú megállapodást.
- Pénzügyeik intézésében minden tagállam önálló. Abban, hogy hol mennyi inflációt, kamatot, költségvetési hiányt tartanak kívánatosnak, az EU vezetése nem szólhat bele. Ezért a közös bankfelügyelet nem fogadható el. A tagállamok e kérdésekben is csak egyéni döntéseket hoznak.
- Az EU közös kasszájából dotáció nem adható. Elvileg el kell zárkózni, minden olyan ábrándtól, hogy alamizsnával fel lehet hozni a lemaradókat.
Tudomásul kell venni, hogy ennél szorosabb kapcsolat csak olyan államok között lehet, amelyek kultúrája közös, és a gazdasági fejlettségük között nincs plusz-mínusz 20 százaléknál nagyobb különbség nem engedhető meg azonos kultúrák esetében sem. Különösen kártékonyak az olyan támogatások, amelyekhez elvárások is kötődnek.

Ajánlás.
Ezer év után végre egyszer fogaduk el a csehek álláspontját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése