2013. február 8., péntek

VÁMUNIÓT A FEJLETT NYUGATBAN


Kopátsy Sándor                 PG                   2013-02-06

VÁMUNIÓT A FEJLETT NYUGATBAN

Az európai integráció alapító apostolai, és a brüsszeli adminisztrációja betegesen Európára koncentrál. Mindenáron az egyesült Európát akarja Észak-Amerikával és a Távol-Kelettel egyenrangú partnerré tenni.
Sokéig azt hittem, a hidegháború évtizedei alatt, Európa felismeri a versenyképtelenségét. Európa nyugati kétharmada, a Szovjetunió katonai erejétől félve, az Egyesült Államok védelme alá menekült. A Szovjetunió összeomlása után azonban úgy érezték, hogy végre megállhatnak a saját lábukon is. Ezért a fő gondjuk azt volt, hogy ne legyenek az Egyesült Államokra rászorulva. A rászorultságot elsősorban abban látták, hogy Európa mezőgazdasága gyenge az önellátásra, tehát azt kell megvédeni. Ez a védekezés elsősorban a négy volt angol gyarmat, az USA, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland mezőgazdasága elleni védekezés volt.
Németország és Franciaország félt az USA túlerejétől, politikai súlyától. Ezért aztán a két ősellenség összefogott a mezőgazdaság abnormális támogatása érdekében. Ez ugyan csak Franciaországnak volt közvetlen gazdasági érdeke. Számára, rövidtávon, jelentős pénzügyi forrást jelentett az agrártámogatásból való részesedés. Így jött létre, hogy az EU pénzügyi forrásainak kétharmadát a versenyképessé nem tehető mezőgazdasági támogatásra pocsékolta. Vagyis a pénzügyi forrás feneketlen kútba került, amire érdemes lett volna, a tudásvagyon növelése, az iparfejlesztés, szinte semmi sem maradt.
Mivel az agrártámogatás lényegében a kevésbé fejlett tagországok alamizsnája lett, nem is lehet tőle megszabadulni. A tagok többsége görcsösen ragaszkodik hozzá. Az EU mezőgazdasága pedig nem felzárkózik, hanem egyre jobban lemarad. A lemaradásukat fokozza, hogy az EU gyengébb tagállamai számára túlzott lett az integráció. Számukra elég lett volna a vámunió. A munkaerő és a tőke szabad áramlása, nem is beszélve a közös valutáról, a lemaradásukat fokozta. Egyre inkább világossá válik, hogy a 27 tagállam egyszintű tagsága nem lehet hatékony. Csak a puritán, protestáns államok tudata, gazdasági fejlettsége érett a szoros gazdasági közösségre. A tagállamok többsége számára csak a vámok és a személyek mozgása, de nem a munkaerőé, legyen szabad. A munkaerő áramlást csak kétoldalú egyezmények rendezzék az olyan országok között, ahol harmadánál nagyobbak a bérkülönbségek.
Ezzel szemben, mindenek előtt az Egyesült Államokat, de előnyös lenne a másik három angolszász országgal is vámuniót kötni. Ennek eredményeként a mezőgazdasági termékek ára jelentősen csökkenne, ami a kevésbé fejlett országok számára jelentene nagyobb előnyt.
A Nyugat fejlett államai számára a vámunió százszor hasznosabb volna, mint a NATO. Az sem árt, hogy van védelmi szövetség, de a vámunió nagyságrenddel többet használna, mint amekkorák a katonai kiadások.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése