Tisztelet a bírónak

Kopátsy Sándor                PS                    2013-03-18

Tisztelet a bírónak

Szívemhez szóló bírói ítélet született. Pásztor Béla, talán minden idők legtartósabb, 48 áve tartó, városvezetője ellen, korrupciós vád alapján per folyt. A napokban született meg a jogerős felmentő ítélet. A felmentő ítélet önmagában nem meglepő. Hosszú életem során gyakran tapasztalhattam, hogy a politikai ellenfelek nem politikai ellenfelüket nem politikai vádakkal jelengetik. Mindig elszomorít az ilyen jelenség, különösen akkor, ha a politikai hatalomtól várták a megtorlást. A bíró indoklásának egyetlen mondata ragadott meg.

Pásztor Béla feljelentése különösen szíven ütött. Negyven éve vagyok tisztelője. A hetvenes évek végén a Pénzügykutatónál dolgoztam, és a kezembe került egy statisztika arról, hogy melyik településen hány gépkocsi van magánszemélyek tulajdonában. Abban az időben az ilyen adat is sokat elárult. Kiderült, hogy a Balaton-parti, és a fóliázó települések voltak az élen. Mindkettő oka világos volt. Három város azonban különösen felkeltette az érdeklődésem: Szentendre, Tata és Veresegyház, három alvóváros. Mindhármat megkerestem. Az első kettőben sikerült is elkészíteni a vagyonmérlegük húsz éves alakulását.

Kiderült, hogy az előbbi két város lakossága nagyságrenddel több vagyont gyarapított, mint amennyit az államtól a városok kaptak. Akkor a vállalti beruházások is állami forrásokból történtek. Beigazolódott a várakozásom, a jelenkori társadalmakban a nemzeti vagyon gyarapításának elengedhetetlen forrása a lakosság felhalmozása.

Ezt már a megelőző évtizedekben is átélhettem, amikor a lakosság kalákában, saját rezsiben 30-40 ezer igényes házat épített magának. Ezzel bőven pótolta azt a kiesést, ami az állami házépítésben, pénzhiány miatt kimaradt. Sajnos, most nincs ilyen pótlási csatorna.

Mind Szentendrén, mind Tatán kiderült, hogy a fővárosból, illetve Tatabányából a kimenekülők építkeztek. Az igényes alvóváros tehát nem csupán a tőkés társadalmakra jellemző, még a bolsevik diktatúrában is megjelenik. E két város vezetése ugyan nem ismerte fel a társadalmi szerepét, de örömmel fogadta a betelepülőket, köztük a befolyásos kádereket.

Veresegyházra is ez a kíváncsiság vezetett. Pásztor Béla, akkor tanácselnök, már tudatosan támogatta a közösséget gazdagító betelepülőket, és már akkor, vállatok becsábításának gondolatával is foglalkozott. Ő valahogy nem lelkesedett a vagyongyarapodásuk feltárásáért. Csak később érettem meg, hogy igaza volt. Így is nagy volt a sikerei miatti irigység. A barátságunk azonban megmaradt.

Kezdetben csak a vagyongyarapodás érdekelt, de egyre jobban rájöttem, hogy a szellemi vagyon gyarapodása még a szép, kertes családi házak érténél is jelentősebb. A betelepültek tudásvagyonának az értékét, a bolsevik rendszerben csak közvetett adatok alapján lehetett becsülni.

Ahogy említettem, az első adatom a személyi tulajdonban lévő gépkocsik sűrűsége volt. Ezt kiegészítettem azzal, hogy milyen nagy a diplomások, azaz a doktorok, és a lakossági telefonok aránya.

Ezekből is kiderült, hogy az én három alvóvárosom az elsők között vannak az országban.

Ma már, túl a kilencvenen, nincs esélyem az ilyen munkákra, mégis a közelmúltban dolgoztam ki a módszerét, hogyan lehet a lakosság szellemi vagyonát mérni. Engem is megdöbbentett, hogy ennek az értéke lényegesen meghaladhatja a családok fizikai vagyonáét. Talán, egyszer valaki ilyen mérlegeket is készít.

Mindezt azért írtam le, hogy kiderüljön, miért tartom Pásztor Bélát a hasznos polgárok prototípusának. Nálam ugyanis bekerült a legjobbak közé.

Akadt egy bíró, aki nemcsak a feljelentés tárgyát jelentő eseményt nézte, hanem a vádlott életteljesítményébe ágyazza be a vádat.

A kereszténység, elsősorban az enyém, a katolikus, egyik súlyos fogyatékosságának tartom, hogy annak dogmája alapján egyetlen bűn is elég az örök kárhozatra. Az én számomra legnagyobbakat ugyanis nem a bűntelenség, hanem a bűneiknél ezerszer nagyobb érdemek jellemzik. Mozart, Széchenyi, Ady nem a bűntelensége, hanem az érdemei alapján vannak a mennyországban. Az én Krisztusom mérlegel, mielőtt ítél.

Ez a bíró is krisztusi módon hozta meg az ítéletét.