2013. április 10., szerda

Klímaváltozás


Kopátsy Sándor                  EH                  2013-04-03

Kopátsy Sándor                  EH                  2013-04-03

Klímaváltozás

Gyermekorom falusi világában tanultam meg, hogy fajunk egyik tulajdonsága, hogy csak a rossz hír a hír. Minél inkább magam is tudós lettem, rájöttem, hogy ez a tudományban ugyanúgy igaz. A tudós is ember, a fantáziáját sokkal inkább izgatja a rossz hír, mint a jó.
Ennek konkrét példájaként éltem meg, amikor egy külföldre került hazánkfia megszervezte a Római Klubot, amiben sikerült összegyűjteni számos világhírű tudóst, akik azzal ijesztették a világot, hogy elfogynak a nyersanyagok. Elsősorban az energiahordozók és a színes fémek. Akkor már tudtam, hogy az elmúlt száz év messze legnagyobb jövőnket fenyegető gondunk a túlnépesedésünk. Az utóbbi száz évben fajunk létszáma háromszor annyival nőtt, mint előtte százezer év alatt. A Római Klub okos tudósai még azt sem ismerték fel, hogy elképesztő bővében lenne energiahordozónk, színes fémünk, ha csak annyira szaporodnánk, mint fajunk eddigi életének 999 ezre ideje során.
Az óta a tudományos és technikai fejlődés bohócot csinált a nagyhírű tudósok kollektívájából.
- Ma százszor annyi energiahordozót termelünk, mint száz éve. A legutóbbi években az amerikai tudósok feltárták az olaj- és gázvagyon egy másik technológiáját, aminek segítségével csak Észak Dakotában többet termelnek, mint száz éve, és ami alapján a potenciális vagyon megkétszereződött. Minderről legfeljebb a szakmai körök vettek tudomást.
- A színesfémek kinyerése területén is forradalom történt. A kinyerésük kohászati módszere mellett megjelent az elektrolízissel és a baktériumokkal való kinyerés. Ezzel az eddig gazdaságosan kinyerhető színesfém vagyon megkétszereződött, illetve szinte minden fémet tartalmazó érc kinyerhetővé vált.
A híres tudósok bohócoknak bizonyultak. Attól a Római Klub divatja idején fogalmam sem lehetett, hogy mit hoz a következő évtizedek tudománya a bányászatban és a kitermelésben, de azt tudtam, hogy már olyan korban élek, amiben az ember képes lesz megoldani az igényei kielégítését.
Amikor a klímaváltozás kutatási téma felmerült, már arra lehettem büszke, hogy túllépem Darwinon azzal, hogy felismertem, fajfejődés csak ott van, ahol változik a környezet. Mivel ezt senki sem hitte le nekem, hát káromkodtam, és fütyörésztem. Arról azonban fogalmam sem lehetett, hogy mekkora tudományos mániává szélesedik a felmelegedés katasztrofális hatását felfújó tudományos láz.
Ennek idején mát tudtam, hogy minden faj csak akkor fejlődhet, ha változik a környezete. Aki tehát az emberiség fejlődését tekinti minden emberi cél között az elsőnek, az örüljön annak, ha valami változtat a környezetünkön.
Mivel tudom, hogy fajunknak csak az a jó hír, ami katasztrófát jósol, csak káromkodtam és fütyörésztem.
Az én értékrendemben a fajom érdeke az első. Szeretem a hazámat, a családomat, de nem szeretem azokat, akiknél a sorrend fordított, akiknél az első ő maga, aztán jön a családja, aztán hazája, és csak a végén áll az emberiség érdeke. A rangsor ugyan nem jelenti a másik leértékelését, de csak ennek alapján érvényesüljenek a konkrét döntések.
Nem tudok hazafi lenni, a más népek rovására. Nem tudok családot szeretni, ha nem látom a többi család érdekét.
Mivel számomra az emberiség ügye az első, mindent annak érdekében igyekszem megítélni.
Talán az értékrendemet illusztrálni tudom, a természet szeretetével. Számomra szinte minőségi mérce az emberek viszonya a természethez. Ennek ellenre nagyon alacsonyan minősítem azokat a természetvédőket, kik mindent meg akarnak őrizni a meglévő természetből. Meg sem értem azokat, akik vagyonokat áldoznak egyes ritka fajok megmentésére. Például, hogy ne halljon ki a tigris. Ezek számára a tigris eszmei értéke sokszorta nagyobb, mint egy számára idegen, beteg emberé. Számomra az embert szolgáló természet a legszebb. Lehet az egy park, egy teaültetvény. Értékelem ugyan azt is, ha valami olyan egyedet látok, ami ki fog pusztulni, de a megmentését csak akkor tartom feladatnak, ha az emberiség érdekét szolgála.
Életem talán legjelentősebb felismerésének tarom, hogy az emberi faj, akárcsak minden faj akkor léphet előbbre, ha a megváltozott környezethez kényszerül igazodni. Az emberiség életének legnagyobb előrelépését az utolsó jégkorszak megszűnésének köszönheti. Ez a nagyon jelentős éghajlati változás kényszeríttette a fajunkat arra, hogy a gyűjtögetésből a termelésre térjen. Ez nemcsak abban a tekintetben volt óriási előrelépés, hogy sokkal többen, és sokkal jobban élhettünk, hanem abban is, hogy a természeti környezetünk átalakítójává váltunk. Az emberi faj azzal lett a fejtörténetben minőségi ugrás, hogy maga módosítja az igényeihez a természetet, ezzel olyan környezeti változást hoz létre, ami az embert is megváltoztatja.
Ez a vitathatatlan tény máig nem lett felismert, ezért kelthet a vak tudomány pánikot azzal, hogy a változó környezet károkkal jár. A történelemtudomány ugyan nem cáfolhatja, hogy ma is legfeljebb pár millióan lehetnénk, és csupán abból élnénk, amit gyűjtögetnék. De az a felmelegedés fajunkat a termelésből megélésre kényszeríttette. Ebben a védekezéshez nagyon csekély eszközökkel rendelkező fajunk jelentős hányada elpusztult, de a megmaradtak ezerszer többen, és elképesztően jobban élnek.
A feltételezett felmelegedés káros hatásainak kivédésére nemcsak ezerszer többen vagyunk, de ezerszer több eszközzel is rendelkezek a jelentkező károk elhárításához. Annak ellenre, hogy a kárelhárítási képességünket elsősorban a tudományos eredményeinknek köszönhetjük, a legnagyobb pánikkeltők éppen a tudósok.
A tudósok jelentős hányada abba a hibába esik, hogy a nagy teljesítményű számítógépek azt is képesek kiszámítani, aminek a logikája még nem feltárt. Tipikusan ilyen eset a klímaváltozás. Ennek számos tényezője még nem ismert, legalábbis annak a hatásuk kifutási módja. Hallani sem lehet arról, hogyan fog hatni a felmelegedés a sarkkörökhöz viszonylag közelebb eső térségekben, ahol nyilván megnő a flóra éves hozama. Arról nem is beszélve, hogy mekkora nyereséget jelenthet, ha Kanada és Szibéria közel 30 millió négyzetkilométernyi térségében megnő az eltartó képesség. Ott sokkal több erdő hozama nőhet meg, mint amennyi kártevés történik a trópusok közelében.
Az előrejelzések legnagyobb hibája pedig abból adódik, hogy figyelembe sem v eszik, hogyan fog alakulni fajunk létszáma, és az azzal járó környezetkárosítás.
Az éghajlat alakulásával foglalkozó tudósok, éppen úgy, mint gyermekkorom falusi lakossága, ösztönösen fél a változástól, még akkor is, ha az esetleg több előnnyel, mint hátránnyal jár. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése