2013. május 9., csütörtök

A kiszolgáltatottság


Kopátsy Sándor                 EB                   2013-05-07

A kiszolgáltatottság


Az ember eddigi életének nagy többségben a természeti környezetének volt kiszolgáltatva. A létszámát a természet ajándékainak mennyisége korlátozta. A gyenge hozamú években az éhhalál csökkentette a gyenge hozamú évekre a létszámát. Szinte minden munkaképes egyednek magáról kellett gondoskodni. Az öngondoskodás módját mindenkinek ismerni kellett. Kiszolgáltatva ugyan nem voltak szinte senkinek, de a családon kívül nem is számíthattak senkinek a segítségére.
A jégkorszak megszűnésével a természeti környezetben igen jelentős változások álltak be. Ez az emberiség jelentős hányadát arra kényszeríttette, hogy maga termelje meg, állítsa elő az életfeltételit, a gyűjtögetésről áttérjen a termelésre.
A termelésre való áttérés nagyon lecsökkentette a természeti környezetnek való kiszolgáltatottságot, és sokszorosára növelte az életterek eltartó képességét.
A várható életkor jelentős emelkedéséhez képetlen volt igazodni az ember szaporodási törvénye. A létszám fenntartásához szükséges gyermek születések száma jelentősen csökkent, Ugyanakkor az életkörülmények nagyobb biztonsága következtében jelentősen megnőtt a születések és az életben maradók száma. Ezzel akkora túlszaporodási nyomás keletkezett, amit a társadalomnak kellett leszorítani. A termelésre áttért társadalmakban sokkal több gyermek született, mint amennyit a társadalom érdeke megengedett.
A túlnépesedés lefékezése érdekében a társadalomnak kellett növelni a halálozást. Ezt két módon történhetett.
- Egyrészt, minden társadalom megpróbálta irtani a szomszédjait, és elfoglalni annak életterét. Ebből fakadt, hogy minden termelő társadalom ellenségének tekintette a szomszédjait, csak azok rovására tudott növekvő lakosságának életteret teremteni.
- Másrészt a társadalom növelte a belső halandóságot. A történészek, de még a társadalomtudományok sem veszik tudomásul, hogy a hadóság nagyobb oka az, hogy többség jövedelmét az uralkodó osztály, az indokoltál alacsonyabb szintre, szorította. A mesterségesen fokozott nyomor volt a legnagyobb halálok.
Ha a társadalomtudományok felvetették volna a kérdést:
Mi történik akkor, ha csak akkora adót, jövedelmet vonnak el az értéktermelőktől, amennyit a társadalom érdeke indokol?
Vagyis a társadalom által létrehozott, mesterséges nyomorra a társadalmi érdekből volt szükség. Vagyis, minden olyan társadalomban szükséges a többség nyomorba kényszerítése, amelyikben a jobban élés növelte a népszaporulatot.
A többség kizsákmányolása csak ott szüntethető meg, ahol a jobban élés nem okoz néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulatot
A társadalomtudományok eddig csak az osztálytársadalmak közti különbséget hangsúlyozták, a közös jellemzőjükről említést sem tettek. Pedig igazán ezek voltak a fontosak.
Mik voltak minden osztálytársadalom közös jellemzői?
1. A lakosság nagy többségének eleve alacsony jövedelmét a társadalom igényénél jóval nagyobb mértékben megcsapolták. Nehezen érthető, hogy a társadalomtudományok fel sem vetették, mekkora lett volna a népszaporulat, ha csak annyi terhet rónak az értéktermelő lakosságra, amennyit a társadalom működtetése igényel. Az elvonások között nem is említik az osztálytársadalmakra jellemző közmunkákat, racionális célt nem szolgáló építkezéseket.
2. A jövedelmének nagyon magas hányadát a hadsereg fenntartására, háborúzásra fordították. Ez fakadt az előző pontban említett külső háborúzásból, a támadásra, és a védekezésre. Alig találni forrásokat arra, hogy mibe került a hadsereg fenntartása, hadviselés, és a háború okozta értékpusztulás. Becslésem szerint ez a nemzeti jövedelem 10-20 százalékát emésztette fel. Ezt azért is indokolt volna hangsúlyozni, mert a jelenlegi 1-5 százalékos hadikiadást is soknak tartják. Valóban sok is, mert ez is több a szükségesnél
3. Az elvont jövedelem jelentős hányadát az uralkodó osztály luxusára, kincsképzésére fordították. A mai ember számára is megdöbbentő, hogy milyen kincsképzés jellemezte a nyomor szintjén élő szegény társadalmakat. A jövedelempocsékolás még a szegény rétegeket is jellemezte. Az ünnepeket azok is gazdagon tartották meg, akiknek hétköznapjait a nyomor, a nélkülözés jellemezte. A szegények ünneplő ruhái a nyomorgóknak is fényesek voltak.
4. Üldözték a tudást. Bármennyire minden osztálytársadalomban jellemző volt az emberek tudásvágya, kíváncsisága, jellemző volt, hogy nemcsak a politikai állam, de a vallás is üldözte a tudásvágyat. Az csak a jelenkorban derül ki, hogy az ember milyen fejlődésre képes, ha szabad utat kap a tudás. Ezért aztán a tudásvágyat is el kellett nyomni. Jellemző módon, két területen viszonylag szabad volt a meglévőnél jobbra vágyni. A hadviselésben és a művészetekben. Az előbbit megkövetelte az államok közti erőszak, a másikat a gazdagok luxusigénye.
Az osztálytársadalmak közös, a tulajdonviszonyoktól független fenti négy jellemzője a halálozás minél magasabb szintjét biztosította. Ennek ellenére a lakosság szaporodott, de csak a megengedhető néhány ezrelékkel.
Elég volna elgondolni, mi lett volna, ha a társadalmak halandóság okozásai nem működnek.
Mekkora lett volna a népszaporulat?
- Ha nagyobb jövedelem marad az értéktermelőknél, illetve azok közül nem vonnak ki az értéktermelő munkából?
Nem találtam még olyan történelmi elemzést, ami megmutatta volna, hogy mennyi munkaerőt vontak ki az osztálytársadalmak a termelőmunkából. Elég a kötelező katonai szolgálatra, luxust szolgáló robotokra gondolni. Nem ismerek olyan vallást, amelyik nem tartotta szent célnak az imádkozást, a szertartásokon való részvételt, de egyetlen olyant sem. Amelyik nem tartotta bűnnek az ünnepeken végzett munkát.
Tanítani kellene, hogy a legnagyobb halálok a nyomor volt.
 - Hogyan alakul a népesség, ha nincs hadviselés, ami sokba került, és sok életet és értéket pusztított?
Mint már említettem, hosszú távon a hadviselés emésztette fel a jövedelmek 10-20 százalékát, és a tömegpusztító járványoknak a hadviselés volt a fő okozója.
Még mindig tartja magát az elmélet, hogy az emberi faj eredendően agresszív. Nem teszik hozzá, hogy csak akkor, ha túlszaporodik. Elég volna csak arra gondolni, hogy még a 20. század két világháborújában is az emberélet volt a legolcsóbb. A katonákat neki hajszolták a géppuskáknak. Ma már azonban a fejlett országok hadvezetése számára a legnagyobb érték a szakember.
Máig nem tanítják, hogy a keresztes hadjáratok elsődleges célja a túlnépesedés lecsapolása volt. A sorozás csak a második jobbágyfiúkat érintette, vagyis azokat, akiknek nem jutott volna jobbágytelek.
A társadalmak egymás elleni hadakozása volt a második legnagyobb halálok.
- Hogyan alakul a népszaporulat, ha az osztálytársadalmakra nem jellemző a luxus, a pazarlás?
Senki sem figyelt fel arra, hogy luxusra, pazarlásra éppen a szegény társadalmak költöttek aránylag a legtöbbet. A nyomor és a pazarlás együtt járt. A szegény társadalmakban volt a kevés gazdag aránylag a leggazdagabb, és ott költöttek legtöbbet improduktív felhalmozásra. Ez azt jelentette, hogy ahol nem működött jól a társadalom jövedelem elvonó képessége, ott építettek legnagyobb kultikus épületeket. Ötven éve ismertem fel, hogy a gótika, vagyis a nagyon drága, munkaigényes templomokat akkor építették az európai államok, amikor a hármas vetésforgónak köszönhetően, nőtt a jobbágyok jövedelme, megugrott a népszaporulat. A vallásnak kellett a jövedelmek nagyobb hányadát elvonni. Franciaországban láthattam, hogy néhány település olyan templomot emelt, amiben több érték testesült meg, mind az összes lakóházban.
- Hogyan alakul a népesség, ha nem üldözik, hanem támogatják a jobbító szándékot?
Életem egyik első nagy kérőjele volt, hogy miért eredendő bűn a tudásvágy.
Aztán rájöttem, hogy fajunk fejlődésének motorja a fejlett agyunk. Fejlődésre addig nem kerülhet sor, amíg a jobb életkörülmények nagyobb népszaporulattal járnak. Ezt a tényt ugyan nem ismertük fel, de ösztönösen minden társadalom megoldotta azzal, hogy leszorította a népesség növekedését. Ez a szükségszerűség azonban olyan kegyetlen, amit nem mertek kimondani. Ezt csak isteni parancsként, nem gondolkodva lehetett teljesíteni.
Bármennyire mind a négy kérdésre egyértelműnek tűnik a válasz, a tény, hogy a túlnépesedésbe belepusztult volna a társadalom. Az osztálytársadalmak létrejöttének az objektív oka, hogy csak ez volt biztosíték a túlnépesedés megfékezésére.
Aki túllépni akart az osztálytársadalmak bűnein, annak a népszaporulat spontán leállásának a feltételét kellett volna megoldani.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése