Gondolatok a magyar antiszemitizmusról

Kopátsy Sándor                PP                    2013-05-12

Gondolatok a magyar antiszemitizmusról

1945-2013

Ideje erről bővebben beszélni.

A második világháború óta egyetlen másik európai demokráciákban nem volt nagyobb szerepe a zsidóságnak, mint nálunk. A megmaradt magyar zsidóság egyetlen csatlós országban sem rendelkezett azokéhoz hasonló politikai hatalommal. A Nagy Imre miniszterelnöksége előtt, a lakosság egyetlen százaléka alá esett zsidóság szinte minden fontos hatalmi pozíciót birtokolt.

Azt is tudatosítani kellene, hogy a magyar zsidóság túlzott hatalmát a Szovjetunióban találták soknak.

Ez a túlzott hatalmuk ráadásul pozitív volt. Az, hogy a Jaltában csatlós sorsra ítélt országokba csak a bolsevik diktatúrára volt objektív lehetőség. Azokat a politikai erőket, amelyek ezt nem vette tudomásul, felszámolták. Mivel a magyar úri középosztály, ami a háború előtt a közigazgatási értelmiséget jelentette, annyira távol tartotta magát a hatalomban való szerepvállalástól, hogy a diktatúra csak a zsidó értelmiség mellett a hozzá nem értő, nagyrészt iskolázatlan munkásokra és parasztokra támaszkodhatott.

A lehetséges megoldások közül a jobbat, ez esetben a legkevésbé rosszat a zsidóság szerepvállalása jelentette. Aki tudomásul veszi a tényt, hogy minket Jaltában Sztálin fennhatósága alá rendeltek, az csak olyan megoldást tarthat a legjobbnak, aminél csak még rosszabbak vannak.

Ebből a logikából következik, hogy a legjobbak, Nagy Imre, Kádár János, Nyers Rezső, Fehér Lajos és Eredi Ferenc voltak, akiket a hivatalos történelemfelfogás az átkossal megalkuvóknak, sőt az átkosért felelősnek tekint.

Még hibásabb a maradék magyar zsidóság megítélése.

A politikai jobboldal a magyar zsidóságot teszi felelőssé mind az átkosban, mind a rendszerváltás után elkövetett hibákért.

Ezzel szemben a tények alapján állítom, hogy más ítéletet tartok reálisnak.

- Hálásnak kell lennünk azoknak a zsidóknak, akik a túlélők közül itt maradtak. Minden zsidó barátomon csodálkozom, hogy itt maradt, amikor már volt saját országuk.

- Megértettem azokat a zsidókat, aki a háború után a ránk kényszerült bolsevik rendszer szolgálóivá váltak. Abban látták a biztosítékot arra, hogy nem áll vissza a magyar közvélemény többségének támogatását élvező úri középosztály hatalma. Sajnos, bolsevik hatalomátvétel előtt tartott választások engem is erről győztek meg.

- Mivel a sztálini diktatúra csak azokkal főzhetett, aki hajlandók voltak vállalni a főzést, a Rákosi rendszerben a zsidók jelentették a minőséget. Csak velük lehetett vitatkozni. A hozzá nem értő szektás munkás és paraszt káderek rosszabbak voltak. Az ítéletmondók nem veszik tudomásul, hogy csak azt lehetett tenni, amit Moszkvában elfogadhatónak ítéltek.

- Sztálin halála után a bolsevik rendszer fellazításában, az agrárreformoktól eltekintve, szinte csak a sztálinizmust kiszolgáló zsidósága lehetett számítani. Amennyikre általános a vélemény arról, hogy a Rákosi rendszer fő kiszolgálói a zsidók voltak, annyira hallani sem lehet arról, hogy annak reformálói is nagy többségben ők voltak.

- Végül, a diktatúra összeomlása után a liberalizáció élcsapatát is ők alkották. Ekkor derült ki, hogy a Nyugat egészében a liberális vonal élcsapata a zsidóság. Ebből a közvélemény azt vonja le, hogy a zsidóság minden hatalmat kiszolgál, amelyik nem üldözi. Ehhez azonban azt kell hozzátenni, hogy a demokráciákban mindig liberálisak. Még akkor is, ha ezt a társadalom által befogadhatón is túlviszik. Ahogyan ez nálunk a rendszerváltás óta történik.

Most van hatvan éve, hogy Sztálin halála után a Szovjetunióban v ették tudomásul, hogy Magyarországon a zsidó kisebbségnek túlzott hatalma van, és közbeléptek. Ekkor már néhány munkás- és parasztszármazású baloldali fiatalt a politikai élcsapatba lehetett állítani. Ezért az 1953-as reformok után, egyre csökkent a zsidóság túlzott politikai hatalma.

A gazdasági szektorokban azonban Nagy Imre miniszterelnöksége alatt is megmaradt. Nem utolsó sorban ez vezetett az 56t-os forradalomhoz, amit kezdeten nemcsak a kínai és a jugoszláviai vezetés, de Moszkvában is jelentős erők támogattak. Sajnos, a forradalom nem állt meg a realitások határánál, hanem egyetlen hét után túlment a szocialista tábor reformot támogató erői számára még elfogadhatón is. Az sem tagadható, hogy felszínre tört az antiszemitizmus is.

A forradalom leverése után egy évtizednyi időre volt szükség a rendszer stabilizációjához.

Az 1968-as években aztán kezdett kibontakozni mindaz, amit Nagy Imre 1953-ban elképzelt. A mechanizmus reformot levezénylő Nyers Rezső csaptában csak néhányan voltunk, nem zsidók. A mezőgazdaságtól, és a vidékfejlesztéstől eltekintve, a reformok kezdeményezőinek, kivitelezőinek nagy többsége az állampárthoz tartozó zsidóság volt. A gazdaságpolitikai liberalizációnkat nekik köszönhettük.

A rendszerváltás közeledtével az állampártban aktívan szereplő zsidók voltak az elsők, akik egy liberális párt alapításához fogtak. Az SZDSZ vezetői az állampártban már tapasztalt, kapcsolati tőkével rendelkező káderek voltak.

A rendszerváltást első ciklusában ugyan a Demokrata Forum volt kormányon, a kisgazdapárttal koalícióban, de az eleve túlhajtott privatizációt az SZDSZ aránytalanul erős befolyása jellemezte. Az Antall-Tölgyessy Paktum egyértelműen megmutatta, hogy Antall József sokkal inkább elfogadja a liberálisok követeléseit, mint a saját pártjának, és a magyar választók többségének elvárásait.

Ezért aztán a következő választást ugyan az MSZP abszolút többséggel megnyerte, mégis nemcsak koalícióra lépett az SZDSZ-szel, de annak befolyása alatt működött.

A rendszerváltást követő nyolc évben olyan befolyása politikai volt az alig egy százaléknyi zsidóságnak, amire a második világháború óta nem volt példa a világ egyetlen másik országában.

A zsidóság túlzott befolyása olyan ellenérzést váltott ki, hogy a harmadik szabad változáson a két közép-jobb párt, a liberálisból közép-jobb vonalra átállt Fidesz, és a parasztromantikus Kisgazdapárt került parlamenti többségbe, alakíthatott kormányt.

A következő két választáson ugyan közel állt a győzelemhez a Fidesz, de kellő politikai tapasztalat hiányában vesztett.

A harmadik választás után szoclib kormány alakult. Medgyessy miniszterelnöksége még azt ígérte, hogy nem lesz aránytalan a liberális befolyás. Ezt az SZDSZ és az MSZP liberálisai azonban nem fogadták el, és megbuktatták a számukra nem elég liberális miniszterelnököt. Helyébe, majd gyorsan az MSZP élére ültették a liberális Gyurcsány Ferencet, aki a korábbinál is liberálisabb politikát folytatott. Ezzel aztán a választók számára betelt a pohár. Elkerülhetetlenné vált a szoclib koalíció súlyos veresége. Az MSZP elvesztette potenciális lehetőségét arra, hogy kormányalakító lehessen, az SZDSZ és az MDF megszűnt a Fidesz elseprő győzelmet aratott, megnyerte a választókörzetek 99 százalékát, a szélső-jobb pedig bekerült a törvényhozásba. Az új liberális párt pedig súlytalan maradt.

A zsidóság súlya.

A második világháborút követő 65 évről az állapítható meg, hogy ugyan a magyar zsidóság száma hatodára csökkent, de a politikai befolyása, négy éves Fidesz kormányzástól eltekintve, mindig sokkal nagyobb volt, mint a magyar történelemben valaha, és a világon nagyobb, mint bárhol.

Ezen túl, minden európai országban van antiszemitizmus. Nálunk valamivel nagyobb, mint máshol. Ennek a magyarázata, hogy máshol kevesebb a megmaradt zsidóság aránya és politikai szerepe. Ezért aztán kisebb oka volt, és van az irigységnek.

Egyetlen hibánk, hogy nem gyakorlunk a zsidósággal szemben elkövetett bűneink miatt kellő önkritikát. Nem értjük meg, hogy a magyar zsidóságnak minden oka megvan arra, hogy az antiszemitizmus minden felbukkanását felnagyított veszélynek lássa.