Vigyázó szemeteket Kínára vessétek!

Kopátsy Sándor                  PH                  2013-05-08

Vigyázó szemeteket Kínára vessétek!

Amióta Fukuyama világtörténet olvastam, igyekszem a jövőt Kínán keresztül látni.

Már diákkoromban azon háborogtam, hogy a magyar történelemből tízszer többet tanítottak, mint Európáéról. Holott alig történt az akkor még nem is olyan kicsi országunkban valami jelentős, amit meg lehetett volna érteni a nélkül, hogy mi történt akkor Európában. Arról fogalmam sem volt, hogy mi közünk lehetett az akkori világtörténelemhez. Valóbban, nem is volt sok közünk egészen a középkor végéig. Addig minden kultúra zavartalanul élhette a maga történetét.

Ezért írtam az első történelemkönyvem arról, hogyan és miért vándorolt a Közel-Keletről Északnyugat Európáig a fejlettség csúcsa.

Arra csak öreg fejjel ébredtem rá, hogy a Nyugat történelmét is akkor értjük meg igazán, ha minden nagy kultúra történetének alakulásától is van képünk. Csak akkor érthetjük meg, hogy miért vált a világtörténelem élcsapatává az utóbbi ötszáz évben a Nyugat.

Azt ugyan tényként tudomásul vettem, hogy a Távol-Kelet egészen az óceánok meghódításáig, a világ élcsapatát jelentette. Arról, hogy miért, fogalmam sem volt.

A Távol-Kelet minőségére Japán már a két háború között felhívta a figyelmemet. Megdöbbentett, hogy mindent milyen fegyelmezetten hajtanak végre. Ugyan túlértékelték képességüket, majd belementek az erejüket messze meghaladó világhatalmi háborúba, amit nem nyerhettek meg. A reális erejüket messze túlteljesítve veszettek el.

A nagy világtörténelmi tanulságot azonban akkor vontam le, amikor azt láttam, hogy a háborút vesztő németek és japánok társadalmi és gazdasági teljesítménye kápráztatta el a világot. Rádöbbentem, hogy Max Webernek mennyire igaza volt, hogy korunkban társadalmak teljesítménye elsősorban a lakosság viselkedési kultúráján, hozzáállásán múlik. A 20. század során a Nyugat minden puritán népe, akárhogyan is alakult a politikai történelme, meggazdagodott. Weber azonban nem vehette még tudomásul, hogy a Távol-Kelet konfuciánus népei mg a nyugati puritánoknál is puritánabbak.

A bolsevik Szovjetunió jövőjét eleve reménytelennek láttam, mivel a kelet-európai népek kultúrája, viselkedési módja, minden csak nem puritán. Ezért aztán nem is értek kellemetlen csalódások. A Szovjetunió kudarcát nem azért vártam, mert a bolsevik rendszert nem lehet jól működtetni, hanem azért, mert az oroszokkal semmilyen rendszer nem lehet sikeres.

A Jaltában csatlós sorsra ítélt országokra ráerőltetett bolsevik rendszertől sem lehetett sikert várni. Köztük csak a kelet-németeket és a cseheket tartottam annyira puritánnak, hogy megfelelhettek volna. De a bolsevik diktatúrán ők már túl lennének. Ez az óta be is bizonyosodott. Már az ötvenes években azonban felfigyeltem Kínára. Ők még szegények voltak nemcsak akkor, de még ma is, hogy liberális demokráciával játszanak, de a viselkedési kultúrájukra, fegyelmükre, munkaszeretetükre, takarékosságukra, és főleg a tanuláshoz való hozzáállásukra építeni lehet. Addigra már bebizonyosodott, hogy nemcsak Japán, de a kis tigrisek a piacgazdaságban csodára képesek.

Kína a régi rendszer erőinek összetörése után megtette a két szükséges lépést, piacosította a gazdaságát, és lekorlátozta a gyermekvállalást. Én, azok közé a kevesek közé tartozok, amelyik tudomásul veszik, nemcsak a Teng reformja előtti idők ázsiai kegyetlenségeit, de a jelenegei pártdiktatúrát is. Nálam a siker az egyetlen mércéje, az eredmény. Ami eredményes, az jó, ami meg nem az, rossz akkor is, ha demokrácia.

Fajunk Történelmének legnagyobb csodájának tartom azt, ami Kínában harminc éve történik. 1.300 millió lakosú országban az egy laksora jutó jövedelem 7-8 százalékkal nő. Ehhez képest a Nyugat ipari forradalma harmad ennyi embert, és tized ekkora egy laksora jutó jövedelmet adott a világnak.

Három adattal illusztrálom Kína eredményeit.

1820-ban Kína a világgazdaság nemzeti jövedelmének harmadát termelte. A lakosságának pedig negyedét jelentette.

1960-ban a világgazdaság nemzeti jövedelmének a 4 százalékát termelte.

2010-ben a 4 százalékból 18 százalék lett. A lakossága a világ népességének ötöde.

A jelenlegi tempó mellett 2050-ben, a megtermelt jövedelem negyedét meg fogja haladni. A lakossága azonban a hatoda sem lesz.

Ne csodálkozzunk, ha a kínaiaknak megnőtt az önbizalmuk.