2013. június 27., csütörtök

Bajnai nem tud szerény lenni

Kopátsy Sándor                PP                  2013-06-19

Bajnai nem tud szerény lenni

Tegnap megbotránkoztatott Bajnai Gordon nyilatkozata, aminek a címe: Rendbe teszem az országot. Ezt többes számban minden választási párt vezetője elmondhatja, de borsózik a hátam, ha egyes szám első személyként bárki mondja. Még akkor is, ha én is tudom, hogy történetesen az ő esetében így van, és nagy parlamenti többség áll a háta mögött. Bajnai esetében azonban erről szó sem lehet, és tényleges támogatottsághoz mért népszerűségét a szerénységének köszönheti.
A másnap újság azonban közli a legfrissebb támogatottságai adatokat. A Fidesz magasan vezet, ilyen fölényt az előző hát választás előtt egyetlen párt sem élvezetett. 25 százalék támogatja az MSZP 15, és Együtt 2014 4 százalékával szemben. Tehát Bajnai pártja egyedül még a törvényhozásba jutásban is csak reménykedhet. Alig több mint negyednyi annyi szavazó támogatja, mint az MSZP-t. Nem emlékszem a nyugati nagy demokráciák történelmében ekkora támogatásbeli különbségre.
Ezért aztán Bajnainak nagyon kevés oka volna arra, hogy az MSZP elnökével szemben igényt tartson a miniszterelnöki posztra. Ő azonban egy személyben akarja rendbe tenni az országot.
Nagyon könnyű felmérni a kettők versengésének a várható választási eredményekre való hatását. Én ugyan nagyon kis esélyt látok abban, hogy összefogva nyerhetnek a Fidesz, különösen pedig a Fidesz - Jobbik koalíciója ellen. Érthetetlen, hogy a szoclib tábor csak a Fideszhez méri az erejét, a tőle jobbra állókat számításon kívül hagyja. Pedig a szoclib koalíciónak semmi esélye nincs kormányra jutához, ha a Fidesz a Jobbikkal többségben marad. Éppen a Jobbik csak akkor lehet koalíciós partner, ha a szoclib ugyan erősebb lenne, mint a Fidesz, de gyengébb, mint a két jobboldali párt összesen. Ezért magára hozza a Jobbikat az olyan szoclib győzelem, amely után a Fidesz egyedül nem alakíthat kormányt.
Bajnai személyes tulajdonságai talán jobbak, mint Mesterházié, de a választási esélye az utóbbinak lényegesen jobb. Bajnai tehát óriási segítséget ad azzal a szélsőjobbnak, ha azon erőlködik, hogy ő legyen a miniszterelnök jelölt.

Szerencsére a Fidesz ereje elég lesz ahhoz, hogy megszerezze az abszolút többséget. Ha Bajnai nagyon gyorsan nem vonul vissza, a választás után lényegében három párt marad, aminek szervezett bázisa van. Bajnai pedig Gyurcsány sorsára jut. Ebben nem is annyira ő lesz a hibás, hanem a csapata, ami társadalmi támogatás nélkül akarja a hatalmat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése