2013. június 10., hétfő

Mennyien vannak a liberálisok

Kopátsy Sándor                PP                   2013-06-10

Mennyien vannak a liberálisok

Mát talán százszor is leírtam, hogy a magyar társadalom polgársághiányban, és betegesen liberális hiányban szenved. Ezt ugyan gyógyítani kellene, de nem olyan hevesen, ahogyan ezt a rendszerváltás után tettük.
Eddig elsősorban csak azt tudtam bizonyítani, hogyan alakult ez a honfoglalástól a második világháborúig. Attól a rendszerváltásig nem is jelenhetett meg, az óta pedig csak a választásis eredmények alapján érzékelhetem.
Azt a magyar liberális csapat szellemi erejével magyaráztam, hogy az első választás eredményei alapján mi voltunk a legerősebb parlamenti képviselettel rendelkező ország. Húsz évnek kellett eltelni, mire kiderült, hogy a kis élcsapat mögött nincs szavazótábor.
Pár napja a Népszabadságban olvasom Révész Sándor vezércikkét Liberál-szabadfogás címmel. Az írásra az adott alkalmat, hogy a Republicon Intézet felmérést készített arról, hogyan áll a lakosság a liberalizmushoz.
A felmérés pesszimistának tartott véleményemnél is szomorúbb adatokat hozott. A megkérdezettek 4 százaléka tartja magát piaci, azaz gazdasági alapon liberálisnak. Jogi alapon azonban 18 százalékuk. Mindkét alapon azonban csupán 1 százalékuk.
A bűvös 1 százalék sokkal kisebb, mint gondoltam, és az benne a hátborzongató, hogy ezt a számot fél évszázaddal korábban Györffy György történelmi munkáiban olvastam, és az óta ezerszer idéztem azzal, hogy miden magyar történelemkönyvet azzal kellene kezdeni, hogy milyen volt a középkori magyar társadalom a franciához viszonyítva. Franciaországban a lakosság 1 százaléka volt nemes, és 6 százaléka polgár. Ráadásul a polgárok nagy többsége is francia volt. Ezzel szemben Magyarországon a lakosság 6 százaléka volt nemes és 1 százaléka polgár. Ezen belül a nemesek szinte mind magyar, a polgárok pedig szinte mind idegen etnikumúak voltak.
Aki, ezeket, az adatokat nem tartja szem előtt, nem értheti meg a történelmünket.
Most kísértetiesen újra megjelenik az 1 százalék következetesen liberális.
Idézem Révészt.
„A piacpártiak túlnyomó része sem, az emberi jogi liberálisok túlnyomó része sem minősíti magát annak. A piacpártiak körében többen vallják magukat „szocialista gondolkodásúnak” (21 százalék), mint liberálisnak.” Ez a tény egyértelmű magyarázatot ad arra, miért bukott meg 2010-ben a szoclib koalíció, és tűnt le az SZDSZ. De arra is, hogy miért lett a legkisebb, liberális pártból a legerősebb kormánypárt a Fidesz.
Annak ellenére, hogy ebből azt a tanulságot kellett volna levonni, hogy aki nyerni akar a választáson, az legfeljebb titokban legyen liberális.
Amíg ezt egyesül az Orbán Viktor által vezetett Fidesz veszi tudomásul, meg fog nyerni minden választást.
Ehhez még az teszem hozzá, hogy a szélsőjobb ellen egyetlen védelem van, a közép-jobb. Ha a liberálisok erősek lennének, akkor a jobbik lenne a legerősebb párt. Ugyanis egy közép-jobb társadalomban a szélső-jobb ellen csak a közép-jobb lehet elég erős.

Ezt azok értik meg a legkevésbé, akiknek a legtöbb okuk van arra, hogy a szélső-jobbtól féljenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése