2013. július 1., hétfő

Nemcsak fogy, gyengül a nemzet

Kopátsy Sándor                PD                    2013-06-26

Nemcsak fogy, gyengül a nemzet

Középiskolás koromban lettem a népi írók politikai táborának lelkes híve. Egyetlen kérdésben voltam más nézetem, az egyke ellenességben. Aztán, mint a Parasztpárt Baranya megyei titkára testközelben találkoztam ezzel a jelenséggel. Aki a budapesti pártvezetésből lejött Pécsre, kiment Zengővárkonyba, ahol az egyke elleni harc elindítója, Fülep Lajos volt a református tiszteltes. Mindenki benne tisztelte a népi írók mozgalmának elindítóját.
Nálam is nagy tiszteltben állt, mit Ady egyik első felfedezője, cimborája, Csontvári és Derkovics magasztalója. Őt, mint Ady cimboráját forradalmárnak képzelem el, és meglepett, hogy egy szigorú, merev pappal találkoztam. Nem is mertem felvetni az egykével szembeni aggályaimat.
Akkor már két aggályom volt.
1. Mint a Dél-Dunántúl kerékpáros turistája, feltűnt az egykéző református falvak viszonylagos gazdagsága. Úgy néztek ki, mint a sváb faluk. Ezért is lettem a református vallás szimpatizánsa.
2. Mint műszaki ember, szerettem a számok alapján dönteni. Kiderült, hogy 1938-ban, Csehországban a termelékenységi arányszám valamivel alacsonyabb volt, mint nálunk, mégis növekedett a népesség, mert 8 évvel hosszabb volt a várható életkor. Tehát nálunk a két háború közt nem a születésarány volt alacsony, hanem a halandóság magas.
Számomra azért volt a bolsevik rendszer viszonylag elfogadhatóbb, mert láttam, hogy a falvakban háromszor annyi ember él, mint amennyi a földek racionális műveléséhez kell. A reform során a földet én is lelkesen osztottam, és annyi örömöt az óta sem ért, mikor láttam a földhöz juttatott leverte a födje határát jelző cöveket. Pedig tudtam, hogy a kapott föld kevés ahhoz, hogy lovat tartson, és megélhessenek. Rájöttem, hogy a falvak lakosságának csak akkor lehet jobb a sorsa, ha a többségük más ágazatban kap munkát. Ezért fogadtam lelkesen az erőltetett iparosítást. A módszere, számomra is, túl kelet-európai volt, a várható eredményét azonban örvendetesnek tartottam. Mint közgazdász láttam az erőltetett iparosítás gyenge alapjait, de mint parasztpárti, örültem minden mezőgazdaságon kívüli létrejövő munkaalkalomnak. Pedig akkor még fogalmam sem lehetett arról, hogy nemcsak kegyetlen, de milyen kártékony a tartós munkanélküliség. A segélyből élésről akkor még szó sem lehetett.
Az sem juthatott az eszembe, hogy nem a lakosság számának csökkenése, hanem a tartósan munkanélküli a legnagyobb társadalmi csapás.
Ahhoz meg kellett öregednem, hogy belássam, a társadalom érdeke nem a minél nagyobb létszámú lakosság, hanem az egyének minél irigylésre méltóbb élete. Az óta megöregedetem, de a társadalom nem okosodott meg. Most a politikai vezetés, és az ellenzéke azon sopánkodik, hogy elfogyunk. Én azon, hogy elbutulunk.
Annak ugyan nem örülök, hogy a létszámunk gyorsan fogy, de annál százszor nagyobb bajnak tartom, hogy az új nemzedék rossz családi struktúrában születik, tehát gyenge lesz a következő generáció várható minősége.
Sokszor leírtam, hogy negyven év múlva fele sem lesz az egy lakosra jutó jövedelem, mert a kevés gyerekből is sok születik ott, ahol szomorú a várható eredmény, és sok ott, ahol reménytelen a siker. Negyven év múlva még egyszer gazdagabbak lennénk, ha a családok felső jövedelmi és iskolázottsági harmadában születne annyi gyermek, mint az alsó harmadban, és fordítva, az alsóban kevesebb.
Erről azonban nehéz beszélni, hogy ne a cigányellenességet lássák mögötte. Nem az a baj, hogy a cigányok vállalnak több gyermeket, hanem az, hogy a gyermekvállaló cigány szülők tartósan munkanélküliek, a hatékony gyermeknevelésre képtelenek. Indoktalanul sokan születnek ott, ahol a gyerek nem is találkozik azzal, hogy valaki munkaviszonyban kerei a pénzt, hogy ennek érdekében rendszeresen eljár dolgozni.
A közvélemény a ténylegesnél is tragikusabbnak látja ezt a valóban tragikus problémát, a kormányzat és a szakma pedig tapintatosan hallgat. Nincsen fontosabb távlati társadalmi érdek annál, hogy a gyerekek ott szülessenek, ahol kedvezők a felnevelési feltételek. Ez bármennyire vitathatatlan, nincsen olyan nyugati társadalom, ahol a gyermekvállalást ennek megfelelően támogatnák. A gyerekszámhoz igazodó családtámogatás mindenütt a társadalmi érdekkel ellentétes irányba hat.
Amit tudok, a jelenlegi kormányzat gyermekvállalást támogató terveiről, a hozzá nem értésről tanúskodik.

A minél korábbi gyermekvállalás.

Azt megértem, hogy aki választási eredményt vár a reformjától, a minél korábbi szülés híve. De azért annyit elvárható volna, hogy előbb nézze meg, hol eredményesebb a felnevelés. Ilyen felmérést azonban nem ismerek.
Tudom viszont, hogy a Nyugat felemelkedésének alapja a késői gyermekvállalás volt. A kiscsaládos jobbágyrendszerben az volt a zseniális, hogy mintegy tíz évvel a nemi érettség utánra tolta ki a gyermekvállalást. Francia történészek már jó hetven éve kimutatták, hogy Nyugat-Európában a házasságkötésre csak a húszas éveik végén kerülhetett sor. Ezzel szemben a világ minden nagycsaládos kultúrájában gyakran már a nemi érettség előtt kötöttek házasságot, ezzel a szülések korán megkezdődtek, és egy anyára 3-4 szüléssel több jutott, mint Nyugaton.
A Nyugat azért tehetett humanistább minden más társadalomnál, mert a nagycsaládos társadalmakhoz viszonyítva kiesett a szülésből a nők legtermékenyebb első tíz éve.
A kiscsaládos jobbágyrendszerben házasságot csak azok a jobbágy fiatalok köthettek, akinek már volt megüresedett jobbágytelkük. Erre azonban várni kellett. Az egyház csak olyan házasságot kötött, ahol a házaspárnak a földesúr már biztosított jobbágytelket. Ma a katolikus egyház tiltja a családtervezést, másfél ezer éven keresztül pedig még a házasságát is tiltotta azoknak, akiknek nem volt biztosítva a jobbágytelek. A családtervezés a jobbágyrendszerben olyan volt, mintha ma az egyház csak azt a házasságot kötötte meg, ismerte el hivatalosan, ahol a házasulandóknak már állásuk van. Vagyis a jobbágytársadalmakban a munkanélküliek nem köthetnek házasságot, nem szülhetnek gyereket. Azokat ugyanis meg sem keresztelték, el sem temették, azaz gyakorlatilag pusztulásra ítélték, aki nem érvényes egyházi házasságban született. Ez a vallás most a fogamzásgátlást sem tartja megengedhetőnek. Kíváncsi lennék, hány vatikáni vezetőnek van fogalma arról, hogyan szabályozta a keresztény klérus a középkorban a gyermekvállalást.
Most pedig farizeus módon elfogadhatatlannak tartja a tartósan munkanélküli házaspároknak az egynél több gyermek vállalásának tilalmát.
A református parasztok azonban a jobbágyfelszabadítás után rájöttek arra, hogy a földhiányos, vagyis túlnépesedett falvakban egy gyermek is elég. A népesség szabályozást bevezetik a maguk akaratából. Aki egy gyereknél többet vállal, kiközösíti, legalábbis megszólja a falu. Bevezették az egykét. Ők jó száz évvel előbb felismerték azt, amit a kínai kommunista párt alig harminc éve, elég az egy gyerek. Aki többet vállal, bűnhődjön érte.
A kínaiak 1950-been még csak 500 millióan voltak, 30 évvel később már a létszámuk meghaladta ennek kétszeresét. Felmérték, hogy ilyen népesség növekedést nem bír el a társadalom. Bevezették a gyermekvállalás korlátozását, vagyis az egykét. Ennek köszönhetően 33 év alatt csak 250 millióval nőtt a létszámuk. 2050-ben pedig „csak” 1.400 millióan lesznek. Elég lesz még a lecsökkentett létszámnövekedés számra is felnevelést, vagyont és munkahelyet teremteni. Kína népessége tehát 1950-2050 között várhatólag 1.000 millióval nő. Amerikai demográfusok szerint jelenleg 500 millióval több lakosa lenne, ha nem vezetik be az egykét.
Arról pedig a kabarénak kellene gondoskodni, hogy nevetségessé tegye a magyar államot, ami húsz éve nem képes másfél millió embernek munkát adni, és további tíz évet kér arra, hogy 1 millió új munkahelyet teremt, de ösztönzi a lakosságot, hogy minél több gyereket vállaljanak.
Még ezer szerencse, hogy a lakosságnak nem kell hallgatni a kormányra, a családtervezése a fogamzásgátlással megoldható, mert ha nem volna, ma sokkal többen lennének a tartósan munkanélküliek.
A modern államnak az volna az éreke, hogy nem szóljon bele a családtervezésbe, abba, hogy ki mennyi gyermeket vállal. Ugyanakkor tegye a szülőket érdekeltté abban, hogy csak azok vállaltak gyerekeket, akik a felnevelésüket eredményesen képesek biztosítani.
Ennek érdekében ajánlom az olyan családi pótlékot, ami elsősorban a felnevelés minőségét és nem a gyermekek számát jutalmazza. Egy diplomás gyermek után több juttatás járjon, mint ötért, akik nem iskolázottak.
Az állam ne a nevelés során jutalmazzon, hanem az öregkori ellátás függjön attól ki milyen nemzedéket hagyott maga után.

Semmi reményem nincs arra, hogy a társadalom felismerje az érdekét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése