Reménytelen az Arab Tavasz

Kopátsy Sándor                  PP                  2013-07-15

Reménytelen az Arab Tavasz

Egyiptomban újra a katonák vették át a hatalmat. A viszonylag demokratikusan választott államelnököt fogva tartják a liberális erőkkel szövetkező tábornokok.

Sajnos, nemcsak Izrael, de az Egyesült Államok sem képes megérteni, hogy a mohamedán vallási vezetőkkel szemben nem lehet a demokratikus utat járni. Ezek biztatásával készítették elő a puccsot. Nem vették tudomásul, hogy az arab kultúrában nem lehet máról holnapra demokráciát kiépíteni. Ezt csak a mohamedán vallás híveinek megnyerésével, és évtizedek alatt lehet elérni. Akik sietették a folyamatot, az ellenfeleik hatalmát erősítették. A puccs után Egyiptom lényegesen messzebb kerül a társadalmi stabilizációhoz, mint juthatott volna akkor, ha a Mohamedán Testvériség békés szárnyával keresik az együttműködést.

A Nyugat, mindenek előtt az Egyesült Államok politikája ugyanarra a hibás stratégiára épül, amire az Európai Unió vezetése. Az utóbbiak úgy kezelik Európát, mint egy keresztény kulturális egységet, amire azonos felépítmény kerülhet. Ez a stratégia arra épül, hogy Európa népei egyetlen kultúrához tartoznak, a kereszténységhez. Ez azonban hibás megközelítés. Az európai kereszténység ezer éve három kultúrára tagolt.

Ezer éve, a Nyugat felemelkedése után azonnal kiderült, hogy a kiscsaládos Nyugat-Európának és a nagycsaládos Kelet-Európának még közös vallása sem lehet. A kereszténység ennek megfelelően kettészakadt.

Ötszáz éve, az óceánok meghódítása, Amerika felfedezése után a Földközi Tenger jelentéktelen beltengeré vált, a súlypont átkerült az Atlanti Óceán északi térségére, Európában a súlypont észak-nyugata tevődött át. Ezek után már Európa nyugati felének sem lehetett egyedüli vallása a római kereszténység. Európa észak-nyugati része puritánabb kereszténységre váltott.

Ezt a folyamatot felerősítette az ipari forradalom. Annak kibontakozása során a protestáns népek fölénye felerősödött. Egyre inkább a Nyugat élcsapata a protestáns keresztény része lett.

A második világháború után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a dinamikusan működő demokráciát a protestáns népeknek találták ki. Ezt azonban a hidegháború demokratikus oldalán lévő államok nem vették tudomásul, és Európai Közösségbe akartak szerveződni. A hidegháború után igyekeztek a közösséget szinte az egész kontinensre kibővíteni.

Érdekes módon, ez az egyesíthetőségben való hit nem talált követésre a tengeren túl. Amerikában természetesnek vették, hogy a protestáns Észak-Amerika más pályán jár, mint Latin-Amerika, vagyis a latin népek országai.

Az Európai Unió azért került vállságba, mert a három keresztény kultúrát, a protestáns, a latin és az ortodox kereszténységet akarta közösségbe szervezi.

A Nyugatnak ugyan vannak közös karaktervonásai, de ezek messze nem olyan erősek, mint a nagyon különböző viselkedési módjuk.

A mohamedán világ még kevésbé homogén. Ezért tartottam eleve hibásnak Huntington elméletét a kultúrák harcáról. Akár a kereszténység, akár az iszlám túlságosan heterogén ahhoz, hogy közös politikai felépítményben működhessenek.

Miden integrációnak abból kell kiindulni, hogy melyik kultúra mire képes.

Az elmúlt hetven év legnagyobb tanulsága, hogy a társadalmi és gazdasági élvonalba kerülésnek jelenleg két előfeltétele van.

1. A belső népszaporulata ne haladja meg a néhány ezreléket. Egyelőre nem ismerünk olyan országot, amelyik ennél gyorsabb belső népszaporulattal emelkedhetett volna az élvonalba. Ezt más sokszor kifejtettem, hogy miért. Egyelőre meg kellene elégedni azzal, hogy tudomásul vesszük a tényeket. Várjuk meg, amíg valamelyik ország ezt megmutatja.

2. A lakosság viselkedését vagy a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemezze. Egyelőre arra sincs példa, hogy más kulturális viselkedésű lakossággal lenne ország az élvonalba.

Tehát a társadalmi fejlődés élvonalába csak a két előfeltétellel lehet kerülni. Az olyan országgal, amelyikben a lakosság e két feltétel mindegyikének nem felel meg, eleve le kell mondani a felzárkózásról. Márpedig az arab országok egyiknek sem felelnek meg, egyrészt gyorsan szaporodnak, másrészt nem puritánok. Ezért meg kell elégedni, ha lassan eleget fognak tenni e kettős feltételnek.

Már az is eredmény, ha az egyik feltétel létrehozásának útját járják.

Erre példa Törökország, ahol ugyancsak társadalmi zavargások vannak. Ez az ország abban a tekintetben helyes úton jár, hogy az iszlámvallási erkölcsével keresi az egyensúlyt. Szinte minden vallás a viselkedési erkölcse segíti a haladást. Törökországban is azért reménytelen a helyzet, mert a népszaporulatot is meg kell fékezni, amiben a mohamedán vallás ugyanolyan kerékkötő, mint a kereszténység.

A The Economist mai vezércikke is az Arab Tavasz egyiptomi kudarcával foglakozik. Azt írja, hogy 1960-ban Dél-Koreában és Egyiptomban azonos volt az egy laksora jutó jövedelem, ma pedig Egyiptomban a harmada. Két fontos szempontot azonban meg sem említ az írás.

1. Az óta Dél-Korea lakossága harmadával nőtt, Egyiptomé pedig közel háromszorosára.

2. A koreaiak keményen konfuciánusok, az egyiptomiak pedig nagyon nem puritánok.

De általánosítsunk.

Minden konfuciánus erkölcsű nép fergetegesen meggazdagodott. Gazdag arab ország pedig csak olyan van, amelyik munka nélkül, a mesés olajkincse járadékából lett az. Mivel Egyiptom nem számíthat a munkanélküli meggazdagodásra, nem lehetnek reményei.

A Török Tavasz nem annyira reménytelen, mint az Egyiptomi. A két ország újkori történelme meglepően hasonló. A feudális hatalmat a hadsereg vette át. A két hadsereg között azonban jelentős különbség van. A török hadsereg, mint általában a pásztornépeké, kemény fegyelmű, nem merül bele a gazdaági korrupcióba. Ezzel szemben az egyiptomi földműves társadalom katonai vezetése korrupt, mert a hatalma mellé gazdagságot is akar.

A hidegháborúnak köszönhetően az Egyesült Államok tudomásul vette, hogy egyre erősödik a világi, erősen muzulmán befolyású világi hatalom. Elnézte a politikai hatalomnak a katonai fölé emelkedését. Ezt Izrael is jól lereagálta, és stratégiai szövetséget kötött az egyre mohamedánabb politikát követő török kormánnyal. Ezzel először sikerült Izraelnek szövetséget találni a mohamedán világban. Sajnos Izrael képtelen volt elviselni, hogy a mohamedán érzületének engedve, a török kormány eltűrte a Gázai Övezetben sanyargatott hittestvérek megsegítését. Az izraeli kormány azonban hisztérikus módon megsemmisítette a segélyakciót, és megölt néhány török állampolgárt. Ezt a mohamedán török kormány nem nézhette el, és véget vetett az Izraellel való stratégiai szövetségnek. Az okos izraeli kormány ennél súlyosabb következményekkel járó ostobaságot el sem követhetett volna.

Az Izrael biztonságáért aggódó Egyesült Államok Egyiptomot is meg akarta nyerni az Izraellel való stratégiai szövetségre. Elkezdte az egyiptomi hadsereg nagyfokú támogatását, segítséget adott ahhoz is, hogy a hadsereg tábornoki kara és rokonsága rátelepedjen az ország gazdaságára is. Ez esetben tehát nem arra irányult az amerikai-izraeli politika, hogy a mérsékelt, civil politikai erőket támogassák, hanem megelégedtek azzal, hogy a hadsereg rájuk van szorulva. A hadsereg pedig brutális kegyetlenséggel üldözte a társadalom mohamedán, tehát iszlám erőit. Azok pedig annál jobban összefonódtak a Muzulmán Testvériség néven szervező iszlám erőkkel.

A tudományos és technikai forradalom időközben alapjaiban formája át a közel-keletei társadalmakat.

- Az iskolázottság gyorsan nő. A fiatalság iskolázottá válik. Ráadásul a nők még a férfiaknál is iskolázottabbak lesznek. A nők társadalmi alárendeltsége ezzel egyre inkább anakronisztikusbab lesz.

- A kommunikáció forradalma felszámolta a tudati izolációt, a fiatalok egyre szorosabb kommunikációs hálót építenek nemcsak a saját országuk, de az arab világ fiatalságával.

Ezért a felnövő generáció számára természetes igénnyé vált, hogy középosztály akar lenni. Ennek a lehetőségei azonban, az alkalmazott politikai rendszertől függetlenül, hiányoznak. A gyors népszaporulat következtében az új korosztályok számára még annyi munkahelyet sem lehet teremteni, amennyi az előző, lényegesen kisebb számú korosztályokat foglalkoztatta.

Elég volna arra gondolni, hogy a térségbe tartozó európai latin népek népszaporulata sokkal kisebb, és mégis katasztrofális méretű a fiatalok munkanélkülisége. Törökországban és Egyiptomban évente 1 millió új munkahelyet kellene ahhoz is létesíteni, hogy ne csökkenjen a foglalkoztatási ráta. Ezzel szemben évek óta csak harmadennyi új munkahely létesül. Ráadásul ezek többsége sem elégíti ki a már jobban iskolázott, a fejlett országok életviszonyairól jól informált fiatalok igényét.

A közgazdászok sem világosítják fel a politikai elitet és a közvéleményt, hogy Közel-Kelet nagyon gyorsan szaporodó országiban csak ott, és akkor nem lesz társadalmi robbanás, ahol jelentős bányajáradékból lehet alamizsnán tartani a lakosságot. De még ott is, csak bizonyos ideig. Az iskolázott munkanélküli, illetve társadalmi tekintetben elnyomott, ha már nem a világ viszonyairól tájékozódott, százszor robbanékonyabb, mint az iskolázatlan és tájékozatlan.

Márpedig az arab világban tízszer gyorsabb a népszaporulat az elviselhetőnél, gyorsan nő az iskolázottság, és szinte minden fiatal mobiltelefonnal, többségük internettel rendelkezik.

Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy az arab tavasz azt jelzi, hogy az arab világ robbanni fog.