2013. augusztus 23., péntek

A társadalmi osztály - osztálytársadalom

Kopátsy Sándor                PS                    2013-08-19

A társadalmi osztály - osztálytársadalom

Eddig magam is minden termelésre épülő társadalmat osztálytársadalomnak tekintettem. Nem éreztem a minőségi különbséget a vérségi és vagyon alapú, zárt osztály, és az érdemek alapján szelektált tisztviselők közössége között.
Tudomásul vettem, hogy a társadalomtudományok azt a zárt közösséget nevezik osztálynak, ahova csak kivételes a kiesés és a bejutás, a nagy többsége beleszületik. Ritkaságnak számít a ki- és a bekerülés a felette, vagy alatta álló társadalmi osztályból. A szoros odatartozás történhet vérségi, és vagyoni lapon.
A társadalomtudományok, különösen Marx óta, kevés figyelmet fordítottak arra a hatalom akaratát végrehajtó rétegre, amelyik hatalmas és gazdag, de nem alkot osztályt.
Ennek klasszikus példája a vallások klérusa, a papság, illetve a hatalom gyakorlati végrehajtására hívatott mandarinok közössége. Az utóbbiak is hatalmasok és gazdagok voltak, de lényegében rabszolgák maradtak. Az isteni hatalmú uralkodó, vagy az istent képviselő pápa rabszolgái, akiknek élete, rangja, jövedelme az uralkodó kegyétől függött.
Az európai középkor a világi és az egyház hatalom, a földesurak és a főpapok kettős hatalmára épült. E két uralkodó rétegből csak a földesurak jelentettek osztályt, az egyház klérusa érdemek alapján szerveződött, mandarin rendszer volt. A két hatalmi szervezet közti alapvető különbség ellenére a társadalomtudomány, elsősorban a történészek nem vették tudomásul a különbséget.
Ez azért meglepő, mert a termelésre épült társadalmak történetében a legnagyobb, és a legfejlettebb távol-keleti társadalomban a tényleges hatalom a császár személye volt, és az akaratának végrehajtója nem osztály, hanem az uralkodó rabszolgái, a mandarinok voltak.
Az indiai társadalom még kevésbé volt osztálytársadalomnak nevezhető, hiszen a kasztoknak, amik vérségi alapúak voltak, megvolt a maguk külön funkciója. Ismereteim hiánya okán, nem is tudnám az indiai társadalmat osztálytársadalomnak tekinteni.
Az egyiptomi társadalom az isteni fáraó akaratából, inkább a vallási klérus gyakorolta a hatalmat. Sokkal hasonlóbb volt a kínai társadalomhoz, mint a történészek által rabszolgatartók osztályuralmához. A lakosságnak csak kis hányada volt rabszolga. A nagy többséget inkább a papság jobbágyságának tekinthetjük.
Egyértelműen osztálytársadalom csak az európai feudális rendszer fele volt. De abban is két réteg birtokolta a hatalmat.
A földbirtokosok osztályt jelentettek, amelyekben hatalmuk volt a jobbágyaik felett, és bizonyos függetlenséget élveztek az uralkodóval szemben is.
A papság lényegében mandarin rendszerbe szerveződött. Elméletileg érdemek alapján kialakult rangsorukban az alsóbbak a felettesükkel szemben rabszolgák voltak. Nem is az államnak, hanem a pápa vezetése alatti egyházuk állampolgárai voltak.
A világi és az egyházi hatalom a feudális társadalmakban egymással összefonódott, ugyanakkor versengett. A világi állam bizonyos függetlenséget csak a reformáció során nyert és a vallás klérusától független világi hatalom először a tőkés polgárság lett.
Annak ellenére, hogy a világi hatalom mandarin rendszerével mi magyarok is találkoztunk, nem tisztázódott a társadalmi osztály fogalma. A minket is megszálló Oszmán Birodalom papi, katonai és közigazgatási rendszerét, lényegében mandarinok irányították. Minden tisztviselő a szultán rabszolgája volt. Amíg a kegyét évezte, hatalmas és gazdag volt, de a szultán korlátlan hatalmától függött. Az utódai a vagyonát még akkor sem örökölhettek, ha a szultán hatalmát élvezve halt meg.
Annak ellenére, hogy minden középkori államban óriási minőségi különbség volt a vérségi, illetve vagyoni örökségen alapuló osztály, és a papság között, ezt a nyugati történelemtudomány nem hangsúlyozza. Pedig mind a rabszolgatartó, mind a feudális társadalomban a hatalmat, a jólétet és bizonyos függetlenséget nemcsak az uralkodó osztály, hanem a vallás klérusa is élvezte.
Amíg a feudális társadalomban az arisztokrata és a nemes születés alapján örökölte társadalmi rangját, és azt még az uralkodó véleményével szemben is védte az alkotmány, a vallás klérusának tagjait a feletteseikkel, végső soron a pápával szemben nem védte semmi. A papok a feletteseik, végső soron a pápák rangos, jómódú rabszolgái voltak. Még családalapításra, gyermekvállalásra, vagyonszerzésre sem volt joguk. Hatalmasak voltak a hívekkel szemben, de jogtalanok a klérusban felettük állókkal szemben.
A két hatalmat gyakorló közösség között az a lényegi különbség, hogy az egyik vérségi alapon öröklődik, a másik érdeme alapján szelektálódik. Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy a szekció nem mindig és nem igazán érdemi, hanem jelentősen dogmák alapján történt. Az utóbbit érezhettük a vallások klérusának, még inkább a pártok kádereinek kiválasztásában. E felett joggal háborogtunk, de be kellene látni, hogy a legrosszabb szelekció is jobb, mint a vérségi, mert az egyáltalán nem szelektál. A dogmák elsajátítása is tanulás, a születés pedig nem az.
Itt ki térek arra, hogy a tőkésosztályba kerülés képességen múlt. A bekerülés valóban, de az ott maradás más nem. Az eredeti tőkés felhalmozáshoz valóban képesség kellett. A tudományos és technikai forradalom előtt azonban akkora volt a tőkehiány, hogy annak jövedelmező működtetéséhez nem volt szükség képességre, arra az átlagos is bőven megfelelt. Az irodalom kedvelt témája volt a családregény, amiben az alapító hatalmas egyéniség volt, a következő generáció már csak átlagos, de az is elég a vagyon megőrzésére, a harmadik pedig már tejesen alkalmatlan, aki tönkrement. Ez a séma ugyan izgalmas, de nem volt jellemző. A tőkés Nyugaton a legtöbb tőkés család évszázados múltra tekintett vissza. Csak a csodálatos meggazdagodás és tejes tönkremenés volt ritka. Még az is ritkán fordult elő, hogy a tőkés családok profilt változtattak. A tőkés polgárság legfeljebb néhány százaléka cserélődött ki.
Ez csak a tudományos és technikai forradalom után változott meg. Ma már a tőkével való gazdálkodás szakma lett, ami a tőketulajdonos szakemberekre bíz.
A társadalomtudomány még ma sem veszi tudomásul, hogy a tőke működtetése szakmává vált, amire nem örökölhető, amire születni kell.

Ezért a gazdasági élet feletti uralmat a tőkések gyakorolják, de nem a tőkésosztály, hanem a tőke mandarinjai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése