Az optimális eltartó képesség

Kopátsy Sándor                 ED                  2013-08-24

Az optimális eltartó képesség

A népesség növekedés költsége

Nyolcvan éves koromban ismertem fel, hogy minden osztálytársadalomnak az volt az elsődleges feladata, hogy a túlnépesedő lakosságának számát a még elviselhető szintre leszorítsa. A termelésre áttérő társadalmakban ugyanis megbomlott a fajunkra jellemző szaporaság és a várható élettartam közti egyensúly. Ahogyan az ember túllépett azon, hogy abból éljen, amit a természettől ajándékba kap, és képessé vált arra, hogy maga termelje meg az életfeltételeit, túlnépesedő fajjá vált.

A biológusok sem figyeltek fel a tényre, hogy az ember szaporasága, alig százezer év alatt, kilépett a minden fajra jellemző létszámának szinten tartásából. Eddig az ember is csak abból élt, amit a természet adott. A növénytermelésre és állattartásra rátért ember azonban már elsősorban abból élt, amit megtermelt magának. Ennek köszönhetően nemcsak sokszorosára nőtt az életterének eltartó képessége, de hosszabb lett a várható életkora is.

A társadalomtudományok megelégednek azzal, hogy mikor, hogyan élt az ember, de figyelmen kívül hagyják, hogy meddig élt. Márpedig a hogyan élését elsősorban befolyásolta az, hogy meddig élt. Mert szinte a jelenkorig ettől függött a szaporasága. A gyűjtögető életmódban az ember eltartásáról is a természet gondoskodott, ezért a létszámát az életterében gyűjtögethető táplálék határozta meg. Túlnépesedés nem válhatott tartóssá, hiszen adott volt a táplálék mennyisége. Ahogyan az éghajlat ingadozásának következtében ingadozott a gyűjtögethető táplálék, ingadozott a gyűjtögetők száma.

Az ember a fejlett agyának köszönhetően azonban gyorsan kiutat talált a terjeszkedése számára. Az első faj lett, amelyik életmódját, táplálkozását gyorsan a környezet adta lehetőségekhez igazította. Ennek köszönhetően, néhány tízezer év alatt szinte minden természeti környezetben megjelent, és berendezkedett. Az új környezethez igazította életmódját, táplálkozását, ruházkodását, lakását és eszközeit.

Az ember lett az első faj, amelyik nem a szelekció és mutáció hosszú, évmilliókat igénylő útján igazodott a környezetéhez, hanem nagyon gyorsan, néhány generáció alatt életmódját alakította a környezetének viszonyaihoz. Faji értelemben nem változott, annak ellenére, hogy nagyon eltérő életmódon élt. Nem mértük fel, hogy a fajunk néhány tízezer év alatt berendezkedtek szinte minden természeti környezetben, ami a fejtörténelemben merőben új jelenség volt. Ugyanaz a faj élt az esőerdőben, a sivatagban, hideg és meleg négy évszakban, az örök hó birodalmában. Ezek nagyon eltérően táplálkoztak, voltak köztük szinte csak húsevők, növényevők és ezek minden változata. A szálláshelyek, az öltözködés tekintetében ugyanilyen változatok voltak.

Annak köszönhetően, hogy az ember minden természeti környezetben képes volt berendezkedni, fajunk létszáma elérte a tízmilliókban mért szintet a nélkül, hogy az adott területen növelni tudta volna az eltartó képességet. Azt keményen bekorlátozta a természet által adott élelemforrás.

Ezelőtt mintegy tízezer éve megindult felmelegedés fajunk életében azonban minőségi változást hozott. Az életterek jelentős hányadában szinte megszűnt, illetve a korábbi tört részére zsugorodott a gyűjtögethető táplálék. Ezzel fajunk jelentős hányada válságba került. A többségük kipusztult, a szerencsések pedig olyan helyet és életmódot találtak, ahol az élelmet megtermelhették. A gyűjtögetésről áttérhettek a termelésre. A megtalált élelemről, áttérhettek a megtermelt élelemre.

Amennyire általánosan elfogadott, hogy a termelés lényegesen nagyobb eltartható létszámot jelentett, annyira nem hangsúlyozott, hogy a gyűjtögethető élelem az embertől független mennyiségű, a termelt az embertől függő mennyiségű lett. Az ember maga tudta az életterének eltarthatóságát növelni.

A gyűjtögetésről a termelésre való áttérés nemcsak azt jelentette, hogy a tízmilliókban mérhető létszám százmilliókban mérhetővé emelkedett a létszámunk, de a nagyobb létszám élete is jobb, és hosszabb lett.

A gyűjtögető ember várható életkora valahol a húszas évek elején lehetett. Ehhez a létszámának tartása is nagy szaporaságot követelt meg.

Nem találtam nyomát annak, hogy biológiai elődeink, az előemberek milyen szaporák voltak, vagyis mennyi utódot hagytak maguk után, de a tény, hogy kivétel nélkül minden előember faj kihat. Feltételezhető, hogy kevésbé volt fejlett az agyuk, és kevésbé voltak szaporák. Ezért pusztultak ki.

Elődeinkről, akárcsak fajunkról csak azt tudjuk, hogy fizikai adottságaik viszonylag gyengék voltak akár a ragadozók elleni védekezésre, akár a zsákmányállatok elejtésére. Az agyuk, ha nem is olyan fejlett, nagy kapacitású, mint a minek, de biológiai elődeinél sokkal fejlettebb volt. A fizikai képességeik gyengeségének ellensúlyozása érdekében szaporaságuk nem lehetett alacsony, de mégsem elegendő, hogy fennmaradjanak.

Az ember szaporasága és fejlett agya azonban biztosította nemcsak a túlélését, de példátlan elszaporodását is.

Az ember azért szapora, mert a nők havonta több napon kereszt ül fogamzásképesek, és mindkét nem a szexuális kapcsolatra akkor is vágyik, ha nem azok. Ezért a nemi érettséget megérő nők mintegy kétévenként szülhetnek. Ez általánosan meg is valósul azoknál, akik mintegy negyven éves kort is megérnek. Vagyis egy anyának biológiai értelemben tíz gyermeke is születhet, ha végigéli a termékeny korát.

Ez a termékenység azzal jár, hogy a született gyermekek többsége nem élheti meg a nemi érettséget, vagy annak korai szakaszánban meghal. Ez azt jelenti, hogy a várható életkor valahol a húszas évek elején ingadozik. Ez így is volt a gyűjtögető életmód mellett.

A termelésből élés azonban olyan jelentős mértékben javított az életfeltételeken, hogy néhány évvel hosszabb lett a várhat életkor. Ezzel felborult a fajunk létszámát szintje körül ingadozó természetes szaporasága és a várható életkora közti egyensúly.

A termelésre épült társadalmak túlnépesedők lettek.

A termelés technikája azonban lassan növekedett, ezzel ellentétben a lakosság gyorsan. A megtermelt élelmiszer évente legfeljebb néhány ezrelékkel nőtt, a lakosság természetes szaporodása azonban néhány százalékos lett volna. Mivel a termelés nem volt gyorsabban növelhető, a lakosság növekedését kellett néhány ezrelékes szintre leszorítani. Ezt a feladatot az osztálytársadalmak valósították meg. Úgy csökkentették a gyermekvállalást, növelték a halandóságot, hogy az elmúlt mintegy hatezer ében a népesség átlagos növekedése ne haladja meg az eltarthatóságot, vagyis igazodjon az élelemtermelés növekedéséhez.

Ez az igazodás spontán történt. Nyomát sem találjuk annak, hogy a hatalmi elitnek ez lett volna a célja. Ennek ellenére minden osztálytársadalom az adott technikai szinten megoldotta. Ez a tény győzött meg arról, hogy az embernek a fejlett agya nemcsak arra képes, hogy tudatosan alakítsa az életkörülményeket, hanem a fejlett agynak az ösztöne is fejlettebb.

Minden osztálytársadalom egymástól függetlenül, a feladat ismerete nélkül, ösztönösen, hasonló módszerekkel stabilizálta a népesség növekedését.

A társadalomtudósok nemcsak nem ismerték fel, hogy az osztálytársadalmaknak az elsődleges célja a népszaporulat féken tartása volt, de arra sem gondoltak, hogy mi lett volna, ha az osztálytársadalmak nem növelik a halandóságot. Sőt a társadalom jobbítók minden javaslata olyan volt, ami növelte volna a népszaporulatot. Ez még Marxnak sem jutott az eszébe. Annál érdekesebb, hogy mégis egy marxista diktatúra ismerte fel, és valósította meg a népszaporulat leállítását. Ennek azonnal meg is lett a csodálatos eredménye. Az eredmény sem volt elég arra, hogy a népszaporulat leállításában ismerjék fel a humánus társadalom kulcsát.

A puritán Nyugaton és fejlett Távol-Keleten már előtte leállt a népesség növekedése, mert ösztönösen létrejöttek a társadalmi érdeknek megfelelő gyermekvállalás feltételei. A lakosság elég gazdag és iskolázott lett, valamint megoldódott a fogamzásgátlás. Fajunk életében először csak annyi gyermek születik, amennyi a létszám szinten tartásához kívánatos. Kiderült, hogy a jómódú és iskolázott szülők spontán nem akarnak több gyermeket, mint amennyire a társadalomnak szüksége van.

Az is bebizonyosodott, hogy a túlnépesedés nyomása sokkal kisebb lett volna már a múltban is, ha csak annyi gyermek születik, amennyit a szülők akarnak. Fajunk elmúlt hatezer éve, az osztálytársadalmak sorsa sokkal emberségesebben alakul, ha csak annyi ember szüleik, amennyit a szülők akarnak.

Az osztálytársadalmakat semmi sem tette volna olyan mértékben emberségesebbé, sikeresebbé, mint a fogamzásgátlás megoldása. Ez a találmány azonban csak a 20. században történt meg, és az általános alkalmazása csak a 21. században valósulhat majd meg. A társadalomtudományok azonban még odáig sem jutottak el, hogy a fogamzásgátlás jelentőségét felismerjék. Még olyan felmérést sem láttam, ami rámutatott volna arra, hogy ma hányan lennénk, ha nincs megoldva a családtervezés. Pedig milliárddal többen lennénk, és még ma sem jöhetett volna létre az első osztálynélküli társadalom. Még ennél is sokkal megdöbbentőbb képet adna az, ha megmutatnánk, hogy mennyien lennénk 2100-ben, ha nincs megoldva a fogamzásgátlás.

Az ember addig nem lehet ura a saját sorsának, amíg nem határozhatja meg, az utódjainak számát és idejét, vagyis amíg nincs megoldva a fogamzásgátlás. Addig csak a társadalom ösztönös önpusztítása lehet a népesség növekedését féken tartó módszer. Az utókor a legnagyobb bűnöst a római katolikus egyházban fogja megnevezni, amelyik dogmának tekinti a fogamzásgátlás minden formáját, ragaszkodik ahhoz az ostoba dogmájához, hogy a fogamzás az isteni akarat következménye, és ennek minden megakadályozása emberölés, az isten akaratával való szembekerülés. A Vatikán vezetése nem érti meg, hogy néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat eleve kizárja a társadalmi fejlődést, az életminőség javulását.

Szerencsére a vallások befolyása már nem képes a társadalom érdekét sértő tanítást érvényesíteni. A katolikus vallású népek ugyan több gyermeket vállalnak, mint a protestánsok, vagy akár az ortodoxok, de sokkal kevesebbet, mint akkor szülnének, ha nem élnének a fogamzásgátlás megoldásaival. Az európai katolikus népek gyermekvállalása már csak tört része annak, ami a fogamzásgátlás nélkül lenne. A katolikus vallást gyakorló hívek sem veszik komolyan az egyházi parancsot. A latin-amerikai és afrikai országokban azonban közel egymilliárd ember még mindig lényegesen több gyermeket vállal, mint amennyit a társadalom éreke megengedne.

A sok liberális demokrata hisztérikusan harcol az emberi szabadságjogokért, a sajtószabadságért, a bíráskodás és a jegybank függetlenségért, de eszükbe sem jut, hogy a vallás megtagadja a szülők gyermekvállalási jogát, ami ezerszer fontosabb, mint a politikai demokrácia szabadsága.

Visszatérve az emberi fej szaporodási törvényére. A gyűjtögető életmódban nem volt szükség a társadalmi beavatkozásra, mert nagyon alacsony volt a várható életkor. Az alacsony várható életkor mellett a két évvel történő élethosszabbodás, és a jobb táplálkozás gyorsan megnövelte a népszaporulatot. Két évvel hosszabb átlagos életkor mellett megsokszorozódott a népszaporulat százaléka. Ebből következett, hogy a többszörösére megnőtt eltartó képességet is gyorsan kitöltötte a népszaporulat.

Az öntözéses növénytermelés nagyon hamar túllépte elérte az eltartók épesség optimumát. Ezért szinte semmit sem tudunk az önözésre történő áttérés, és az osztálytársadalom létrejötte közötti időszakról. Azonnal készen állt a lakosság szaporodását fékező osztálytársadalom.

De nemcsak a gyűjtögető törzsi társadalomról az osztálytársadalomra való áttérés volt gyors, hanem a nyoma sem látható a feladat tudatosságának. Az egyiptomi társadalom története a legjobban ismert, de ott is az öntözéses termelés után azonnal megjelenik a piramisok építése, és a termelő az osztálytársadalom. Ezt jelzi a lakosság adóztatása, a felesleges népesség közmunkára fogása.

Ez a folyamat még gyorsabb volt, ahol a vadászatról tértek át a pásztorkodásra. Ezek az eleve titka lakosságot eltartó, egészségesen élő társadalmak spontán népszaporulata eleve gyors volt. A pásztortársadalmakban, ahol sem a közmunka, sem a jövedelmet csökkentő adóztatás, nem volt megoldható, a fegyveres halálokozás, és kirajzás a földműves társadalmakra való rátelepedés vált jellemzővé.

A hatékony módszerek ellenére állandó maradt a túlnépesedés.

Mitől függött a megvalósult túlnépesedés mértéke?

Attól, hogy milyen a népesedés változás okozta határhatékonyság alakulásának a görbéje. Vagyis az egy lakosra jutó jövedelemalakulása a lakosság számának függvényében.

Az önözéses földművelés esetében ennek a határgörbének nagyon magas volt a maximuma, vagyis az eltartható lakosok száma, ez előtt és után, lassú a határköltség változása. Ezért a társadalom nagyon lassan reagált az optimum túllépése után. Ezekben jellemző volt az optimálisnál lényegesen nagyobb lakosságsűrűség, azaz a túlnépesedés. Ezt bizonyítja, hogy minden öntözéses növénytermelést folytató társadalomban a lakosság száma nemcsak nagy volt, de messze meghaladta az optimumot.

A pásztortársadalmak az ellenkező végletet jelentették. Az eltarthatóság optimuma alacsony népsűrűségnél volt, és aztán a hatékonyság meredeken esett. Az eltartható lakosságot az állatállomány eltarthatósága keményen korlátozta. A legelőkön megtermelhető fű, és az itatóvíz mennyisége kemény korlátot jelentett az eltartható állatállomány számára. Ez pedig meghatározta az eltartható népességet.

A legfontosabb feladatok.

A népesség optimális mennyiségnek megállapítása.

Ebből az derülne ki, hogy jelenleg többször annyi ember él a földön, mint amennyi az adott technikai és kulturális feltételek mellett optimálisan élhetne. Tekintettel arra, minden kultúrában, minden kontinensen, minden fejlettségi szinten más a túl- illetve alulnépesedettség a probléma csak ilyen bontású felmérésben kezelhető.

A népesség számának az optimum felé történő alakítása azonban csak lassú lehet. A népesség néhány ezreléknél gyorsabb változtatása azonban emberséges módszerekkel nem oldható meg.

Hogyan látom a jelenlegi helyzetet.

Európa.

Jelenleg az egyetlen kontinens, ahol nincs túlnépesedési nyomás. Ezen belül azonban átrendeződés folyik. A puritán, már gazdag államokban nincs kezelésre szoruló lakosságnövekedés. Ugyanakkor óriási bevándorlási nyomás van. Ennek a szelektált elitje vonzó. Mivel a szelektált elit befogadása az elképzelhető legjobb megoldás, ezzel, és nem a nagyobb belső gyermekvállalásra kell az érintett államoknak koncentrálni. A gondosan szelektált minőségi munkaerő egyrészt tizedébe kerül, mit a belső felnevelt, és minőségében is jobb. Ennél nincs jobb megoldás. A jó munkaerőnek az integrálódása ugyanis nem okoz gondot. A gyenge minőségű munkaerő, különösen az idegen kultúrájú, ugyanakkor nagyon kártékony. Ezért a puritán északnyugati államok a keleti szomszédoktól fogják befogadni az ottani munkaerő elitjét. Azoknak pedig az ellen kell védekezni, hogy az elitjük ne települjön át a háromszor magasabb jövedelmet biztosító országokba. Ez lesz nemcsak a közép-európai és a balti, de a mediterrán államoknak is a legnagyobb, legnehezebben megoldható problémája. Ezek ugyanis ezen túl kulturális okokból is egyre jobban leszakadnak a puritánokhoz viszonyítva.

Észak-Amerika és Ausztrália.

E térség négy állama már jelenleg is a Nyugat élcsapatához tartozók mellett az első tíz között van. Ráadásul jelenleg ezek jelentik a világgazdaságnak azt az egyedüli részét, ahol alulnépesedettség a magas színvonallal együtt vonzani fogja a világ minőségi elitjét. Az Egyesült Államok ráadásul páratlan katonai és kiemelkedő gazdasági szuperhatalom. Ezt a tényt kellene tudomásul venni az Európai Uniónak, és nem az önállóságra törekedni, hanem ezzel a négy országgal való minél szorosabb összefonódásra törekedni.

Latin-Amerika

A viszonylag még alulnépesedett országokban még mindig elviselhetetlenül gyorsa a népesség növekedése, pedig gyorsan lassul. Ezzel ellenmondában van a római katolikus vallásuk, amelyik dogmaként kezeli a családtervezés minden módszerét.

Kelet-Ázsia.

Kína keleti fele és a többi távol-keleti ország abnormálisan túlnépesedett. A népsűrűségük többszöröse történelmi örökség abból az időből, amikor a mezőgazdasági termelés jelentette a népgazdaság kétharmadát. Ezt kell látni, hogy az ipari forradalom előtt az öntözéses rizstermelő Távol-Keleten 100 fő felett volt a népsűrűség, amíg az esős földművelő Európában 10 fő alatt. Ez a tízszer sűrűbb lakosság megfelelt a mezőgazdaságuk nagyobb eltartó képességének. Jelenleg azonban, amikor a munkaerőnek tizede sem dolgozik a mezőgazdaságban a tízszeres népsűrűség aránytalanná vált.

Ennek, és bölcs népesdési politikájuknak köszönhetően, a népességük növekedése leállt, de az optimális népességük a jelenleginek felénél is kevesebb volna. Ezért lett a túlnépesedett Kelet-Ázsia a közelmúltban a világgazdaság tömegárut termelő térsége. Ennyi munkaerőre azonban a jövőben nem lesz szükség. Ezért a következő száz évben kínai munkaerő fogja jelenteni a világ szegényebb felén azt a szerepet játszani, amit a néhány millió zsidó etnikum játszott a vasút századában Európa keleti felén.

Dél-Ázsiában és Afrikában nem a nyugati tőke, hanem a szorgalmas és szerény kínaiak fogják játszani a társadalmi, gazdasági fejlődés motorjának a szerepét.

Dél-Ázsia.

Ebben a térségben a legnagyobb a túlnépesedés, vagyis a kulturális és gazdasági szintjükhöz viszonyított lakosság sűrűség. 2 milliárd olyan ember él ebben a térségben, akinek a kultúrája és gazdasági fejlettsége alkalmatlan a felzárkózásra. Mivel ennek a térségnek a lakossága viszonylag egyre szegényebb lesz, ezek fogják jelenteni a legnagyobb kivándorolni akaró létszámot. Ezeknek azonban legfeljebb 1-2 százalékát veszik fel a bányajáradékból gazdag arab országok. A további túlnépesedésük is megállíthatatlan.

Közel-Kelet és Észak-Afrika.

Itt az Arab Tavasz jelzi, hogy a jelenlegi népszaporulat ellett nincs politikai megoldás.

A Szaharától délre lévő Afrika.

Ebben a térségben a leggyorsabb a népszaporulat. Az elviselhetetlen túlnépesedés megállíthatatlan.

Mi a teendő?

A gyermekvállalás fékezése a létszám újratermelésnek közelébe. Ezzel ellentétes hatású a halálozás csökkentése. A keresztény Nyugatnak ez volt a legnagyobb bűne. Bűn abban az értelemben, hogy az emberiség legnagyobb problémája nemcsak most, hanem 6 ezer éve, és még inkább a belátható jövőben is, a túlszaporodás, ami elsősorban abból származott, hogy csökkent a halálozás, ami nagyobb születéssel is jár.

Az emberiség az elmúlt 6 ezer évben mindent megtett a minél nagyobb halálozás érdekében. Jelenleg a fejlett világ azonban politikai és erkölcsi kötelességének érzi a halálozás visszaszorítását. Ezt olcsón megteheti nemcsak a fő halálokok ellen sikeres és olcsó egészségügyi vívmányainak bevezetésével, de az egymás közti háborúk erőszakos megakadályozásával is.

A társadalom érdekét sértő túlnépesedés fő oka az egyének életének túlértékelése. Jó példa erre a jelenlegi Arab Tavasz. Törökországban és Egyiptomban másfélmillióval, Szíriában háromszázezerrel többen születnek, mint amennyit a társadalom érdeke megengedne. Ezek jövője nem biztosítható, mégis azon háborog a nyugati világ, hogy ölik egymást. A napokban olvasom, hogy Szíriában már egymillió gyerek menekült a szomszédos államokba a polgárháború elől. Senkinek sem jut eszébe, hogy abban az országban az utóbbi tíz évben hárommillióval nőtt a népesség. Senki sem háborog azon, hogy ebben a három országban, akárcsak minden arab országban, tízszer gyorsabban nő a lakosság, mint a felnevelésükhöz, számukra új munkahely biztosításához forrásuk képződik.

A fejlett világnak nem a halálokok visszaszorítása volna a fő feladata, hanem a kevesebb gyermekvállalás ösztönzése.

Fogamzásgátlás.

Ennek érdekében azzal tennénk a legtöbbet, ha a fejlett világ minden család számára ingyenesen és könnyen elérhetővé tenné a fogamzásgátlást. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy a született gyermekek jelentős hányada nem a szülők gyermekvállalási szándékának eredménye.

Gyermeknevelési támogatás.

A gyermekek számával arányos, sőt azzal progresszív társadalmi támogatás nemcsak ott is növeli a gyermekvállalást, ahol nem társadalmi érdek, hanem mindenütt minőségi kontraszelekciót hoz létre. Az azonos támogatás ugyanis minél kisebb a család jövedelme, annál nagyobb ösztönzést jelent.

Ez azért kártékony, mert a gyermeknevelés sikere elsősorban a család jövedelmével arányos.

A néhány ezreléknél gyorsabban növekvő népességű, olyan társadalmakban, ahol nem elég magas a bérszínvonal ahhoz, hogy nem legyen elvándorlás, csak egy gyermek után legyen teljesítményarányos támogatás. Két gyermek után is csak olyan társadalom fizessen felnevelési támogatást, amelyik nem számíthat arra, hogy a saját átlagánál jobb munkaerőt nem tud becsábítani. Ilyen pedig kevés lesz.

A közgazdaságtan nem ismerte fel a túlnépesedés költségét.

Ez az írás azt igyekezett bizonyítani, hogy a társadalom számára a néhány ezreléknél gyorsabb, tartós növekedése a népességnek elviselhetetlen teherrel jár.

Miért nem ébredt ennek tudatára a társadalom?

Egyrészt, mert a társadalmak egymással élet-halál harcot vívtak az életterük nagyobbítása érekében.

Másrészt azért, mert a felesleges munkaerő életben tartása nem volt az uralkodó osztály gondja, sőt leszorította azok árát, és erőfölényt jelenhetett a versenytársakkal szemben.

Az osztálytársadalmak történetében, néhány nagy járványtól, és tartós háborúskodástól eltekintve, mindig munkaerő felesleg volt. Nem ismerünk példát arra, hogy tartós munkaerőhiány legyen. Márpedig ami minden osztálytársadalomban jellemző, a mögött társadalmi érdek rejlik.

A társadalomtudományok, mindenek előtt a közgazdaságtudomány máig nem ismerte fel, hogy minden társadalomra jellemző, hogy amiből túlkínálat van, kiszolgáltatottá válik. A munkaerő kizsákmányolása is azért volt minden osztálytársadalomban jellemző, mert abból a társadalom által foglalkoztathatónál mindig több volt. Az elmúlt hatezer évben azért volt minden társadalom a többséget kizsákmányoló osztálytársadalom, mert fent tudta tartani a munkaerő túlkínálatát.

Az osztálytársadalom csak ott, és akkor szűnik, illetve szüntethető meg, ahol leáll a túlnépesedés.

Ez spontán csak ott jelenhetett meg, ahol a képzettség és az iskolázottság elért bizonyos szintet, és megoldott volt a fogamzásgátlás. Ez először történt meg a Nyugat néhány puritán társadalmában. Ezért szűntek meg ott az osztálytársadalmak.

Ezeket követték a távol-keleti konfuciánus társadalmak, amelyek évezredes, nagyon magas túlnépesedési nyomás alatt éltek.