A fajfejlődés motorja a fajpusztulás

Kopátsy Sándor              EB                      2013-09-20

A fajfejlődés motorja a fajpusztulás

Közel harminc éve az ausztrál őstermészetben döbbentem rá, hogy fajfejlődés csak ott van, ahol pusztulnak a fajok. Mivel senki sem hisz nekem, örömmel kapaszkodom minden bizonyítékba. Nem azért, mert kétségeim vannak, hanem mert reménykedem, hogy elhiszik.

Ausztráliában, az őstermészetben megdöbbenve tapasztaltam, hogy ott mintegy 70 millió éve áll a biológiai fejlődés órája. Ott ennyi idő óta nem fejlődött az erszényesből emlős, vagyis a magzatot tovább kihordó.

Ahol nem történik jelentős környezetváltozás, ott áll a biológiai óra. Márpedig 110 millió éve az egyenlítő övezetében nem változott jelentősen az éghajlat.

A Föld életében jelentős fajpusztulás három okból következhetett be.

- Valami jelentős méretű idegen test csapódott be.

- A Föld belsejéből tört elő óriási lávatömeg.

- A föld tengelye változott meg.

A tudomány jelenlegi állása szerint a földi élet megjelenése óta öt nagy változás történt. Ennek megfelelően négy nagy fajpusztulás. Ezek közül a legjelentősebb a fajok 96 százalékát pusztította el. A leginkább közismert, ami a dinoszauruszok pusztulásával járt. Minden ilyen nagy változás után fejlettebb életformák, fajok jelentek meg, és váltak uralkodóvá.

Arról most kezdenek fogalmaink lenni, hogy mennyi nem olyan katasztrófa okozta, hanem az éghajlatváltozás volt. Minden esetre sokkal több, mint amennyit elképzeltünk. Ezek hatásáról sokkal nehezebb megfelelő képet alkotni. Az utolsó jégkorszak végét okozó felmelegedés hatásából lehet a fajpusztulások méretére következtetni. Ennek során ugyan óriási fajpusztulás volt, de egyetlen fejlett új, különösen pedig a korábbinál fejlettebb faj megjelenéséről nem tudunk. Pedig számos, több millió négyzetkilométernyi területen a természeti környezet nagyon megváltozott.

Fajunk életében azonban egyértelmű tény, hogy az életmódunk jelentősen megváltozott, sokkal fejlettebb lett azzal, hogy a gyűjtögetésről a nagy többségünk áttért a termelésből való megélésre. Fajunk viszonylag nagyon rövid életében a legnagyobb változást a környezetváltozás okozta. Ha nincs nagyon jelentős éghajlatváltozás, talán még mindig a gyűjtögetés fokán tartanánk. Ezt azért illene tudni, mert most hisztérikus félelemkeltés folyik annak tudtában, hogy ennél sokkal kisebb felmelegedés van folyamatban, és ellene ezerszer nagyobb erőnk van a védekezésre.

A klímaváltozástól függő fajfejlődés teóriám ellen az szól, hogy fajunk éppen a trópusokon jelent meg.

Ez ellen két védekezés lehetséges.

1.       A fajunkról kiderülhet, hogy nem is Afrikában jelent meg, hanem ott találkoztunk a maradványaival.

2.       Az ember, mint faj nem velünk, hanem biológiai elődeink sorozatával jelent meg. 10 millió éve megjelentek az emberszabású majmoknál fejlettebb fajok. Ezek mindegyike kihalt, mert a fajfejődés még nem jelentett olyan fejlett agyat, ami a fennmaradását biztosította volna.

Az utóbbi logikám abból fakad, hogy az elemberek és az ember is a fejfejlődés olyan lépcsőjét jelentette, amin tartóssá csak a nagyon fejlett agy tehette. A biológiai elődeink szellemi képességeiről ugyan nagyon keveset tudhatunk, de azt tudjuk, hogy fajunk is kihalt volna, ha az agya nem teszi lehetővé, hogy nagyon gyenge fizikai adottságait az eszével megsokszorozza. Elég arra gondolni, hogy fajunk nagyon gyorsan csúcsragadozó lett annak ellenére, hogy ehhez egyetlen fizikai adottsága sem folt megfelelő.

A biológusok sem figyeltek fel arra a tényre, hogy fajunk nagyon rövid idő alatt szinte minden természeti környezetbe az eszének köszönhetően hatékonyan berendezkedett. Ennek a biológiai elődeinknél nyomát sem találjuk. Fajunk ellenben minden környezethez képes volt azonnal alkalmazkodni, ahhoz igazítani táplálkozását, lakóhelyét, öltözködését, szerszámait. Ebben az alkalmazkodásban nyoma sincs a szelekciónak és a mutációnak, tehát a darwini fajfejlődésnek.

Az ember előtti új fajok csak ott jelenhettek meg, ahol az életterületükön jelentős környezeti változás történt, aminek hatására a fajok jelentős hányada kipusztult, ezzel életteret teremtve új, esetleg fejlettebb fajok számára.

Ezek a fajok nem változtattak a természeti környezetükhöz, hanem a szelekciójuk és mutációjuk segítségével tökéletesen alkalmazkodtak hozzá. Az ember az első, és egyetlen környezetét változtató faj.

Ez a képessége életének első kilenc tizedében, amíg gyűjtögetett, nem volt jelentős. Jelentőssé azonban csak akkor kezdett válni, amikor földművelővé, egyre inkább termelővé vált. Jelenleg a szárazföld kétötöde már ember alkotta táj, ahol nyoma sincs az őstermészetnek, ahol szinte mindent az ember alkotott. A természetnek az ember szolgálatába állított részét egyre hatékonyabban hasznosította. Ennek volt köszönhető, hogy ma már négyszer annyi ember élhet meg a földön, mint száz évvel korábban.

Azzal is viszonylag keveset foglalkozunk, hogy a termelésre áttérésünk óta mennyit változtattunk a világon azzal, hogy a magunk igényéhez igazítottuk. Sokat foglalkozunk azzal, hogy mennyit pusztítottunk, de szinte meg sem említjük, hogy mennyi újat létrehoztunk.

Nincsenek adataim, de joggal feltételezem, hogy ma ugyan számos állatfaj nagyon megritkult, mert az ember pusztította, az életterét felfoglalta, de említést sem teszünk arról, hogy mennyi haszonállat él a gondozásunk alatt. Valószínű, hogy nagyságrenddel több háziállat él a földön, mint amennyi tőlünk pusztult el. Játszva a gondolattal, hatezer éve az ország mai területén talán század annyi emlősállat sem élt, mint amennyit ma az állattenyésztés eltart.

Hasonló a növényvilág esetében is. Az ország területén lévő növényállomány ma sokszorosa annak, ami akkor termet, amikor még nem folyt itt növénytermelés. A jelenkori fejlett mezőgazdaság egységnyi területen tízszeresénél is sokkal több növényt termel, mint amennyit az őstermészet adhatott.

A műtrágyák, a növénynemesítők, a vegyszeres védekezők megsokszorozták azt a szerves anyagtermelést, amit az őstermészet biztosíthatott. Az ember léte tehát nemcsak rontotta a légkör összetételtét, hanem javította is.

Mint vadász tudom, hogy egy hektáron a természet század annyi húst termel, mint az intenzív mezőgazdaság. De a fák természetes növekménye is eltörpül a területegységre vetített intenzív földműveléshez képest.

Most csak, hogy megindult a tengerek művelése is, egyre szaporodnak a tengervízre épült halfarmok, kiderül, hogy azok a természetes halszaporulatnak az ezerszeresét adják.

A természetvédők csak az ember által okozott természeti károkat látják, az ember okozta eredményeket nem.

Fajunk abban jelenti elődeihez képest a legnagyobb változást, hogy egyrészt az eszével idomult a környezetéhez, másrészt azt igényéhez igazította.