2013. szeptember 4., szerda

Az Arab Tavasz tanulsága

Kopátsy Sándor                 PP                   2013-09-03

Az Arab Tavasz tanulsága

Ismét az a veszély fenyeget, hogy az Egyesült Államok fegyverrel akarja kioktatni az egyik diktatúrát. Ezzel pedig nem javíthat, hanem ronthat a helyzeten.
Alapvetően a jelenkor szerencséjének tartom, hogy az Egyesült Államok az egyedüli szuperhatalom, és semmi gondja nincs arra, hogy ez belátható időn belül veszélybe kerülhet. Szerencse az, hogy nem hódítási, hanem nevelő céllal mászik egyik háborúból a másikba. Abban a hitben él, hogy fegyverrel is lehet jobbítani a világot. Ez most már az ötödik értelmetlen háborúja lehet.
Az első kettőt még a hidegháború során vívta.
Koreában a szovjet tábor imperialista provokációjára válaszolt. Úgy érezhettük, hogy jól tette. A háborút végig is vihette volna, vagyis meghódíthatta volna Észak-Koreát. Kiderült volna, hogy a Szovjetunió béna kacsa. A fegyverkezési versenyt békében sem bírja, nem meleg háborúban. A már várható győzelem küszöbén döntetlenre feladta. Ez szerencséje volt Dél-Koreának, és katasztrófát jelentett az Északinak. A kompromisszumos döntésnek köszönhető, hogy példa született arra, mi a különbség a sztálini és a tőkés társadalom hatékonyságában. A háború előtt, illetve után a két Korea azonos szintről indult. Ma Dél-Koreában 15-ször magasabb az egy laksora jutó jövedelem. Dél-Korea az elmúlt ötven évben a világon leggyorsabban, Észak-Korea pedig a leglassabban fejlődő ország lett.
Arról még nem olvastam, hogy a kelet-ázsiai kis tigrisek csodálatos eredményeiben milyen szerepe volt a hidegháborúnak. Pedig a nélkül a gazdag Nyugat nem fogadta volna be ilyen ütemben az exportjukat. Márpedig ezeknek a csodáknak a nyugati export volt az alapja.
Vietnámban is a szovjet oldal váltotta ki a háborút, az Egyesült Államok pedig rosszul mérte fel az adott helyzetet. Dél-Vietnám ugyanis nem Dél-Korea volt, hanem Dél-Olaszország, hogy európai példával éljek. Dél-Vietnámot csak az ország északi észén élő puritánok képesek felemelni. Ez az ország még egyszer olyan hosszú dél-észak irányában, mint Olaszország, és a kulturális különbség még nagyobb. Ezért várható volt, hogy az északiak akkor is le fogják győzni a délieket, ha azokat az Egyesült Államok sok több pénzzel, és saját haderejével is támogatja.
Vietnám és a kelet-ázsiai helyet lényegében így, de beavatkozás nélkül jobban alakult volna, ha az amerikaiak a vietnámiakra bízzák az országuk sorsának alakítását.
Afganisztánban a kilátástalan szovjet beavatkozást az Egyesült Államok az afgánokra hagyja. Csak rontott a helyzeten azzal, hogy részt vállalt a mielőbbi szovjet kudarc gyorsításában. Úgy felszerelte fel az ellenállást, amivel maga ellen nevelte fel az ellene irányuló terrorizmust. Megtanította az arabokat arra, hogyan kell a nyugati beavatkozások ellen harcolni.
Maga Afganisztán, és főleg az arab világ ma csendesebb volna, ha nem válik nyilvánvalóvá, hogy az ottani viszonyok csak romlanak, ha a Nyugat nem akarja irányítani az eseményeket.
Irakban az első háborút még bölcsen vezette le azzal, hogy hazakergette a területrabló irakiakat, és utána kivonta a hadseregét. Irak sorság az irakiakra bízta. De a politikai elit annyira megrészegült a könnyű győzelemtől, hogy néhány év után Irak ellen hódító háborút indított azzal a céllal, hogy ott hadserege megszervezi a demokratikus átalakítást.
Az Egyesült Államok politikai és katonai vezetése az alapvető dolgokkal sem volt tisztában.
- A közel-keleti országokat az első világháború után ostoba gyarmati adminisztrátorok szabdalták fel országokra. Semmiféle etnikai, kulturális, vallási és gazdaságföldrajzi szempontot nem vettek figyelembe. Ezek létezését vagy nem is ismerték, vagy nem tulajdonítottak ezeknek jelentőséget. Az egész Közel-Keleten és Észak-Afrikában, Egyiptom kivételével, nincs egy másik állam, minek határait, méretét reális etnikai alapon állapították volna meg.
Ugyanakkor az egyik legnagyobb etnikumnak, a keresztény kurdoknak nem maradt országuk. Márpedig önálló kurd állam nélkül soha nem lesz béke a Közel-keleten. Törökország, Szíria, Irak és Irán soha nem lesz nyugodt, amíg a kurdoknak nincs saját államuk. Ennek ellenére ez a probléma hivatalos fórumokon fel sem merül.
Az egyetlen nyugatosodott zsidó etnikumnak még ország sem jutott. A második világháború utáni beépítésük elleni tiltakozás pedig úgy történt, hogy ma már az egyetlen, az egész arab világot lelkesítő cél, Izrael állam felszámolása. A két világháború között Európában volt az antiszemitizmus a tömegeket mozgósító indulat. Mára az arab világban lett az.
Az arab világ államai között talán Irak és Szíria, a leginkább mesterkélt, három összebékíthetetlen elem él ebben a két országban, két egymással összeférhetetlen mohamedán és a keresztény kurdok.
Maradjunk egyelőre Iraknál. Nem tudni miért, a Nyugatnak az iraki diktátor szálka volt a szemében. Nem vették tudomásul, hogy ez is egyik közel-keleti ország, ahol nem volt, és nem is lehet demokrácia.
Az arab világban lényegében csak két államforma létezhet.
- A természeti adottságaikhoz képest eleve túlnépesedettek, ahol akár a katonák, akár a papok gyakorolják a diktatúrát. Ezekben csak ez a két államforma lehetséges. Az eleve túlnépesedett, még szegény és iskolázatlan államokban, ahol ráadásul fergetegesen gyors a népszaporulat, nincs élettere a demokratikus politikai felépítménynek.
- A megtermelt nemzeti jövedelmükhöz képest óriási bányajáradékot élvező államok. Ezekben a szűk feudális uralkodó réteg képes lekorrumpálni a lakosságot a fennálló viszonyok elviselésre. Ezekben, elsősorban az Egyesült Államok segítségének köszönhetőn, a feudális viszonyok fennmaradhattak, de bármikor megsemmisülhetnek.
A Nyugat, mindenek előtt az Egyesült Államok, az arab világ társadalmi állapotát azonban nem hajlandó tudomásul venni. De erre még az Arab Tavasz értékelése során még visszatérek.
Irakban ugyan sikerült a durva, kegyelten diktatúrát felszámolni, de utána anarchikus zűrzavar következett, aminek felszámolása reménytelen. Irakot a két muzulmán vallás és a kurdok között kellene felosztani. Ennek azonban még a gondolatától is megrettennek a Nyugaton.
A felsorolt nyugati beavatkozások csak gyorsították az erjedést az arab világban. Pedig az ostoba beavatkozásoktól függetlenül is erjedt.
Az erjedésnek elsőleges oka a túlnépesedés.
A közel-keleti és az észak-afrikai kultúra jó ötezer éve viszonylag nagyon sűrű lakosságot tart el. Egyiptomban és Mezopotámiában egységnyi művelhető területen ötezer éve mintegy tízszer nagyobb a népsűrűség, mint Nyugat-Európában. Ez ugyan az ipari forradalom óta csökkent, de csak azért, mert Nyugat-Európa a világ ipari műhelye lett, és lakosságának egyre nagyobb hányadát külső erőforrásokból tarja el.
A Közel-Kelet lakosságának nagy többségét még ma is a Nílus, valamint a Tigris és az Eufrátesz völgyének önözése tartja el. Ezeken a területeken az eltartó képességet csak nagyon lassan növelte a technikai fejlődés. Ezzel szemben az egészségügy behozott vívmányai jelentősen csökkentették a halandóságot. Ennek hatására a népszaporulat az 1.2 ezrelékről 2-3 százalékra ugrott. Ötven éve tízszer gyorsabban nő a munkaerő száma, mint a társadalmak munkahely teremtő képessége.
Ha akadna valaki a fejlett Nyugaton, aki kiszámítaná, hogy évenként mennyivel nő az arab országokban a munkaerő létszáma, és mennyi új munkaerőt teremtettek, akkor megértené, hogy miért lázad a fiatalság.
Az arab fiataloknak azonban nemcsak a száma nő sokkal gyorsabban, mint a munkaalkalmaké, hanem az iskolázottságuk is. Márpedig nincs veszélyesebb társadalmi robbanóanyag, mint az iskolázottak munkanélkülisége. A tüntetők nagy többsége fiatal, közép- illetve felsőfokú képzettségű, és viszonylag sok közöttük a lány is. Ezeket nem a nyomor, nem az éhség hajtja a barikádokra, hanem a jómódot biztosító munkaalkalom reménytelensége.
Az Egyesült Államokban nem akad senki, aki megmagyarázza, hogy hatod olyan életszínvonalon, 50 százalékos foglalkoztatás mellett, amikor az iskolából kikerültek fele sem reménykedhet a munkaalkalomban, ráadásul egy vallásos iszlám országban semmi realitása nincs az Amerikában elképzelt demokráciának. Erre a tábornokok diktatúrája még kevésbé képes, mint a muzulmán papoké.

Egyetlen teendő marad, a gyermekvállalás fékezése. Ebben kellene segíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése