2013. szeptember 9., hétfő

Gondolataim az Alföldi rendezte István, a királyról

Kopátsy Sándor                PH                    2013-09-05

Gondolataim az Alföldi rendezte István, a királyról

Ennek a darabnak a megjelenését is örömmel fogadtam, mert már az első rendezésből is lehetett érezni, hogy a szerzők érzik a mondani való lényegét. Ezer év után már bőven itt van az ideje, hogy történelmünk legnagyobb alakját végre ne csak a katolikus klérus álruhájába csomagolva lássuk. Örültem annak ellenére, hogy a szerzőpáros nem kapott előzőleg tudományos támogatást, de reáéreztek a lényegre. A darab karakternek megfogalmazásához arra volt szükség, hogy az új rendezését Alföldire bízzák. Ő aztán megfogalmazta. Sok részletben keményebben is, mint vártam, de talán neki volt igaza. Az ezer éve elhazudott igazság megértéshez gorombának kell lenni.
Engem a darab első látása arra indított, hogy az igazi párhuzamot a Kádár Jánossal való párhuzamot kell megmutatni.
A háború után, ameddig lehetett, mindig I. Istvánt írtam, mert szerintem minden volt, csak szent nem. Viszont királyaink között örökre az első, vagyis a legjelentősebb maradt.
Örültem már a címének is, nem szent, hanem király volt, de óriás. Szörényinél még a szövegből csak ez érezhető volt, Alföldinél azonban félreérthetetlen.
Most már a magyar történészeken a sor, hogy amit Alföldi sugall, tudományosan is bizonyítsák. Ehhez az első lépést Romsics Ignác a Népszabadságban, a közelmúltban már megtette.
Sajnos, I. István korában olyan elképesztően szegény volt hazánkban az írásbeliség, hogy könnyen lehetett a realitást mellőző, vallásos szent szerepébe öltöztetni ezt a legracionálisabb királyunkat.
Pedig nagyon egyértelmű István, a király szerepe. Olyan országot kellett egy pogány, nomád társadalomból, nyugat-európai keresztény, feudális állammá átalakítani, amihez az országának hatalmi elitjében nem volt belső erő. Ezrét külső, nyugati segítségre volt szüksége. Aki ezt nem érti meg, nem értheti meg sem az első királyunkat, sem Kádár Jánost. Már pedig, aki az ilyen feladatot is vállalja, annak olyan eszközöket is igénybe kell venni, amilyent sem a szent, sem a nacionalista nem engedhet meg magának. Akit nem támogat a többség, az nem lehet kényes abban, milyen eszközökhöz nyúlhat. Ezt kellett volna annak idején Szörényinek elmagyarázni. Ő azonban egészséges ösztönével ráérzett az igazságra.
I. Istvánnak ugyan a saját politikai és vallási elitjében nem, vagy alig volt támogatása, a népe már ösztönösen a nyugatosodás útját járta.
- A nomád pásztorkodásról egyre többen áttértek jobb életet biztosító földművelésre.
- A pogány vallásukat pedig egyre többen felcserélték a földművesek vallására, a kereszténységre.
Neki tehát nem a saját népével, hanem annak elitjével volt vitája.
Ezt a két tényt nem említi a darab, holott ez ad erkölcsi felmentést Istvánnak, a királynak. A saját világi és vallási elitje ellen, az idegenek segítségével harcol a népe érdekeiért.
A napokban jelent meg egy írásom, amiben azt bizonygatom, hogy 1945-ben Nagy Imre, csak azért lehetett az első kormány földművelésügyi minisztere, és csak azért lehetett olyan kemény a földreform, mert a Szovjetunió nyomása alatt álltunk. Az ilyen következetes földreformhoz a hazai politikai erők nem lettek volna elegendők. István is csak azért győzhetett a belső világi és vallási erőkkel szemben, mert a német lovagok katonai erejére támaszkodhatott. Akkor a német páncélos lovagok szinte tanknak számítottak a magyar könnyű lovasokkal szemben.
A keresztény egyház klérusához sem kapott hazai segítséget, az egyház vezetői is csak idegenek lehettek.
István sem szent, hanem kemény sztyeppei uralkodó volt, aki a hatalma megőrzése érdekében nem válogatott az eszközökben. Jó volna tanítani, hogy az Oszmán Birodalomban, a 18. század végéig, általános szabály volt, hogy a szultán hatalomra kerülése napján a testvéreit kivégezték. Később csak száműzték. István király korában a lengyel király az öccsét kiheréltette. István is érezte, hogy a trónutódlás szempontjából szóba jöhető családtagjaira, akárcsak Koppányra, nem számíthat.
A katolikus klérus a kemény, ha kell kegyetlen, sztyeppe királyunk szereplését átírta a mélyen vallásos szent szerepére.
Alföldi tehát hasznos kulturális feladatot vállalt, amikor rámutatott arra, hogy milyen is volt, milyennek kellett lenni az első királynak. Nem okos a részetek felett vitatkozni Alföldi rendezésének részletei felett. Minél karakteresebb egy művész, a kora annál nehezebben érti meg.

Alföldit pedig vigasztalja, hogy a politikai és vallási elit nem csak ezer éve I. István királyunkat, de ezer évvel később Adyt és Bartókot, majd Kádárt sem értette meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése