2013. szeptember 9., hétfő

Neumann János nem lehetett magyar akadémikus

Kopátsy Sándor                 PP                   2013-09-04

Neumann János nem lehetett magyar akadémikus

Diákkoromban fogalmazódott meg bennem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia szégyellheti magát, hogy Ady Endre és Neumann János nem volt tagja. Számomra ugyanis Ady volt nekünk a legnagyobb magyar, és Neumann János a világ tudománya számára a legnagyobb magyar.
Ady műveihez hozzáférhettem, az újságcikkeit két könyvemben értékeltem. Őt nem tudták kitagadni a magyarságból, legfeljebb ami nem tetszett a rendszernek, elhallgatták.
Neumannt középiskolás diákként csak olyan példaképnek láttam, aki egymásután három éven át, nyerte meg a matematikai versenyt, és Amerikában a magyar Nobel-díjas zsidók kollektívájának ragos tagja volt. A Műegyetemen azonban már sokan tudták, hogy mekkora zseni volt. Közelebb a számítógépek megjelenése, majd a Magyar Marslakók címen megjelent könyvem írása során kerültem hozzá.
Többször leírtam, hogy a Magyar Tudományos Akadémia örök szégyene, hogy nem volt a tagja. Azt már tudtam, hogy az Egyesült Államokba, 1937-ben ahogyan megkapta az amerikai állampolgárságot, már abban az évben akadémikus is lett.
Tegnap abban a szerencsében részesültem, hogy egyik barátom elküldte Hargittai István akadémikus készülő könyvének IV. fejezetét, ebben Hetven éves fehér folt címen ismerteti a műszaki tudományok zsidó áldozatait. Ebből derült ki, hogy Neumann Jánost nyolc tekintélyes fizikus, mérnök és matematikus akadémikus jelölte akadémiai tagságra.
Közülük kettőt ismertem.
Fejér Lipótot még csak lelkes hallgatóként. A Műegyetemről jártunk át néhányan a Gólyavárba az előadásaira. Talán az utolsókat hallgathattam. Ha értékelnék az egyetemek matematika tanárait, a világbajnok minden bizonnyal ő lenne.
Pogány Béla professzor úrral a Műegyetem kitelepüléséig, szinte minden héten egy reggel teniszeztem.
Neumann akkor sem lett magyar akadémikus, amikor a háború végén az egész világ tudományos közvéleménye már Marslakóként, a század egyik legzseniálisabb elméleti matematikusaként tisztelte. Ettől ugyan Neumann nem lett volna nagyobb, de örült volna neki. Ezt azért érzem így, mert az akadémiai tagságának elutasítását is a jelölőkkel szemben kitüntetésnek érezte. Az akadémikusi cím adományozása sem az akkori kormány, sem az Akadémia vezetőinek nem jutott az eszébe, pedig a zsidóság elleni sérelmek orvoslása akkor Szentgyörgyi Albert vezette bizottságra volt bízva, amiben Bibó István is tag volt.

Nem olvastam Hargittai könyvét, de ezt a fejezetét a középfokú oktatásban kötelező olvasmánnyá tenném. A magyar társadalommal ugyanis meg kell értetni, hogy ezer éves történelmükben semmivel sem tettünk nagyobb kárt, mint a zsidóüldözéssel, és a svábok kitelepítésével. Többször leírtam, hogy ez nemcsak megbocsáthatatlan erkölcsi bűn volt, hanem a megmaradt magyarság jövőjének példátlan károsítása is. Ma Magyarországon néhányszor tíz százalékkal alacsonyabb az egy lakosra jutó jövedelem, mint akkor lenne, ha megmarad a háború előtti zsidó és német etnikumunk. Ezt a lemaradást száz év múlva sem fogjuk behozni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése