A magyar katolikus egyház újabb boldoggal gazdagodott

Kopátsy Sándor                   PV                2013-10-22

A magyar katolikus egyház újabb boldoggal gazdagodott

A római katolikus egyházat soha nem jellemezte a korszellemmel való haladás. Most, hogy sokszorosra gyorsult fel a fejlődés sebessége, ez egyre feltűnőbb. Ez jutott eszembe, amikor boldoggá avatták Sándort, akit a sztálinista egyházüldözés során kivégeztek. Tehát mártír, ami megkülönbözetett rangot jelent a katolikus dogmák világában.

Ezen jó hetvenöt éve a történelemórán elakadtam. Kiváló történelemtanárunk azzal élénkítette az órát, amikor elmondta, hogy minek köszönhetjük első királyunk István, annak fia Imre és nevelője Gellért püspök szentté avatását.

Abban az időben felért egy sáskajárással a keresztes hadaknak a Szentföldre való vonulása. Ezt történt az akkor még csak I. László királyunk esetében. Aki nyilván nem lelkesedett a gondolatért. Ezt tudta a pápa is, és meggyőzése érdekében felajánlotta, hogy kárpótláskénthárom szentet kap az ország.

Azt, hogy ki nevezete meg, a három szentet, nem tudom, vagy már a pápa, vagy sokkal inkább László, a király.

Gellért esetben nem volt gond, hiszen mártír volt, akit megöltek a pogány lázadó magyarok. Szerintem életével is az ő esete volt a legegyszerűbb. Előttem ugyan nem azért, mert megölték, hiszen abban nem volt szerepe, hanem abban, hogy otthagyta gazdag velencei családját, és eljött téríteni. Nem törekedett ragra, megelégedett a remeteséggel. Tudtommal, Bakonybélben nem is ő volt az apát. István bölcsen őt választotta fia nevelőjének. Ő alapította a számára a Maros-erdei Püspökséget.

István, a király érdemelte ki a legjobban a megtisztelő címet, hogy az egyház szentje legyen, hiszen egy jelentős európai középhatalommal gazdagította az európai kereszténységet. Nála azért volt a probléma, mert politikai érdeme ugyan bőven volt, de szent érdemre szolgáló tette annál kevésbé. Nála csoda kellett, ezt jelentette a szent jobb. Azt, hogy kié volt, nem lehet tudni, de Istvánénak tulajdonították. Ezzel megvont a jogalap. Imre esetében arra voltak tanuk, hogy egy beteg asszon a sírjánál gyógyulásáért imádkozott, aztán meggyógyult.

A Vatikán rá is ütötte a pecsétet.

Azt máig sem tudom, hogy tanárunk honnan tudta a szentté avatásuk részleteit, azt sem, hogy ez volna az igazság.

Ebből azonban két dolgot tanultam meg.

1. I. László nemcsak szent volt, hanem nagyon bölcs, aki az apját megsüketítő nagybácsiját, Istvánt, szentté avattatta, mert felmérte, hogy Magyarország, különösen az Árpádház királyai számára fontos, hogy az első király szent legyen.

2. A legegyszerűbb út a szentté váláshoz a vétlen halál. Ezt érzem most, hogy egy új boldogot kaptunk. Ha rám lett volna bízva, Nagy Imrét javasoltam volna. Ő sok jót tett, és a reálisnál is sokkal többet szeretett volna. A halálát önként vállalta, hiszen csak arra lett volna szüksége, hogy aláírja a lemondását, aminek semmi gyakorlati jelentősége már nem volt.

Boldog Sándor azonban nem sokkal fogja gazdagítani a magyar katolikus egyházat, mert a Rákosi rendszer ártatlan áldozatai közül legfeljebb egy marad.