2013. október 8., kedd

Az egykézés előnye Kínában

Kopátsy Sándor                   ES                 2013-10-04

Az egykézés előnye Kínában

A Nyugat liberális politikusai és közgazdászai botránkoznak a kínai családtervezésen, hogy a városokban az egynél több gyermek vállalását általában bünteti az állam.
Az egyke feletti a vita végigkíséri az életemet előbb itthon, most Kínában.
Parasztpártiként általános volt az egykéző baranyai református parasztok egykézése feletti felháborodás. Ennek az apostola volt Fölep Lajos, a zengővárkonyi református pap, akit az Adyval való barátsága és hírneve alapján nagyon tiszteltem. Amikor megismertem már nem az Adyval kocsmázó bohém esztéta, hanem szigorú pap volt. Igazi vita ezért sem alakult ki köztünk.
Mint Baranya-megyei pártitkár közvetlenül találkozhattam felháborodása színterével. A tapasztalat hamar szembe állított a felháborodásával. Naponta találkoztam az egyke értelmével, és eredményeivel. Az egykéző falvak lényegesen kevésbé voltak szegények, mint a sokgyerekes katolikusok. Akkor még etnikai tekintetben is nagyon tarka megyében látni lehetett az etnikumok közti különbségeket. Előtte földmérőként csak azt láttam, hogy mit jelentett a földek minősége. Németbolyon és környékén a termések kétszer akkorák voltak, mint a Hegyháton. Még ennél is nagyobb különbséget jelentett az etikai hovatartozás. Máig sajnálom, hogy nem készült Baranya-megyéről olyan felmérés, ami megmutatta volna a sváb, a magyar, azon belül a katolikus és református, valamint a sokác falvak közti különbséget az életmódban, a várható életkorban, az iskolázottságban. Aztán hamar eltűntek a svábok, és megjelentek a csángók, majd a felvidékiek. Számomra világosak lettek az etnikumok és a vallások közti különbségek.
Annyi adatok nélkül is megmaradt bennem a baranyai falvak megismerésének köszönhetően, hogy nemcsak a talajok minősége, hanem az etnikum és a vallás alapján is jelentősek a különbségek.
Az egykézésük okán az egykéző református falvak különösen érdekeltek. A kedvezőtlenebb természeti adottságok ellenére is jelentősen jobban éltek, mint a katolikusok.
Talán ez volt az oka annak, hogy pár évelkésőbb miért volt rám, életre szóló hatással Max Weber felismerése, hogy Európában a protestáns etikájú népek mennyivel hatékonyabbak, mint a mediterrán katolikusok, vagy a kelet-európai pravoszlávok.
Azóta ez volt az egyik iránytűm. Mindig azt keresem, hol, milyen a lakosság kultúrája, és ha ez megfelelő biztos a siker, ha nem megfelelő, nem várok sikert.
A földreformban való közvetlen részvételem tanított meg arra, hogy a falvak csak akkor léphetnének a polgárosodás útjára, ha a falu határa ötször nagyobb lenne. Vagyis a magyar falvakban ötször annyi lakosnak kellett megélni, mint amennyi képes volna megművelni a határt. A falusi szegénység oka tehát a túlnépesedés. Felismertem, hogy ennyi lakos azon a területen soha nem lehet gazdag. Ha pedig szegény marad, modern sem lehet.
Arra gondolni sem mertem, hogy a túlnépesedett falvaink lakosságának négyötöde számára a mezőgazdaságon kívül munkaalkalmat lehet teremteni. Ezt még akkor sem ismertem fel, amikor a Rákosi rendszer már megvalósította. A parasztsághoz fűződő érzelmi kapcsolatom, és közgazdasági tudásom mégsem tudta elfogadni, hogy erőszakkal kollektivizáljanak és iparosítsanak. Ezt csak akkor értettem meg, amikor már megtörtént.
A magyar társadalom többsége azonban még a rendszerváltást követően sem vette tudomásul, hogy a bolsevik rendszer ugyan erőszakkal, de kikényszeríttette azt a társadalmi változást, amit az idő már régen megkövetelt, de a társadalmunk belső ereje hiányzott hozzá, hogy önként végrehajtsa. Az időszerű urbanizációt, a falusi lakosság létszámának csökkentését csak a többséggel szembeni erőszak valósíthatta meg.
A magyar politikai elit, és a magyar történészek máig nem veszik tudomásul, hogy a bolsevik megszállás forradalmi változást hozott. Akkora társadalmi modernizáció történt, amit a magyar társadalom belső erői képtelenek lettek volna megvalósítani, amire csak a diktatúra lehetett képes.
A bolsevik rendszerrel szemben is azért láttam tisztán, mert felismertem, hogy az is lényegében egy pravoszláv vallási formája a marxizmusnak. Számomra ez az első május elsején lett világos, amikor a felvonuláson az ideológia szentjeinek képeit, és a dogma idézeteit hordták a munkásmozgalmi dalokat éneklő hívek. Láttam, hogy ez is vallás, ráadásul egy másik kultúráé.
A bolsevik rendszer Európában azért bukott meg, mert az orosz, általában a Szovjetunió népe nem puritánok. Ott a tőkés demokrácia sem működhet sikeresen. Ellenben a Nyugat puritán népeinél puritánabb Kínában a kommunista, marxista diktatúra is nagyon eredményes lehet.
Miért?
Mert a kínaiak puritánok. Ott a bolsevik diktatúrát is mandarinok, vagyis válogatott értelmiségiek vezetik.
Az első vezérkara a Szovjetuniónak is válogatott mandarinokból állt. A Lenin vezette Népbiztosok Tanácsa volt a történelem egyik szellemi képességekben legerősebb kollektívája. Lenin a polgárháború után azonnal hozzá akart fogni a gazdasági élet piacosításához. Halála után egyre inkább kiderült, hogy a kelet-európai kultúrában a vezetőket nem képesség, hanem vallásos lekötelezettség alapján szelektálták. Ennek lett a következménye, hogy 70 év alatt mélyre süllyedt a vezetők szellemi értéke, az internacionalista értelmiségek közösségéből imperialista ostobák gyülekezete lett.

Ezzel szemben Kínában rendszeresen cserélődnek a vezetésben a mandarinok, akik építik a maguk birodalmát. Ma aligha van olyan állam, amelyik vezetése olyan szelekción megy keresztül, mint a Kínai vezetés.
Fajunk történetében a Japán csoda hívta fel a figyelmet arra, hogy a konfuciánus kultúrájú népek mire képesek. A 20. század második felében Japán, és a kis tigrisek, mintegy 150 millió lakos országai, két emberöltő alatt fejlett társadalommá alakultak. Felzárkóztak a legfejlettebb hatodhoz. Megelőzték a Nyugat minden nem puritán népét. Ezzel példát mutattak arra, hogy a túlnépesedett társadalom is lehet sikeres, ha leáll a népszaporulata, akkor is, ha a népessége többszöröse annak, amennyi optimális volna.
Máig nem vált felismerté, hogy a felemelkedésük csak akkor lehetséges, a népességük csak akkor gazdagodhat gyorsan, ha nem nő a lakosságuk, és a gazdag világ tömegigényeit olcsón kielégítő exportőrök lesznek. Ezzel elindult a világkereskedelem példátlan átrendeződése. Kiderült, hogy a távol-keleti munkaerő minden más kultúra munkaerejénél jobban megfelel a tömegtermelés érdekének. Ezt a szerepvállalásukat a hidegháborúnak köszönhették. A Nyugat megnyitotta számukra a piacát. Ezek az országok gyorsan meggazdagodtak. Most már olyan gazdagok, olyan magas a bérszínvonaluk, hogy Kínával a tömegtermelésben nem versenyezhetnek. További fejlődésük számára a lakosság csökkentése maradt.
Ezt ismerte fel Japán. Talán nem is tudatosan, hanem ösztönösen. Fajunk történetében először fordul elő, hogy békeidőben, nem járványok okán, a lakosság tartósan csökken. A népesség növekedésnek köszönhető, hogy Japánban a lakosság azért is gazdagodik, mert a nemzeti vagyonukon, a természeti erőforrásaikon egyre kevesebben osztoznak.
Ebből a nyugati közgazdászok semmit nem értenek meg. Annak ellenére, hogy a Japán lakosság jóléte és vagyona vitathatatlanul növekszik, a nyugati közgazdászok a népességcsökkenést tragédiának látják. Máig nem akadt senki, aki megmutatta volna, hogy például, Japán jobban gazdagodik, mint az Egyesült Államok. A vakságunk oka, hogy nem a lakosság jólétének, vagyonának, életkorának, iskolázottságának, hanem az ország nemzeti jövedelmének növekedésével mérik a fejlődést.
Ezért nem veszik tudomásul, hogy a túlnépesedett országok akkor gazdagodnak gyorsabban, ha csökken a lakosságuk. A közgazdaságtan nem számol az optimális eltartó képességhez való igazodás előnyeivel.
Visszatérve Kínára, mivel a népessége közel tízszerese a más sikeres kelet-ázsiai országokénak, nem építhet hozzájuk hasonló mértékben a nyugati exportra. Az egy lakosra jutó nyugti exportjuk alig tizede a már gazdag távol-keleti országokénak. Kihasználhatja, hiszen negyednyi bérszinten termel. A világnak azonban nincs ekkora volumenre, illetve elegendő vásárlóereje ahhoz, hogy a több százmillió kínai munkaerő ipari termelését felvegye.
Emellett a kínai vezetés tudomásul vette, felismerte azt is, hogy az ország felemelkedésének elengedhetetlen előfeltétele a népszaporulat leállítása. Ennek okán bevezették az egykét. Ennek következtében fajunk történetében először fordult elő, hogy az emberiség túlnépesedett ötöde még szegény, és nem elég iskolázott, mégis példátlanul gyorsan gazdagodik.
Kína a gyermekvállalás korlátozása előtt még nagyon szegény ország volt, az ez lakosra jutó jövedelem és az iskolázottság, még Indiához képest is alacsony volt. Ilyen viszonyok között az életviszonyok minden javulása tovább gyorsította volna az eleve elviselhetetlenül gyors népszaporulatot. A nyugati demográfusok között is egyetértés van abban, hogy Kína lakossága a jelenleginél mintegy 500 millióval nagyobb lenne, ha nem kerül sor a gyermekvállalás korlátozására.
Azt tehát senki sem vitatja, hogy semmi sem lehetett volna a csodából, ha Kínának ma már 1.800 millió lakosa lenne. Ennyi új, hatékony munkahely a világon összesen nem jött létre harminc év alatt.
Kína példátlan sikere ugyan nem azt jelenti, hogy a világ többi elmaradott országa utánozhatja, és az ennyire sikeres lesz. Az azonban igaz, hogy az emberiség még szegény háromötöde tízszer gyorsabban szaporodik, mint amennyit képes elviselni. Minden népességcsökkentő kísérlet, bármennyire nem is elegendő, csökkenti a közelgő katasztrófa méretét. A kínai példa azért nem hozhat hasonló eredményt, mert ennek a népszaporulat leállításán kívül volt egy másik feltétele is, a lakosság puritanizmusa. Ilyen lakosság azonban már csak a nem szaporodó Kelet-Ázsiában van, ott is kevés.
Az elmúlt évtizedek egyik nagy tanulsága, hogy csak a puritán népekkel lehet gazdasági csodát elérni. Erre még a latin és ortodox népek sem képesek.
A gazdaság csodák kora Kínával befejeződött.
Most térek rá az írásom céljára a kínai egyke nem várt előnyére.
A konfuciánus kultúra egyik nagy előnye alig kap hangot, pedig nyilvánvaló, hogy a távol-keleti kultúra nemcsak a munkában, a takarékosságban, hanem a tanulásban is a legjobb. Ezt egyértelműen mutatják az ENSZ oktatási eredményeit mérő statisztikák. A világ tíz legjobb oktatási eredményű ország között ott van Japán, Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr és Hong Kong. Tizenöt éve az első helyen Dél-Korea és Finnország cseréli egymást, de a két kelet-ázsiai városállam még őket is megelőzi.
Az is egyértelmű tapasztalat, hogy a világ legjobb, nemzetközi rangú egyetemein a kelet-ázsiai etnikumok szerepelnek a legjobban.
Annak még kevés visszhangja van, hogy ezekben az országokban költ az állam a legtöbbet az oktatási rendszerre, de nemcsak az állam, hanem a szülők is. Szinte általános, hogy a diákok az iskola mellett részt vesznek a drága kisegítő oktatásban is, és a legtöbbet tanulnak otthon.
Mániákusan hiszek abban, hogy az iskolarendszer hatékonyságát nagymértékben növeli a szülők hozzáállása. Ezért hirdetem a szülők anyagi jutalmazásának fontosságát a gyermekeik iskolai eredménye után.
Sajnos, még nem láttam olyan felmérést, amelyik a diákok iskolai eredményét a szülői háttérrel összehasonlítanák. Ebből derülne ki, hogy az oktatás eredménye elsősorban a családi háttértől függ. Aki ezt nem tartja szem előtt, képtelen megérteni, hogy a jövő szempontjából semmi sem fontosabb, mint az olyan generáció felnevelése, amiben a jó szülői háttér jó arányban érvényesül.
Ezért vagyok kétségbe esve a jelenlegi magyar demográfiai helyzeten, amiben a gyermekvállalás a társadalmi érdekkel fordítottan aránylik. Ott születnek kevesen, ahol a felnevelés jó eredménye szinte garantált, és ott sokan, ahol kétségbeejtő.
Magyarország a 20. század közepére elvesztette a két legértékesebb etnikumát, a germánt és a zsidót.
Az 56-os forradalom után a főiskolások jelentős hányadát.
A rendszerváltás után a legjobbak jelentős része távozik az országból.
Azok szaporodnak, akik inkább visszahúznak. A cigányság az egyedül gyarapodó etnikumunk. Pedig azok felemelése, integrálása is attól lesz egyre nehezebb, hogy nem találnak munkát, de gyorsan szaporodnak.
Visszatérve a kínai egykézésre.
Fel sem tudjuk mérni, mit jelent az, hogy az évente születő 20 millió kínai négyötöde egyetlen gyerek, a szülők szemefénye, felnevelésével, iskoláztatásával még az eddiginél is gondosabban foglalkoznak.
A következő magyar nemzedékek növekvő aránya pedig egyre rosszabb szülői háttérből kerül ki.
Éppen ma olvastam, hogy Kínában még a korábbi iskoláztatási buzgalom is tovább erősödött, amióta bevezették az egykét.

Életem végére tejesen megfordult nálam az egykézés megítélése. Soha nem láttam tragédiának, de most a legnagyszerűbb módszernek tartom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése