2013. október 11., péntek

Brazília csodás lehetőségei ellenére sem lesz felzárkózó

Kopátsy Sándor                 PG                   2013-10-10

Brazília csodás lehetőségei ellenére sem lesz felzárkózó

A politikusok és a közgazdászok máig nem veszik tudomásul, amit Max Weber jó száz éve felismert: csak a protestáns etikájú országok esélyesek a győztesek közé kerülésre.
Ez az óta bebizonyosodott, azzal, hogy a távol-keleti népek még a protestánsoknál is puritánabbak. Ma már egyszerűen meg lehet állapítani, hogy a társadalmak rangsorában a jelenlegi és a várható sorrend attól függ, milyen puritán a lakosságuk.
Jelenleg a legfejlettebb tíz ország mindegyike protestáns. Az elmúlt ötven évben a leggyorsabban gazdagodó, és a legeredményesebben tanító tíznek a fele konfuciánus, fele protestáns.
Megjegyzem, hogy a fenti rangsorban nem szerepelnek az egy millió lakosnál is kisebb törpeállamok, és azok az országok, ahol a nemzeti jövedelmük nagyobb fele bányajáradék.
Még az első húszban is csak nyugti puritán, és távol-keleti konfuciánus lakosú államok vannak. A legjobb helyezett a latin népek közül Franciaország a 23. a rangsorban.
Nem kell tehát jóstehetség ahhoz, hogy az EU nem puritán lakosú tagországi, a latinok és a pravoszlávok, illetve a latin-amerikai országok bekerülhetnek a puritánok és a konfuciánusok közé.
Ezt már többször kifejtettem, amikor tiltakoztam az ellen, hogy a fél-perifériás országokat fejlődőknek, a BRIC országokat, Brazíliát, Indiát, Oroszországot és Kínát, felzárkózóknak hívták. Néha kiegészítették a négyet Törökországgal, az Afrikai Köztársasággal. Ettől csak rosszabb lesz a kollektíva. Kínán kívül nem találnak olyan jelentős méretű országot, amelyiktől felzárkózás várható. A többi, kivétel nélkül, húsz év múlva hátrább lesz a rangsorban, mint jelenleg, tehát indokoltabb volna ezeket lemaradásra ítélteknek nevezni.
Ami a két milliárdnál több lakosú kettőt, Indiát és Kínát illeti, az egy lakosra jutó jövedelmük, még inkább vagyonuk növekedésében 1gy a négyhez különbség van. 30 év múlva ebben a két mutatóban Kína fölénye tízszeres lesz. Azt is valószínűnek tartom, hogy India tucatnyi államra esik szét.
Oroszországot Fehér-Oroszország is meg fogja előzni, de már most is előtte van, ha a jövedelmüket bányajáradék nélkül számoljuk.
Brazíliát a közelmúltban a siker-országok közé sorolták, mert az ország nemzeti jövedelme viszonylag gyorsan növekedett. Aki csak azt a mutatót nézi, elhiheti, hogy felzárkózik. Az egy laksora jutó jövedelme már nem ilyen rózsásan a képet ad. Az egy laksor jutó vagyona pedig elszomorítóan csökken.
Most röviden belenézünk a részletekbe.
Az ország nemzeti jövedelme 2010-ben 7.5 százalékkal nőtt, de a sikeres tíz évben is elérte a 4 százalékos átlagot. A lakosság évi 2 százalékos növekedése mellett ez sem lehetett elég arra, hogy az egy lakosra jutó vagyont szinten tartsa.
A közgazdaságtan képtelen tudomásul venni azt a közel száz éve ismert tényt, hogy nem elég az egy laksora jutó jövedelmet, a vagyont is ezzel párhuzamosan kell növelni. Márpedig az egy lakosra jutó vagyon 3-5-szor nagyobb, mint a jövedelem. Vagyis, ahol két százalékkal nő a lakosság, ott az ország nemzeti jövedelmét 6-10 százalékkal kell növelni, ha nemcsak a jövedelmet, a vagyont is újra termelik.
Mivel az elmúlt évek során nagyon gyorsan csökkent a gyermekvállalás, az éves 4-5 százalékos nemzeti jövedelem elég volna az egy laksor vetített újratermelésre. Ezzel szemben a múlt évben a növekedés már csupán 2.7 százalék volt, vagyis kevés az újratermelésre.
A fenti szomorú számoknál is sokkal szomorúbbak a részletek.
Brazília a világ egyik legjobban differenciálódott jövedelmű országa. Ez az elmúlt tíz évben is tovább nőtt. Az alsó jövedelmi tizedbe tartozók száma megkétszereződött, a felső tizedbe tartozóké csak negyedével nőtt. Az egyik brazil közgazdász ezt így fejezi ki. A gazdagok úgy gyarapodnak, mint a belgák, a szegények pedig úgy, mint az indiaiak.
Az oktatási rendszerükben a diákok fele analfabétaként hagyja abba a tanulást.
Egy konténer exportköltsége a latin-amerikai átlag közel kétszerese.
Egyetlen sikerágazatuk a mezőgazdaság, hol 20 százalékkal nőtt a megművelt terület, és háromszorosára a termésátlag. Annak ellenér, hogy a mezőgazdasági támogatás a termelési értéknek csupán 5.7 százaléka, szemben az Egyesült Államok 12, és az EU 29 százalékával.
A szója kikötőbe szállítása az ár 25, az Egyesült Államokban 9 százaléka.

A legtöbbet mondó szám, hogy a fejlett országokban és Kínában az infrastruktúra vagyonértéke a nemzeti jövedelem 65-75 százaléka, Brazíliában 20 százalék alatt van. Ez is mutatja, hogy Brazília lemarad, mert az infrastruktúra nem tartott lépést a lakosság növekedésével. Fejlett infrastruktúra nélkül ugyanis nem működhet hatékonyan a gazdaság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése