2013. november 13., szerda

Kína magyar szemmel

Kopátsy Sándor                PA                   2013-11-11

Kína magyar szemmel
A vidék felemelése

Kína jelenleg a szegény, elmaradott, lassan változó vidék, és a fergetegesen gazdagodó város országa. Ekkora különbség talán sehol nincs ma a világban. Ezért várható, hogy napirendre kerül a vidék, mindenek előtt a mezőgazdaság modernizációja.
Kevés szó esik arról, hogy a kínai reform tulajdonképpen a mezőgazdaságban kezdődött. Nem technikai előrelépéssel, sőt ebben a tekintetben inkább hátralépésről beszélhetünk, mert a nagyüzemeket osztották fel törpe gazdaságokra. Az eredményt az hozta, hogy az egyéni érdekeltség fölényt jelentett az érdekeltséget nem biztos óriásüzemekkel szemben. Ez ahhoz volt hasonló, amit nálunk a Kádár-rendszerben a háztáji és a kalákába épített ház jelentett.
A nagyobb érdekeltség eredménye azonban nem jelenthet nemzetközi versenyképességet, magas életszínvonalat. Reform volt az érdektelenségben. Ennek a sikere is óriási volt. 1961-ben a kínai import 25 százaléka volt élelmiszer, jelenleg 2 százaléka. Japán és Dél-Korea gabonákban csak 27 százalékos önellátó. Jelenleg Kína 95 százalékban. Az importja döntően szója, vagyis növényi fehérje. Ennek nagy része közvetlen emberi táplálkozást szolgál.
A fergetegesen gazdagodó Kínában szükség van arra, hogy a mezőgazdaságuk is versenyképes, és vidéken élők számára jómódot biztosító legyen.
Kína, az elmúlt száz év biológiai forradalma előtt, évezredeken keresztül a világ leghatékonyabb öntözéses gabonatermelője volt. Most azonban ezen a téren messze elmarad a Nyugat öntözéses gazdaságai mögött. Sokkal kisebbek a hozamok, és sokszoros az egységnyi termelési értékre vetített vízfogyasztásuk. A kínai város és az ipar szupermodern, a falu és a mezőgazdaság középkori.
A biológiai forradalomnak, és a kínai parasztok szorgalmának köszönhetően várható a kínai mezőgazdasági csoda is.
A biológia először a természetes csapadékra épülő, vagyis a nyugati fejlett mezőgazdaságban, a gabona és a baromfitermelésben hozott csodás eredményeket. Jó tíz éve azonban megindult a biológiai forradalom a vizek művelésében. Ami most folyik, annak a jelentőségét fel sem mérhetjük. Fajunk annak köszönhetően nőhetett a létszámának hússzorosára, hogy megtanultuk a föld művelését. Most kezdtünk csak hozzá a vizek megműveléséhez. Mára már nyilván való, hogy felmérhetetlen lehetőségek vannak a vizekben élő növények és állatok biológiai fejlesztésében. Ennek a leglátványosabb jele a tengeri farmok teljesítménye. Példával élve, ötven éve a baromfi még az udvarokon kapargált, ma battériákban él, és a növekedése sokkal hatékonyabb és rövidebb időt igénylő. Ma az ilyen battériás baromfi jelenti a legolcsóbb húst és tojást. Ennél hatványozottan nagyobb eredményt hoz a tengeri farmokban, halastavakban termelt hal, rák, kagyló. Ezek óriási szaporasága a fajfejlesztés eredményét is tört részre képes zsugorítani. Elképesztők az eredmények, amelyekről a közvélemény alig szerez tudomást. Pedig elég volna néhány példa az illusztrációra.
- Ma a lazac tizedébe kerül, mint harminc éve. De csak azért, mert a farmokba tized annyiba kerül.
- Vietnámban tíz éve évi 15 százalékkal nő a haltermelés. A tengerben és a rizsföldeken. Megoldódott a több évezredes fehérjehiány.
- Kínában ma ötször annyi halat fogyasztanak, mint húsz éve.
Arról fogalmunk sem lehet, hol fogunk tartani húsz év múlva.
Ehhez egyetlen megjegyzés kívánkozik. Az EU tagországok között nekünk vannak a legjobb adottságaink az édesvízi haltermelésre.
Kínának azonban százszor nagyobbak a lehetőségei, és ha valami mindig nagyon hiányzott, az állati fehérje volt az.
Az előző írásaimból mindig az derült ki, hogy mi előbb kezdtük, de alig vittük valamire. Kína később ébredt, de megváltoztatta a világot. Minden bizonnyal e tekintetben is az lesz.

A világ még mindig nem vette tudomásul, hogy Kínában háromszor annyi ember él, mint az EU 28 országában, és ott a lakosság legalább annyira puritán, szorgalmas, takarékos, mint Északnyugat Európában. Most még hozzánk képest is szegények, de a század végére nagyon gazdagok lesznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése