A német Nagy Koalíció példája

Kopátsy Sándor                 PP                   2013-12-17

A német Nagy Koalíció példája

A német közép-jobb pártpáros fölényesen megnyerte a választást, de néhány mandátummal kevesebbet kapott, mint az összes többi. Ezért kénytelen lett koalíciós partner keresni. A keresgetésnek a végén a második legerősebb, a közép-bal szocialisták maradtak. Mivel azok is joggal érezték, hogy egyenrangú, helyesebben azonos súlyú társak nem lehetnek, a tagjaik szavazatát kérték. Tegnap derült ki, hogy a tagság háromnegyede egyetért a kormányban való részvétellel. Így megalakulhat a kétharmados többségű kormány. Ilyen többség régen volt.

Számomra megkülönböztetett örömöt jelentett a kimenetel, mivel Magyarországon a tavaszi választások előtt példátlan távolság, szembenállás van az erős közép-jobb Fidesz, és a nem elég erős, közép-ball, szoclib koalíció között.

A választás előtt ugyan egyértelmű, hogy a közép-jobb kormány nálunk eredményesebb lesz, mint a német testvérpártja, a szoclib koalíció azonban semmi közöset nem keres a várható győztessel. Ezért előre látom, hogy semmi lényeges változás nem történhet a tavaszi választáson, marad a közép-jobb és a szoclib elkeseredett harca, amiben egyik fél sem azt keresi, ami közös, hanem azon acsarkodnak, ami elválaszt.

Ez nem is volna olyan érthetetlen a számomra, ha a magyar liberálisok százötven éves múltja nem ennek az ellenkezőjét bizonyította volna.

Ugyan ma nagyon más a közép-bal, mint a kiegyezés után volt, és nagyon más a közép-jobb is, mégis sokat mondhat a párhuzam.

A közép-jobb számomra a nemzeti, viszonylag konzervatív és klerikális. Ilyen volt az első világháború előtt, a két háború között, és ilyen a rendszerváltás óta. A bolsevik uralom alatt nem volt, mert nem is lehetett semmilyen.

A liberálisok a bolsevik rendszert jobban tudomásul vették, mint amennyit én indokoltnak tartottam volna. Ezt nemcsak a szélső, de a közép-jobb fel is rója nekik. Én ugyan a kevesek közé tartozom, akik ennek a pozitív hatását értékelem, tehát nem rovom fel nekik. Abban, hogy mi lehettünk a legvidámabb barakk, nélkülözhetetlen volt a szerepük.

A rendszerváltást is azzal kezdték, hogy a várható győztessel, az akkor még közép-jobb Magyar Demokrata Fórummal keresték a szövetséget, kötöttek Paktumot. Ebben motiválta őket, hogy féltek a jobboldaliságától, különösen az antiszemitizmusától. Antall József odaültetésével azt ugyan elintézték, hogy az MDF ne legyen túlságosan jobb oldali, de ez olyan sikerrel járt, mai a következő választáson a katasztrofális vereségüket, ugyanakkor azonban a baloldali MSZP abszolút győzelmét hozta.

A liberálisok az MSZP győzelmét látva hirtelen vele kötöttek koalíciót. Ezt a kormányt pedig azzal buktatták meg, hogy végül túlzottan liberális lett.

Abból, hogy túlzott befolyásuk előbb a középé-jobb, majd a szoclib pártot buktatta meg, nem vonták le a tanulságot. A magyar társadalom többsége közép-jobb, ha az megbukik, a második erő kerül hatalomra, a közép-ball. Mindkettő bukásra van ítélve, ha liberális befolyás alá kerül.

Ebből csak az Orbán vezette Fidesz tanult, és a liberálisnak indult pártjából olyan közép-jobb pártot formált, aminek a legnagyobb esélye van a győzelemre. Váratlanul meg is nyerte a következő választást. De nem eléggé ahhoz, hogy egyedül kormányozzon. Koalíciót kötött a Kisgazdapárttal. Korán győzött, és a sokkal több kapcsolati tőkével, és káderállománnyal rendelkező szoclib összefogás megakadályozhatta a Fidesz kormányon maradását. A liberálisok a Fideszt azonban eleve elutasították, mint együttműködésre számításba jöhető partnert.

A kor történései máig nem hangsúlyozzák, hogy a liberálisok a történelmük folyamán először nem a hatalommal, hanem az ellenzékkel kötöttek szövetséget. Nem lehet azt állítani, hogy azok közelebb voltak hozzá, mint a liberálisból átváltozott Fidesz. Ferenc József ugyan csak konzervatív, a változásoktól irtózó, de liberális igazán nem volt.

Horthy sem sokkal okosabb a császárnál, de meggyőződéses antiszemita, és konzervatív, az arisztokráciához dörgölőző, minden liberálist ellenző volt.

Rákosi merev sztálinista volt, aki a liberálist ugyanúgy ellenségnek tartotta, mint a parasztot, mégis a megmaradt szidóság lihegő kiszolgáló módon támogatta. Moszkva mellett csak a hazai zsidóságra építhetett. Ezt a magyar közvélemény soha nem fogja megbocsátani a zsidóságnak. Én ebben a tekintetben is pozitívnak tartom a szerepüket, mert olyan rendszert szolgáltak, amin változtatni nem lehetett. Ahogy megérezték Moszkva változtató szándékát, azonnal a reformok mellé álltak.

A Forradalom bukását követő megtorlásban is főszerelők lettek. Ezt megértem, mert felismerték a forradalomban elszabadult antiszemitizmus veszélyét.

A stabilizálódás után azonban újra a reformerek élcsapata lettek. Az új gazdasági mechanizmust elsősorban nekik köszönhetjük.

A Szovjetunió összeomlásának jeleire az ellenzék élcsapata lettek, de először önállósulva, saját párttal, az SZDSZ-szel.

Ahogy sikerült Antall Józsefet az MDF és a kormány élére ültetni, velük kötöttek paktumot.

A következő választás után pedig már a baloldali MSZP-ével kormányoztak közösen.

Igazán ellenzékiek csak a Fidesszel szemben lettek, és maradtak mostanáig.

Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy a magyar liberálisok, lényegében a magyar zsidóság, százötven év után először, miért nem keresi a hatalommal való együttműködés lehetőségét.

A Fideszre sokat el lehet mondani, de azt nem, hogy távolabb állnának a liberalizmustól, mint Ferenc József, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás. Velük, a realitást figyelembe véve, tudomásul vették az együttműködés szükségességét, Orbánnal azonban nem találnak semmi közöset.

Pedig nem kell nagy fantázia annak megértéséhez, hogy a magyar társadalomban sokkal könnyebb a politikai hatalom birtokában maradni azzal, hogy a közép-jobb sem sátán, mint ellene küldve.

Annak ellenére, hogy a magyar választóknak mintegy 5 százaléka liberális pártot akar, a 90 százaléka liberális ellenes. Aki velük szövetkezik, sokkal többet veszít, mint nyer. A következő választáson a Fidesznek semmi sem adhat nagyobb segítséget, mint az, ha Gyurcsány tagja az ellenzéki koalíciónak. De még Bajnai miniszterelnök jelöltsége is több szavazatot veszít, mint amennyit hoz. Alapvető stratégai hiba volt az ő miniszterelnökségének még a felvetése is, nemhogy az ahhoz való görcsös ragaszkodás.

Ahhoz már késő van, hogy a baloldal ne ellenséget lásson a választást megnyerő Fideszben, de talán a mi választásunk eredménye elegendő lecke les ahhoz, hogy belássuk, a közép-jobb magyar társadalomban, öngyilkosság a közép-jobban a gyűlöletes ellenzéket látni.