2013. december 18., szerda

Mandela meghalt

Kopátsy Sándor                   PP                 2013-12-11

Mandela meghalt

Meghalt a Dél-afrikai Köztársaság legendás múltú elnöke. Fekete forradalmár létére a világ egységesen gyászolja. Valóban neki köszönhető, hogy ebben a bányakincsekben rendkívül gazdag országban viszonylag simán folyt le az elmúlt negyven év. Ezt az országok szivárvány köztársaságnak nevezik, hiszen a fajok minden színe megél benne.
Ami ott történt, valóban elismerésre méltó, de senki sem meri kimondani, hogy az ország jövője zsákutca. Nemcsak féktelenül szaporodik a lakossága, de az etnikai összetétele is tovább romlik. Nincs a történelemben példa még arra sem, hogy egy társadalom elviselhet ilyen népességrobbanást. Még akkor sem, ha a lakosság csak nyugati fehérekből állna. Ebben az országban, ezek azonban egyre kisebb arányúak lesznek. Ezek a fehérek ma néhányszor gazdagabbak, sokkal iskolázottabbak jelenleg, és a jövőben még inkább azok lesznek.
Elég volna az európai zsidóság történetére gondolni, ahol a sokkal fejlettebb, gazdagabbak, iskolázottabbak voltak, mint a dél-afrikai feketék valaha lehetnek, mint a zsidó etnikumok, amelyik lelkesen asszimilálódott, mégis irtották, pusztították, üldözték őket.
Azt, hogy milyen embermészárlás lesz Dél-Afrikában, azt elképzelni sem lehet. Az ott élő fehéreknek csak egy lehetőségük marad, a kivándorlás. Szinte minden fejlett ország szívesen befogadja őket.

Nem is az ő soruk reménytelen, hanem a fejlett világ naivsága. Abban a hitben élnek, hogy Mandela valami csodálatosat alkotott, holott az kellene felismerni, hogy Afrikában egyetlen államnak sincs örömöt adható jövője. Ott érik meg egyre jobban az emberi faj történetének a legiszonyatosabb embermészárlása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése