2014. január 17., péntek

A nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon aránya

Kopátsy Sándor               PG                    2014-01-08

A nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon aránya

Több mint hatvan éve vártam arra a könyve, aminek megjelenését a The Economist ez évi első száma ismertet röviden.
Az 50-es évek elején, kezdő közgazdászként Olvastam Rácz Jenő és Bródy András könyvét, amiben foglalkoztak azzal, hogy a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon aránya viszonylag állandó, északon nagyobb, a meleg éghajlaton kisebb a viszonylagos vagyonigény. Ez engem azonnal megragadott, végre találtam valami kapaszkodót. Azóta ez az egyik közgazdasági iránytűm, annak ellenére, hogy nem találtam hozzá irodalmat.
Most végre megjelent Thomas Piketty, a Párizsi Közgazdasági Egyetem professzora könyve franciául, és tavaszra várják az angol nyelű kiadást is. A könyv 1700-2010 között vizsgálja a fejlett országokban ezt az arányt. Ez z, amire 60 éve vártam.
A rövid ismertetésből az derül ki 1870 és 1900 között ez az arány ötszörös volt. A 20. században a négyszeres alá csökken, az utóbbi évtizedben négyszeres fölé emelkedett.
Számomra meglepő, hogy az ismertetőből nem derül ki, hogy az adatokból a népesség növekedésnek a vagyonigényre való hatását nem tekinti fontosnak, sőt. Számomra pedig ez volt midig az elődleges. Szerintem, és az ismert adatok szerint is, az egy lakosra, illetve az egységnyi nemzeti jövedelemre jutó vagyon- illetve tőkeigény, az optimális lakosságszám után növekszik. Ezt mutatja számomra, hogy a nemzeti jövedelemhez viszonyított vagyonigény a túlnépesedett országokban, például Japánban nagy, a még alulnépesedett Észak-Amerikában és Kanadában alacsony. Ez következik abból, hogy a túlnépesedett országokban a telekárak nagyon magasak.
A klasszikus közgazdaságtan egyik súlyos hibája, hogy árkon számol, és nem veszi tudomásul, hogy amiből nagyobb a kereslet, mint a kínálat, annak az ára az értéke felett van. Ahol földhiány van, ott a föld ára és járadéka magas. Ahol tőkehiány van, ott a tőke ára és profitja magas. Ahol a munkaerő túlkínálata jellemző, ott a munkaerő ár az értéke alatt van. Ebből következően a túlnépesedett országokban a vagyonok ára az értéke fölött van, a nemzeti jövedelemhez viszonyítottan magas.

De nem akarok a nem olvasott könyv bírálatába esni. Alig várom, amikor olvashatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése