Izrael jövője

Kopátsy Sándor                PV                    2014-01-17

Izrael jövője

A The Economist legutóbbi száma a zsidóság jövőjével foglalkozik Ki a zsidó? című kérdés alatt. Az írás alapvetően a rabbik álláspontját fejtegeti.

Szerintem sokkal mélyebb a zsidóság jövőjének sorsa, mint a vallásuk álláspontja.

Előtte pár megjegyzés arra, hogy hiba volt a melléklet grafikont csak a második világháború után kezdeni. Sokkal többet mondana a lényegről, ha további 50, de legalább húsz évvel korábbi helyzetet is ábrázolnák.

1930-ban ugyanis mintegy 17 millió zsidó élt a világban. Ezek 80 százaléka Európában, és az Amerikában élt, akik a világ legfejlettebb, leggazdagabb és legiskolázottabb etnikumát jelentették. Ennek az elitnek az elitje pedig gyorsan épült be az otthont adó országokba.

1945-ig az Európa nyugati felén élő zsidóságból 5 milliót elpusztítottak, a megmaradtak többsége pedig fokozatosan Izraelbe, kisebb hányaduk az Egyesült Államokba menekült. Ezeket követte a század végéig a Szovjetunióban élő zsidók többsége is. A háború végén mintegy 11 millió zsidó élt a világban. Ennek tizede már Izraelben.

2013-ra a zsidósság száma elérte a 14 milliót. Közel 6-6 millió él Izraelben és az Egyesült Államokban, és jó 2 millióan még más országokban. A nagy többségük jövője egyelőre biztos, fele az Egyesült Államokban él, a másik fele abban az Izraelben, aminek a biztonságát nemcsak a saját katonai erejük, de az Egyesült Államok is garantálja. Tehát nem az arab világ Izrael-ellenessége jelenti jövőjük fenyegetését. Sokkal inkább az alap nem lehet tartós, amire Izrael épült, és amihez ragaszkodnak.

Ideje volna a világ zsidóságának és mindenek előtt Izrael államnak felülvizsgálni az alapításkor lerakott elveit. A zsidó állam a holokauszt traumájából született. A magukat zsidóknak vallók országa akart lenni. Vagyis vallási alapra épült. Ez az alap akkor érthető volt, de mára anakronizmussá vált.

Az ókorban még járható út volt, hogy egy népnek legyen saját vallása. Ez a saját vallásra épült államot már a Római Birodalom sem tűrte. Nem véletlen, hanem történelem logikája, hogy a kemény egyistenhívő zsidó vallásnak egyik ágából lett a világtörténelem első világvallása, a kereszténység.

Az államát elveszett zsidóság szétszóródott a világban, elsősorban a keresztényben. Ennek a hisztérikusan antiszemita kereszténységnek kisebbségében, nagy szolgálatot tett, hogy saját vallása volt. Ez tartotta őket össze az üldöztetések alatt, és emelte fokozatosan őket a 20. század elejére a Nyugat élcsapatává.

Ekkor már úgy látszott, hogy asszimilálódni fognak, hiszen ők lehettek a nyugati társadalmakban nemcsak leggazdagabbak, hanem a leginkább polgárosultak, a legiskolázottabbak. A mindig jelenlevő antiszemitizmust is elviselhetővé tették a sikereik. Nemcsak hazájuknak érezték a befogadó államokat, de átvették a nyelvüket, sokan beházasodtak, keresztény vallásúak lettek.

A tragédiát az okozta, hogy a sikereik számos országban, főleg a fél-perifériákon, helyesebben a viszonylag polgárhiányos államokban, megirigyelték a zsidóság sikereit. Ehhez járult, hogy a két háború között a polgári társadalmak nagyon rosszul teljesítettek. A tömegek nyomora, a nagy munkanélküliség pedig jó talajt teremtett az antiszemita demagógia számára. Európa Rajnától keletre lévő fele hisztérikusan, saját érdekét sem nézve, antiszemita lett. A Szovjetuniót csak azért nem borította el a zsidóüldözés, mert Hitler ellen szükségük volt rájuk. Ők csak a szovjetrendszer válságának jelentkezése után telepítették ki a zsidóságukat.

Itt most nem térek ki arra, mint vesztettek a Rajnától keletre lévő államok azzal, hogy szinte megszűnt a zsidó kisebbségük. Pedig ennek feltárása a térségünk súlyos mulasztása.

A zsidóság jövője szempontjából azonban a zsidóságnak is látniuk kellene, hogy a keresztény és az arab világban szétszóródott zsidóság sorsa két vágányon haladt.

A zsidóság nagy többsége a keresztény Európában páratlan sikert ét az ipari forradalom után. Ahogy a Nyugat a többi kultúra fölé emelkedett, a zsidóság még ebből az emelkedő környezetből is egyre magasabbra emelkedett. A 20. század elején a nyugati kultúrában lett a zsidóság a világ leggazdagabb, legiskolázottabb, legmodernebb etnikuma.

Ezzel szemben, az arab világban élő zsidóság ugyanúgy megtorpant, lemaradt, mint az arab környezete. Amennyire a nyugaton nevelkedett zsidóság joggal büszke lehet a befogadó népeknél jelentősen nagyobb teljesítményére, annyira hibás ezt akár a faji, akár a vallási fölényükkel magyarázni. Most Izraelben a bőrükön érezhetik, hogy a mohamedán, vagy az abesszin környezetben hova jutottak zsidó hittestvéreik.

De ez a logika igaz minden nép esetében. Mindegyik annyira viszi, amennyire az alkalma kínálkozik.

A magyarokra vonatkoztatva.

- Az Amerikába kivándoroltak Észak Amerikában angolszász puritánok színvonalára emelkedtek. Latin-amerikai országokban latin módon viselkednek.

- A Trianon után Ausztriához csatoltak osztrákok módján viselkednek.

- A Romániához csatoltak viszont még hozzánk képest is lemaradtak.

A kereszténység estében.

- A Római Birodalomban európai keresztények. Majd az idő múltával kettéváltak mediterrán és ortodox kereszténységgé. Végül a reformáció során leváltak a puritánok.

- Az arab világ kereszténységének nagy többsége áttért a keményebb egy istenhívő mohamedán vallásra, a kisebbség pedig Egyiptomban és Abesszíniában a környezete szintjén maradt.

Vagyis, nem a vallás alakítja a kultúrát, hanem a kultúrához alkalmazkodik a vallás.

Ez történt a zsidóság esetében is. Európában, illetve a Nyugaton annak a csúcsára került. Az arab világban pedig a kulturális környezete szintjén rekedt meg. A holokauszt sokkhatása alatt megalakult államuk minden zsidó állama akart lenni, és ma is ezen az elven él. Nem veszi tudomásul, hogy nemcsak a fajok saját vallása, de még a közös vallás sem lehet a közös állam szilárd alapja, ha azon belül két nagyon eltérő kultúra alakult ki az idők során.

Márpedig Izrael a Nyugat legfejlettebb etnikumú zsidósága, és az arab világ szintjén rekedt ortodoxok között áthidalhatatlan szakadék tátong. A nyugati kultúra csúcsát jelentő nyugati zsidóságnak, és az arab világ szintjén rekedt ortodox oknak nem lehet azon az alapon közös államuk, hogy a vallási gyökereik azonosak. Izrael politikai struktúrája egyrészt a legmodernebb Nyugat, másrészt a nagyon elmaradt Közel-Kelet igényét akarja kielégíteni. Ez a két szidó kultúra és civilizáció egyikének sem járható út. Homlokegyenest ellenkező a számukra megfelelő út.

A Nyugaton élő zsidóság volt az első annak felismerésében, hogy az államot és a vallást szét kell választani. Ennek ellenére olyan államot alapítottak, ami példátlan mértékben össze vannak fonódva az állam és a vallás funkciói.

Valaminek a lehetetlenségét mindig nehéz bizonyítani. Izrael esetében csak a demográfiai különbségre utalok. A fejlett zsidóság természetes szaporulata nagyon lassú, az ortodoxoké pedig nagyon gyors. Ez hosszú távon elviselhetetlen kontraszelekció.

A másik megfontolandó érv, hogy a zsidóság mintegy fele az Egyesült Államokban él. Azok kilencven százaléka nyugati kultúrájú, ezek 72 százaléka az utóbbi 13 évben nem zsidóval kötött házasságot. Ezzel szemben Izraelben csak egyházi házasságot lehet kötni.

Azt már korábban leszögeztem, hogy Izrael állam jövőjére garanciát jelent a nagyságához viszonyítottan példátlan, és az Egyesült Államok világviszonylatban példátlan katonai ereje.

Ezzel szemben Izrael belső társadalmi felépítettsége alapos átépítésre szorul.